Az arrogáns: III. fejezet

3.            fejezet

Noah

Két hónappal később…

A tény, hogy kibaszott két hónapja uralkodok magamon, végrendelet volt az önuralmamnak. Akartam Harley-t, mint egy vadállat, ez az állat irányított engem, azt akarta mondatni velem, hogy francba azzal, hogy vezérigazgató vagyok, a pokolba vele, hogy a munkaadója vagyok és váljak ősemberré. De működésbe kell hoznom a fejem, meg kell próbálnom kibaszottul a munkámra koncentrálni. Pokolba, ha elveszek egy nő felett, még ha tudom, hogy nem is lenne szabad utána mennem, a teljes elhatározásom összeomlik.

– Szükségem van Miss Alexander-re. – vakkantottam a telefonba. Lenéztem a fájlra, ami helytelenül volt felcímkézve, amit Harley rakott össze a ma reggeli megbeszélésre.

Az egyik, ami nem volt helyes. Úgy néznék ki, mint egy balfék, aki nem tudja, mi folyik a vállalatában.

Néhány pillanattal később kopogtattak az irodám ajtaján.

– Jöjjön be. – Nem szelíden mondtam.

Harley besétált, a bűnös, testhez simuló szoknya körül ölelte a testét. Istenem, olyan szexi volt, és csak rá bámulni elég ok volt rá, hogy behívtam.

– Csukja be az ajtót. – Mondtam, tudva, hogy valószínűleg a hangom mélynek hallatszott a dühtől, de valójából a vágytól volt vastag.

Francba, minden, amit tennie kell, hogy belép az irodámba és én kész vagyok elkapni őt. És még nem is töltötte be olyan régén a pozícióját.

Hónapjaim voltak, hogy a sajátomként tekintsek rá, annak ellenére, hogy ő lehet megfeledkezett azokról a mocskos dolgokról, amit meg akartam vele csinálni, az igény, hogy kockáztatni akartam miatta.

Hosszú másodpercekig csak bámultam rá, nem szólva semmit, csak magamba szívtam, hogy idegesnek látszott. Nem tudtam miért izgat fel, de látva, hogy az alsó ajkát harapdálja, a szemei kitágulnak aggodalommal párosulva az arcán, egyidejűleg két dolog futott át rajtam.

Meg akartam vigasztalni, megkönnyíteni neki a tudattal, hogy velem biztonságban van, hogy nem akarom, hogy kényelmetlenül érezze magát.

De meg is akartam ragadni, az asztal fölé hajlítani, felhúzni a szoknyáját és elmerülni benne, elnyerve a behódolást.

Tudom, hogy megadná nekem.

De ahelyett, hogy bármit mondanék, az asztalomhoz sétálok, megragadtam a fájlt és felemeltem. Őszintén, patkányseggnyit se adtam a fájlra vagy a tényre, hogy hibás. Amikor kitaláltam, hogy ő állítsa össze, minden ami átment a fejemen, az volt, hogy megszerezzem őt egyedül, bemutatva neki egy kis erotikus büntetést, és hogy rávegyem, elmondja senki mással nem volna, csak velem.

– Tudja, mi ez? – Kérdeztem, a hangom kemény, merev. Szerettem felette alkalmazni a hatalmam, nem szarháziságból, hanem mert megelégedettséggel tölt el, ha feszültnek látom. Tudom, hogy öntelt voltam, tudom, hogy basáskodó voltam, különösen, amikor valami olyanról volt szó, amit akarok, és valószínűleg tízszeresen az voltam, amikor Harley került képbe.

Hajlandó voltam bármit megtenni, semmitől sem riadtam vissza, hogy a magamévá tegyem.

Két hónapot vártam a cselekvésre és kész volt várakozni továbbra is.

A fájlra pillantott. Megnyitottam, így láthatta a következő pénzügyi év eredményeit bemutató grafikonokat. Megfricskáztam az oldalt, így láthatta a javaslatot a következő negyedév becsléseiről. Megismételtem még három alkalommal, tehát minden oldalt láthatott. Nem volt kétséges, hogy tudja mi volt most.

– Volt valami hiba a fájllal, uram?

A szarba, minden átkozott alkalommal, amikor ilyen ártatlanul mondja ezt a megszólítást, érzem, hogy a farkam teljesen ébren ágaskodik.

– Igen, Miss Alexander, volt. Az egész hibás volt. – Egy kicsivel erősebben helyeztem el az asztalon a fájlt, mint szükséges lett volna, láttam, hogy egy kicsit megugrik. A szívem gyorsabban kezdett el verni. Oda akartam menni hozzá, végig simítani a kezeimmel a karján, a sokkal kisebb kezét a sajátomba tenni és elég közel húzni, hogy elveszítse az egyensúlyát és mellkasa az enyémnek csapódjon. Érezni akartam a teste minden apró kis centijét, minden hajlatot, bemélyedést.

