2019. február 11., hétfő

Piszkos: III.fejezet


3. fejezet

Gabe

Nem akartam egy lenni azokból a kibaszott mocskokból, akik nem tudják távol tartani a szemüket egy csinos lánytól, de Josephine szívdöglesztő volt, és miden birtokló porcikám felágaskodott. Tudtam, hogy nem engedem, hogy elmúljon.
A magaménak akartam tudni, és már látom, hogy játszom majd ki. Valószínűleg azt gondolta ősember vagyok, és úgy legyen, mert amikor valamit a fejembe veszek, arról nem teszek le.
  Bármi mást? – kérdezte a pincérnő.
Figyelte, ahogy megrázza a fejét, a pincérnőre koncentrált.
 Nekem is ennyi, – mondtam, el nem terelve a figyelmem Josephinről.
Amikor ismét egyedül voltunk, előre dőltem és ránéztem. Kezdett ideges lenni. Abból is láthattam, ahogy a széken mocorgott és mindenhová nézett, csak rám nem.
  Mesélj magadról! – Akartam, nem, szükségem volt rá, hogy mindent tudjak róla.
  Én? – Az arcán egyértelmű volt a meglepődés.
  Igen.

Elkezdte babrálni a szalvétáját, és nem tudtam visszafogni magam, hogy átnyúljak az asztalon és rátegyem a kezem az övére. A bőre meleg volt és puha, és elképzeltem, az egész teste ilyen lenne alattam. A szeme kitágult.
 Miért szeretnél engem megismerni?
Elégedett voltam, hogy nem húzta ki a kezét az enyém alól. – Miért ne akarnálak megismerni?
Akkor megnyalja az ajkát. Bámulom őket, elképzelem, ahogy szétválnak és körül fogják a farkam. A farkam életre kel, a rohadék lüktetett.
 Munkát kaptam egy belsőépítészeti üzletben Rustinban.
Biccentettem, végül elhúztam a kezem az övéről, mert nem akartam, hogy bizonytalannak érezze magát. Bár igazság szerint, kibaszottul imádtam, hogy a határán van. Beindultam tőle.
 Ismered a helyet? – Az arca pirossá vált, miután megkérdezte.
  Igen, – mosolyogtam. – Rustin elég kicsi.
Az arca még pirosabb lett, én pedig átkozottul beindultam, olyan kibaszott elégedetten figyeltem az idegességét és a zavarát.
  Hülye kérdés volt. – Lefelé nézett.
 Nem, nem volt az. – Még mindig nem nézett fel rám. – Hé, nézz rám! – Nem akartam ennyire követelőzőnek hangzani, legalábbis nem most, de nem akartam, hogy valami szar miatt kínosan érezze magát. Végül felemelte a fejét. – Te és én még lehet, hogy nem ismerjük jól egymást, de ez meg fog változni, jó? – Lassan, de azonnal bólintott. Amitől elégedett voltam. – Honnan jössz? – Újra kezdeményezem a beszélgetést, látom, hogy csökken a pír az arcán.
  Groveportból.
Csak néhány órányira volt Rustintól.
  Belsőépítész vagy, vagy valami mást csinálsz ott?
Bólintott. – Igen, tulajdonképpen belsőépítészeti dolgokat csinálok, de az üzleti menedzsmentben is benne vagyok. – A pincérnő újratölti a vizes poharainkat. Gondolom, vi lágos, hogy nem megyünk sehová. – De az üzlet annyira kicsi, és a város is apró összehasonlítva a többi vállalati tulajdonban lévő üzlettel, hogy meglepődtem, hogy Rustinban is működik.
Az emberek képesek meglepetést okozni. – Nem tudtam semmit a belsőépítészetről. Nem sok minden érdekelt a műhelyemen és a kocsijavításon kívül. De nagyon érdekelt, és rohadtul odafigyeltem, amit Josephine mondott.
 Így lediplomáztam, és most itt vagyok. Huszonkét évesen és már megkaptam álmaim munkáját. – Kipirult, de tudtam, hogy ez a büszkeség miatt volt.
Nos, a francba is. Tudtam, hogy fiatal, de nem vettem észre, hogy tizenhárom évvel vagyok idősebb tőle.
  Feltételezem, a garázs a tiéd?
Önelégülten vigyorogtam. Aranyos volt, ahogy megkérdezte.
 Igen. Régen az öregemé volt, de amikor elment, átvettem.
Valódi együttézés önti el az arcát. – Ó, sajnálom!
 Évekkel ezelőtt történt, és a maga módján halt meg. Halálra itta magát. – Végig simítok az egyik kezemmel a farmerbe bújtatott combomon. Nem szerettem beszélni róla. – Nem volt a legjobb apa, szóval a dolgok most jobbak. – Talán durva volt ezt mondani, de ez az igazság. És azon kaptam magam, hogy teljesen őszinte akartam Josephinnel lenni. Úgy éreztem, csupaszra vetkőztettem magam, így a lány megláthatta az összes apró repedést a páncélomon. Amiből rengeteg volt.
 Hát, még mindig sajnálom. – Megajándékozott azzal az édes mosollyal. Mondhatom, még többet akart tőlem kérdezni, de nem tette. Nem volt itt több mondanivaló. Az anyám évekkel korábban meghalt az apám előtt. Csak azért hallottam a haláláról, mert a nagynéném felhívott. Gondolom, ez történik, amikor az anyád elhagyja a családját, mert nem tud kezelni egy alkoholista férjet.
  Már csak az anyám és én vagyunk, – mondja végül hosszú másodpercek elteltével. Az asztalra fordította a figyelmét, végig húzta a kezét a repedéseken.
 De ő friss házas, és végleg felköltöztek Észak-Karolinába, így nem igazán találkozok vele.
Láttam az elhagyatott kifejezést az arcán. Fel kellett hagynunk ezzel a depresszív szarsággal.
 Áruld el, hogy miket kedvelsz, – kérdeztem. Mondd el, mire vágysz az ágyban! Mondd el, mit szeretnél, hogy megtegyek veled, hogy szeretnéd, hogy megérintselek! Mondd el, hogy vetessem veled észre, hogy már az enyém vagy!
  Csomó dolgot szeretek.
A farkam megrándult, a golyóim szorosan összehúzódtak, a kezem pedig ökölbe szorítottam a combomon.
 Igazából elég egyszerű vagyok, hogy őszinte legyek. – Körbenézett, miután elhallgatott. – Kiszaladok a mosdóba.
Bólintottam, higgadtnak, összeszedettnek hat.
Úgy viselkedek, mintha nem lennék dühöngően kemény miatta.
Azt kívántam, hogy a rohadék lohadjon le, mielőtt fel kell állnom, de szart se adtam rá, ki látja, hogy kemény voltam. Tény, valamiféle reményt éreztem, hogy Josephine meglátja, mit művelt velem. A reakciója benzin lenne a felé irányuló kontrollálhatatlan tűzre.


Lexy

4 megjegyzés:

  1. Nagy tetszik 😊
    Kb milyen időközönként lesznek új részek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! Minden héten egy fejezet tuti lesz. Az ehetit majd vasárnap délután fogom feltenni. :)

      Törlés

PopAds.net - The Best Popunder Adnetwork