4. fejezet
Hosszabb ideig szerettem volna a tónál
maradni, beszélgetni vele, de láttam, hogy kibaszottul az idegeire mentem.
A francba, ha tudná, hogy mit akarok
tőle, vagy tenni vele, valószínűleg felszaladt volna ezekre a kibaszott dombokra.
De ez nem fog megállítani abban, hogy megkapjam és eláruljam neki, pontosan hogyan
érzek és mit is akarok. Ráfordultam a kocsifelhajtójára, közvetlenül az autója mögött
álltam meg és állítottam le a motort. Talán csak figyelnem kellett volna, hogy besétál
a házba, és elhajtani, de akartam Evát, olyannyira, mint egy kibaszott narkós az
anyagot, és nem volt értelme, hogy ezt később mondjam el neki. Leállítottam a motort
és ugyanakkor szálltam ki, mint ő. Eléggé meglepettnek tűnt, de mintha kicsit örült
volna, hogy nem hajtottam el.
– A házba már rendben bejutok.
– Mosolygott, és basszus, valami megmozdult a mellkasomban erre.
– Tudom, de csak úgy elhajtani,
seggfejség lett volna, nem?
Nem válaszolt, de idegesnek tűnt.
Tudtam, hogy akar engem, és eléggé, főleg, ahogy reagált arra a kicsi érintésre,
amit adtam, és a szavak, amiket mondtam, és ahogy visszavonult, pont amikor belekezdtem
volna abba, hogy megcsókolom őt. Igen, ez teljesen idegen volt tőle, nem kétséges,
de ez így volt jó, és nekem csak meg kellett mutatnom neki ezt. Be kellett bizonyítanom
neki.
Elfordult és megtette a távot a bejárati
ajtóig. Hagynom kellett volna neki egy kis teret, de ez rohadtul nem segített volna
rajtam. Hirtelen megállt, megfordult és komor tekintet borította be az arcát.
– Dex, nem tudom mi a franc folyik
itt, vagy milyen időszakon mész keresztül…
– Időszakon? – felvontam a szemöldököm,
tudatva hogy mulattat.
Bólintott, próbált erősnek tűnni.
Beindultam tőle.
– Igen, olyan vagy, mint aki
minden nőn átment már a városban, és én lennék az utolsó lehetőség. – A hangja megremegett.
– Vagy megpróbálod megdugni a barátod húgát.
Nagyon ideges lettem, nem azért, mert
felhozta, hanem mert ő tényleg igaznak gondolta ezeket.
– Azt gondolod, hogy bárkivel
összefekszem?
Nem válaszolt, de beleharapott az
ajkába.
– Azt hiszed, azért akarlak megdugni,
hogy újabb csajt húzhassak ki? Mintha azért izgatnál fel, mert te vagy a rohadt
legjobb barátom kicsi húga?
Megint nem szólalt meg. Közelebb léptem.
– Olyan régóta nem voltam már
nővel, hogy kínos lenne, ha ezt elrontanám, Eva. – Megint lepillantottam a szájára.
– Nem voltam nővel, mert nem érdekelnek. Tudom mit akarok, végre rájöttem, mi hiányzik
és végeztem ezzel a baromsággal. – Még közelebb léptem és hagytam, hogy szokja,
de nem lépett vissza. – És csak a rend kedvéért, sohasem árulnám el Charlie-t
ily módon. Jó oka van annak, hogy veled vagyok, megértetted?
Nem válaszolt.
Egy halk, szinte állati hang tört
fel a torkomból és nem próbáltam elrejtőzni. Ez egy kibaszott kinyilatkoztatás volt,
hogy mennyire is akartam Evát.
– Nem akarok más nőt, csak téged.
– Láttam, hogy elakad a lélegzete, és bár ez valószínűleg váratlanul érte, de nem
tudtam szépíteni. – Akarod, hogy most elmenjek? – Vártam pár másodpercet, hogy válaszoljon.
Végre, lassan megrázta a fejét.
– Dex – suttogta a nevem, és
ez olyan kibaszottul édesen hangzott az ajkairól.
