Piszkos: I. fejezet

1. fejezet

Josephine

– Kérlek, vigyél el a városba, te ribanc kocsi! – Fel voltam húzva, de imádkoztam, hogy legalább eljussak a városba, mielőtt ez a szarkupac kocsi lerobban velem.

Láttam, hogy a tábla szerint nagyjából öt mérföld múlva lépek be Rustin városába. – Gyerünk, bébi, meg tudod csinálni!

Puffogó hang hallatszik, majd sivítás. Átkozódtam. Már besötétedett, és pokoli biztos voltam, hogy nem akartam kint ragadni az erdővel körülvett semmi közepén, az Isten tudja mi áll lesben a fák között. Az évek során látott összes horror film eszembe ötlött a háborodott sorozatgyilkosról vagy a mutáns családról, aki nőket akar kitenyészteni.

Komolyan kezdtem megbánni, hogy elfogadtam az állást a belsőépítészeti üzletben ebben az Isten háta mögötti városban. De már nem tudtam visszafordítani. A fizetés önmagában több volt, mint amit elképzelhettem, miután épp csak megszereztem a diplomámat. Nem is szólva, hogy a cég állta a költözésem díját, talált egy helyet, ahol maradhatok, és megtett boltvezetővé.

Ez egyike volt az egyszer-az-életben lehetőségeknek, és gyorsabban beleugrottam, mintsem időt adjak magamnak a gondolkodásra.

Pokolba, most valószínűleg megkérdőjelezem, mert az átkozott kocsim rendetlenkedik.

És mintha a ribanc úgy döntött volna, mond egy nagy „bazdmeg”-et, az autó még egy utolsót akadozott, mielőtt füst kezdett kijönni a motorháztető alól.

Lehúzódtam az úton. A nap már majdnem lenyugodott, és ahol leparkoltam, a jobb oldalon volt egy kanyar. Fákkal körülvéve, baljóslatú érzés söpört át rajtam.

Nem fogok a horror filmekre gondolni.

Nem fogok sorozatgyilkosokra gondolni.

Bekapcsoltam a vészjelzőt, kétszer ellenőriztem, hogy az ajtók csukva vannak e, majd az ülésen átnyúlva megragadtam a pénztárcám. Előhúztam a telefonom, rettegtem, hogy nem lesz térerőm. De hála Istennek, három csíkom volt. Miután megkeresem az internetet és meglelem a város szerelőműhelyét, tárcsázom a számot és imádkozom, hogy legyenek nyitva.

–  Gabe Műhelye, – mély, rekedt hang hangzott fel a vonal másik oldalán.

A fejem az ülés támláján nyugtattam, a kocsim plafonjára néztem fel, és elmotyogtam egy köszönömöt, akárki is volt a hallgató.

– Szia, igen, a nevem Josephine, umh, lerobbantam, és kétségbeesetten szükségem van egy vontatásra.

Szívdobbanásnyi időre csend volt, mielőtt válaszolt.

– Hol vagy? – A srác hangja annyira mély volt, olyan férfias, hogy igazából jegesség vágtatott át a karjaimon.

Megfordulok az ülésben, és jelek után keresve szétnézek. – Uh, tulajdonképpen nem tudom. De épp csak elhagytam a Rustin város sebességkorlátozó táblát, amin az áll, hogy öt mérföld múlva érek el oda. Dél felől jövök. – További csend, néhány papír zörög, majd a férfi megköszörüli a torkát.

–   Igen, oké. Kint leszek. De ez extra lesz, mert munkaidő után van.

–   Igen, rendben van. Hogy hívnak?

Egy másik pillanatnyi csend telt el.

–   Gabe.

–  Nagyon szépen köszönöm. Csak el akarok tűnni a semmi közepéről. Ki tudja, mi lopózik az erdőben.

Röviden kuncog. – Rendben leszel. Csak kitartás!

Reméltem, igaza van, mert most minden, amire gondolni tudtam az, hogy árnyékos baromságok kerülhetnek elő, amíg ideér.

Gabe

Észreveszem elől a vészjelzőt és megállok. Már elmúlt napnyugta, és bár a műhely technikailag zárva volt, még mindig végzek vontatásokat munkaidő után. Nem történtek meg gyakran, de amikor mégis, általában közülük néhány nem idevalósi.

Lehúzódtam az útpadkára és megfordultam, így ugyanúgy álltam, mint az autó. A kocsi elejéhez hajtottam a vontatóautóval és addig fordultam, amíg elég közel voltam, hogy csatlakoztassam.

Amikor kimászok a furgonból, a kicsi vezető oldali ajtaja kinyílik.

A fényszórók lehetetlenné tették, hogy tisztán szemügyre vegyem. Elég jól láttam a vonalait és a fenébe is, domború volt.

– Nagyon hálás vagyok, – mondja a nő, a hangja lágy, édes. És amikor belép a fényszóróba, jó rálátásom nyílik. Picsába.

Nehéz volt megmondani a mesterséges fényben, de a haja vörös árnyalatú és elég hosszú volt, hogy átfusson rajtam a kép, amint belemarkolok, miközben a farkam a testébe hatol.

A farkam kezdett keményedni, és magamban azt mondtam, hogy nyugodjon le a faszba. Nem szükséges megrémíteni a nőt, hogy azt gondolja valami romlott perverz vagyok.

Amikor leparkoltam felnyitotta a motorháztetőt, miközben megálltam, végig őt figyeltem, megfordult és szemügyre vette az autó belsejét. Behajolt, keze a szélén volt, a segge hátra feszült. A farmer, amit viselt, nem rejtette el a tényt, hogy a popsija nagy, kerek és jó érzés lenne a kezemben tudni.

A farkam megint megmerevedett, és mivel nem nézett rám, lenyúlva beállítottam a rohadékot.

– Elkezdte kiadni azt az őrült hangot, és amikor oldalra húzódva leállítottam a motort, észrevettem a füstöt vagy a gőzt vagy valamit, ami a motorháztető alól jött.

Nem válaszoltam, mert az igazat megvallva pokoli kemény voltam a nő miatt, és a látványa olyan volt, mint valami különösen kis ajándék, a szavak eltűntek a fejemből. A nő felegyenesedett és szembefordult velem, amikor tesz előre egy lépést, láttam, hogy változott meg a teste.

A lélegzete akadozott.

Megnyalta az ajkait.

Leeresztette a tekintetét és pont a farkammal szemezett.

Josephine

Nem akartam megbámulni a pasi férfiasságát, de amikor megláttam, és szemügyre vettem ezt a vontatós srácot, már olyan volt, mint egy ösztön.

Hatalmas volt, könnyen föle tornyosul az én csekély 160 centimnek. A pasi egy bestia volt, a teste duzzadt az izmoktól, az olajfoltos fehér ingje nem tett semmit, hogy elrejtse az erejét. Sötét, vágott szakálla volt, és miközben igazán felmértem, rájöttem, hogy ez a férfi szégyenbe hozza a nemét.

Korábban sosem éreztem rögtön vágyat… egészen mostanáig.

Nedves voltam, tulajdonképpen eláztam.

A mellbimbóim megkeményedtek, a pokolba, talán még annyira kemények voltak, hogy a férfi megláthatta, amint az felsőm anyagának nyomódnak.

Éreztem, hogy a szívem gyorsabban és erősebben dobog, úgy érződött, mintha a torkomig is elérne.

A reakcióm nevetséges volt, ám valódi.

Megköszörültem a torkom és elkaptam a tekintetem. Kemény volt, az erekciója úgy nyomakodott a nadrágjának, mint egy harmadik láb.

Istenkém, hatalmas volt.

–Szóval, – mondtam, de nem néztem rá. Jelen pillanatban nagyon csupasznak, zavartnak éreztem magam. – Gondolod, hogy meg tudod javítani?

Nem válaszolt azonnal, így felnéztem rá. A pillantása rám koncentrált, ez a sötét, parancsoló jelenlét, amitől a bőröm szorosnak, kitártnak tűnik a téli hidegben.

– Én majd megoldom. – Tesz felém egy lépést, éreztem a kölnijének vad illatát. Férfias volt, enyhén pézsmaillatú, az erdőre emlékeztet zápor után. – Menj előre és szállj be a furgonba.

Bólintottam, mert még mindig kiegyensúlyozatlannak éreztem magam. Elment mellettem, a hátsó lámpák könnyű ragyogása vöröses narancs árnyalatban füröszti hatalmas testét. És amikor látom, hogy előkészíti a kocsimat a vontatásra, nem tehettem mást, de figyeltem, hogy játszanak az izmai a bicepszében.

Nem tudtam, mi a franc történik velem, de az volt az érzésem, el kell temetnem ezt a szarságot. Semmiéppen sem akartam, hogy felvidítson az ötlet, miszerint lehetséges, hogy a legmocskosabb módon legyek együtt ezzel a férfival.

Nem tudnám megtenni.

Nem tenném meg.

Ugye?

Lexy