Jenika Snow: A szűz I. fejezet

1.      fejezet

Quinn

Első alkalommal, amikor megláttam Isabelt, tudtam, ő valami különleges.

Még csak nem is beszéltem vele, még csak a nevét sem tudtam, de mint azokban a gügye dalok és filmek, amikben az azonnali kapcsolatról beszélnek, igen, oda jutottam vele.

Tíz évesek voltunk, amikor kiszemelte őt néhány kis pöcs; a látvány, ahogy zokogott, azonnal megmozdított bennem valamit. Védelmezni akartam, elintézni mindenkit, aki képes volt megríkatni.

Odaviharzottam hozzájuk, magam mögé húztam és behúztam a zaklató seggfejeknek.

Azután a nap után elválaszthatatlanok lettük.

Azután a nap után senki sem baszakodott vele, hacsak nem akartak velem foglalkozni.

És sohasem akartak.

Lehet nem ismertem az iránta való érzéseimet olyan fiatal koromban, de kétséget kizáróan tudtam, hogy ott van nekem. Örökké akartam őt az életemben.

Az évek múlásával a kapcsolatunk erősebbé vált, a barátságunk szorosabbá. A legjobb barátom volt, az egyetlen lány, akivel mindenről tudtam beszélni.

És ugyanezeket ő is megtehette velem.

De ahogy a barátágunk fejlődött számomra, nem csak a védelmezőjeként tekintettem magamra, és nem akartam több seggfejet a közelében látni.

Tudtam, már azelőtt szerelmes voltam belé, mielőtt ismertem volna annak a kibaszott szónak a jelentését.

Tizennyolc évesek voltunk, és habár mindig tartottam a távolságot, amikor ideje volt el mondanom neki a valódi érzéseimet, tudtam, hogy nem bírom többé ezt a szart.

Annyira szerettem Isabelt, hogy már fájt.

Soha sem fogja megtudni mennyivel többet jelent nekem, hacsak nem növesztek golyókat és árulom el neki. De félek, félek elveszteni a legjobb dolgot az életemből. A félelem, hogy mindent elronthatok azzal a három szóval, csukva tartja a szám, de képtelen vagyok tovább csinálni.

Számomra ő volt a legfontosabb személy. Isabel volt a világom, az életem.

Nem tudta, de az enyém volt és be kell neki vallanom, mielőtt túl késő lenne.

Isabel

Sírás fojtogat.

Nem a boldogság könnyei lesznek, hanem lélekdermesztő, szívszaggató könnyek, amik felemésztenek, és nem szabadulok tőlük, míg fel nem emésztik minden megmaradt energiámat. Ha feladom, és uralma alá von a bánat, összesek a padlón és képtelen leszek felállni.

-          Minden rendben lesz, Isabel!

Anyámat figyeltem, mielőtt kisétáltam a bejárati ajtón és az iskola irányába igyekeztem. A szemeim égtek az el nem sírt könnyektől, a torkom száraz és összeszűkölt, nyelni is képtelen voltam.

-          Nem, semmi sem lesz rendben.

Az anyám együttérző pillantást vetett rám.

-                     Isabel, nem szándékozunk fölötted dönteni, de mi is elterveztük. Az apád nem adhatja fel a promóciót, még ha ez azt is jelenti, hogy el kell költöznünk a végzős évedben.

Csak a fejemet ráztam. Nem érdekelt, ha más iskolában kell befejeznem az utolsó évemet. Ami miatt aggódok, ami összetöri a szívemet, a tény, hogy el kell mondanom mindezt Quinn-nek.

El kell hagynom a legjobb barátomat.

El kell hagynom a srácot, akibe reménytelenül szerelmes vagyok.

Nem mondani semmit volt a legjobb járható út. Ha kinyitottam a számat, vagy ordibálok anyámmal és rohanok a legjobb dologhoz az életemben, vagy sírok, mint egy ribanc.

Csak elhagytam a házat, beültem az autómba és elhajtottam az iskolába.

Minden homályba burkolózott. Az iskolához értem, mielőtt felfoghattam volna. Miután leállt a motor, csak ültem a helyemen, a szívem vágtatott, a testem megdermedt. Nem tudtam, hogy mondjak el Quinn-nek mindent.

Nem akarok mondani neki semmit.

Mondtam magamnak, csak túlreagálok mindent, de könnyebb mondani, mint, megtenni.

Csak egy év, és újra együtt lehetünk.

Csak egy évet kell távol lennünk egymástól az ország másik részén. 

Lehunytam a szemem és az ülés háttámláján pihentettem a fejem, gondolatban kiabálni tudtam volna.

Együtt lenni? Quinn és én sok minden voltunk, de az együtt nem szerepelt ezek között. A legjobb barátom volt, az a fiú, aki megvédett engem, amikor még csak tíz voltam, és kikötöttek rajtam. Az első személy volt, aki azt mondta a dolgok rendben lesznek, mert nem fogja engedni senkinek, hogy bántson engem. Habár az otthoni életem rendben volt, boldog is volt, de minden gondolat, hogy nincs Quinn, nem láthatom őt minden nap, beszélhetek vele vagy érezhetem, hogy biztonságban vagyok, mert tudom, nem engedi, hogy bármi történjen velem, kibírhatatlan.

Mikor kinyitottam a szemem, láttam Quinn-t az autómhoz közeledni. Mindig megvárt, hogy együtt menjünk be, és tudni, hogy az utolsó évemet anélkül kell befejeznem, hogy ezt az egy dolgot minden nap megtehessük, összetöri a szívemet.

De mosolyt erőltettem magamra, mert most még nem akartam elmondani neki, és tönkretenni az egész napot. Péntek volt, iskola után el kell mondanom neki, egész hétvégén együtt fogunk lógni, talán beszélünk erről is.

-                     Szia – mondta és hatalmas bicepszein az ablaknak támaszkodott, a mosolya fényes, nyílt és fehér volt.

-                     Szia neked is. – Szélesebben mosolyogtam, megragadtam a táskámat az utas ülésről indultam kinyitni az ajtómat, de ő más ott volt, hogy megtegye nekem.

 Kint az autóból próbáltam megtartani a higgadt boldogság látszatát, de belül kész roncs voltam.

Felbámultam rá, egy tizennyolc éveshez képest, a hatalmas testére. Fiatal kora ellenére tetoválások borították a karját. Minden tekintetben rosszfiús megjelenéssel bírt, sok érzéssel, de egyben a legjobb barátom is volt.

A hoki miatt a teste egy gép volt, mindenen és mindenkin végiggázolt, hogy elérje, amit akar. Hát láb és kétszáz fontnyi szín izom, Quinn nem úgy nézett ki, mint azok, akiknek, ebbe a hitvány kis középiskolába kell járniuk. Sok tekintetben férfinak nézett ki.

Mindenki mással egy durva segg, de velem a legédesebb személy volt. Olyan oldalát tárta fel előttem, ahová senki másnak nem engedett betekintést, és ezért még erősebben szerettem.

A barátai közül az egyik, akivel együtt hokizik, odajött, és elkezdtek beszélgetni egymással, de én csak a fiút bámultam. Sötét szőke haját rövidre vágták. Ettől az angyali, világos kék szemei majdhogynem kristályosnak tűntek. És a ruhák, amiket hordott… igen, nem tudta elrejteni nyers erejét. Nagy bicepszek, alsókarján kidagadó erekkel. Tökéletes volt és magamnak akartam őt tudni.

Istenem, mit csinálok, méretet veszek róla öltönyhöz?

Hogy fogom átvészelni, még ha csak egy évről is legyen szó? 

Lexy