Jessica Prince: Bad Alibi - Prológus

 

Prológus

ÁTLÉPVE A régi viktoriánus épület bejárati lépcsőjét, megcsapott a rothadó fa és a penész szaga.

Messze nem voltam szakértő az építkezésben, de figyelembe véve a ház állapotát, nem lettem volna nagyon meglepődve, ha megtudom, hogy az egész házat le kell bontani.

De ez átkozottul kicsit sem érdekelne.

–Um, Ms. Hyland?

Az ingatlanügynököm hangjára befejezem a bámészkodást és felé fordulok.

–Hívjon kérem, Farah-nak!

–Oké, Farah! Be kell vallanom, jócskán meglepődtem, amikor megkért, hogy nézzük meg ezt az ingatlant. – Leplezetlen rémülettel nézett végig a dülöngélő romhalmazon. – Hát, ez… ez egyszerűen katasztrófa.

–Nem katasztrófa, Mr. Clark! – Ragaszkodtam hozzá, miközben végigjártam azt a valószínűleg lenyűgöző szalont, ami annak idején volt. Ahol a bádog mennyezeti csempék egykor valószínűleg karaktert adtak, mostanra teljesen beborította őket a rozsda. A rikító virágos tapéta hámlott, a rágcsálók lyukakat rágtak a gipszkartonon, felfedve a vezetékeket, amelyek kétségkívül megbuktak volna a vizsgálaton. Az egykor gyönyörű otthont elhagyták, és hagyták elrohadni. – Rendbe lehet hozni.

–Talán igen. De az ön költségvetésével megengedhet egy azonnal költözhető otthont. Ez… nagyon sok munkát igényel.

Tudom, hogy próbál lebeszélni a házról, de egyfajta ragaszkodást érzek. Túl hosszú időre hanyagolták el, pont, mint engem. A két legdrágább ember segítségével voltam képes felállni és összeszedni széttépett életem darabjait, s most, amikor már elég erős vagyok, megadom ugyanezt az esélyt ennek az öreglánynak.

A ház formája a legtöbb ember számára elrettentő lehetett volna, de nekem a kihívás felpezsdítette a véremet és izgalommal töltött el.

Huszonhat éves nő voltam, akinek egészen a közelmúltig semmiért sem kellett megdolgoznia. Egész életemben ezüst tálcán nyújtották elém a dolgokat. De ezek a dolgok milliónyi feltételhez voltak kötve, és a legszomorúbb az volt, hogy a legtöbbet, amim volt, eleve nem is akartam.

Mint minden előttem járó nemzedék, ameddig csak vissza tudtam követni, én is Connecticutban születtem és nőttem fel és éltem a Hyland névvel járó jogos életet. Az ük-ük nagyapám az acélgyártással csinált nagyot, és a családomat New England egyik leggazdagabbjává tette. A Hylandek voltak a régi pénz definíciója, de a névvel együtt jártak azok az elvárások, amelyeket mindig is gyűlöltem.

Attól kezdve, hogy a világra jöttem, az egész életemet megtervezték számomra. Mindent, attól kezdve, hogy melyik főiskolára fogok járni, milyen szakon fogok tanulni, egészen a férfihoz, akihez végül feleségül megyek, akit az én beleszólásom nélkül választottak ki. A Hylandek nem keltettek hullámokat. Elvárták, hogy hátradőljünk, befogjuk a szánkat, és csak menjünk, ahogy kell. De mivel nekem volt saját véleményem, meg mertem kérdőjelezni a szüleim velem kapcsolatos terveit, a család fekete bárányaként bélyegeztek meg.

Az összes rokonom lenézett, kuncogtak és suttogtak a hátam mögött a családi eseményeken.

Ami a szüleimet illeti, én voltam a család nevének szégyenfoltja. Geoffrey és Margo Hyland lánya voltam, az Isten szerelmére. Apám volt a legidősebb fiú, a Hyland Steel vagyon örököse. Szemrebbenés nélkül azt kellett tennem, amit mondtak, és az a tény, hogy szerintem van beleszólásom a jövőmbe, hatalmas csalódást jelentett számukra - amit már akkor elkezdtek túlságosan is világossá tenni számomra, amikor elég idős lettem ahhoz, hogy megértsem a szavakat.

Miután annyi éven át megvetettek a saját szüleim, az az erős akarat, amellyel születtem, megalázóvá vált. Már nem gondolkodtam azon, hogy mit akarok, az az engedelmes lány lettem, akire mindig is vágytak.

A Cornell Egyetemre jártam, mert azt akarták, hogy oda menjek, szereztem egy értéktelen diplomát képzőművészetből, mert ezt tartották megfelelőnek. Elvégre egy hylandi nőnek nem lenne szabad nem tanultnak lennie, de nekünk valójában nem is kellett volna dolgoznunk. Az volt a dolgunk, hogy pénzhez házasodjunk, gyerekeket potyogtassunk és önkénteskedjünk több tekintélyes jótékonysági szervezet vezetőségében.

Lance Maryweatherrel, a szüleim legjobb barátainak fiával kezdtem randizni, de nem azért, mert vonzódtam hozzá, hanem mert a családjaink elintézték. És amikor tavalyelőtt télen megkérte a kezemet, igent mondtam, mert apám szerint bölcs üzleti lépés, hogy egy acélvagyon hercegnője hozzámegy egy virágzó áruházlánc örököséhez.

Tavaszi esküvőt terveztünk, mert a tavasz volt az ideális időszak egy pazar szabadtéri esküvőre a felső tízezer számára. Anyáink őrjöngve tervezték az évszázad esküvőjét, hónapokig mindenki csak erről beszélt. Mindenki, aki számított, részt vett volna rajta, engem irigyelt volna mindenki a társasági körömben. Vagy legalábbis ez volt a terv.

Aztán egy éjszaka mindent megváltoztatott, visszafordíthatatlanul megváltozott. Megváltoztatott engem. De hát a majdnem halál hajlamos volt erre az emberrel.

A kórházi ágyban ébredtem, korábbi önmagam megtört héjaként. Hónapokba telt, mire összeszedtem magam, de miután sikerült, tudtam, hogy kaptam egy második esélyt, és ezt semmiképpen sem hagyhatom veszni.

Az újrakezdés nem volt könnyű. Elvágni azokat a kötelékeket, amelyek egy olyan élethez kötöttek, amelyet soha nem szerettem és nem is akartam, nehéz feladat volt, de sikerült. A Lance-szel való szakítás volt a legkönnyebb rész. Az igazság az volt, hogy a tudat, hogy nem ragadtam vele életem hátralévő részében, komoly súlyt vett le a vállamról, de a szüleim már más tészta voltak. Annak ellenére, ahogyan felnőttként éreztem magam miattuk, még mindig vágytam a jóváhagyásukra. Ők voltak a vérem, de az, hogy hátat fordítottak nekem, jobban fájt, mint azt el tudtam volna képzelni.

Azt hiszem, a lelkem mélyén reménykedtem abban, hogy megértik, miért kellett megtennem, amit tettem. De tévedtem.

Mire leráztam magamról a régi életem mocskát, már csak két ember maradt, aki támogatott. Szerencsére ők több mint elegek voltak. Az ő segítségükkel megmaradt bennem az erő, amire szükségem volt ahhoz, hogy elkezdjem életem következő fejezetét.

Egy teljesen új Farah voltam. Igaz, egy új Farah, akinek fogalma sem volt arról, hogy mit akar kezdeni az új életével, de mégis, felemelő volt, hogy megkaptam ezt a lehetőséget, és nem akartam elpazarolni.

Visszafordulok az ingatlanügynökhöz, az ajkaim olyan széles mosolyra húzódtak, amibe belefájdult az arcom. – Minden érdemes dolog megéri a belé fektetett munkát. Tegyen ajánlatot!

Felhúzta a szemöldökét, hitetlenkedő pillantással nézett rám. – Biztos benne?

–Ó, igen. – Oldalra döntött fejjel felmérem a házat, ami remélhetőleg nemsokára az otthonom lesz, ismeretlen meleg érzés kezdett kibontakozni a mellkasomban. – Abszolút teljesen. 

Lexy