Meghan
Tudtam, hogy el kellett volna mennem, vagy csak félre kellett volna néznem, de nem tudtam egyikre se kényszeríteni magam.
Hosszú másodpercekig néztünk egymás szemébe, és az egyedüli hang melyet meghallottam, az a műanyag palack összetörését jelző hang volt, és tudtam, hogy most zúztam össze a kezemben. Ez volt az a dolog, mely sikeresen segített kilépnem ebből a ledöbbent állapotomból, de olyan volt mintha teljesen felébredtem volna, és utáltam magam, amiért nem tudtam magam jobban irányítani.
A pólóm a melleimet dörzsölte, és éreztem, ahogy a mellbimbóim megkeményednek. Piszkosnak éreztem magam, bár ha másik oldalát nézem, ez volt az a dolog, amely azt mondta nekem, hogy olyasmit akarok, amely nem lehet az enyém. Brendan befelé tartott, és tudtam, hogy csak be kellene mennem a szobámba, és elkerülhetnék egy hihetetlenül kellemetlen pillanatot. De mielőtt kiléphettem volna a konyhából, Brendan bejött az ajtón.
Lehajtottam a fejem és a padlót néztem, az volt a tervem hogy jó éjszakát kívánok neki, és ezzel mindent befejezek.
- Hé. – mondta mély hangján Brendan, ami meglepően nyugodtan tűnt.
- Igen? – nagyon ideges voltam valamiért. Nem fordultam teljesen feléje, csak a vállam fölött néztem rá.
Összehúzta a szemöldökeit és valószínűleg azon töprengett, hogy vajon miért viselkedek ilyen furcsán. Nagyon is furcsa voltam a pokolba is. Úgy éreztem, mintha hallaná a szívverésem, és látja a testemet beborító izzadságcseppeket. Ez a reakció azonnali volt, és utáltam magam, amiért így viselkedek, az érzelmeim, érzéseim, a testem reakciói, nem az én irányításom alatt voltak.
Olyan pillantást vetett rám mintha belém látna, élőnek éreztem magam, mintha azzal hogy nem mondanám el neki, hogy pontosan hogy érzek, iránta teljesen elvesznék.
- Mi a baj? – és még több aggódalom érződött a hangjában.
- Semmi – feleltem, és kissé megemelkedett a hangom, úgy éreztem magam, mint aki egy sziklafal tetején van, és ha rosszul lép leesik. Még jobban ráncolta a szemöldökeit.
- Meghan, mi a franc bajod van? A pokolba is nagyon furcsa vagy.
Megráztam a fejem, és az izzadt tenyereimet a lábamba töröltem.
- Jól vagyok – hazudtam, bár tudtam, hogy nem vagyok valami meggyőző. Minél többet álltam itt, és minél többet néztem őt, csak arra tudtam gondolni, hogy egy másik lányt szeret, és egyre jobban el szerettem volna neki mondani, hogy hogyan érzek iránta. Meg akartam mondani Brendannak, hogy kettőnk között lehet valami és nem kell ide senki más. Igazán nem is tudtam a pokolba is, hogy ez mit fog jelenteni. De annyit tudtam, hogy meg akarom mondani neki, hogy szeretem, és hogy félek. A forgatókönyv, mely szerint a valóságban kirobbannak belőlem a szavak, elismerem, hogy szeretem őt, annyira rémisztő hogy elkezdett remegni a kezem.
Nem terveztem neki elmondani, hogy hogyan érzek iránta, legalábbis nem most, még nem, de hallani arról a titokzatos nőről, és látni őt vele, együtt hallgatni őket...igen..nem tudtam elképzelni, és nem is akartam elképzelni.
Egy lépéssel közelebb jött hozzám.
- Mi a fene folyik itt? Ittál? – kérdezte és végignézett rajtam.
Tudtam, hogy aggódásra adok okot, de rám nézett és a hideg végigfutott a hátamon. Éreztem, ahogy egyre jobban elpirulok.
Természetesen az idegeimnek lőttek, a torkom kiszáradt és összeszorult, és úgy éreztem, bármit is próbálnék, most mondani az a torkomon akadna.