– Akarlak – mondtam újra.
És nem csak most.
Egész hátralévő életembe akartam őt.
Közelebb léptem és a kezemet a feje
mellé helyeztem, bezárva őt, arra késztetve, hogy neki dőljön a ház oldalának. Mélyet
lélegeztem, beszívva az édes, friss és eleven illatát. A farkam megkeményedett tőle.
Olyan közel hajoltam az arcához,
hogy csak egy ujjnyi távolság volt köztünk.
– Annyira gyorsan mozogsz, nem?
– kérdezte, erősnek próbálta mutatni magát. És mondhatni az is volt, de hallottam
a remegést a hangjában.
Már érintés nélkül tudtam, hogy akar
engem.
– Nem, nem gondolnám, hogy gyorsan
mozognék. – Egy kicsit közelebb húzódtam, hozzá préseltem magam, hogy tudja komolyan
gondoltam.
– Nem tudom, mi folyik itt –
suttogta, a szemei tágra nyíltak, a pupillája is kitágult. Ó, akart engem, ha más
nem is győzött volna meg, a zihálása és a kemény mellbimbói egyértelművé tették.
A francba, láttam a kemény kis csúcsokat, ahogy hozzányomódnak a szűk felsőjéhez.
– Akarod, hogy elmondjam, mi
folyik itt Eva? – Megnyalta az ajkait és pillantásom megakadt rajta. A farkam felállt,
hozzányomódva a cipzáramhoz, kurvára ki akart szabadulni.
– Dex – mondta ki újra a nevemet,
és bassza meg, jól hangzott a szájából.
Belenéztem a szemeibe és a kezemmel
közelítettem az arca felé, majd végighúztam az állkapcsa vonalán az ujjamat. Éreztem,
hogy kicsit megremeg és közelebb hajoltam, az ajkaimmal végigsimítottam a fülcimpáján.
– Kibaszott hosszú ideje akarom,
hogy az enyém legyél, Eva – hallottam, ahogy eláll a lélegzete. – De távol maradtam,
mert ez volt a helyes dolog. – Hátrébb húzódtam, hogy újra a szemébe nézhessek.
– Hülye lépés volt, elismerem. – A csend hosszúra nyúlt.
– Ez őrültség.
Igen, rohadtul az volt, de ez volt
az igazság. Nem akartam előle semmit sem elrejteni.
– Sosem vettem észre, hogy érdeklődnél
irántam. – A hangja halkan szólt, ahogy tétovázott.
– Nem is kerültünk közel, mert
Charlie kishúga vagy. Ez akadályt húzott közénk. – Hallottam, ahogy nyelt egyet.
– Még mindig Charlie kishúga
vagyok – jelentette ki és nem tudtam megállni, de elvigyorodtam.
– Rájöttem, mi hiányzik, Eva.
Ez a kibaszott igazság. A rohadt élet jól arcul csapott, Eva. – A szemöldökét kicsit
megemelte. – Megöregedtem, és le akarok telepedni. Egy jó nőt akarok magam mellé,
családot akarok, akire vigyázhatok és gondoskodhatok róluk.– Továbbra is simogattam
az ujjammal az állát. –Nem hazudok. Amikor először láttalak, már akkor egy gyönyörű
nő voltál, az első reakcióm az volt, hogy mennyire mocskosan meg akarlak dugni.
Benned akarok lenni, Eva. – Megráztam a fejemet a szavaimra. Bassza meg, egy seggfej
vagyok.
Mély levegőt vett és szétnyíltak az
ajkai, mintha nem tudott volna elég levegőt juttatni a testébe.
Még közelebb hajoltam, centik választottak
el az ajkaitól, amikor megszólaltam, súroltam őket.
– De évek óta nem voltam nővel
szexuálisan együtt, bébi. Ez a rohadt igazság. – A szemébe néztem. – És rád vártam,
de nem volt bátorságom elmondani neked, de keményen próbálkoztam. A szívem gyorsabban
vert, az adrenalin száguldozott az ereimben. – Olyan sokszor vertem rád ki, Eva,
csak arra gondolva, milyen kibaszottul csodálatos vagy és mennyire szeretném, hogy
az enyém legyél. – Megint mélyen beszívta a levegőt, és ez elégedettséggel töltött
el. – Bevallom, hogy egy kurafi vagyok, és hogy rád akarok mozdulni. Bevallom, hogy
távol maradtam, mert nem akartam feldúlni az életed és Charlie-ét. – Lassan lélegzett,
de láttam, hogy a szavaim megérintik. – Bevallom, az hogy nem mondtam el neked,
hogy hogyan érzek irántad, egy hatalmas nagy hülyeség volt részemről.
– Dex – suttogta, a lélegzete
meleg, édes illata végigsimított a számon és a farkam keményebb lett, mint bármikor.
– Én is távol maradtam. Nem voltam őszinte magammal vagy veled.
Istenem, átkozottul akartam őt az
életembe. – Csak egy nőt akarok a rohadt hátralévő életemben, Eva. –Végighúztam
az ujjam az alsó ajkán. – Csak egy nőt akarok, aki a gyermekeim anyja lesz. – Tovább
folytattam az ajkának simogatását. És amikor kidugta a nyelvét és megnyalta a hegyével
az ujjamat, azt hittem, ott elmegyek azon nyomban.
Krisztusom.
– Ez olyan őrültség – mondta,
de nem lágyan érzelmesen.
– De ez az igazság, Eva bébi.
Nem mondott semmit, de nem is kellett.
Olyan vad, szenvedélyes és átkozottul jó volt. A fenébe, és még nem is voltam benne,
és tudtam, hogy ez lesz a legjobb, amit valaha is átéltem.
– Mi van, ha nem akarom ezt…bármi
is ez?
Néztem, ahogy beszélt. – Nem akarod?
Nem akarsz engem?
Megrázta a fejét, és nem mondott semmit.
Vigyorogtam, de nem volt vicces.
– Azt állítod, hogy nem akarod
ezt. – Közelebb hajoltam. – De te is én is tudjuk, hogy ez rohadt nagy hazugság.
– Mélyet lélegeztem, az édes esszenciája belém áramlott. – Fogadok, ha a kezemmel
a lábad közé nyúlnék, akkor nedves lennél miattam, Eva. – Egy kicsit elhúzódtam,
hogy jól belenézhessen az arcomba. – Nedves vagy miattam, Eva? – Nem tudtam elfolytatni
a nyögésemet, ami arra a gondolatra tört fel, hogy ő készen áll arra, hogy befogadjon
a testébe.
– Nem gondolod, hogy ez egy kicsit
gyors? – kérdezte lágyan, és nyelt egyet, nyilván próbált értelmesen gondolkodni.
A francba, örültem, hogy az egyikünk gondolkodik. Ami azt illeti, én kemény, birtokló
voltam és készen álltam, hogy felkapom és egyenesen beviszem ebbe az átkozott épületbe.
– Évek óta ismerlek – morogtam,
és a szájára pillantottam.
Bassza meg, meg akarom csókolni.
– Soha nem volt ilyen, Dex.
– Pedig kellett volna. – Becsuktam
a szemem és felnyögtem. – Mondd újra a nevem. – Egy pillanatra elhallgatott, ezért
újra ránéztem.
Éreztem, hogy a lélegzete súrolja
az arcom. – Szeretem, ahogy kiejted a nevem.
Még mindig nem szólalt meg, de ez
rendben volt. Várnék rá az egész rohadt életemben.
– Dex, meg kell állnunk – mondta,
de nem volt semmi erő a szavaiba. Nem gondolta át.
– Ha tényleg meg akarsz állítani,
akkor az igazat kell mondanod, Eva. Ne valami kicseszett hazugságot. Ha nem akarsz
engem, ha nem akarod ezt…
– És mi is ez, Dex? – kérdezte
megszakítva engem.
