Alexa Riley: Too hard - XIII. fejezet

 

13. fejezet

Harlow

Butch kezébe nyögök, ahogy egyre erősebben nyomul belém. Az egész testem zümmög a szükségtől, és már nem tudom megszámolni, hányszor mentem el. Úgy tűnik, hogy ez a szükségletünk sosem szűnik meg, azon tűnődöm, hogy vajon attól félünk-e, hogy a másik talán holnap meggondolja magát. Tudom, hogy nem fogom, de ma este annyit fogok kapni Butchból, amennyit csak tudok. Tudom, hogy számomra soha nem lesz még egy olyan, mint ő. Ez valami különleges.

–     A jó kislányok akkor hallgatnak, amikor apu azt mondja nekik, hogy csendben legyenek, – morogja a fülembe, és erősebben mozog. Bólintok, azt akarom tenni, amit mond, de nem tudom megállítani a belőlem jövő apró nyögéseket. A szavai sem segítenek, mert az apuci szó hatására a puncim minden alkalommal összeszorul körülötte, amikor kimondja. – Nem akarom, hogy a fiúk meghallják.

Kik? Fogalmam sincs, miről beszél. Nem érdekel, ki hallja, mert megint elélvezek és nincs megállás. A kezébe kiáltok, ő pedig felnyög fölöttem, ahogy a meleg felszabadulása újra betölt engem.

A testem elernyed a masszív alakja alatt, az egyik karját kell használnia, hogy ne nyomjon össze. A keze leesik a számról, ahogy az ajkai az enyémhez érnek. Lágyan megcsókol, olyan édes és finom ahhoz képest, amit az előbb tett velem. Nem is gondolnád, hogy épp másodpercekkel ezelőtt dugott meg mocskosan, ettől újra összeszorulok körülötte.

–     Jól vagy, kicsim? – kérdezi tőlem, bólintok, mert több, mint jól vagyok.

Lehunyom a szemem, az álom kezd elragadni, miközben érzem a körém fonódó karjait. Magához húz, a teste körbeöleli az enyémet. Soha nem éreztem még magam ilyen biztonságban.

Nem tudom, meddig alszom, de ugyanabban a helyzetben ébredek. Nem tudom, hogy percek vagy órák teltek-e el, de az első gondolatom az, hogy nem próbálja ezt abbahagyni. Belemosolygok a sötétségbe, ami számomra más, mert mindig lámpánál alszom. Kiskorom óta ezt csinálom, de most Butch-csal az egyetlen dolog, amitől félek, hogy nincs itt.

Meleg lélegzete jól esik a nyakamon, ahová eltemmette az arcát. Nem akarok megmozdulni, de ki kell mennem a mosdóba. Nem hagytam el az ágyat, mióta itt vagyunk, és most sem akarom, de rögtön visszajövök. Lassan mozdulok, nem akarom felébreszteni Butchot, ahogy kicsúszom a szorításából. Rosszallóan morgó hangot ad ki, de nem hiszem, hogy felébredt, mert nem mond semmi mást.

Lassan lábujjhegyen lépkedek, ahogy a szemem kezd alkalmazkodni a sötét szobához. Valami puhát érzek a lábam alatt, lefelé nyúlok, hogy megragadjam Butch ingét. Az első ajtó, amit kinyitok, egy szekrény, ezért megfordulok, hogy megpróbáljak egy másikat. Tényleg jobban kellett volna figyelnem, de annyira Butchra koncentráltam, amikor ideértünk, hogy semmi más nem számított.

Kilépek a folyosóra, és halkan becsukom magam mögött az ajtót. Ekkor döbbenek rá, hogy kikről beszélt, amikor a fiúkat emlegette. Természetesen a fiai itt élnek, de a pillanat hevében teljesen elfelejtettem.

A hosszú folyosón több ajtó is van, de most már aggódom, hogy rosszat nyitok ki. Lehet, hogy az egyik hálószobájukba megyek be, nem pedig a fürdőszobába. A francba. Ott állok, és azon vitatkozom, hogy visszamegyek Butch szobájába, mert neki is kell, hogy legyen a szobájához kapcsolódó fürdőszoba.

Hallok valamit, majd megdermedek, amikor kinyílik az ajtó, és kilép az egyik srác.

– BlackoutBomb. – Owen mosolyogva dörzsöli meg a szemét, ami elkerekedik, amikor meglátja, hogyan vagyok felöltözve és megdöbben, majd arckifejezése zavarodottsággá változik. – Te és Elijah összejöttetek?

Inkább vádaskodásnak hangzik, mint kérdésnek, de megrázom a fejem. A vállai megkönnyebbülten ereszkednek le, de aztán rájön, hogy ez mit jelent, amikor elnéz mellettem Butch ajtaja felé.

–  Összejöttél az apánkkal. – A szája tátva marad, de legalább nem néz dühösnek. – Sosem hoz haza csajokat. Már kezdtem azt hinni, hogy sosem randizik. – Megrázza a fejét, és elmosolyodik.

–  Fürdőszoba? – Csikorgok, mert mi mást mondhatnék most? Örülök, hogy Butch nem hord haza nőket, de ez is egy kicsit kínos.

–  Pótfürdőszoba, – mondja, és egy másik ajtóra mutat. – Apa szobájában is van egy, de gondolom, nem volt ideje körbevezetni. – Nevetés van a hangjában, és én megpróbálok nem összerezzeni.

– Köszi, – csak ennyit tudok mondani, miközben besuhanok a fürdőszobába és becsukom magam mögött az ajtót. Nekitámaszkodva azon tűnődöm, hogy vajon elszúrtam-e valamit. Mi van, ha a fiúknak nem szabadna tudniuk rólam? Owen azt mondta, hogy soha nem látta az apját nővel, szóval ennek biztos oka van. Anyám sem engedte, hogy megismerjem azokat, akikkel randizott. Butch azt mondta nekem, hogy nem randizik véletlenszerű nőkkel, és hogy csak én vagyok. Hiszek neki, mert ő nem az a fajta ember, aki hazudik.

Mérges lesz, hogy felfedtem őt a gyerekei előtt? Lehet, hogy nem kefél random nőkkel, de ez nem jelenti azt, hogy azt akarja, hogy a fiai tudjanak rólunk.

Semmit sem tudok a gyereknevelésről, talán egyedül akarja elmondani nekik. Ha az egyikük az ő pólójába öltözve talál rám az éjszaka közepén, valószínűleg nem így akarta, hogy ez megtörténjen. Az sem segít, hogy körülbelül annyi idős vagyok, mint ők. Azzal érvelek magamban, hogy ők nem a vér szerinti gyermekei, így talán nem is olyan furcsa, hogy egyidősek vagyunk.

Nem érdekel, hogy ő hány éves vagy én, mert mindketten felnőttek vagyunk, de a fiai talán nem így éreznek. Owen dühösnek tűnt, amikor azt hitte, hogy Elijah szobájában voltam, de aztán sokkba váltott, amikor rájött, hogy Butch-csal vagyok. Utána még vigyorgott is rajta, úgyhogy nem tudok nem csodálkozni azon, hogy az öccsével való lefekvésem miért dühítette fel, de az apjával nem.

Kimegyek a mosdóba, és amikor végeztem, zihálva nézek magamra. Nemcsak, hogy az éjszaka közepén futottam össze Owennel, aki Butch pólóját viselte, de az is jól látható, hogy egész éjjel szexeltem.

A tőlem telhető legjobban próbálom megfésülni a hajamat kefe nélkül. Butch pólója hosszabb, mint a tegnap esti ruhám, így azt hiszem, nyugodtan sétálhatok benne a házban. Most nincs más lehetőség, mert nem tudom, hol van a ruhám, hogy visszavegyem.

Amikor kinyitom az ajtót, Owen ott áll, mellette Elijahval. Abbahagyják a suttogást és felém fordulnak, ekkor veszem észre, hogy mindketten csak melegítőnadrágban vannak és nincs rajtuk ing. Fittek, emlékszem, hogy Butch említett valamit arról, hogy sportolnak. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbben vonzónak találnák őket, de számomra semmi sincs köztük. Butch az egyetlen ember, aki valaha is felkeltette a figyelmemet, azt hiszem, ez azért van, mert valami mélyen bennem lévőre hívja fel a figyelmet. Olyan szükségletet lát bennem, amiről nem is tudtam, hogy ott van, amíg ő fel nem hozta a felszínre.

–     Még mindig nem tudom elhinni, pedig pont őt nézem. – Elijah megrázza a fejét. – Bár így már érthető, miért volt olyan dühös a múltkor. – Ugyanúgy elmosolyodik, mint Owen, amikor rájött, hogy itt vagyok Butchcsal.

–     Szia. – Kicsit integetek, ami kínos, mert nem tudom, hogy most mit csináljak. Ha Butch és én így folytatjuk tovább, akkor ők lennének a mostohafiaim? Ez olyan nevetségesen hangzik a fejemben. – Szóval… – Butch ajtaja felé nézek, majd célzottan vissza rájuk. Elállják a folyosót, és el kell mozdulniuk, hogy visszamehessek Butch hálószobájába.

–     Éhes vagy? – Elijah kérdezi tőlem.

–     Csinálhatunk pizzát és játszhatunk Call of Duty-t. – Owen gyorsan hozzáteszi, én pedig felnevetek.

Gondolom, nagyobb ügyet csinálok belőle a fejemben, mint amekkora, mert úgy tűnik, nekik nincs ezzel semmi bajuk.

–     Tudnék enni, – ismerem be, miközben korog a gyomrom. Butch és én tegnap este nem jutottunk el a vacsoráig. Hacsak nem számítjuk az egymás megevését.

–     Megyek, befűtöm a sütőt, – mondja Elijah és elsétál mellettem.

Owen átkarolja a vállamat, mintha haverok lennénk, és azt hiszem, talán azok is vagyunk. – Volt egy frissítés az egyik térképen tegnap este. Láttad már?

A világ felrobbanhatott volna tegnap este, én lemaradtam volna róla. Francba, talán írnom kéne Nellie-nek, hogy tudja, jól vagyok. Egyetlen éjszaka Butch-csal, és máris kész vagyok.

Lexy