Charity Tahmaseb: A szellemeket szeretni kell (Coffee and Ghosts 1)

A szellemeket szeretni kell

(2. részlet az ötödik epizódból)

Biztonsági intézkedésként, főzök egy kannával a legjobb kávémból, a keverék válogatott babból készül. Az illat elárasztja a konyhát, a gőz felmelegíti az arcom egyetlen rész kivételével – a foltot az arcomon.

Belinda egy sminkecsettel hullámzik a szeme előtt. – Ha ezt túl sokáig bámulom, olyan, mintha elfelejteném, hol vagyok. – Levegőt vesz és lehorgonyoz engem az egyik székbe, a tenyere a fejemen van, így felfelé tudja billenteni a fejem.

– Szerintem nem kellene hozzá nyúlnod, – mondom.

– Szerinted miért mentünk a patikába? – A sminkecsettel némi alapozóra és a sminkszivacsra bök. – A munkaeszközeimért. Valójában nem szükséges megérintenem a bőröd.

–  Csak legyél óvatos.

Belinda lesöpör és beken, az alsó ajkát a fogai közé vette. A bal arcomon a folt irreális és dühös. Remélem, nem fog terjedni. Nem akarok kék arcot. Nem akarok irreális és dühödt lenni. Végül hátradől, mintha az egész procedúra kimerítette volna.

–  Jobb. Itt. – Kinyit egy tükröt és felém fordítja. – Vess rá egy pillantást!

Jobb. De nem tűnt el.

– Még mindig látom az örvénylést, – mondom.

– Ja. Ami furcsa.

– Olyan, mintha egy trópusi vihar szállta volna meg az arcom.

– Hogy szerezted? Csütörtökön még jól néztél ki és volt két dögös srác, aki érted harcolt.

–     Először is, senki sem harcolt miattam.

Belinda felhorkant.

– Másodszor, ez egy hosszú történet. Nem szellem volt, de az a dolog… szellemszerű. Talán egy entitás? Azt hiszem, belesétáltam a csapdába. – Vagy oda vezetett. Hogy az entitás abban a klubban rejtőzött, ahol végül Malcolm és én feltűntünk, kevésbé tűnik valószínűleg, mint azt szeretném beismerni.

–  Sajnálom, – mondja.

–  Nem a te hibád.

– Nem. – Megrázza a fejét, majd az egész teste megremeg, mintha a hideggel harcolna. – Ez az, amikor az egyik azok közül a … dolgok közül megtalálnak, nehéz megszabadulni tőlük. Ezért, megértem én, és sajnálom, hogy ez történt veled.

– Ezért főztem némi kávét. – Próbálok ragyogó és vidám lenni. Termál kancsóba öntöttem a friss főzetet. – Egész nap melegen fogja tartani.  Ha hivatlan látogatóid vannak, csak leveszed a tetejéről a fedőt, átszaladsz a szomszédba és Sadiet hívod. Neki is vannak lelkei, de ők nem fognak téged zavarni.

Belinda némi aromát az arca felé terelget. A szemeit lecsukva sóhajt fel. – Hacsak végül először meg nem iszom.

A maradék kávét elosztom egy másik kancsó és egy fél tucat termosz között.

– Ez pont erre való. Plusz, van némi munkám.

A nő felhúzza a szemöldökét. Hogy tud ezzel az egyetlen gesztussal mást sugallni, sosem fogom megtudni.

– Malcolm az üzlettársam, – mondom. – Semmi több.

– Igen, hát, ha ő lenne az üzlettársam, én túlóráznék.

Úgy döntök, nincs szükség a válaszadásra. Rácsavarom a termoszomra a fedelét és elhagyom a házat.

***

Hosszú ideig csupán állok az irodánk előtt, a szemem követi az aranyozott kiírást az első ablakon.

K&M SzellemÍrtó Specialisták.

Annyira izgatott voltam, amikor Malcolm megmutatta a végső simításokat. Amikor a nagyanyám még életben volt mindig a házból dolgoztunk. De akkor, öt éves korom óta dolgoztam. Valamiért az aranyozás miatt mindent valóságosnak éreztem.

Bent minden úgy volt, ahogy csütörtökön hagytam, mintha semmi sem voltozott volna meg. Van recepciós asztalunk, de nincs elég pénzünk fizetni egy recepcióst. Többnyire a konferenciateremben dolgozunk. Itt tartja Malcolm bátyja, Nigel a számítógépét. Létrehozott nekünk egy szellem adatbázist, csinált egy weboldalt, és valószínűleg még más számítógéppel kapcsolatos dolgokat csinálhat, amire még csak nem is akartam gondolni.

