Meghan
Megcsináltam, kibaszottul azt
mondtam, hogy beleegyezek abba, hogy meztelen legyek, hogy, teljesen meztelen
legyek Brendan előtt. Igazság az volt, hogy részeg voltam és tudtam azt, hogy ő
is az, de ez elég is volt ahhoz, hogy tudjam, hogy mi fog történni.
Talán nem ez volt a
legbölcsebb dolog, de jó érzés volt elengedni magam és rosszalkodni egy kicsit.
A levegő még hűvösebbnek
tűnt, valószínűleg azért, mert itt ültem egy szál melltartóban és bugyiban. Bár
racionálisan ez olyan volt, mintha bikiniben lennék, és Brendan látott már
hasonlóban.
Bikini a fenéket. Ez sokkal
intimebb volt annál, és a mellbimbóim teljesen elnehezültek, és tudtam hogy
látja őket a vékony pamut anyagon keresztül.
Annak ellenére, hogy
nyilvánvalóan nem tudtam, hogy hogy fog végződni ez az éjszaka, átkoztam
magamat azért, hogy nem vettem fel valami sokkal szexisebbet.
Ő Brendan. És nem látott még
így engem.
-
Nos,
lássuk, hogy mid van Meghan.
Egy pillanatra, arra tudtam
csak gondolni, hogy azt kérdezi biztos, hogy mi van az alsóm alatt, de gyorsan
felráztam magam ebből és lenéztem a lapjaimra. Szar voltam a pókerban, és látni
az arrogáns vigyort az arcán, tudtam, hogy Brendannak jó lapjai vannak.
De ha még szívok is, két
ász van a kezemben, és ez jobb volt a semminél.
Reméltem, hogy megverem,
bármit is tartott Brendan a kezeiben.
Ahogy ott volt, még mindig teljesen
felöltözve.
Letettem a kártyáimat és
ránéztem, nagyon idegesnek tűnt. Részeg voltam, de tudtam, hogy ő is azt, de
még így is, hogy egy újabb ruhadarabot vegyek le, amely megmutatná a melleimet,
vagy lentebb, a szart is kiijesztette belőlem.
És ez volt Brendan, az a
férfi akibe titokban szerelmes voltam.
Egy másodperc múlva
előredőlt, és kezébe vette a kártyáimat. Egy perc múlva rám nézett, előredőlt a
székén, és megemelte az itallal teli üveget és a szájához emelte egy húzásra.
És mikor letette újra az asztalra a palackot megrázta a fejét.
-
Bassza
meg.
Éreztem ahogy, a vigyorom
egyre nő. Hátradőltem a székemben, karba tettem a kezeimet, de megláttam amint
Brendan a tekintetét a mellemre szegezi, amik most teljesen kiemelkedtek,
eléggé zavarba éreztem magam. Kihúztam a karjaimat és újra egyenesen ültem.
-
Lássuk
őket. – mondtam és bólintottam a kártyák felé.
Röviddel a kérésem után felvette
az ingét, nagyon csalódott voltam, de most végre én voltam a soron, hogy egy
kis húst lássak.
Letette a kártyáit, és láttam,
hogy egy kettes párja van. Éreztem, ahogy a bőröm egyre melegebb lesz.
-
Vedd
le. – Mutattam az ingjére. Éreztem, ahogy az arcom egyre melegebb lesz, és
Brendan felhúzta a szemöldökét, amivel egy nagyon szexin nézett ki.
-
Csaltál
– és halottam a hangja rezdülését.
-
Vetkőzz
– mondtam, és a hangom nagyon határozottnak hangzott. Vigyorogott, és ezzel a
nézéssel végigjárta a testemet, minden egyes részletét.
Csak egy pillanatot várt és
megragadta az ingjét, ésa fején keresztül lehúzta. Az asztalra tette és rám
nézett.
-
Meg
akarod tartani, mint egy trófeát, amiért megvertél engem ebben a körben?
Kuncogtam és mélyen úgy
éreztem, hogy ez elég szexis lehet.
Előrehajolt és alkarjával
megtámaszkodott az asztalon, aminek következtében az izmai mozogtak az
aranyszínű bőre alatt. Aztán elvitte a kártyákat, megkeverte őket, és egy új
körbe kezdtünk.
Úgy éreztem, hogy a
pulzusom egyre növekszik, mert ha elveszítem ezt a kört, akkor meg kell
szabadulnom valami nagyon fontos dologtól. A kártyáimra néztem, dobtam hármat
és felvettem újabb hármat, és nagyon jól éreztem a helyemben magamat, és a
pókerarcom is a helyén maradt.
-
Mutasd
– mondta Brendan, és felnéztem rá.
Leraktam a kártyáimat és
megmutattam neki, hogy van egy hármas párom. Ez csak így egy négyes volt és tudtam,
hogy könnyen megverhet, ha jó lapjai vannak. Megpróbáltam mérlegelni az
arckifejezését, de nem mutatott semmit.
-
Nos?
– Húztam fel a homlokomat, remélve, hogy magabiztosabbnak fogok tűnni, mint
amennyire vagyok. Tény, hogy részeg volt, és bár csak a melltartóm és az alsóm
volt rajtam, mégis nagyon melegem volt. A verejték gyöngyözött a teljes
gerincem hosszán, a tenyeremet is beborította és éreztem a melleim között is.
-
A
kurva anyját. - mondta csikorgó hangon Brendan, és volt valami bosszúság a
hangjában. Letette a kártyáit és nem volt semmi.
A mosolyom az arcom széléig
ért.
-
Határozottan
becsaptál engem. Kétszer egymás után?
Mielőtt válaszolni tudott
volna, ő felállt és elkezdte levetni a farmerjét. Ahogy letépte és lehúzta a
cipzárt, a farmerban előtűnt a V alak és még hangsúlyosabbá vált, ahogy követte
a sötét szőr nyomát, amely a köldöke alatt kezdődött.
Ekkor jött rá, hogy nem
visel fehérneműt. Úgy éreztem, hogy a szemeim egyre jobban elkerekednek, ahogy
a farmere két oldalt teljesen szétnyílik. És igen, egy igazi kommandós volt a
nadrág alatt.
Felnéztem rá, és tudtam,
hogy szemeim csészealjaknak tűnnek, de nem tudtam kontrollálni magam. Rögtön
észrevettem néhány dolgot: nehezebben lélegzett, a tekintetét a mellkasomra
szegezte, és teljesen feszült volt a teste.
És az erekciója egyre
jobban növekedett.
-
U-Um..-
sikerült magamból kinyögni, nem tudtam, hogy mit mondjak. Igen tudtam, hogy ez
vetkőzős póker, mikor lekezdtünk játszani, de Istenem, azt hiszem nem igazán
készültem fel rá.
-
Ez
egy játék, ugye? – mondta Brendan végül, de a hangja feszültnek tűnt, mintha
kényelmetlenül érezte volna magát, vagy... az idegei rövid pórázon voltak.
Bólintottam, vagy valamit mondtam talán, de talán teljesen lefagytam,a torkom
elszorult és nem tudtam megszólalni.
Pontosan akkor mikor azt
hittem, hogy le fogja tolni a nadrágot és felfogja, fedni a szörnyeteget, mely
a két lába között van, a bejárati ajtón három hangos kopogás hallatszott. A
szívem megállt egy pillanatra, és más irányba néztem. Amikor egyikünk se
mozdult meg újraindult a kopogás.
-
Bassza
meg. – mondta Brendan és felhúzta a nadrágját. Felvette az ingjét és hozzá
dobta. – Vedd fel. Nem akarom, hogy bárki is így lásson.
Vágy csillogott a
szemeiben, ahogy rám nézett. Felvettem az inget annak ellenére, hogy a
karjaimat teljesen elfedte. Tetszett az anyag illata, olyan volt, mint Brendan:
sötét, fűszeres, és férfias.
Hallottam, ahogy Brendan
kinyitja a bejárati ajtót és halotta egy férfi hangját. Eléggé őröltnek hangzott.
-
Haver,
teljesen kibaszott velem – mondta neki a fickó.
-
Ember,
sajnálom - felelte Brendan.
Felültem, és a konyha
bejáratához mentem, befordultam a saroknál, hogy megnézzem Brendant, és ki az a
barátja, aki az ajtóban áll.
-
És,
akkor elmentem, miután a szart is kivertem a kis faszból akit elkaptam és nem
tudtam, hogy hová menjek. – és akkor a barátja az irányomba nézett- Basszus.
Nem tudtam, hogy van társaságot – megdörzsölte az arcát.
-
A
szobámban leszek és így magatok lehettek fiúk – Brendanra néztem – Sajnálom és
Köszönöm. – Mosolyogtam és bólintottam, és tudtam, hogy a barátjának most
szüksége van rá. Ahogy elmentem a szobámba még halottam, hogy a barátja azt
kérdezi, hogy „A szobája?”