Érezni akartam, mi lenne az enyém akárhogy is legyen.

– É-én mindent kétszer futottam át, ellenőrizve a számokat, a neveket, uram.

A szívverésem még most is felgyorsult kicsit.

Összeráncolta a szemöldökét. – Nem értem, hogy lehetséges, hogy lehet téves.

– Nos, az volt, Miss Alexander. – Figyeltem, ahogy a fájlra bámul az asztalomon. Végül felemelte a tekintetét az enyémhez, és láttam az aggodalmat az arcán. – Egyetlen kis téves információ mindent tönkretesz. – Közelebb hajoltam hozzá. Már be tudtam lélegezni a parfüm illatát, amit viselt. Vagy talán az az édes illat mind az övé volt? – Bohócnak tűntem, mert a csapat, aki mellettem van, nem tudja, hogy kétszer ellenőrizzék le a munkájukat. – A pulzust figyeltem, ami őrülten lüktetett pont a füle alatt.

– Annyira sajnálom. Háromszor kellett volna leellenőriznem, Mr. Wright.

Istenem, kemény voltam.

– Rúgtam már ki gyakornokot kevesebbért, mint ez. – Természetesen, nem volt opció, hogy engedjem elmenni, de hazudni sem akartam.

A szeme kitágult, és azonnal meg akartam nyugtatni, hogy a dolgok rendben lesznek.

Az általam nyújtott szakmai gyakorlat áhított volt, és egy kis hiba is azt jelentette, hogy nem tartottam meg őket. De Harley intelligens volt, karrierista, és nyereség volt a csapatomnak. Ezt már bebizonyította az elmúlt két hónapban.

– Nagyon sajnálom. – A kezével lesimította a szoknyáját.

Hosszú másodpercekig nem szólaltam meg, a testbeszédét figyeltem.

– Pihenjen, Miss Alexander. Nem áll szándékomban elengedni önt.

Nem csak egyféleképpen értettem.

Néztem a látható megnyugvását.

– De nem is engedhetem ezt a csúszást.

Bólintott. – Értem.

Lehet, hogy ez nem egy fizetett pozíció, de jók voltak az esélyek, hogy amikor a szakmai gyakorlatot sikeresen befejezték, felvették őket.

– Rendbe akarja hozni?

Bólintott.

Francba, egy szadista, önző rohadék voltam. De az enyém lesz.

– Ahhoz, hogy megoldja, be kell jönnie ezen a hétvégén. Azt akarom, hogy személyesen menjen át minden fájlon és háromszor is ellenőrizze le. Nem akarok egy kibaszott idiótának tűnni, mert nem tudom, hogy mi a pokolról beszélek. – Kemény voltam vele, tudtam. Ilyen volt a személyiségem. Előre át kellett volna néznem az aktát, de el voltam havazva, volt egy csomó dolgom és gondolatom – főleg arra vonatkozólag, mennyire akarom Harley-t – és mert, sokat lazítottam.

A testtartása merev volt, és ahogy elkezdte harapdálni az ajkát tűz száguldott keresztül az ereimen.

– Megértette, Miss Alexander? – Csak egy lépésnyire voltam tőle, az ajkára koncentráltam, annak ellenére, hogy próbáltam elfordulni.

Keménnyé váltam, habár olyan kibaszott nagyon akartam, hogy a robbanás peremén álltam. Mit gondolna, ha elmondanám neki, hogy hazamentem és rá gondolva vertem ki? Mit érezne, ha tudná, hogy meztelenül volt előttem, a cicijei ugráltak, a puncija fojtogatta a farkam, hogy megtöltötte a fejem, ahogy a terhem a tenyerembe löveltem?

És ki fogom találni azokat a válaszokat. Látni fogom, ha az arca pirosba fordul, ha a pupillái kitágultak, és ha a reakciója ízletesen ledöbbent lesz.

– Megértettem, Mr. Wright. – Végig futtatta a nyelvét az alsó ajkán, és kibaszottul néztem ahogy csinálta.

Istenem, annyira kemény voltam. Ha lenézne, pontosan láthatná, milyen hatással van rám.

Azt akartam, hogy lenézzen és lássa, mit tesz velem.

– Jó, akkor te leszel az első dolog, amit látni fogok szombat reggel, Harley. – Néztem, ahogy elnyílik a szeme, tudva, hogy feltehetőleg megdöbbent a ténytől, hogy letegeztem. Szakszerűtlen volt, és még valami olyan semmiség, mint ez teljesen átlépte a határt, de nem érdekelt. Belefáradtam a várakozásba és hétvégén megmutatom Harley-nak pontosan mit is jelent az enyémnek lenni.

Lexy