Itt találtam rá a két testvérre. Valami felszikrázik Malcolm tekintetében, amikor belépek a szobába. Megkönnyebbülés? Remény? Vagy valami, amit nem tudok kiolvasni?

– Ez… – Malcolm hunyorog. – Elhalványul?

– Smink. Túl zavaró volt. Megigézte az embereket.

Káromkodik.

Nigel felnéz a számítógép képernyőjéből. – Ó, Jézusom, Katy! Sajnálom. Nem kellett volna ilyesminek történnie veled.

A folt az arcomon nem Nigel hibája. Habár, lehet, hogy inkább a testvére hibája. De Nigel ismeri a szellemeket, régen az elnyelésük megszállotja volt. A szóban forgó entitás néhány percig benne volt.

Ő talán képes segíteni, vagy legalább van némi információja, amivel már tudok valamit kezdeni.

– Megjelölt téged valahogy, amikor benned volt? – kérdezem.

– Először azt gondoltam, hogy nem. De vannak emlékeim, amikhez nem férek hozzá, és egyszer-egyszer egy nem elfogadható ösztönzés. – Nigel végig húzza az ujjait sokkolóan fehér haján. – Ezért hagytam, hogy megtisztítsd Sadie házát a vacsorakor. Ez sugallta    azt, hogy a lidérc teljesen ártalmatlan lenne köretként.

Szóval mindkettőnket megjelölt. Mindezek alatt Malcolm oldalt ül, a karjait összevonta a combján, a kezeit összefűzte. A pillantása nem engedte el a padlót. Nem fogom elítélni, még nem. Azonkívül, lehet, hogy van egy másik problémánk is.

– Hallott már valamelyikkőtök Ghost G Gone-ról vagy Gregory B. Gone-ról?

– Ó, persze, – mondja Nigel. – Webshow-ja van. Mindig megnézem.

Tényleg? Egy web műsor?  – Mit csinál?

–     Szellem kilakoltatást, ahogy ő hívja. Élőben közvetít az interneten.

Kiveszek egy termosz kávét a táskámból. – Szóval akkor nem kell megvesztegetnem téged egy kis kávéval, hogy megcsinálj nekünk egy kis keresést?

Nigel vigyorog. – Mindig megvesztegethetsz a kávéval. Mit akarsz megtudni?

– Miért van itt. Ma reggel jött a városba. Láttam a furgonját a Main Streeten.

– Komolyan? – Nigel összedörzsöli a tenyerét, majd közelebb húzza a székét a számítógépéhez.

Pillanatokon belül megérkezünk Ghost B Gone YouTube oldalára. Átgörgeti a videókat és kommenteket, mindkettő úgy tűnik örökké tart. Elindul az egyik videó lejátszása, és a fémesen csengő, nyikorgó zenétől összerezzenek.

– A főcímdal, – mondja Nigel.

–  És te ezt nézed? – kérdezte Malcolm, elorozva a kérdésem.

– Nos, ja. Akaratlanul is vidám. A férfi valójában semmit sem kap el. Ő csak azt hiszi, mert a lelkek megunják a bajkeverést.

– Látod a lelkeket, ugye? – kérdezem. A szellemek nem mutatkoznak meg a fényképeken, a digitálisakon vagy akármilyenen, – vagyis eddig így hittem.

– Nem, nem lehet, de ha  ismered az árulkodó jeleket, elég nyilvánvaló. – Nigel most előredől. – Ó, ezt nézd!

A képernyőn egy közlemény van a következő epizódról.

Springside kísérteties szégyene.

Egy család álma a rémálmukká vált.

Halloweenkor Gregory és a Ghost G Gone csapat megszabadítja az álom otthont a hivatlan és rosszindulatú látogatóktól.

Élő közvetítés! Délután 20:00-kor (Központi Időzóna Szerint) / Délután 21:00-kor (Keleti Idő Szerint)

Egy ház képe veszi át az elhalványuló betűk helyét. A viktoriános ház új építésű. Felismerem az erdőzöld festéket és a fehér alapot.

Malcolm felém fordul és megrázza a fejét. – Ez nem az egyik ügyfelünk.

– Azért, mert valójában nincs kísértet, – mondom. –Nos, az az, de mégsem, mert üres. Az építők csődbe mentek, a vevők visszaléptek az üzlettől, és most szerintem  a banké. Csak ott áll. Gyerekek settenkednek be, ez pedig odavonzott egy lélek triót, akik szeretik rémisztgetni őket. A Halloween a működési szezonuk.

–  Akkor senki álmát nem tagadták meg? – kérdezi Nigel.

A szemem forgatom. – Aligha.

Malcolm rám néz. A történtek ellenére, valami életre kel bennem. Egy kapcsolat, mindketten ugyanarra gondolunk. Mintha, ő még mindig a partnerem lenne.

– Le akarod nyomozni? – mondja.

– Olvasol a fejemben.

***

– Katy, beszélnünk kellene!

Hát, igen, kellene, de ez csak az egyik rendetlen, érzelmes beszélgetés lenne, amit senki sem szeret. Túláradnak bennem az érzelmek, ám egyúttal üres is vagyok. De tudok járni és gondolkodni és nyomozni. Az érzések rendben vannak.

Malcolm az oldalamon még mindig helyesnek tűnik. Az Ivory szappan és szerecsendió, csipetnyi sáfránnyal, amit a teájában használ. Bűncselekménynek kellene lennie, hogy egy férfinak ilyen jó illata legyen.

– Elvihetjük a furgonom, – mondom, – abban asz esetben, ha szükségünk van felszerelésre.

Tartok vészhelyzetre felszerelést a furgonomban – kávé, cukor, kávéfőző, egy kis kempingfőző az elkészítéshez. Az egyetlen dolog, ami nem volt, az a tejszín. Néhány szellem  ragaszkodik hozzá, bízz bennem, nem akarod látni, mit tesznek a porított cuccal. Elkapni egy szellemet, ami határozott, szándékosabb megközelítés igényel.

–  Beszélhetnénk arról, ami történt? – Malcolm követ az épületünk mögötti sikátorba, ahol leparkoltam a furgont.

Ami öreg és idétlen, és a polgármester azt mondta, hogy nem parkolhatok a Main Steet-en. Malcolm meggypiros kabriója? Ami kapott egy saját kijelölt parkolóhelyet a kirakatunk és a csemegebolt között.

Bemászok a vezető oldalra, az indítóba teszem a kulcsot, de nem fordítom el.

Várok, amíg kattan Malcolm biztonságiöve.

– Még mindig társak vagyunk? – Egyenesen előre bámulok, mintha a szélvédőnek beszélnék.

– Hát persze, hogy azok vagyunk.

Kicsit mozgolódok az ülésen. Ő is azt teszi.

–  Akkor elmondod nekem az igazságot, az elejétől fogva? Mert nem hiszem, hogy a társad lehetek, ha nem vagyok vele tisztában.

Szóval talán szeretném a piszkos, érzelmes csevegést. Biztos vagyok benne, nem fog tetszeni, amit hallok majd. Azt is tudom, hogy ezekkel a kétségekkel a fejemben, fizikailag képtelen vagyok elfordítani a kulcsot és elvezetve utánanézni Ghost B Gone-nak.

– Ezzel tartozok neked. – A hangja halk, merengő. – Egy csomó dologgal tartozok neked. És ez nem csak annyi, hogy hazudtam neked. Nos, nem pontosan. Én csak nem mondtam el neked a teljes igazságot.

– És mi a teljes igazság?

– Először? Megmentettél? Tényleg elvesztettem az állásom. Részben Nigel miatt, de senki sem számított rá, főleg, mivel negyedévről negyedévre én voltam a legjobb bróker. Bónuszokat vágtak hozzám, utazásokat Cancumba. Amíg Selena…

– Várj! Selena a szellemed?

Bólint.

Hát persze. Malcolm szellembarátnőjének elbűvölő neve van. Megráztam a fejem, próbáltam kirázni belőle az irracionális féltékenységet.

–     Amíg a környéken volt, – folytatja, – a dolgok rendben voltak. De amikor Nigel elnyelte, ott szakadt meg a szériám. – Vállat von, tenyerét az ég felé emeli. – Még mindig jó bróker voltam, de nem voltam rendkívüli – az emberek pedig észrevették. Eléggé felfigyeltek rá, így amikor a dolgok keményre fordultak és Nigel kezelhetetlenné vált, kirúgtak.

Félbe akarom szakítani a vallomását, hogy elmondjam, sajnálom, és elsősorban leszidnám a befektetési csalás miatt. De csalásnak minősül, ha a forrásod nincs életben?

– Nem terv nélkül érkeztem Springside-ba, de szándékosan jöttem ide. 

Ez felkelti a figyelmem. Előrébb csúszok a csúszós műbőr ülésen, mintha néhány centivel közelebb húzódva garantálhatnám, hogy egyetlen szót sem  mulasztok.

– A nagyanyádnak van – volt– hírneve egész Springside-ban. Tudom, hogy nem nekromantaként praktizált, de erőteljes volt. Ő lehetett az egyik legjobb. – Felsóhajt. – Reménykedtem néhány tanácsban.

–  De ehelyett engem találtál meg.

A mosoly, amit felém mutatott, lassú, csábító. – Nem vagyok miatta csalódott.

Teljes három másodpercig zúg a fejem. Kifújom a levegőt és megacélozom magam.

– Keresztúthoz érkeztem. Sokkal szórakoztatóbb volt a szellemek elfogása veled, mint az ügynöki jutalékok hajhászása, még ha ez közel sem fizet olyan jól. És te… – abbahagyja, az egyik tenyerét megdörzsöli a másik hüvelykujjával. – Sosem találkoztam olyan erős nekromantával, mint te.

–  Nem vagyok nekromanta, – mondom.

– De lehetnél. Nem látod, Katy? Egyrészt te vagy az oka, hogy Springside-ot kísértik. A szellemek szeretnek téged. Hasonlítasz hozzájuk. A nagyapám téged nevezett volna természet…

– Vagy talán természetfeletti?

Malcolm lefagy, majd hátraveti a fejét és nevet. Egy részem elolvad. A másik felem izgatott, mert még mindig meg tudom nevettetni.

– Igen, – mondja, még mindig kacagva. – Az. Még sosem láttam hozzád foghatót, és nem tudom megérteni, ezelőtt miért nem hallottál sohasem semmit a nekromanciáról.

Hát, hallottam róla, de nem úgy, ahogy Malcolm gondolja. De amióta feltűnt a városban a cseresznyepiros kabriójával, felfedeztem, hogy sok dolgot nem tudok a szellemekről és a szellemvadászatról.

– Nem értem, hogy legalább a nagyanyád miért nem beszélt neked róla.

Az a szomorú dolog, hogy én sem.

–Várj! – Kiegyenesedett ültében és a biztonsági övének feszül. – Mi van a szüleiddel?

– Nem sokkal a születésem után haltak meg. Nem emlékszem rájuk.

– Hogy haltak meg?

Az ajkamba haraptam. – Autóbalesetben.

– Hm. Ami az egyik vezető halálozási ok a nekromantáknál.

– Az? – Megrázom a fejem, mert ez? Kezd furcsává válni.

– Amikor felbomlik az egyensúly vagy a dolgok elromlanak – mint Nigel függőségével, – balesetek történnek. Ha nem avatkozunk be, egy bizonyos ponton a szellemek úgy dönthetnek, kiszabadítják magukat. Vagy néha, ha egy nekromata túl erős szellemmel veszi fel a harcot… – Félbe szakítja. – Arra jók az autóbalesetek.

– Szóval a… gazdatest. – Ennek nevezte? Nem tudom, de mivel Malcolm nem mondott nekem ellen, folytatom. – Nekik meg kell halniuk?

– Attól tartok. – Az arckifejezése eltorzul a kíntól. Előrenyúlva megérinti az arcom, a jobb oldalon. – Eggyel több ok, amiért hálás vagyok neked.

Megborzongok, bár a fülkében meleg a levegő. Az eszmecserénk bepárásította az üveget. Ha valaki elsétál mellette, azt fogják hinni, valami mást csinálunk a beszélgetésen kívül. Egy pillanatig latolgatom a lehetőségét, hogy a szüleim nekromanták lettek volna. Egyáltalán nem emlékszem rájuk. A fényképeik nem idéznek fel emlékeket, nem gyártanak emlékeket. A néhány kérdésemet a nagyanyám olyan szomorúan válaszolta meg, hogy végül abbahagytam a kérdésfeltevést.

– Mi volt pénteken, a klubban? – mondom most. Ez a szándék emésztett engem az elmúlt két napban. Csapdába sétáltunk vagy Malcolm csalt engem oda?

– Nem tudtam, hogy ott lesz az a dolog, az az entitás, vágy bármi is az. Véletlen találkozás volt.

– Szörnyen nagy véletlen egybeesés.

– Talán, de tudod, a szellemek épp annyira pletykásak, mint az emberek. Plusz, kísértetjárta táncklubba vittelek, egy olyan helyre, ahol rengeteg nekromanta lóg. Ha bármi, ami megtörtént, azért volt, mert nagyon kiszámítható vagyok.

– Az vagy? – Akárhogy is, Malcolm kibillent az egyensúlyomból.

– Bizonyára. Kirándulás az alma materembe? Körbevezettelek. Testvériségi ház, kedvenc étterem, kedvenc klub. Ami pszichológia.

– Akkor miért köszönte meg neked az a dolog a színjátékot?

– Mert részben szerepet játszottam, egyszerűen egy srác voltam, aki próbálja lenyűgözni a lányt.

Ettől nem kellene ennyire elégedettnek lennem. Malcolm hazudott. Abból amit tudok, Malcolm talán még mindig hazudik. Óvatos leszek. Összeszorítom az ajkam, így a mosoly nem tűnhet fel.

– Ha belegondolok, –igazán belegondolok – láthattam volna, mi volt Mr. Carlotta Bíbor Szívének a tolvaja: egy csapda. – Megint felsóhajt, még több párát bocsátva a szélvédőre. – Valóban törődsz valaki TV-jével?

– Még saját TV-m sincs,

–Ez az. De Mr. Carlottával törődsz. Ezért az entitás rávett egy pár gyengeelméjű személyt néhány dolog ellopására, különös tekintettel a Bíbor Szívre, én pedig akaratlanul megcsináltam a többit. Sajnálom, Katy, igazán, igazán sajnálom. – Megdörzsölte az állkapcsát, mintha fájna. – És megijedtem, mit jelent ez.

A folt felé int a bal arcomon.

– Azt mondtad azt jelenti, hogy a dolog rám találhat.

– Megteheti.

–  Megteheti… – kezdem, majd félbe hagyom. Annyira belefáradtam, hogy dolognak vagy entitásnak hívjam.  – Csak van neve?

– Abban biztos vagyok. Még tegnap próbáltam kitalálni. Behajtottam néhány szivességet, beszéltem pár öreg baráttal, ilyesmik. Azt kívántam, bárcsak élne még a nagyapám. Ő tudná mi a teendő.

– Akkor nem tudod a nevét.

– Nem akarod ismerni a nevét. Azt beszélik a név hangos említésével megidézhetjük az entitást.

– Úgy érted, ennyi? Ott lesz előtted?

– Pontosan így értettem, és csak egy jól felkészült nekromanta tehetné meg.

– Szóval még ha valaki ismeri is a nevét, nem fogja neked elárulni.

– Így van.

– Le tudod írni? – kockáztatom meg.

Malcolm nevet, nem teljes torkából, de a hangja melegséggel tölti be az utasteret.

– Sosem adod fel, ugye? – mondja.

Megrázom a fejem.

– Katy, nem szeretném, ha bármivel próbálkoznál. Aggódok, mit jelentene az rád nézve. Emlékszel a mauzóleumra, amikor elkaptam a vérbosszú érzetét?

Bólintok.

– Azt hiszem ez rád vonatkozik.

– De… én nem csináltam semmit azzal az entitással.

– Mi a helyzet a nagyanyáddal?

Egy héttel ezelőtt rávágtam volna, hogy természetesen nem. Most? Most meg kell fontolnom, hogy talán sosem ismertem igazán a nőt, aki felnevelt és megtanított mindent a szellemekről.

– Az a dolog ősi, – mondja Malcolm. –Az idő ehhez kevés. Szóval, ha úgy érzi, talán rád támadhat.  Vagy vár és a nagyanyáddal csap össze. De szerintem ez a dolog… érdekesnek talál téged.

– Akkor szerintem előbb vagy utóbb, de hamarabb, mint hatvan éves korom előtt. De akár holnap is lehet.

Felemeli az egyik kezét és hagyja, hogy legyőzötten az ölébe hulljon.

– Nos, akkor, – mondom, és elfordítom a kulcsot az indítóban. – Jobban tesszük,ha elmegyünk és leellenőrizzük a Ghost B Gone-t, amíg még van időnk.

Lexy