Mielőtt beléptem volna a
hálószobámba, megfordultam, és láttam, hogy Brendan rám nézett, és az arcán
olyan kifejezés volt, amely nagyon intenzívnek tűnt, mintha szeretne. Istenem,
ha ez a szeretet más szinten lenne...mert az enyém már más szinten volt.
Brendan
Brendan
Néhány nappal később
Nem tudtam kiverni azt a
képet a fejemből, ahogy Meghan egy szál melltartóban és bugyiban van. Igazán kurva mocskos gondolataim voltak arról,
hogy, hogy mondom meg neki, hogy lépjen ki abból az ártatlannak tűnő
alsóneműből, és ahogy közli velem, hogy basszam meg, megmutatva azt a tüzet, amiről
eddig is tudtam. Teljesen beindultam
tőle, amikor megmutatott mindent, amitől ő jó, és hogy nem hozott fel semmilyen
baromságot. Nem a legjobb hangulatban volt, az akadályok miatt, amiért kirúgták
a lakásából, de úgy tűnt, hogy kezdi jobban érezni magát.
A pokolba is, eleget
figyeltem már, és eleget gondoltam azokra a dolgokra, amiket meg szerettem
volna vele csinálni, és azt hittem, hogy tényleg egy igazi férfi vagyok és
képes vagyok rá, hogy megmondjam neki, hogy szeretem őt.
Hátranéztem a vállam
fölött, és csak bámultam rá miközben a vacsoráját készítette. A pokolba is, oda
akartam menni hozzá és segíteni neki, de nem csak ezért, mert nem akartam, hogy
ezen a sok szaron egyedül menjen keresztül, de a közelében akartam lenni.
Nagyon jól nézett ki, nagyon szexi volt a kiengedett hajával és az inggel mely,
túl nagy volt rá és az egyik vállán lelógott.
-
Szükséged
van segítségre? – kiáltottam.
-
Jól
vagyok. – válaszolta, én erre meg felkeltem a kanapéról és a konyha felé vettem
az irányt.
Nekitámaszkodtam az
ajtófélfának, és keresztbe raktam a kezeimet a mellkasomon. Lehajolt, hogy
kivegyen valamit a sütőből, és a kibaszott faszom megrándult a nadrágomban,
amint megláttam a tökéletesen formált seggét.
Kibaszott. Pokol.
-
Francba
– mondta, és egy másodperccel később már ott is voltam.
-
Mi
történt? – mondtam neki, és láttam, ahogy ringatja a kezét.
-
Megégettem
magam.
Megfogtam a csuklóját és
óvatosan a mosdó fölé húztam. Hideg víz alá tartottam a kezét és ránéztem.
Engem nézett, és úgy éreztem mintha egy áramütés szaladt volna keresztül a
testemen, onnan ahonnan megérintettem őt, ahogy egymásra néztünk.
-
Ez
gyors volt. Úgy gondolom, hogy rendben lesz így. – mondta és elvette a kezét a
víz alól. Ránéztem, és azt szerettem volna, hogy jobban érezze magát. Ez egy
nagyon erős érzelem volt bennem, ami azt akarta, hogy biztonságban tartsam őt,
még akár önmagától is.
-
Az
elsősegélykészletben lennie kell égés elleni krémnek – Nem vártam meg, míg mond
valamit, megfordultam, hogy megkeressem a krémet.
-
Köszönöm
– mondta miután visszajöttem, és rátettem a krémet. De nem engedtem el a kezét,
amíg nem tettem meg mindent. – Köszönöm. – suttogta ezúttal, de éreztem a
felőle érkező meleget, és ez volt az az érzés amely, azt mondta, hogy ő az enyém.
De kényszerítettem magam,
hogy elengedjem.
Csak mondd el neki, hogy,
hogy érzel iránta. Mondd el neki, hogy mennyire szereted őt. De amikor
kinyitottam a számat és úgy éreztem, hogy, meg tudnám tenni a dolgot itt és
most, a telefonom megszólalt.
Basszus, esküszöm a
telefonok és bárki, aki a házamba jön, mindig megtöri a pillanatot, amiben
éppen vagyunk.
Legalábbis azt, hittem ez
volt az a pillanat. A pokolba, vagy csak ez az én fejemben volt? Talán arra
gondolt, hogy átléptem egy határt, és ezt nem tudja nekem elmondani?
És talán soha nem is fogja
megtudni, hacsak nem növök fel és nem tisztázom vele a helyzetet.
Gina
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése