A viking: III. fejezet

3.     fejezet

Gunnar

Már a hajón megmutattam Ingridnek, hol aludhat – az én szalmazsákomon, körülvéve a saját dolgaimmal. Reméltem, hogy elég meleg és kényelmes volt neki. Inkább fázzak, és kerüljek szembe az elemekkel, minthogy szenvedni hagyjam. Eligazgattam a bőrt, amit rá terítettem, védve volt a hajó oldalánál, adva neki – magunknak – egy kis privát teret, és elrejtőzhetett az eső elől, amikor elkezdett esni. Nem tenném a magamévá ezen a hajón, nem az első alkalommal, mert amikor őt tartottam, nem vágytam a harcosaim bámulására.

Megadtam neki a távozás lehetőségét, bár az igazság az volt, nem engedtem volna el. A magaménak követeltem. A feleségem lesz. Nem hagyom elsétálni, főleg nem akkor, amikor épp csak rátaláltam. Bárhová utána mennék, és meggyőzném, hogy hozzám tartozik.

Thorsen és Viggo engem figyelt, amikor elléptem a nőtől, meggyőződtem róla, hogy elaludt. Kétségtelen, hogy zavartak és elégedetlenek voltak a terv megváltozásától. A többi harcos előkészítette a hajónkat az indulásra.

–  Tényleg megtartod? – Viggo kérdezte, hangja egyenletes, érzelmei ellenérzős alatt álltak.

– Ő az enyém, – mondtam komolyan. – A feleségemmé teszem, a társammá. Mondtam neked. Komolyan gondolom!

–  Alig győztük le a fosztogatókat, – felelte Thorsen.

Megálltam, a két férfit néztem, és éreztem, hogy az Ingrid iránti vágyam olyan erőteljesen szökkent a magasba, ami bármelyik csatámmal vetekedhetett.

–  Az enyém. Ha meg akarsz harcolni velem érte…

A férfiak rám néztek, de tudták, hogy ne hagyják figyelmen kívül, mert ha én mondtam valamit, az el is jött. Azt is tudták, olyan hajthatatlan semmi irányában nem voltam, hacsak nem akartam azt a dolgot.  

– Az én védelmem alatt áll, ebből adódóan a tietek alatt is.

Mindkét ember bólintott. Ennyi volt, vége, a kibaszott kőbe van vésve.

Most már csak meg kellett értetnem Ingriddel, hogy az enyém lesz.

A feleségem.

A társam.

Jövendőbeli gyermekeim édesanyja.

Semmi nem veheti el tőlem.

Útra keltünk az otthonom felé. Azt akartam, hogy lássa, szívesen fogadják, bármi történjék is, de biztonságban fogom tartani. Annak ellenére, hogy volt benne tűz, ami megkeményített, büszkévé tett, az én feladatom volt, hogy vigyázzak rá.

Hagytam aludni és erőre kapni, miközben a falum felé tartottunk. Bizonyára szüksége volt rá ahhoz, amit elterveztem, amikor elértük a falut, amit megteszek érte, hogy kisajátítom magamnak. És ő erre vágyik majd tőlem. Rimánkodni fog érte, a nevem fogja sikoltozni, miközben tébolyultam elmegy a karjaimban.

Megérti majd, hogy én vagyok az egyetlen, aki miatt élőnek érezheti magát.

                                                      Ingrid

– Nyisd ki nekem, Ingrid, – mondta Gunnar halkan, mély akcentusos hangja legintimebb, legfűtöttebb részem felé siklott. Úgy mondta a parancsot, mintha azt akarná tőlem, hajoljak le. Nem utasítva mondta, ám több volt benne a törődésnél. Úgy éreztem, hogy bárkit meggyilkolna, aki próbálna ártani nekem, aztán a szemembe nézve mondta volna, hogy az övé voltam.

–  Had etesselek meg, – a hangja mély volt, szinte csábító.

Az ajkaim szétváltak, Gunnar egy darab húst csúsztatott a számba. Amikor becsuktam a szám az ujjai még mindig az ajkaim között voltak. Ahogy a teste megfeszült, a pupillái kitágultak és a lélegzete akadozott, arról árulkodott, hogy ez őt is olyan erősen csábítja, mint engem.

A bőrnek feszülő szél hangja, amit ránk borított, a fal és tető helyettesítéseként, egy csepp magánélet és biztonság, lebegő érzést keltett a gyomromban. Gondoskodott róla, a boldogságomat akarta, a kényelmemet. Még csak rövid ideje voltam itt vele, de már éreztem, hogy beleestem a robosztus, erős vikingbe. Nem volt olyan, mint a többi férfi, akikkel ezelőtt találkoztam. Még a legkiválóbb, legtiszteltebb harcos a falunkban sem lobbantott lángra úgy, mint Gunnar.

A zuhogó eső hangja a rejtekhelyen, a hajó lágy ringatózása, és a Gunnarból áradó melegség álomba ringatott.

A nyelvem megérintette ujjai hegyét, mintha önálló akarata lett volna, hallottam a belőle feltörő mély nyögést, mintha éles penge ütődött volna egy vastag fatörzsbe. Egy másik falat húsért nyúlt, de megráztam a fejem.

–  Szeretném, ha tele lennél, teljesen!

Éreztem a pír terjedését. – Az vagyok. – Több módon, mint azt beismerném.

Néhány pillanatig csak nézett, talán felmérte, őszinte voltam-e, majd bólintott és elvitte az ételt. Noha még sosem voltam viking hajón, de a zsák kényelmes volt alattam. Mocorogtam a raklap szőrméjén, éreztem a kényelmetlenséget, ám a legjobb módon, Gunnar szoros közelsége miatt.

Odanyújtott egy erszény vizet, amiből mélyet kortyoltam. Nem hagytam ki, hogy a számat figyelte, miközben nyelvemmel végig simítottam alsó ajkamon, összegyűjtve róla egy vízcseppet.

–  Hová tartunk? – kérdeztem végül. Úgy gondoltam, hogy csak sodródok, mondván, hogy ez a kaland része. De kíváncsi voltam.

– Az otthonomba, – mondta Gunnar, hangja még vaskosabbnak tűnt. – Az új otthonodba. Még van egy napunk az utazásból.

Végig simítottam kezemmel az öltözékemen. Piszkos volt, kétségbeejtően szükségem volt a mosakodásra, ha csak egy kicsit is jobban akartam érezni magam.

Jól akarok kinézni Gunnar miatt. Örömére akarok lenni.

A szavak a fejemben ismétlődtek, az igazság, ami miatt egy kicsit még mindig féltem.

– Amikor visszatérünk a faluba, készítek egy meleg fürdőt olajokkal és gyógynövényekkel, csak neked, a legjobbat. – A hangja egy oktávval mélyebb lett, megint bizseregni kezdett a hasamban, gyorsan terjedt bennem.

Vágtatott a szívem, a fürdő Gunnar képe, ahogy az egész testén végig futtat egy darab bőrt, a legerotikusabb módon töltötte meg a fejem. Még sosem aludt velem férfi, soha nem éreztem őket a combjaim közt, örömet hozva nekem, miközben a sajátjukért is tettek. Ám attól a pillanattól, hogy láttam, Gunnar elpusztította azokat az embereket, ahogy belém szivárgott a testmelege, és meghallottam a kijelentését, hogy az övé voltam, bennem valami felé húzott. Jobban vágytam rá, mint bárki másra eddig, jobban, mint amiről gondoltam volna, hogy képes voltam.

Életre keltett, kívánt, akart.

És aminek jobban meg kellene rémisztenie, mint bármi másnak.

Gunnar

Azt kívántam, bárcsak adhatnék neki meleg vizet, nem csak azért, hogy boldoggá tegyem, hanem hogy gyönyörködhessek a görbületeiben. Láttam, hogy emelkednek és süllyednek a mellei a ruha alatt, a testem azonnal életre kelt. A farkam, ami mindig félig kemény a közelében, úgy rándult meg, mint egy szörnyeteg. Kielégíthetetlen voltam, ki akartam sajátítani, tudatni akartam, hogy ő az enyém, a szó minden egyes értelmében.

Előrenyúlva megfogom az egyik hosszú hajtincsét, ami sima, ragyogás árad piszkos hajfonatából. Elégedett voltam, nem mozdult el mellőlem, úgy tűnt élvezi az érintésem, tekintettel arra, hogy még inkább lihegett.

–  Hogy értetted, amikor azt mondtad, a tiéd vagyok?

Az arcára emeltem a pillantásom. Az orromhoz emeltem a tincset és mélyen beszívtam a levegőt. Rejtett édesség és föld volt benne.

– Pontosan azt jelenti, amit jelent! – Elkezdtem kibontani a fonatokat, a szemeire koncentráltam, miközben egyiket a másik után szedtem szét, a hullámok az arcát keretezték. – Azt jelenti, hogy a magaménak akarlak, hogy a feleségem leszel. – Félrehúztam a hajat a vállairól, végighúztam ujjam a kissé kiemelkedő kulcscsontján. – Azt jelenti, hogy az utolsó leheletemig védelmezlek, addig, míg a nap már nem ragyog. – Néhány centiméterrel közelebb hajoltam. – Azt jelenti, ha bárki azt gondolja, megérinthet téged, annak kitépem a szívem és vacsorának tálalom fel. – Hallottam a nyelését, egy kis hang jött tőle. Abban a pillanatban a magamévá tehettem volna, de nem akartam, hogy így kezdődjön. Nem így akartam, hogy bármi elkezdődjön. – Áruld el, neked hogyan hangzik mindez, Ingrid!

– Azt jelenti, hogy nem fogsz szabadon engedni.

Ahogy kimondta, arról árulkodott, megértette mindennek a mélységét. – És… – sürgettem.

– Azt jelenti, a tiéd vagyok….

– És én pedig a tiéd. – Lehajoltam és megcsókoltam, az ajkára dőltem, magamévá tettem a nyelvemmel, sürgettem, hogy fogadja be az enyém, hogy szívja meg. Felhördültem, kinyúlva a kezembe zártam a tarkóját, és úgy dugtam meg a száját, mint amit nemsokára a puncijával teszek meg.

Túl hamar húzódtam el, de ha nem tettem volna, képtelen lennék megállítani magam. Képtelen lennék várni, meggyőződni, hogy neki is jó-e. Lehetek türelmes viking, biztos, mint a pokol, hogy várok a társamra, amíg rá nem tehetem a priccsemre a falumban.  

Lexy