Jessica Prince: Bad Alibi - Tizenegyedik fejezet

 

11. fejezet

Cannon

– Mi a fene, ember? – Clay szűkszavú hangjára megfordultam, és láttam, hogy dühösnek tűnik. – Mi a fasz mászott fel a seggedbe?

Scoot és Danno ugyanolyan dühösnek tűntek. Még Fletch is, aki általában nyugodt és higgadt, mint a pokol, most úgy nézett ki, mint aki legszívesebben tökön vágna azért, ahogy Farah-val bántam. Azt hitték, hogy a Bad Alibi legújabb pincérnője olyan édes, mint a pite.

Figyelmen kívül hagyva a bámészkodókat, Clayre koncentráltam, és vállat vontam. – Nem tudom, miről beszélsz. Semmi sincs a seggemben.

–  Ezért bántál úgy az édes Farah-val, mintha csak egy darab mocsok lenne a csizmád alatt? – Scooter felhorkant. – A kurva életbe. Ajándékot kapsz tőle, erre úgy viselkedtél, mint egy seggfej.

Az ajkamhoz emeltem a felespoharat, legurítom a whiskyt, élvezve az égető érzést, ahogy végigfutva a torkomon megtelepedett a gyomromban.

- Tegnap beugrottam a szüleidhez, - szólalt meg Danno. – Tudom, hogy anyád találkozott vele. Mit gondolsz, Bev hogy reagálna, ha megtudná, hogyan bántál azzal a szegény lánnyal?

– Bassza meg, - morogtam, hatalmasat kortyolva a sörömből. – Mi lenne, ha ti seggfejek leszállnátok rólam?

Pontosan tudtam, anyám hogyan reagálna. Élve megnyúzná a seggemet.

Amióta a minap találkozott Farah-val az út szélén, csak arról beszélt, milyen édes, milyen csinos, milyen csodálatos... Azóta nem láttam ilyen istenverte reménykedőnek, mióta gyerekkori barátnőm, Sage évekkel ezelőtt a városban járt. Amikor az nem jött össze, Beverly Banks csalódott volt, de most, hogy találkozott Farah-val, a remény újra felcsillant.

A helyzet az volt, hogy nincs szükségem rá, hogy a torkomnak ugorjanak a viselkedésem miatt. Elég rosszul éreztem magam egyedül is.

Láttam, hogy a pulzus őrülten lüktet a nyakában, amikor először közeledett, és az a mosoly, még ha remegett is, életre keltette a farkamat. Sokkal könnyebb volt mérgelődni, amikor nem volt a közelben.

Aztán elment és odaadta nekem azt az istenverte kulcstartót.

–     Ez csak egy ajándék. Megláttam és rád gondoltam.

–     Láttam és rád gondoltam.

Majdnem belehaltam, amikor meghallottam, hogy rám gondolt. Csak egy kibaszott kulcstartó, de amikor elmagyarázta a célját, minden erőmre szükségem volt, hogy a helyemen maradjak. Csak arra vágytam, hogy átdobjam a vállamon, és elvigyem valahová, ahol végre megízlelhetem az édes száját.

Éreztem valamit a mellkasomon, és lenézve láttam, hogy egy sor vérvörös köröm húzódott végig az ingemen. Annyira belefeledkeztem abba, hogy fasznak érezzem magam, teljesen megfeledkeztem Hailey-ről. Azonnal észrevett, amint beléptem, és odajött hozzám. Nem azért jöttem a bárba, hogy összejöjjek vele, de nyilvánvaló volt, hogy ő igen. Udvarias voltam, mert néhányszor jól éreztük magunkat együtt, de ennyi volt a dolog. Az elmúlt egy hétben egy bizonyos szikár, kedves mosolyú szőkeség járt a fejemben, és egyetlen más nő sem volt képes fenntartani az érdeklődésemet

Közelebb hajolt hozzám, fényes rózsaszín ajkán csábító mosoly ült. – Felejtsd el a pincérnőt, bébi. Mi lenne, ha lelépnénk innen? Visszamehetnénk hozzám, és szórakozhatnánk egy kicsit kettesben.

Megragadva a csuklóját, eltávolítottam a kezét a testemről, és egyenesen felültem. – Sajnálom, drágám, de ez nem fog megtörténni. De majd találkozunk, jó?

A homlokát ráncolta, de tudtam, hogy ez a tekintet csak a csalódottságtól volt, és nem azért, mert valami mélyebb dolog történt a részéről. Minden nővel nyíltan beszéltem, akit ágyba vittem. Ők tudták, mi a helyzet, és ugyanolyan boldogok voltak a megállapodással, mint én. Csak a szórakozásról volt szó, semmi komolyról. Egyszer sem hazudtam, vagy hitettem el, hogy többre van esély köztünk. És minden nő, akit megdugtam, semmi mást nem keresett, mint a kötöttségek nélküli szórakozást, amit én kínáltam.

Láttam rajta, azt remélte, hogy meggondolom magam, de nem erőltette a szerencséjét. Egy másik dolog, amit világossá tettem, hogy ha végeztem, akkor végeztem. Soha nem mentem vissza.

Hailey és én pedig már hónapok óta végeztünk.

Megértette a célzást, és lelépett, kétségtelenül egy másik férfi után kutatva, én pedig még több sört szürcsöltem, miközben követtem a kis kolibrim minden mozdulatát.

Általában többször is rajtakaptam, hogy a műszakjai során engem figyel, de azok után, ahogyan viselkedtem, egyszer sem nézett vissza az irányomba. Néztem, ahogy mosolyogva cseveg más vendégekkel, a vállukon pihenteti a kezét, vagy nevetve hátraveti a fejét, és közben végig görcsbe rándult a gyomrom. Azt a mosolyt akartam, az istenit!

–     Azt hiszem, a mi fiúnk tudja, mennyire elbaszta a dolgot.

Megcsóváltam a fejem, és Danno szemébe néztem.

– Jézusom, ti rosszabbak vagytok, mint anya könyvklubos hölgyei. Mindannyian vaginát növesztettetek, amikor nem voltam a közelben?

Scoot rám vigyorgott a sörösüvege szája fölött.

–  Fiú, beszélj csak szarságokat, de te épp most utasítottad vissza az elérhető puncit, hogy itt ülhess és gülüszemeket mereszthess egy másik csajra. Neked ez azt jelenti, hogy vagy meglógtál, vagy meghaltál, vagy a farkad már nem működik. Látom a saját szememmel, hogy lélegzel, szóval mi van? Az édes Farah teljesen lekötött, vagy Danno kis kék pirulái kellenek?

Danno lepattintotta Scootert, miközben a többi srác röhögésben tört ki. Néha kurvára utáltam azokat a seggfejeket, akiket családtagnak tekintettem.

Visszafordulva a tömeg felé, Farah után kutattam, és a pultnak támaszkodva találtam, amint Darla mondandóját hallgatta. Bólintott, majd átnyúlt a pult fölött. Darla egy kulcscsomót ejtett a nyitott tenyerébe, majd Farah elindult a folyosón, amely az épület hátsó részébe vezetett.

– Hová mész? – kérdezte Clay, amikor egy másodperccel később hátra löktem a székemet, és felálltam.

Zsebre vágtam a kulcstartót, miközben a tekintetemet rajta tartottam. – Mi lenne, ha ti kíváncsi seggfejek szereznétek magatoknak még egy kört, és kimaradnátok az én dolgaimból?

Nem hallgattam a heccelésüket, miközben felálltam és elindultam a folyosó felé. Fontosabb dolgok jártak a fejemben, mint hogy a haverjaim pöcsök legyenek. Főleg az, hogy eljussak a bizalmatlan kolibrimhez, mielőtt túl késő lenne.

 

Farah

Lábujjhegyre álltam, és olyan magasra nyújtottam a karomat, amennyire csak tudtam, hogy elérjem a felső polcon lévő vodkásüveget, amikor becsapódott a raktár ajtaja. Majdnem feldöntöttem az üveget, amikor megpördültem, és ijedten kapkodtam a levegőt.

Cannon már mellettem állt, mielőtt felfogtam volna, mi történik, és felnyúlva, megragadta az üveget, mielőtt az a földre zuhant volna.

–     Miféle játékot űzöl, Farah? – csattant fel, a fejem mellett a polcra csapta a vodkát.