Felemeltem a kezem és félresöpörtem
a hosszú haját, ami a nyakára omlott. – Az, hogy téged akarlak, Eva. Minden porcikádat
az enyémnek akarom. Csak az enyémnek. – Az ujjamat végigfuttattam a torka
mentén. A pulzusa vadul dobolt a fülébe, ami azt bizonyította, hogy már fel volt
izgulva.
– És csak most jöttél rá? – suttogta.
Lassan megráztam a fejem. Odanyomtam
a hasához a kemény farkam. – Most jöttem rá, hogy egy idióta vagyok, amiért próbálom
figyelmen kívül hagyni, amit akartam.
– Amit te akarsz… – Úgy hangzott
tőle, mint egy kérdés.
– Téged, Eva. – Megint hozzápréseltem
az erekcióm. – Érzed ezt? – kérdeztem, de nem válaszolt, csak megnyalta az ajkait.
Láttam az igazságot a szemeiben. – Csak mondd, hogy az enyém leszel.
Az ajkai szétnyíltak, de nem szólalt
meg. Ideges volt, és ezért nem is hibáztatom. Nagyon erőszakoskodtam, de olyan volt,
mintha valami bekattant volna bennem. Nem tudtam várni, vagy próbálkozni és lassan,
könnyen közelíteni, még ha ő ezt is érdemli és még ennél is többet.
Annyira közel hajoltam hozzá,
hogy a szám a füléhez ért. – Azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy az enyém vagy.
Nehezebben, gyorsabban szedte a levegőt
és kétlem, hogy le tud higgadni. A kezeivel a bicepszemet fogta, a körmeit pedig
belevájta a bőrömbe.
– Amikor azt mondom, hogy azt
akarom, hogy az enyém legyél, azt úgy is értem és még ennél is többet belőled, Eva.
Az oldalára csúsztattam a kezem. Mivel egy arcátlan kurafi voltam, a tenyeremet
a lába közé helyeztem. A szoknya, amit viselt, szabad utat adott, és én felnyögtem,
amikor megéreztem milyen nedves. – Szeretném magamnak az édes kis puncid, Eva.
A legédesebb hangot adta ki ettől.
Megcsókoltam a fülcimpáját, és ő még
jobban belevájta a körmeit a bőrömbe. Egy kicsit fokoztam a nyomást, de mielőtt
elkezdtem volna simogatni a csiklóját, amit éreztem és magamévá tettem volna, elhúztam
a kezem és a hasára helyeztem a tenyerem.
Az ujjaimat szétterítettem rajta és
hátrahúzódtam, hogy a szemébe nézhessek. – És minden egyes alkalommal, amikor
magamévá teszlek, jogot formálok rád, Eva, biztos vagyok abban, hogy mindaddig foglak
a spermámmal megtölteni, amíg teherbe nem esel.
Elállt a lélegzete.
– Nem akarok más nőt, nem akarok
más nőt arra, hogy kihordja a gyerekem. – Nem szólalt meg, de élesen beszívta a
levegőt. – Úgy akarlak megbaszni, hogy semmi sincs köztünk. Annyira mélyen
benned akarok lenni, olyan átkozottul mélyen, hogy amikor a magommal
megtöltelek, az csak napokkal később jöjjön ki belőled.
– Ó, Istenem. Dex.
– Akarom, hogy a gyerekem itt
nőjön fel. – Kicsit megnyomtam a hasát és néztem, hogy milyen gyorsan emelkedik
és süllyed a mellkasa. – Pontosan érted, mit mondok?
Megnyalta az ajkait és lassan bólintott.
– Mit gondolsz erről? Hogy érzed
magad?
Csak rázta a fejét, a teste megfeszült,
a pupillái kitágultak, ezzel elárulva, hogy mennyire fel volt izgulva.
– Megijesztesz engem.
– De jó értelemben, nem?
Becsukta a szemét és kifújta a levegőt.
– Istenem, igen.
Elvigyorodtam, bár nem láthatta.
Igen, itt volt velem.
Dee
Koszi! Végre ez a pali nem lacafacazik.
VálaszTörlésKöszönöm szépen!
VálaszTörlésNagyon szívesen! Jó olvasást!
VálaszTörlésKöszi 😁
VálaszTörlés