2019. május 21., kedd

A viking: V. fejezet


5.  fejezet

Ingrid


Gunnar kemény volt, az izmai hangsúlyosak. Teljesen férfi volt, mindene erőteljes, mindene az enyém. Nem ismerem a pontos időt, amikor úgy döntöttem ő az enyém, ugyanazon a módon én is az övé voltam. Nem is törődtem ezzel, mert jó érzés volt, helyes.
Annyira nagy volt… mindenhol. Bámultam őt, az éles vonalakat, amik őt alkották, a norvégiai tetoválásokat, amik aranybarna bőrét fedték. Hagytam, hogy a tekintetem kövesse a sebhelyeket, amik megjelölték a mellkasát és a karjait, és valószínűleg a hátát is. Brutális harcos volt, valószínűleg megszámlálhatatlan harcban volt része.
 Olyan gyönyörű vagy, – mormogta az orra alatt, a vágya irántam megjelent az arckifejezésében, de a lába között ágaskodó vastag, szörnyű rúdban is. – Kívánlak, fel akarlak falni, hogy sikolts a gyönyörtől.
Őszinte akarok lenni, már nyitottam a szám, el kell neki mondanom, hogy nekem ez az első, s habár akartam ezt, lehet, hogy nem az leszek, amit várt… amire szüksége volt. – Érintetlen vagyok, – mondtam, a hangom halk, az érzelmeimet visszafogtam. Talán nem akar engem, talán egy sokkal tapasztaltabb asszonyt akart, aki kezelni tudja egy hozzá hasonló harcos szenvedélyét.

