Az arrogáns: II. fejezet

2.             fejezet

Noah

Még csak néhány hete dolgozott az irodában, de senki másra nem tudtam gondolni.

–      Szüksége van még bármi másra, Mr. Wright? – Harley egy mappát tartott maga előtt, a pozíció kimért, elfogadható. Látni akartam összezavarodva, ellazulva, de csak nekem, csak miattam.

–      Igen, sok más van még. Mit szólna hozzá, hogy leveszi azt a kibaszott szexi szoknyát, megfordul és megragadja a bokáját? Látni akarom, ahogy megmutatod, hozzám tartozol, hogy megmutatod, mire fogok jogot formálni. Azt akarom, mutasd meg azt a szűk kis pinát, ami egyedül az én farkam fogja most befogadni.

Természetesen semmit sem mondtam ki ebből, még ha igazán akartam is.

De az irodában akartam tartani, itt tartani, hogy csináljon valamit, így közel volt hozzám. Nézni akartam, őt figyelni. Az sem érdekelt, hogy hátborzongatóan hangozott, mint a fasz.

–      Szükségem van az Anderson jelentésekre dátum szerint rendezve. – Átadtam neki egy köteg papírmunkát.  Pokolba, általában ezt elektronikusan szoktam megcsinálni, de most megragadtam a lehetőséget, hogy az irodámban végezze el.

Fogta a jelentéseket és átment az asztalhoz, ami a szoba másik oldalán helyezkedett el. Kissé meghajolt, ahogy elhelyezte a jelentéseket, és én lenullázódva a seggére figyeltem.

Basszus, a feneke minden volt, amiről valaha is fantáziáltam. Kerek, nagy és olyan pikáns, hogy csak oda akartam menni hozzá, a tenyeremmel lenyomni, a poklot is kipaskolni azokból a húsos halmokból és nézni hogyan reagál.

Elképzeltem azokat a dolgokat, amiket vele csinálnék, minden mocskos dolgot – olyan kibaszottul mocskos – amit megtennék érte. De ő örömet akarna nekem szerezni, mert ő is ettől menne el.

Igen, túl messze mentem ezért a nőért, és amíg meg nem kaptam, amíg a magamévá nem tettem, nem hagyhattam figyelmen kívül a tényt.

Nem volt megállás.

Harley

 Magamon éreztem a tekintetét, amikor előre hajoltam és habár nem kellett volna helyeselnem – és egy kicsit sértett – a tényt, hogy ez a nagyon is erős férfi végig pásztázva engem olyan vágyat ébresztett bennem, mint ahogy eddig senki más.

Enyhén kiegyenesedtem és átnéztem a vállam felett. Látva, hogy még mindig a fenekemre fókuszált, vad robbanás vágott belém. Olyan öntelt volt, és véletlenül kihallgattam telefonálás közben, a hangja rideg, megfélemlítő.

És én mindettől beindultam.

Teljesen megfordultam, mire lassan felemelte a tekintetét a testemen.

Szándékosan.

Céltudatosan.

Nem szégyellve a lebukást.

–      Elvihetem ezt a személyzeti társalgóba és ott megcsinálom, így biztosítva önnek az egyedüllétet?

–      Nem. Itt helyben fogja megcsinálni. – Erélyes és hajthatatlan volt, hideg cikázott fel a gerincemen.

Bólintottam és leültem, nekikezdve a munkának, próbáltam koncentrálni, habár éreztem, hogy engem néz. Noah Wright nem titkolt semmit sem, ha meg akarta szerezni a dolgokat, amire vágyott. Tény, hogy kegyetlen volt, amikor eljött a becserkészésük ideje. És most, ahogy olyan erősen éreztem a pillantását, mintha kinyúlt és megérintett volna, tudtam nem az lenne a helyzet, hogy azt akarja majd tőle, adjam meg magam.

De semennyi gyönyör vagy vágy egy férfi iránt sem törölné el a valóságot, hogy ez egy munkahely volt. Meg kellett tartanom, és a kibaszott főnök – jóllehet meglehetősen hihetetlenül hangzott –  annyira nem olyan volt, aki segít ebben.

Meg kellett őriznem a profizmusomat, még ha káprázatos is volt és kívántam. Ez egy állás volt, az én állásom és megélhetésem.

Felpillantottam és még egyszer megnéztem az asztala mögött, ám ő engem figyelt, rám koncentrált, mintha én volnék az az ártatlan kis préda, akit fel akart falni.

Azt akarom, hogy felfaljon. Azt akarom, olyan vágyakozó legyen, hogy ne tudja magát kontrollálni velem.

Olyan rossz voltam, hogy ezekre a dolgokra vágytam a főnökömmel, különösen, amikor még nem is dolgozok itt olyan régóta.

Próbáltam az előttem lévő fájlokra irányítani a figyelmem. Úgyis kurva egy munka volt, de aztán ismét egy alázatos, fizetés nélküli gyakornok voltam. Jó benyomást keltve és elvégezve bármit, ami ahhoz volt szükséges, hogy bebizonyítsam a cégnek, fontos vagyok és hogy nagy előnyt jelenthetnék. De a francba, még mindig érzem, hogy figyel engem és meg akartam neki mondani, hogy csessze meg és egyszerűen adja fel.

Nem lehetek puhány. Nem engedhetem, hogy a testem akarata uralkodjon azon, amit a fejem diktál.

De a fejem azt mondja, kétségbeesetten vágyom rá.  

Lexy