A szívem a mellkasomban dübörgött, miközben felnéztem azokba a dühös mogyoróbarna szemekbe. – D-d-de ide nem jöhetsz be.

–     Válaszolj az istenverte kérdésre. Miféle játékot űzöl?

A hátam megmerevedett, miközben összeszűkítettem a szememet. – Mi a fenéről beszélsz? Nem játszom semmilyen játékot.

Humortalanul kuncogott. – Lószart.

–     Ez nem baromság! – Csattantam fel. – Most pedig kifelé. Nem maradhatsz itt.

Közelebb lépett hozzám, az amúgy is kicsi szobát még kisebbé tette a nagy jelenléte. A farmerja zsebébe nyúlt, előhúzta a Harley kulcstartót, és közénk tartotta. – Addig nem megyek el, amíg el nem mondod, mi a fenét játszol.

–     Nem játszom semmit, - kiáltottam, és széttártam a karjaimat az oldalamra. – Csak kedves akartam lenni!

Tett egy lépést felém, amivel hátrálásra kényszerített, nekimentem a falakat szegélyező egyik polcnak. – Szóval azért adsz nekem egy kulcstartót, mert kedves próbálsz lenni? Miután kibaszottul felültettél?

A szívem olyan erősen kezdett a bordáimhoz verődni, hogy az már fájt. Legszívesebben elfutottam volna. El akartam húzni a csíkot, lelépni innen. Sajnos, elállta az ajtót, így a második lehetőséget választottam. Viselkedés. – Rendben! Ha nem kell a kulcstartó, add vissza!

–     Hagyd a szarságot, - vágott vissza olyan hevesen, hogy felugrottam.

–  Tudod mit? Erre most nincs időm. Van jobb dolgom is, mint itt állni, miközben komplett seggfejként viselkedsz, szóval mi lenne, ha visszamennél a legújabb hódításodhoz, és békén hagynál, a fenébe.

Nem voltam benne biztos, hogy az a tűz, ami az imént felvillant a szemében, jó vagy rossz volt-e, de ahogy közelebb lépett, felemelve a kezét a fejemnél lévő polcokra támaszkodott, gyakorlatilag a helyemre szegezett, határozottan az az érzésem támadt, én vagyok a préda, Cannon a vadász. Nagyon is tisztában voltam vele, hogy ez a férfi könnyedén le tudna győzni, anélkül, hogy megpróbálná, de nem féltem. Valami a zsigereimben azt súgta, hogy soha nem fog bántani, de ez nem jelentette azt, hogy a pánik ne lappangott volna még mindig a felszín alatt.

–  Féltékeny vagy, bébi? - kérdezte, a szája egyik sarka csábító vigyorra húzódott, ami hatott volna rám, ha a kérdése nem emlékeztetett volna Shane figyelmeztetésére.

A hátam kiegyenesedett, a vállam kihúztam, és felháborodottan felemeltem az állam. – Aligha - köptem vissza. – Ha valami, akkor inkább sajnálom őt. Egynek lenni a sok közül igazán szívás lehet. Csak remélem, az ő érdekében, hogy nem alakulnak ki benne valódi érzelmek, mielőtt kidobod, mint a szemetet.

Cannon azonnal hátrált egy lépést, mintha nem bírná elviselni, hogy ilyen közel van hozzám. A gyomrom lesüllyedt, ahogy a vonásai megkeményedtek, mint a kő.

–  Neked fogalmad sincs, hogy miről beszélsz, - vágott vissza, és a hangja a dühtől rekedt volt.

Abban a pillanatban megbántam a szavakat, ahogy elhagyták az ajkaimat, bármit megadtam volna, hogy visszaszívjam. Egy olyan ember felett ítélkeztem, akit alig ismertem, olyasmi miatt, amihez semmi közöm nem volt. Ezzel nem lettem jobb, mint azok az emberek, akik elől elmenekülve ide költöztem.

–     Cannon, én...

–    Utálom, hogy ezt kell mondanom, drágám, de az egyetlen dolog, amit ezek a nők valaha is akartak tőlem, az a farkam volt, és mivel mindannyian függetlenek voltunk, örömmel tettem eleget a kérésnek. Ha azt akarod, bocsánatot kérjek, amiért egyedülálló férfiként elfogadtam, amit felajánlottak nekem, az nem fog megtörténni. – A felső ajka undorodva görbült le, miközben még egyszer hozzám fordult. – Jézusom, kurvára szívás rájönni, hogy rohadtul tévedtem veled kapcsolatban, de azt hiszem, jobb, ha már most tudom. Legalább nem kell tovább ostoroznom magam, amiért próbálom kitalálni, hogyan nyerhetnélek meg.

Hátralépett és fordulni kezdett, rajtam pedig eluralkodott a pánik. Csakhogy ezúttal egészen másfajta pánik volt. Ez nem az a fagyos rettegés volt, amit minden rémálom után éreztem. Hanem valami más. Ez egy kézzelfogható félelem volt, hogy valami, ami igazán nagyszerűnek ígérkezhetett volna, kisétál az életemből, és ennek a gondolatától felfordult a gyomrom.

Ösztönösen cselekedtem, a megérzéseim vezettek. Az ajkaim szétnyíltak, és nem fogtam vissza magam.

– Sajnálom, - fakadtam ki gyorsan, az őszinteség erősen csöpögött ebből a két szóból. – Nagyon sajnálom, Cannon. Elhamarkodottan ítélkeztem, és amint kimondtam, azonnal tudtam, hogy tévedtem. Ez nem én vagyok. Nem vagyok ribanc, de az ribancos volt, amit mondtam. Én csak... – Szünetet tartottam, remegő kezemmel végigsimítottam a hajamon, ahogy küzdöttem, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat, hogy megmutassam neki, mennyire rosszul érzem magam valójában. – Nem tudom, hogyan viselkedjek vagy érezzek melletted. Olyan kedves voltál... és segítőkész. Olyan kedves voltál, én pedig kiborultam. Szar dolog volt, hogy felültettelek. Napok óta szörnyen érzem magam miatta. És igen, tudom, hogy a kulcstartó hülyeség volt, de én csak... tennem kellett valamit. Nem akartam veled játszadozni, Cannon. Próbálom megtalálni a helyem körülötted, de nem tudom, hogyan.

A feszültség, amely hullámokban áradt belőle, hirtelen megszűnt. A szoba hangulata ismét megváltozott, csak ezúttal nem volt tele dühvel. Hanem... valami mással.

A gránit ellágyult a vonásaiban, a hangja is sokkal halkabb volt, amikor újra megszólalt. – Áruld el, miért vagy kiakadva.

–     Én... mi?

Átszelte a köztünk lévő rövid távolságot. Csak őt láttam és éreztem, a hatás mámorító volt. – Azt mondtad, azért borultál ki, mert kedves voltam. Mondd el, miért, Kolibri.

– Mert megijesztesz, - vallottam be suttogva, a szavak előbb jöttek ki belőlem, minthogy gondolkodni tudtam volna rajtuk.

Úgy tűnt, ez meglepte őt. – Micsoda?

Az agyam ordított, hogy fogjam be a pofám, de nem tudtam. Mindent magamban tartani túlságosan kimerítő volt. – Megijesztesz. Azóta, mióta először megláttalak. – Szánalmasan kuncogtam, miközben megráztam a fejem. – Te annyira... te vagy.

Egyik szemöldökét felhúzta, majd egy bugyiszaggató vigyort küldött felém. – Ez rossz dolog?

–  Nem. Ez jó dolog. Nagyon jó dolog. De ez túl sok nekem. És igen, elismerem, kicsit féltékeny lettem, amikor megláttalak a többi nővel, de hibáztam, amikor elítéltelek. Aztán a minap az állatkereskedésben olyan kedves voltál, és én csak... Nem tudtam, hogyan kezeljem.

A humor elhalványult az arckifejezéséből.

–  Nem tudod, hogyan kezeld, ha valaki kedves hozzád?

Tudtam, hogy a szememben szomorúság tükröződik, amikor vállat vontam, és válaszoltam. – Nem sok kedvesség volt az életemben, legalábbis amíg ide nem költöztem. Próbálom megszokni, de nehéz nekem.