- Fordulj meg és nézz rám. – mondta egyre keményebb hangon, és úgy éreztem mintha utat nyitna felém. Egy lépéssel közelebb jött. – Történt ma valami az iskolában? – éreztem, ahogy a harag hullámokban érkezik felőle. – Valaki rosszul bánt veled? – a hangja halálosan csendes volt.
Megfordultam és megráztam a fejemet.
- Nem – mondtam halkan, nem bíztam a hangomban – Jól vagyok.
Megrázta a fejét, ezzel megakadályozva, hogy bármi mást is mondjak, meg volt bizonyosodva felőle, hogy valaki bántott.
Újra rám nézett.
- Nem hiszek neked, mert nem nézel ki valami jól. Úgy nézel ki, mint aki vagy nagyon fél vagy pedig megijedt, vagy pedig valami rohadt komoly dolog történik körülötte, Meghan.
Egy újabb lépést tett felém és éreztem, ahogy a testéből áradó hő az enyémet eléri. Megborzongtam, a kezeim ökölbe szorultak, próbáltam bátorságot gyűjteni, hogy elmondjam neki, hogy hogyan érzek iránta. Tudtam, ha most nem megy, akkor nem maradhatok itt. Tudtam, hogy nem fog kirúgni engem, de túlságosan is kényelmetlenül érezném magam itt, miután visszautasítana.
De hajléktalannak lenni, nem ez volt az az ok, amiért féltem elmondani.
Brendan elvesztése, miután megváltozik a kapcsolatunk a frászt is kiijesztette belőlem.
Megragadta a vállamat, egy szelíd fogással, és lehajolt, hogy szemtől szembe legyünk.
- Ugye tudod, hogy bármit meg tudsz velem beszélni, ugye?
A pillanat elmúlt és én csak bólintottam.
- Tudom.
Megragadta a vállaimat, majd pedig a karjaimra csúsztatta a kezét, ahol pedig hozzámért kisebb áramütések értek.
Mondd el neki. Csak rosszabb lesz, ha nem mondod el.
De még mindig csak bámultunk egymásra, mert túlságosan is féltem attól, hogy elveszítem.
- Most kiijeszted ki belőlem a szart is – mondta, és éreztem a hangján, hogy nagyon aggódik értem.
Megtaláltam az idegrendszerem és ki-be lélegeztem. Hátraléptem egyet, mert egy kis távolságra volt szükségem. Éreztem az alkohol illatát mely, köztünk mozgott. Tudtam, hogy valószínűleg egy kicsit ittas, de nem részeg. Teljes figyelmét felém fordította, készen volt arra, amit mondani akartam neki.
Ez volt az a pillanat amikor, kinyitottam a számat.
- Meghan, kedvesem, gyerünk, beszélj velem.
Még egy mély lélegzetet vettem és megkérdeztem.
- Szerelmes vagy valakibe?
Meglepettnek tűnt, de a pokolba is én is ilyen arcot vágtam volna, ha ő kérdezi meg ezt tőlem.
- Mi?- mondta és hangja még szigorúbb volt.
- Én... – Istenem, hogy tehettem meg én ezt – Halottam, amikor azt mondtad, hogy érdeklődsz valaki iránt és e csodálkoztam – úgy éreztem, mintha a torkomban egy hatalmas gombóc lenne – Nem az én dolgom, de...
- Igen, szerelmes vagyok valakibe. – mondta és ezzel elhallgatatott. Egy pillanatig rám nézett mielőtt elfordult volna, mintha az hogy engem lát kényelmetlen lenne számára – De ez rohadtul bonyolult.
Igen ez nekem is rohadt bonyolult.
- Ez mindig bonyolult, nem? – kérdeztem tőle megdöbbent hangon, de a helyzet nagyon feszültnek tűnt, és kellemetlenül éreztem magam amiatt, amit mondani akarok. Rám nézett az arca feszült volt, szinte már fájdalmas.
- De ez kibaszottul bonyolult
Lenyeltem azt, amit mondott és lassan bólintottam
- De nem értem, hogy miért kérdezed ezt tőlem.
Olyan volt mintha a nyelvemre csomót kötöttek volna, ebben a pillanatban és tudtam, hogy bátorságot kell gyűjtenem ahhoz, hogy kimondjam.
- Ez az, amiért így viselkedsz? – és újra összeráncolta a homlokát.
- Én....
- Aggódsz amiatt, hogy szeretek valakit Meghan?
A kérdése meglepett, és néhányszor pislogtam is, nem tudtam, hogy erre hogy kellene válaszolni, bár a válasz meglehetősen könnyű volt. Másodpercek teltek el és, ennek a helyzetnek a furcsasága egyre nőtt, és ahogy ránéztem éreztem, hogy a felismerés eljut hozzá is.
Tudta, vagy legalábbis kitalálta. Ez nyilvánvaló volt a tekintetében, ahogy rám nézett. Sokk és valami más elegye látszott rajta, és nem tudtam rájönni vajon mi az.
Akkoris ideje mindent tisztázni.
- Meghan? – mondta mélyebben a nevem.
- Igen, ez az, amiért így viselkedek, és nem ez az egyetlen dolog – megint a nadrágomba töröltem a kezeimet és próbáltam megállítani őket.
- Miért?- kérdezte és ismét mozogni kezdett. Ebben a pillanatba újra tudtam lélegezni és könnyebbnek éreztem magam.
- Mert...- mondtam és hangom nem volt más, mint suttogás.
- Mert miért? – A férfi egy lépéssel még közelebb jött és még mindig látszott az arcán az a döbbenettel teli kifejezés, amely keveredett az arcán egy másik érzéssel, melyet még mindig nem tudtam megfejteni. Most már csak egy lábnyira volt tőlem, és újra éreztem az alkohol szagát, és kölnijét is, amitől viszont én bódultam el. – Miért Meghan?
Istenem miért ilyen nehéz ez?
- Azért, mert nem szeretném, hogy mást szeress – tessék, elmondtam egy részét. Nem is volt olyan nehéz, igaz?
De a szívem olyan nehéz volt, és egyre gyorsabban vert és megesküdtem volna rá, hogy hallja és látja a testemen, hogy milyen gyorsan dobog.
Nem mozdult, de a tekintetét rajtam tartotta, és úgy éreztem magam, mintha a lelkembe látna.
- Nem akarod, hogy bárkit is szeressek? – mondta halkan, mélyen és a tekintetét a számra emelte.
Istenem. Úgy éreztem, hogy mindjárt elégek itt és most.
- Nem akarom, hogy bárkit is szeress. – suttogtam. Lehet, hogy be kellett volna csukni a szemeimet a puszta rémülettől, de túljutottam rajta, de belülről kellett kényszeríteni magamat, hogy ránézzek. Nem tudom, mennyi ideig állhattunk ott, de mindkettőnk alig lélegzett végül hátrébb lépett egy hüvelyknyit. Úgy éreztem, hogy vennem kell egy mély lélegzetet, és nem is vettem észre, hogy visszatartottam.
- Szeretsz engem? – Ezt olyan módon kérdezte tőlem, mint akit nagyon rosszul érzi magát, és talán tartanom kellett volna a számat.
- Igen szeretlek Brendan.
Megszakítottam vele a szemkontaktust és a földre szegeztem a tekintetemet, de láttam, ahogy az állkapcsa rángatózik. Nyilvánvaló volt, hogy mélyen gondolkodott rajta, és tudtam, hogy ezzel mindent tönkretettem.
Túl késő volt, hogy visszaszívjam. Túl késő, hogy megpróbáljam, úgy alakítani a dolgot, hogy ne tűnjön ilyen súlyosnak, mint amilyen.
Mert komoly volt, annyira komoly, hogy most már én is tudtam, hogy nem volt egy jó dolog elmondani neki, ami valami borzasztóan alakult vagy sem.
- Mondd még egyszer – mondta és a homlokát ráncolta, mintha ő is ugyanolyan zavart lenne, mint én, mikor meghallotta. Nem tudtam, hogy, mit jelent ez a kifejezés rajta.
- Szeretlek, és az hogy te mást szeretsz, ez fáj nekem. - Mondtam még egyszer, de így se volt könnyebb.
Egy nagyobb csend következett, miközben figyelt engem, egy mélyet sóhajtott és becsukta a szemét.
- Fogalmad sincs róla, hogy mit tett velem ez, amit most tőled halottam Meghan.
Undort?
Ügyetlenséget?
Kényelmetlenséget?
- Mert tudni, hogy az a lány, akit szeretek, ugyanúgy érez irántam szinte kibaszottul hihetetlen.
Várjunk csak.
MI?
Gina
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése