Favágó - Chapter 01

Jake

A homlokom gyöngyözött, de nem ment el a kedvem a munkától. A flanel ingem átázott, ahogy a pólóm is alatta. Átkaroltam a rönköt, amit vágtam, és elvittem az tuskóhoz, ahol három külön álló darabra vágtam. Miután a fát ledobtam a földre, a fejszémmel aprítani kezdtem, hogy a városba szállítható legyen. Fejem fölé emeltem a fejszémet, mindössze egy milliszekundumra, aztán lesújtottam a fára. Két részre törve esett oldalra.

Körülöttem az erdőben visszhangzott az emberek hangja, akik szintén fát vágtak.

Figyeltem, mert ez a munka veszélyesebb, mint bármi más.

Megszólalt az ebédre hívó csengő, így befejeztem az aprítást. Miután összegyűjtöttem, amit vágtam, lepakoltam, és odamentem a többi favágóhoz. A férfiak az ebédlődobozaikkal körökbe gyűltek, és már nyomták is befelé az ebédjüket. Leültem hozzájuk és kivettem a szendvicsem. A távolban működő gépek és a vízbe eső rönkök hangja megtöltötték a fejem. Ezt csináltam az elmúlt öt évben.

A semmi közepén az egyetlen dolog, amire gondoltam, hogy megszabaduljak a mérgező életemtől. Miután rajtakaptam a barátnőmet a legjobb barátommal, kitakarítottam a bankszámlámat, lezártam minden szart, ami valamit is jelentett számomra valaha, és eljöttem.

Az igazság az, hogy szerencsétlen vagyok az életben, és szükségem volt egy jó nagy seggberúgásra, hogy megmozduljak, és magam mögött hagyjam a szart.

Úgyhogy megtettem. Megmondtam a családomnak, hogy mit csinálok, és hol vagyok, ha szükség lenne rám. Aztán kiszabadultam a rácsaimból, most az egyszer csak magamra gondolok, és rendben tartom a szarságaimat. Most már úgy tűnik, egész életemben itt leszek: de szeretem minden kibaszott percét.

- Jake, ma velünk jössz a városba?

Átnéztem az egyik emberre, akivel csak egy éve dolgozom együtt.

- Nem. - csak annyit mondtam és tovább ettem.

- Évek óta kérünk, hogy gyere velünk, és keress egy nőt, hogy levezesd a feszültséget, miért mondasz mindig nemet?

Bruce-ra bámultam, együtt dolgoztam vele, mióta favágó vagyok. Bruce már évek óta a cégnél volt előttem is, és bár kemény munkás, sose tekintettem rá barátomként.

A fenébe, nem igazán láttam magam mellett egy barátot se.

Bezárkóztam, elvégeztem a munkát, haza mentem, és éltem az életem.

- Mert szeretem az elszigeteltséget. - csak annyit mondtam.

- Vagy talán el akarod baszni? - Az egyik új fiú mondta ezt, egy fiatalabb férfi, aki egy fasz.

Nem foglalkoztam a válaszadással; Régen megtanultam, hogy tartsam magam vissza, és ne hagyjam, hogy szarba keverjenek.

Az egyetlen dolog, amit erőszakkal oldottam meg és pillanatnyi örömöt okozott, az volt, amikor a legjobb barátomnak kivertem a fogát, miután kihúzta a farkát a barátnőmből.

Azóta nem verekedtem.

Miután végeztem a szendvicsemmel, meghallottam az ebéd végét jelző csengőt.

A verejték kihűlt a testemen, de pár perc múlva már termelem az újat.

Biztos vagyok benne, hogy a pokolban ragadtam.

Nem leszek nővel, mert nem akarok társalogni senkivel, ez az én választásom, de nem akarok bekékült golyókat se, csak azért mert makacs vagyok.

Bassza meg.

Aggódtam magamért, kényszerítettem magam, hogy ne reagáljak valami seggfej beszólására és arra összpontosítottam, amiért először ide jöttem ... hogy eltávolodjak az összes hülyeségtől.

Vivian

- Ez a baromság, Viv.

Nem zavart, hogy Russ mindent az arcomba kiabált.

"Vissza, Russ." Bosszankodom, nem tudok felelősséget vállalni a tetteimért, ha nem adja meg nekem azt a személyes teret, amit akarok.

- Viv …

– Csak állj le. – mondtam, és szembe fordultam azzal a férfival, akivel épp szakítottam. – Csak három hónapig voltunk együtt, és te abban az időben megdugtad a fél irodát. Te és én mindketten tudjuk, miért voltunk együtt. És ez nem fog sokáig tartani. Nem volt valóságos. – megdörzsöltem az arcom és olyan fáradtnak éreztem magamat hirtelen. – Huszonkilenc éves vagyok. És nem maradok egy olyan kapcsolatban – a pokolba is vagy bármiben, amit annak lehet nevezni –, ami nem halad sehová se.

Russ hátravetette a fejét, mintha csak arcul csaptam volna.

– Bocsánat? – kérdezte sokkoltan és undorral a hangjában.

– Ugyan, Russ, tudom, hogy te bármit megdugsz, amin lyuk van.

Becsukta a száját, miután ezt mondtam. Nem csodálkozott azon, hogy miért nem szexeltünk az alatt a maroknyi idő alatt, hogy randizni kezdtünk? A pokolba, még csak nem is hagytam, hogy megérintsen, miután rájöttem, hogy az irodája felét megdöntötte.

Kiegyenesedett, és összeszűkítette a szemeit.

– Ez nem egy hivatalos kapcsolat volt, Vivian.

Felhorkantottam erre a megjegyzésre.

Igaz, nem mondtuk ki ezeket a szavakat, de a pokolba is, amikor egy férfival alszom és randevúzom vele, úgy gondolom, hogy nem kavarunk mással.

Nem foglalkoztam a válaszadással, kifújtam magam és megráztam a fejem.

- Gyerünk, ez őrültség - mondta, és megragadta a karomat. Kihúztam a karomat a kezéből.

- Kibaszottul ne érj hozzám, Russ! Megkértelek, hogy távozz, de még mindig itt vagy.

Ha azt mondod, hogy nem voltunk hivatalosak, akkor mi a pokolért vagy még mindig itt?

Az igazság az volt, hogy tényleg nem láttam vele jövőmet. Talán csak azért voltam vele, mert szórakoztató volt az ötlet, hogy nem vagyok magányos aggszűz.

Nem válaszolt azonnal, de nem is vártam. Végigmentem a lakáson, kinyitottam neki az ajtót, és ennyit mondtam:

- Vége. Nem mondhatom, hogy szórakoztató volt, míg tartott, Russ, mert nem volt az.

– És csak úgy véget ér?

Bólintottam.

– Pontosan. Most kérlek, távozz a lakásomból.

Motyogott valamit az orra alatt, de az se érdekelt, ha elátkoz.

Csak azt akartam, hogy elmenjen, és befejezhessem a csomagolást.

– Jól van. – Elhaladt mellettem, de megállt, mielőtt kilépett volna az ajtón. – És ha nem lennél ilyen szűk látókörű, Vivian, talán a dolgok is működtek volna.

Csak megráztam a fejem, ez volt az utolsó, amivel elásta magát előttem.

Amikor kint volt a lakásomból, becsuktam az ajtót, és visszamentem a bőröndömhöz. Szükségem van a kis szarjaimra az utazáshoz. A jövő hétre terveztem a szakítást. Ez a kis kirándulás határozottan ösztönző lesz, és tudtam, hogy ez kell nekem. Mert belefáradtam a körülöttem lévő világba.

A munka szüneteltetése nem volt nehéz, mivel a legmagasabb pozícióban voltam. Bár a menetrendeket át kellett alakítani, de ha nem teszem meg, biztos megőrülök.

Becipzáraztam a bőröndömet, és leültem a kanapéra. Fogtam a laptopom, és ellenőriztem a foglalásomat. A következő hét napot egy faházban töltöm, három óra a várostól. Nem volt egy hatalmas távolság, de biztos voltam benne, hogy a pokol is jobb lenne, mint az, ami most az életemben zajlik. A város zaja, a látnivalók, a fények, a munkám és az összes vele járó baromság elhalványul amellett, hogy most csak magamra fogok koncentrálni.

A pokolba, a faházban még TV sem lesz, nem is beszélve Wi-Fi-ről, így teljesen eltávolodhatok mindentől és mindenkitől, és pontosan ez az, amire szükségem van.

Talán nem is jövök vissza. Talán annyi békét találok a semmi közepén, ami kibaszottul más, mint a jelenlegi életem.

Ezt viszont nem tudom meg addig, amíg el nem megyek, és valami új felé nem nyitok.