Piszkos: V. fejezet

5. fejezet

Gabe

Újra és újra lejátszottam a fejemben azt a kérdést. Talán meg kellett volna hátrálnom. Talán nem kellett volna annyira erőszakosnak lennem, és elmondanom neki, mit éreztem, mire vágytam.

De az nem én lettem volna.

Sosem lett volna az, aki én vagyok.

– Mit csinálok? – ismételtem meg a kérdését, főleg azért, hogy halljam, amint hangosan kimondom. Nem csinálnám édesen. Képtelen voltam rá. Amennyire megérdemelte a kedvességet, ugyanakkor én éhező szörnyetegként vágytam rá. Pontosan elmondanám neki, mire vágytam, és nem érdekelt mennyire nyers vagy ellenőrizetlen volt.

A kezembe zártam az arcát, hozzáadva egy kis nyomást. Imádtam azt a kis hangot, amit kiadott. – Nem kell évek óta ismernünk egymást, hogy ez megtörténjen.

–  Mármint mi történjen meg? – kérdezte szinte szórakozottan, a hangja annyira halk volt, hogy alig lehetett meghallani.

– Tudod te, hogy miről beszélek, – mondtam ugyanolyan halkan. – Érzed. Tudod, hogy egymáshoz tartozunk, hogy az enyém vagy. – Még közelebb nyomtam magam hozzá. Sokkal jobban akartam Josephinét, mint valaha gondoltam volna, hogy akarhatok valakit. De ez nekem nem csak a combjai közti édes, rózsaszín helyről szólt, hanem a tényről, hogy azt akartam mellettem legyen. – A magamének akarlak, el akarom mondani, mennyire vágyok rád.

–  Ez kibaszott téboly.

– Igen, az, de ez a legjobb módja az életnek. – A merev faszom a hasához engedtem, ő pedig felzihált. Hálás voltam, amiért nem úgy viselkedett, mint akit érdekelt, hogy bárki megláthat minket, pedig néhány ember bámészkodott. Hagytam, had nézzenek! Hagytam, had lássák, hogy az enyém, és hogy bármit megtennék érte.

És aztán csak megtettem.

Lecsaptam a számmal az övére, elnyeltem a leheletét és azt a kis hangot, amit utána adott ki. A nyitott ajkainál nem tudtam megállítani magam, betoltam a nyelvem a belsejébe. Megbasztam az ajkait, ugyanúgy, ahogy, a combjai közt szerettem volna csinálni. Birtokolni akartam, megmutatni neki, nem engedem elmenni, most nem, de kurvára máskor sem.

Basztam rá, hogy hirtelen volt, vagy hogy ennek semmi értelme.

Tökéletesen érthető.

Én tökéletesen megértettem.

Megfogtam hátul a fejét, olyan közel húztam, mennyire fizikailag lehetséges. Visszacsókolt, elkezdtem hozzá dörgölni magam vágyva a súrlódásra. Francba, sokkal többre van szükségem, mint erre a középiskolás petting baromságra. Arra volt szükségem, hogy a golyómig a puncijába temessem magam, megjelöljem, kitöltsem és égessem, mert nem tudna teljesen befogadni. A torokhangú hörgés távozott belőlem.

– Kibaszott sürgősen kívánlak, – morogtam a szájába, megmarkolva a haját és elakasztva a lélegzetét. – Le akarom tolni a nadrágod, félre húzni a bugyid, és a szoros kis pinádba csúsztatni a farkam. Te pedig engednéd, hogy megtegyem, sőt, még ennél is többet.

Elkezdett zihálni. – Hagynád, hogy egy mocskos rohadék legyek veled, ugye?

– Teremtőm, ez annyira őrültség, – mondta, a szemét lehunyta, a hangja egy elfúlt nyögés volt a kéjtől.

– Megengednéd, ugye? – annyira mocskos voltam, úgy beszéltem vele, mint egy szemét, de nem tudtam magamon segíteni.

–  Igen, – mondta, végül behódolt nekem.

–  Attól a pillanattól az enyém vagy, hogy láttalak kiszállni a kocsidból az út mentén. – Hátrébb húzódtam, a kérges hüvelykujjam az ajkához emeltem. Sima volt és vörös, enyhén megduzzadt és nedves volt a csókomtól. – Örökre az enyém leszel, Josephine! Örökre!

Nem ellenkezett, én pedig hümmögtem az élvezettől.  

– Hagyom, hogy megismerd, mire vágyom, – mondtam, még mindig a közelében voltam. – Megengeded, hogy elvigyelek valahová. Hagyod, hogy büszkélkedjek veled. – Nehezebben lélegzett. Kibaszottul imádtam emiatt. – Kibaszottul mutogatni akarlak, hogy mindenkivel megértessem, te az enyém vagy. – Bassza meg, sürgősen ezt akartam. – Áruld el, hogy hangzik, bébi!

–  Elérted, amit akartál, – ez volt a válasza.

Éreztem, hogy megrebben a szám sarka. – Mindig, de ha rólad van szó, nem táncolok vissza. – Hosszú pillanatra csendben maradtunk, a farmerrejtette farkam még mindig a hasának préselődött.

–   Oké, – suttogta végül.

Vigyorogtam. Egy férfi voltam, aki épp megnyerte a kurva lottót.

Josephine

Egy héttel később…

Nem tudtam abbahagyni, hogy Gabe-re gondoljak, arra, mit mondott, hogyan érintett… milyen érzéseket keltett bennem.

Ahogy felkent a furgonra, a dolgok, amiket követelt tőlem, amiket beismert előttem, arra késztettek, hogy elpiruljak, kívánjam. Köré akartam magam fonni, megengedni neki, hogy megmutassa, mit tenne velem… hogy megmutassa, én mit tegyek vele.

Az egész eltelt idő tiszta pokol volt, én pedig meg sem tapasztalhattam az ígéreteit.

Egy hét telt el az étkezde parkolójában történt incidensünk óta, azóta, hogy valamit felébresztett bennem. Sohasem tapasztaltam még ilyen vágyat, ezt a hevességet mással. Olyan volt, mintha Gabe életre keltett volna, és bemutatta, mit mulasztottam el, mim lehetne.

De az agyam hátsó részébe kellett szorítanom a vágyam, hogy felfaljam, legalábbis amíg dolgoztam. És ez könnyebb volt, amikor elfoglalt voltam a dolgok felállításával, és a szerzett érzelmekkel az üzlet és a kliensek körül. Az új helyemen is be kellett rendezkednem, úgyhogy, nem is kifejezés mennyire elfoglalt voltam.

–  Minden rendben veled? – kérdezte Lilly.

A nő irányítja az elszámolást, hogy úgy mondjam, mert nem volt igazgatójuk. Azt a helyet én töltöttem be remélve, hogy néhány új klienst is hozok. Minden bizonnyal úgy látták jó leszek a vállalatnak, mert ide helyeztek és fizették a költözésem. De ez a hely még mindig magányos. Annak ellenére, hogy csak néhány rövidke napja vagyok Rustinban, de szomorú volt hazamenni abba az üres házba, ahová a költöztető csapat csak tegnap szállította el a szarjaimat, és dobozok borítottak el.

És csak Gabe járt a fejemben.

Válaszként a szavai játszódtak le a fejemben. A dolgok, amiket követelt, ahogy kimondta, hogy az övé voltam. Annyira igazinak tűnt. És a csókja…

Megérintettem az ajkam. Még most, napokkal később is bizsergett az utógondolatától annak, amin osztoztunk. Követelődző volt, domináns, én pedig többre vágytam. Olyan volt, mintha méhcsípés érte volna, épp csak enyhén felhorzsolva a fullánkjával az érzékeny húst. Istenem, elvesztettem az eszem, igaz? Mindenesetre úgy éreztem.

–  Egész életedben Rustinban voltál? – kérdeztem Lillytől.

Bólintott. Nem akartam kotnyeles picsa lenni, de aztán ismét Gaberől akartam kérdezni. Látni akartam, mit mond róla valaki más, milyen lehet esetleg a hírneve. Biztos, hogy tőle is rákérdezhetnék, de az emberek hajlamosak nem megmutatni a kevésbe kellemes dolgokat önmagukról.

–  Ismered Gabe-et?

–  A Gabe Műhelyből?

Bólintottam.

–  Hogyne! Mindenki ismeri. – Mosolygott, éreztem, hogy kissé enyhült a feszültség.

–  Tudnál mesélni róla?

Kissé összehúzza a szemöldökét. – Persze, de megkérdezhetem, hogy miért? Történt valami?

Megráztam a fejem. – Nem. Öm, igen, mondhatjuk úgy is. – Éreztem, hogy vörösödöm.

–  Jól vagy? – Lilly komolyan, összpontosítva figyelt.

– Rendben vagyok. – Észrevettem, hogy szemmel láthatóan megnyugodott. – Elkezdtünk beszélgetni, ő pedig időt akar velem tölteni. – Nyeltem. – Ez csak, nos, én csak több mindent szeretnék róla tudni, olyan dolgokat, amiket ő esetleg nem szeretne nekem feltárni.

–Valami történik kettőtök közt? – A szemöldök még mélyebbre süllyedt. – A városban vagy nagyjából…

–  Igen, tudom! – Szakítottam félbe. – Őrültség, de a kémia határozottan ott van.

Lassan bólintott. – Oké, – mondta és az ajtókeretnek dőlt. – Nincs túl sok mondanivaló. Magának való és ő a szerelőműhely tulajdonosa. Régen az apjáé volt, az apjának pedig problémái voltak.

Igen, Gabe ennyit már elárult.

–  De semmi őrült exbarátnő, aki esetleg visszakerülhet a képbe?

Lilly oldalra döntötte a fejét. – Őszintén, nem hiszem, hogy tulajdonképp valaha láttam-e bárkivel is, sem futó kalandot, sem pedig valaki komollyal. Szerintem ilyen tekintetben biztonságban vagy.

Éreztem, hogy kissé elhalványul az aggodalmam. Nem voltam feszült, mert azt gondoltam, van néhány szörnyű titok, ami kiderülhetne róla, nekem pedig meg csak tőle kelleme megkérdeznem, feltételezem, de amit iránta éreztem semmilyen értelemben sem volt normális, különösen ilyen rövid idő alatt.

Nem akartam figyelmen kívül hagyni vagy félni tőle. El akartam veszni benne, engedni, hogy ez körül fogjon, és sohasem akartam visszanézni. Ez annyira intenzív volt bennem.

– Gabe bizonyára az erős és csendes típusú, ám mégis gyengéd óriás féle férfi. Mindig hajlandó segíteni másokon, és nem számol fel semmit a javításokért, ha nem tudják maguknak megengedni. Én mondom, ha valakibe beleszeretnél a városban, akkor Gabe meglehetősen príma választás. – Azzal mosolygott és megfordult, hogy elhagyja az irodám.

Annak ellenére, hogy óvatosan faggattam Lillyt Gabe-ről, a szavai mégsem tántorítottak el. Még mindig kívántam. Olyan, mintha a bőröm alá kúszott volna, és eléri, hogy utána sóvárogjak.

Az órára pillantottam, figyelve, hogy majdnem itt az idő az aznapi zárásra. Egy ilyen kisvárosban az üzletnek tisztességes méretű ügyfélköre van.

De már hét hosszú nap telt el, mióta Gabe-bel töltöttem egy kis időt, amikor megebédeltünk. Borzongás futott át rajtam. De ez jó volt, ugye? Úgy értem, a munkámra kellett koncentrálnom. Kellett volna, de amire vágytam, – és Gabe hogyan tudná megadni nekem – az mindig a fejemben volt.

Rezgett a telefonom, elővettem a táskámból. A szívem gyorsabban kezdett dobogni, Gabe telefonszámának látványára a testem azonnal reagált. Néhányszor beszéltem vele múlt héten, de kényszerítettem magam, hogy hivatalos keretek között tartsam. Megjavította az autómat, egy csomó szerelési dolgot mondott, ami nem sokat jelentett nekem, mert túlságosan a hangja csengésére figyeltem és arra, hogyan terjed egyre inkább a combjaim közt.

Gabe: A kocsid elkészült. Felveszlek munka után.

A tény ellenére, hogy felforrósodok, ha arra gondolok, elmondja mit akart velem csinálni, benedvesedtem a gondolattól, hogy akcióba lendül, én független nő is voltam. Azonkívül, Lilly már megmondta, hogy hazavisz. Így csak akkor láthatom a férfit, ha ő elvisz a műhelyhez.

A kollégám már felajánlott egy fuvart. Csak munka után érek oda.

Arra számítottam, hogy rögtön válaszol, de csak néhány hosszú perc múlva írt vissza.

Gabe: Könnyen fel tudlak venni. Én akarlak elvinni. Már egy átkozott hete nem láttalak.

Amitől izgalom száguldott át rajtam. Nem, tényleg nem láttuk egymást, de nem randiztunk vagy ilyesmi. Nekem is volt pár elintéznivalóm, és az ősemberes viselkedése és a szavai, – nem számít mennyire indítottak be – nem változtattak a tényen, hogy még mindig nem akartam semmiféle komplikációt.

És Gabe határozottan komplikáció volt… egy százkilencven centiméter magas, komolyan kitetovált, igazi férfi bonyodalom.

Neki nem okoz gondot, hogy csak kitegyen.

Tudom, hogy bosszankodni fog, ha nem adom fel. Nem kellett évek óta ismernem, hogy tudjam milyen férfi volt Gabe: olyan, aki érvényesíti az akaratát, kerüljön az bármibe is. Felizgatott a megadás gondolata. De ugyanúgy beindított a gondolat, hogy nem adom meg magam, legalábbis nem olyan könnyen.

Gabe: Könnyebb, ha egyszerűen megadod nekem, amit akarok.

Olvastam a sorok között és gyakorlatilag hallottam, amint a fülembe súgta. Nem ismerte be, hogy csak a fuvar miatt. Nem, olyan érzésem volt, hogy mindenre értette.

Akkor nem lenne annyira szórakoztató, nem igaz?

Nem vártam választ, és igazam is volt, amikor még tíz perc elteltével sem érkezett meg.

Befejeztem a papírmunkát, kikapcsoltam a számítógépem és a programokat, amikkel dolgoztam, készen álltam az indulásra.

Az egyetlen gondolat, ami a fejemben keringett, miközben követtem Lillyt, az volt, hogy kész voltam sutba dobni az óvatosságot és megadni magam.

Mert nem volt semmi sem, amit jobban akartam, mióta Rustinba jöttem.

Lexy