 Édes Ingrid, – mondta és a kezébe zárta az arcom, az enyémre eresztette az ajkát. Lágyan csókolt, de éreztem benne mélyen a tüzet, hogy úgy tegyen magáévá, amilyen ő volt: vad, megzabolázatlan.
Hátra húzódott, és megesküdnék, hogy a farka még keményebb, vastagabb lett. Kék szeme rajtam vándorolt, annyira intenzíven, vadul figyelt.
  Muszáj megérintenem téged, – mondta a torka mélyéről fakó nyögéssel.
   Szükségem van rá, hogy megérints, Gunnar.
Az egyetlen dolog, amit tett, hogy szabadon engedett egy durva kéjes sóhajt, mielőtt hozzám lépett. Megmarkolta az egyik mellem, nem tudtam mozdulni, még lélegezni sem tudtam. Nedves voltam, a mellbimbói kemények, a testem feszes, úgy éreztem magam, mint aki tűzben ég. Végig siklott a hüvelykujja a mellem csúcsán, bizsergés haladt át rajtam, reszkettem, mintegy parancsra nyöszörögtem.
 Készen vagy rám. – Nem kérdésként közölte. Úgy mondta, mintha ennyire ismerne, annak ellenére is, hogy csak rövid ideje vagyunk egymás társaságában.
Jól ismer. Tudja, mit akarok, mire van szükségem. Láttam ennek valóságát az arcán, abban, ahogy megérintett engem.
  Gyengéd leszek, én asszonyom.
A szívem dübörgött, és azon vettem magam észre, hogy a fejem rázom.
 Talán nem akarok gyengédséget.
Orrlyukai kiszélesedtek, és tudtam, hogy azok a szavak, valami erőset hoztak benne létre. Gunnar keze a derekamon volt és másodpercek alatt a levegőbe emelt. Kénytelen voltam a vállára támaszkodva megőrizni az egyensúlyom, de tudtam, hogy nem hagyna leesni. Megfordított minket, és pillanatokkal később rajtam volt a kádban. A fürdő kád oldalt kisebb volt, s két test szűkösen helyezkedett el. De volt egy olyan érzésem, hogy Gunnar pont ezt akarta.
Előtte voltam, két oldalamon nagy, izmos combjaival, és a hatalmas, kemény farka a hátam döfködte. A keze a térdemen, fel és le simogatott, és elcsodálkoztam a kézfején keresztül-kasul húzódó jeleken. Egy harcos kezei voltak, aki csatákat látott, aki életben maradt. A tetejére tettem az enyém, a víz simává, csúszóssá tette a mozdulataimat. Feszült volt, hatalmas teste feszülten megrándult, arról árulkodott, hogy igazán próbálta megőrizni az önuralmát. Még inkább ellágyultam az irányában. Könnyedén lefegyverezhetne, elvehetne, mint egy vadember, egy szörnyeteg.
Mielőtt tudnám, mi történik, megfordított, víz loccsant ki a vas peremén. Ziháltam a hirtelen mozdulat miatt, a bőrömet ért hűvös csókjától… és attól, ahogy a combjaim széttárultak Gunnar mindkét oldalán. A dereka keskeny volt, farka kemény rúd közöttünk, a hegye kikandikált a víz felszínén. Volt egy ruhadarab a kezében, és nem állítottam meg, hogy végig húzza azt a hátamon, a fenekem domborulatán, a combom külső részén. A hasam felé húzta, fel a mellkasomig, s végül a mellemet elnyelte a ruhába rejtett tenyere. A keze olyan hatalmas és izmos volt. Remegés rázott meg. Rendkívüli módon felhúzott, annyira készen álltam rá, hogy legszívesebben megmondanám neki, ott rögtön tegyen a magáévá és nem éreznék emiatt szégyent.
A hang, ami távozott belőle, mogorva volt, talán barbár.
Istenem, ettől még tüzesebb lettem.
 Jól érzed magad rajtam, asszonyom!
És te jól érzed magad alattam, vikingem.
Hangosan nem ejtettem ki ezeket a szavakat, nem tudtam volna kimondani. A torkom olyan szűk volt, a szavak a nyelvemen voltak, elutasították az együttműködést, hogy felfedjék magukat. Kemény volt a combjaim közt, a monstrum nyele bökdösött, szinte a belépést igényelte a legintimebb, legérzékenyebb részembe.
  Akarlak, itt és most a magamévá akarlak tenni.
Lehunytam a szemem akcentusos szavaira, a hangja mély, a teste pontosan hozzám préselődik.
 De amikor első alkalommal a feleségemmel leszek, az ágyban lesz, amit megosztunk egymással.
Elhúzta a hajam a vállamról, a végei vizes, úgy siklott végig a bőrömön, mint egy szerető érintése… mint Gunnar érintése.
A fürdőnk további rész anélkül telt el, hogy történt volna valami azon kívül, hogy Gunnar megérintett, a bőrömet a szárított virágokból készült olajjal átitatott ronggyal simogatta. Amikor megmosta a hajam, meggyőződött, hogy minden porcikám tiszta legyen, tökéletes, és megelégedett, aztán kisegített a kádból. Gyengéd mozdulatokkal szárazra dörgölt, minden részemre figyelmet szentelt, biztosra ment, hogy egyetlen vízcseppecske se maradjon a bőrömön.
A vágy erőszakosan viaskodott bennem, utat tört magának a testembe, a szolgájává tett. Felemelt az öléből.
Gunnar a tehetetlen nő érzését keltette bennem, még erősebben a magam módján, mert tudtam, én is hatással voltam rá. És akkor felemelt, kénytelen voltam a mellkasára tenni a kezem vagy felborultam volna. Tiszta illata volt, mint a fenyő és a friss óceán egy csipetnyi sóval. Lehet, hogy csak fürödtünk együtt, de ez az ő illata volt, ahogy mindig is.
Éreztem, hogy a testem kimelegedett, a mellbimbóim megkeményedtek, benedvesedtem a lábam között.
 Ideje pihenni, – mondta, a parancsa nem volt szakadozott, de én nem voltam fáradt. Érezni akartam, ahogy a kemény teste az enyémhez préselődik, vágytam rá, hogy oly módon adjam meg magam neki, amivel eggyé kapcsolódunk.
Vitatkoznék, megmondanám neki, hogy szükségem volt rá, de nem akartam semmit sem kierőszakolni.
Amikor a szalmazsákon voltunk, mögém feküdt, körém tekerte a karjait, szorosan a testéhez húzott, és biztonságban éreztem magam. Magam is tudnám kezelni, valami kiképzést kaptam a falumban, hogy megvédjem magam, de fizikailag kisebb voltam, mint Gunnar.
Ez volt az igazság. Olyan érzést keltett bennem, hogy nem kell attól tartanom, mi fog történni másnap, ha egyedül leszek, és nem fogom tudni merre menjek innen.
A hatalmas, nagyon is kifejező erekciója bökdösését érezve a derekamnál az egész testemet életre keltette. A tűzre meredtem, a fát nyaldosó lángokra. Hallgattam a szél üvöltését, a falusiak halk beszélgetését a falon túl. És ha figyelmesen hallgattam, szinte hallottam a parton hullámzó víz hangját.  
Lassan szedtem a levegőt, összepréseltem a szemem, próbáltam megállítani a vágyam. Tudtam, hogy Gunnar szeretkezne velem, ha kérném, de valamilyen okból, tartózkodtam ettől.
Miért? Miért nem tart rám igényt, hogy igazi nőnek érezzem magam? Miért nem engedi el a kontrolt ez a viking, mint ahogy tudom, hogy képes lenne rá? Engedem, hogy elvegyen, hogy teljesen meghódítson.
A hangjától, ahogy megszagolta a hajam, bizsergés terjedt szét bennem. Éreztem, hogy a puncimban indul, felkúszott a testemen és megállt az ajkaimnál. Nem, nem akarok tovább várni. Nem akartam véget vetni annak, ami egyértelműen kialakult köztünk. Talán a sors vagy az istenek vagy csak az intenzív vágy volt az, ami életre hívta köztünk a tüzet.
Akármi is volt, nem fogom többé megállítani, elrejteni, vagy mélyre temetni.
Fészkelődtem, megfordulva szembekerültem vele, és mélyen belélegeztem. A borostás arca csiklandozta a szögletes állkapcsát érintő ujjaimat. Olyan férfias volt. Mellkasa csupasz, tetoválások és hegek húzódtak aranybarna bőrén, minden egyes porcikám fel akarta őt fedezni.
  Ingridem.
A lélegzetem kihagyott attól, ahogyan kiejtette a nevem.
Nem volt megállás, mert tudtam, amikor Gunnar az enyém, onnan már valóban nem lesz meghátrálás.
De nem is akartam visszatáncolni, és nem tudtam, hogy boldognak kellene e lennem vagy hihetetlenül rémültnek attól, amit a jövő tartogatott.
Nem állítanám meg.
Nem. Nem tudnám.
A tűz a szoba közepén parázslott, a fát nyaldosta, bemelegítette a kunyhót és a testem. Apró verejtékpettyek húzódtak a gerincemen, aminek semmi köze nem volt a meleghez, sokkal inkább a vágyamhoz. A mellbimbóim kemények, szinte fájdalmasan. Olyan vadsággal akartam Gunnart, amit korábban még sosem tapasztaltam. ÉS bár éreztem kettőnk között a kemény rudat, egyértelmű volt a vágya, tudtam, ha azt mondanám, nem akarom mindezt, nem kényszerítene. Megadná nekem a szükséges időt, nem számít, milyen soká tartana az. Azt is tudtam, hogy kívánt engem. Őszintén azt éreztem az érintésében, abban, ahogy rám nézett, ahogy beszélt hozzám. Igazi harcos volt, valódi férfi.
De nem kell tovább várnia. Most akartam.

Lexy

5 megjegyzés:

PopAds.net - The Best Popunder Adnetwork