8. fejezet
Dex
A világon semmire sem vágytam
jobban ennél a nőnél, aki előttem állt.
Ő
az enyém.
Úgy éreztem magam vele most, mint
egy kibaszott állat. Meztelen teste látványától csordulásig telve, a farkam megrándult.
Kibaszottul ki akartam verni, és csak nézni, amint a kezeivel simogatja a testét,
ahogy azok a hosszú ujjak mozognak az intim testrészein. De rengeteg időm volt
még arra, hogy mindent felfedezzek rajta… emlékezzek minden egyes centiméterére.
Láttam, ahogyan jár a torka, miközben
nyelt egyet. Fel volt izgulva, olyan rohadtul rám volt hangolódva, hogy tudtam,
ha a megfelelő módon megérinteném, akkor elélvezne tőlem.
Igen. A fenébe. Így lesz.
Nem volt rá esélyem a múlt éjjel,
egyszer sem hatoltam mélyen bele a csinos kis puncijába.
– Úgy nézel rám, mintha éhes
lennél – suttogta, a mellkasa megemelkedett és lesüllyedt, ahogy egyre nehezebben
lélegzett.
Mélyen felmordultam. Igen, amikor
Evával voltam, egy kibaszott vadállat voltam.
– Az vagyok, Eva. – Közelebb
léptem. – Olyan átkozottul ki vagyok rád éhezve. – A kezemet a hasára helyeztem;
a teste megremegett tőlem.
– Ide akarom a gyerekünket helyezni.
Pont. Kurvára. Ide. – Nyelt egyet, és megfigyeltem a torkának a vonalát, ahogy mozog.
– Ezt akarod, igaz? – Hallani akartam, ahogy azt mondja, szeretné, hogy a gyerekünket
belé helyezzem. – Áruld el, hogy mennyire akarsz az enyém lenni. Áruld el, hogy
mennyire akarod, hogy terhes legyél a babámmal.
Becsukta a szemeit és felnyögött.
– Nézz rám – utasítottam, és
elkaptam az állát.
Kinyitotta a szemeit és a pupillái
teljesen kitágultak. – Terhes akarok lenni tőled. Minden lehetséges módon a tiéd
akarok lenni.
Jézusom.
Minden önuralmamra szükségem volt,
hogy ne élvezzek el a nadrágomba.
Eva megnyalta az ajkait és odatapasztott
a látvány. A piszkos képek – ahogy térdel előttem, a szája, ahogy körülfogja a farkam
– betöltötték a fejemet. Nagy voltam, a farkam vastag és hosszú, és nehéz lenne
a szájával az egészet megdolgoznia. De basszus, igen, ez olyan szexi lenne.
Előrehajoltam, és a nyelvemmel végignyaltam
az ajkait. Könnyen a rabjává tudnék válni.
Már
átkozottul a rabja vagyok Evának.
– Olyan átkozottul kemény vagyok
miattad.
Lágy hangot adott ki, úgy hangzott,
mint a vágy, a kétségbeesés és mindaz, ami felizgatott. Hátracsúsztattam a kezem
tarkójára, belemarkoltam az ujjaimmal a puha bőrébe és a fejét oldalra döntöttem.
Lehajoltam és végignyaltam a torka mentén, érezve, hogy a pulzusa egyre
szaporábbá válik.
– Mindent meg fogok tenni
azért, hogy kibaszottul jól érezd magad.
– Már azt teszed, Dex. – Egy
újabb kis hangot adott ki, és a körmeit a bőrömbe vájta. A farkam a gyönyörtől és
a fájdalomtól megrándult.
Szerettem volna első alkalommal romantikus
lenni, de tudtam, hogy most nem tudok vele lassú lenni. A pokolba, mióta a falhoz
szorítottam, és így összetaperoltam, olyan kemény vagyok, mint állat.
Felcsúsztattam kezemet a hasán, és
bordái felett tenyerembe fogtam a nagy melleit. Előrenyomtam a medencémet, odadörzsölve
a még mindig nadrágba szorult farkamat az ő lágyságához. Hosszú ideig nem mozdultam,
a gondolataim átkozottul valóságossá váltak.
– Bárcsak évekkel ezelőtt találkoztunk
volna – mondtam lágyan, ezt lent a kibaszott tökömre értve. A szemébe néztem, remélve,
hogy nem akad ki attól, amit mondtam.
– Én is azt kívánom, Dex.
Becsuktam a szemem; ennek a belső
örömnek semmi köze nem volt ahhoz a szexuális izgalomhoz, ami végigfutott rajtam.
– Most már együtt vagyunk – mondta.
– Miénk az örökkévalóság. – Visszatértem
a nyakához, megnyaltam a torka karcsú ívét és odanyomtam a farkam a hasához, előre
és hátra mozogva, szükségem volt erre a súrlódásra és közelségre. Elhúzódni olyan
átkozottul nehéz volt, de sikerült, mert benne akartam lenni.
– Bármennyire is kibaszottul
hihetetlenül hangzik az előjáték, szükségem van rá ahhoz, hogy a huszonhárom centimet
beléd süllyesszem, Eva.
Kellene
lennie egy kis önuralmamnak, vagy legalább megpróbálhatnám, hogy legyen.
Itt volt miattam, meztelenül, készen
állva…
Egy másodperccel később a karomban
volt, a hálószobába tartottam és a lábammal rúgtam be az ajtót. Amikor már az ágy
közepén volt, a lábai kissé széttárultak, a puncija egy kicsit rejtve volt előlem,
mert sötét volt a szobában, vettem egy mély, egyenletes lélegzetet.
Fogd
vissza magad. Meg kell tartanom a kibaszott önuralmam.
– Vedd le a ruháidat – suttogta
Eva vágytól teli hangon.
Meg kellett szabadulnom a ruháimtól,
annyira meztelennek kellett lennem, mint ő volt. Miközben a testét néztem – amelyre
az árnyékok hosszú vonalakat fedtek, és a nagy mellei, a csípője hajlata és íve
miatt, megemelkedtek – lenyúltam és megragadtam a farkam. A lábai olyan hosszúak
és simák voltak. Még a kibaszott lábai is olyan szexiek voltak, mint az állat.
Elkezdtem simogatni a farkamat a tövétől
a csúcsáig, nem tudtam kontrollálni magam, mint egy tinédzser. De amikor Evával
voltam, és különösen most, hogy ő nekem adta magát, nem akartam visszafogni
magam.
A farkam csúcsa nedves volt az előváladéktól,
és amikor végigfuttattam a tenyerem a merevedésemen, az egész testem megfeszült.
– Mutasd meg magad nekem, Eva.
– Meg sem próbáltam leplezni a sürgetést vagy intenzitást a hangomban. – Látni akarom,
hogy ma este mit is fogok birtokolni. – És ahogy azonnal engedelmeskedett nekem,
mindössze arra voltam képes, hogy elragadtatott áhítattal bámultam. – Úgy értettem,
ahogy mondtam. Minden. Átkozott. Szót.
Tudtam, hogy tisztában van vele, mit
akartam tőle. Nem csináltam titkot belőle. És ha azt mondta volna, hogy álljak le,
vagy nem szeretné ezt, kurvára visszafogtam volna magam.
De ahelyett, hogy azt mondta volna,
hogy ez teljesen irreális, és hogy elment a józan eszem, ő lassan be és kilélegzett,
majd azt mondta:
– Tudom. Én is ezt akarom, Dex.
– Lenyúlt, és szélesre tárta a szeméremajkait, és pontosan megmutatta azt, ami az
enyém.
Ez volt az én csajom és együtt csinálunk
egy gyereket, nem számít mennyi időbe telik.
A fenébe, már alig vártam.
Dee
Köszi szépen!
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm!
VálaszTörlés