A viking: Epilógus

Epilógus

Gunnar

Néztem, amint gyönyör mossa Ingrid arcát, láttam, hogy egyre jobban kipirul, a szája kinyílt, a sikoltása mindent túlszárnyalt. A szívem dübörgött, háborús dobként dobogott a lelkemben, a mennyország, mintha bekopogtam volna az istenek ajtaján.

–   Gunnar, – súgta, és én is elment, megtöltöttem, minden magom neki adtam. Amikor szárazra szorított, a golyóim szoros, meleg puncijába ürültek, lassan kihúzódtam belőle. Testünkön verejték pöttyöződött, nem tudtam magam megállítani, előredőlve végighúztam nyelvem a mellei között. Sós és édes íze volt, és egészen az enyém volt.

Összeomlottam mellette, úgy lélegeztem, mint a szél, ami a „hosszúhajónk” körül csapkodott, amikor vitorláztunk. Ingridet nézve lesújtott rám az iránta érzett szerelmem, a tény, hogy minden egyes nap mosolyra fakasztottam.

–  Boldog vagy, édesem?

Lehunyta a szemeit, de a mosoly, amivel megajándékozott, azt mondta nekem, hogy igen, az. Ami büszkeséggel töltött el.

–Az vagyok, – súgta. Elhúztam arcából nedves haját, végig húztam ujjam az állkapcsa vonalán, le a nyakán, még tovább ereszkedett. – Ránk fognak várni.

Felnyögtem, nem érdekelt, ha a többi harcos a főkunyhóban mézsörrel és étellel várt. Inkább éheznék és kérném a feleségem.

– Mondd, hogy boldog vagy, hogy boldoggá teszlek. – Megfordult és szembenézett velem, én pedig lecsúsztattam kezem a hasán. A gyermekem pihent itt, biztonságban, melegségben és egészségesen. Az enyémre tette a kezét, még mindig mosolygott.

–  Sokkal boldogabbá teszel, mint azt szavakba tudnám foglalni.

Előredőlve megcsókoltam, elvettem a lélegzetét, magamba fogadtam eszenciáját.

– Nem kívántad, hogy a dolgok másak legyenek, hogy meg tudd változtatni a velem kapcsolatos döntésedet?

Rögtön megrázta a fejét. – Soha, – suttogta. – Ide tartozok. Abban a pillanatban tudtam, amikor az elpusztított falumban a szemedbe néztem. Tudtam, hogy itt kell lennem veled. Ezen semmit sem változtatnék, de nem is akarok. Azt szeretném, ha élvezhetném ezt, nem pedig aggodalmaskodni, mert tudom, hogy ez az a hely, ahol lennem kell, a te oldaladon.

Közelebb vontam, felhúztam magamhoz, a kezem a hasán volt, kapcsolat az életemmel. – Pontosan ott vagy, ahol feltehetőleg lenned kell. Pont itt. Velem.

Ingrid

Kilenc hónappal később…

– Annyira erős, olyan gyönyörű.

Hallgattam Gunnart, de a fülemben dübörgött a szívem, a testem nedves volt az izzadságtól, és a fájdalom, amit éreztem, az egész testem kínozta. De ezzel minden rendben volt. Életet adtam a gyermekünknek. Az életünk jobbá fog változni. A gyógynövények illata égetett és népünk hagyományai körülvettek minket.

És aztán megszületett a gyermekem – a fiunk vagy a lányunk – ami olyan érzés volt, mintha megnyílt volna a mennyország, lehozva ezzel az isteneket és Valhallát az életembe.

A kis sírás egy harcosé volt.

Akár fiú, akár lány, ez a pici baba erős lesz, büszke lesz rá, honnan jött.

–  Fiú, – mondja Gunnar büszkeséggel. Érzem, hogy a mosolyom szétfeszíti az arcom.

Amikor megtisztították és meleg ruhába tekerték a kicsit, Gunnár átnyújtotta nekem.

– Egy fiú, Ingrid! – Lehajolt és homlokon csókolt. – Annyira boldoggá tettél.

Felmosolyogtam a férjemre. Aztán mindketten lenéztünk a fiunkra.

–Kicsi Lachlan, – súgtam, megérintettem a fejét, szőke haja olyan volt, mint a legpuhább szőrme, amit valaha éreztem.

– Erős lesz majd, tudni fogja, hogy harcoljon, védelmezzen.

Bólintottam.

– Tudni fogja, hogy a családja, az emberei szeretik őt!

Gunnarra néztem. – Ismerni fogja a történetünket, az utunkat, – tettem hozzá. Gunnar homlokát az enyémen nyugtatta, mindketten ugyanazt a levegőt vettük magunkhoz.

A család nem csak Gunnarból és belőlem állt. Nem csak a gyermektől, akit a közösségünkben üdvözölhetünk.

A család a világ volt, ahol voltunk, az emberek, akik körbevettek bennünket, és az egymás iránt érzett szerelmünk. Tudom, hogy Gunnar nélkül, a beleegyezésem nélkül, hogy vele tartok, a jövőm sötét és sivár lenne.

A vikingem volt az, aki bearanyozta az életem, aki rávett, hogy minden napot pozitív hozzáállással szemléljek, és aki ezt a pici kis bébit az életünkbe hozta.

Együtt sokkal erősebbek voltunk, mint bárhogy máshogy.

Ő volt az én vikingem, és én erős nő voltam az ő oldalán.

Vége

Lexy