Az ujjai végigsimítottak az arcomon, a halántékomtól az állkapcsomig csúsztak, amíg a tenyere a nyakam oldalán nem pihent meg. – Jézusom, kicsim. Most megölsz engem. – A csontjaimban éreztem az érintést, az ereimben, minden egyes porcikámban. Az érintésétől a vérem zengett, és a hasam felfordult. Olyan átkozottul jó érzés volt, hogy még mélyebben belehajoltam. Amint megtettem, felemelte a másik kezét, és a nyakam mindkét oldalát megfogta.

–  Sajnálom, hogy felültettelek, - mondtam alig suttogva. – És még jobban sajnálom, hogy ma este olyan ribanc módjára viselkedtem.

Az ujjai mélyebben a bőrömbe nyomódtak. – Tudom, Kolibri.

–     És sajnálom, hogy egy béna kulcstartót adtam neked.

A kuncogása visszhangzott a kis térben. – Nem béna. Tetszik, hogy megláttál valamit, és rám gondoltál.

Éreztem, hogy egy kicsit felélénkülök. – Tényleg tetszik?

–     Igen. Imádom.

A mosoly feszítette az arcom, olyan nagyra nyújtózott, hogy az arcom megfájdult tőle.

–     Jó.

–     Csak még egy dolog. A motorom egy Triumph, bébi.

A fejem megbillent, és a homlokom ráncoltan a zavarodottságtól. – Nem tudom, ez mit jelent. Mi az a Triumph?

Erre a kuncogása teljes nevetéssé változott, amitől bizseregni kezdett a bőröm. – Basszus, de aranyos vagy. A Triumph a márka, bébi. Ha eljössz velem egy körre, megmutatom a különbséget.

Az ajkaim szétnyíltak a meglepetéstől. – Te . . . még mindig elvinnél egy körre? Még azután is, hogy...

– Igen, Farah, - vágott közbe finoman. – Minél többet gondolkodom rajta, annál jobban tetszik az ötlet, hogy én legyek az első férfi, aki felültet téged a motorja hátuljára.

Közelebb hajolt, ismét biztos voltam benne, hogy meg fog csókolni. Bár egy nagy részem akarta, egy nagyon nagy részem, tudtam, hogy még nem állok rá készen. Még nem.

De mielőtt ez megtörténhetett volna, kinyílt a raktár ajtaja, Shane feje bukkant elő. – Szia, Darla küldött, hogy... – A szája tátva maradt, a szemei kikerekedtek, amikor meglátta, hogy Cannon és én milyen szorult helyzetben vagyunk. Shane volt az első, aki cselekedett. Néhány másodpercnyi csend után hatalmas, tudálékos vigyor ragyogta be az arcát. – Tudod mit? Ez várhat. Majd én... – A szavai elakadtak, amikor megragadta a kilincset, és behúzta az ajtót.

– Ó, Istenem, - nyögtem Cannon nevetése fölött, összeszorítottam a szemem, és hagytam hátraesni a fejem. – Ez annyira kínos.

–     Farah, ez egy bár egy motorosváros közepén. Fogadni mernék sok pénzben, hogy ennél sokkal rosszabb dolgokba is belesétált már.

Igaza volt. Shane figyelmeztetett, hogy mindig jelentsem be magam, mielőtt bemegyek a mosdóba. De a közbeszólása ébresztő volt. Bármennyire is nem akartam elhagyni ennek a kis szobának a magányát, ez volt a munkahelyem, és nekem dolgom volt.

–     Tényleg vissza kellene mennem, - mondtam halkan. – Darla nemrég küldött be ide egy üveg vodkáért.

Egy pillanatig fürkészte az arcomat, mintha felmérné, mennyire vagyok kiakadva, és amint látta, hogy jól vagyok, hátralépett egy lépést, megragadta a vodkásüveget, amit a mögöttem lévő polcra tett, és átnyújtotta.

–    Jól van, Kolibri. Menj vissza dolgozni. Kint találkozunk. És gondolj arra a fuvarra.

Behúzta maga mögött az ajtót, én pedig egy pillanatra lenyugtattam az idegeimet és főleg a hormonjaimat. Aztán elhagytam a raktárat, remélve, hogy Darla nem haragszik túlságosan, amiért ilyen sokáig tartott.

Lexy