Caris Roane: Wings of Fire - X. fejezet

„Átsöpörni valakivel a sötét foltban volt a legnagyszerűbb öröm átlépett vámpír életemben, a vér elvétele és adása csak a második helyen állt.”

–        Az Emlékiratokból, IV. Beatrice

10. fejezet

Medichi nem várt engedélyre. Még csak máshová sem nézett, csak a nő arcát figyelte. Parisa köré csúsztatta karját és villant. A következő pillanatban a nőt tartva állt a villája előcsarnokában.

De fogalma sem volt mit tegyen, azon kívül, hogy elengedte.

A nő tett néhány lépést hátrafelé, otthagyva a férfit szíve közepén egy jeges nyomással. Idióta volt. Most már tudta. Valahogy azt gondolta, ha együtt lesznek az majd gyors átmenetet képez az átlépett életbe. Kezdett erről meggyőződni, amikor látta a nő elképesztő módon felerősödött hatalmát. Amikor a nő a vérét vette, azt hitte otthon van, szabad.

Idióta, csakugyan.

Teret biztosított a nőnek. Még el is fordult tőle, tett pár lépést az előcsarnok közepén lévő asztalhoz, ami egy bonyolult és magas elrendezésű fehér magnóliacsokrot tartott. Az asztal vastag fából készült, s a férfi a mérete ellenére sem hezitált, megfordult s nekidöntötte a csípőjét. A villában szinte minden harcos méretű volt. Összefonta karját a mellkasa előtt és várt.

–  Dühös vagy rám – mondta a nő, tekintete kísértetjárta.

– Magamra vagyok mérges. Annyira hülye voltam ebben a helyzetben, veled kapcsolatban. A farkammal gondolkodtam, ez a probléma.

És akkor mosoly húzódott a nő szájsarkában.

–     Örülök, hogy felvidítalak – mondta a férfi.

–     A szófordulatod szórakoztat.

A nő könyvtáros volt. Észre kellett vennie az ilyen dolgokat. Érezte megrándulni ajkait, aztán felsóhajtott. – Jobbá akarom tenni az ittlétedet, Parisa. Áruld el, mire van szükséged tőlem. Sok tapasztalatot szereztem.

–     Tizenhárom évszázadnyit – motyogta a nő.

–     Igen. És néhány évtizednyit.

Bólintott. Precíz. – Én pedig mindössze három évtizedet éltem, és egyiket sem itt, egyiket sem ebben a dimenzióban.

Egy órája még egy vékony üveglapnak érezte magát. S most pont így látta Parisát, csak ő nem szexuális értelemben volt ilyen helyzetben. Arra gondolt, hogy ebben a pillanatban sokkal jobban megértette a nőt, mint előtte bármikor.

Felemelkedett az asztal lapjáról és tett néhány lépést. Az előcsarnok hatalmas helyiség volt, hatalmas partik alatti vegyülésre tervezték, koktélok felszolgálására, még a táncra is, ha valaki azt szerette volna. Ám jó száz éve nem volt már itt tánc. Azzal, ahogy a háború egyre rosszabb lett, a látszólag végeérhetetlen háború.

Úgy helyezkedett el a padlón, mintha csak tábortűz elé ülne, összefűzte a bokáit, majd alkarját szélesre tárt térdeire fektette. A szertartásos fekete tunika mélyen lógott, eltakarta a szükséges dolgokat. A köpeny és a bronz mellvért a palotában maradt. Mindegy!

A nő meglepettnek tűnt, amikor lenézett rá. – Mit csinálsz?

Megvonta a vállát. – Adok neked időt és teret, neked adom a teljes figyelmem. Nincs itt senki, aki bármire rákényszeríthetne téged. Endelle esetleg hangoskodik és megpróbál terrorizálni téged, de végül nála mindig nyer a józan ész. Mégis, szerintem mióta Alison átlépett ő is jobban képessé vált hallgatni az érvekre. Nem nagyon, de jobban. Ami pedig engem illet, ha most túl birtokló vagyok, azért nem vállalhatom teljesen a felelősséget. Az illatod megbéklyózza a gondolkodásomat és az érzékeim legnagyobb részét.

A nő kiengedett egy mély sóhajt, így a férfi tudta, hogy a helyes dolgot tette. Tér. Vicces, ez volt az utolsó dolog, amire a férfinak szüksége volt.

–     Szóval mi történt?

–     Hogy érted?

Lenézett lazán összefont kezeire, majd egyenesen a nőre emelte tekintetét. Szarba, fel fogja tenni a nehéz kérdést, azt, amire sosem volt képest választ adni. – Sosem tudtam meg, mi történt azon a napon, amikor Rith elvitt. Mit gondolsz, tudsz róla beszélni? Elmondod nekem? Elárulod, mit rontottam el?

Karja lehullott a mellkasáról. – Hol rontottad el? – Úgy tűnt, a nőnek nem értelmes a kérdés.

–  Én voltam a védelmeződ. Hagytam, hogy valami természetfelettien hatalmas seggfej elhurcoljon és még észre sem vettem, legalább egy fél percig.

A nő a férfi felé lépett. – Szóval tényleg nem láttál eltűnni?

Ahogy erről beszélgettek előhozta az emlékekeit a lassan folyó horrornak. Elmondta, milyen volt az ő részéről, hogy Thorne-nal beszélt a telefonján, miközben a perifériás látásával nyomon követte a nőt, hogy beletelt néhány pillanatba míg rájött, a nő túl régóta áll mereven – még a kertben fúvó szellő sem érintette a nyári ruháját.

Nevetségesen hosszú ideig beszélt az elrablás napjáról, ahogy mindegyik harcos összegyűlt a villában, minden négyzetcentiméteren keresték, felforgattak minden épületet míg megbizonyosodtak, hogy nem volt az ingatlan területén. Beszélt a kialvatlanságról. Elmondta a limoncellot.

Azért tette, hogy rávegye a nőt, beszéljen, és most mégsem tudott véget vetni a szavak áradatának, még ha az élete is múlt volna rajta.

Addigra már mellette térdelt a nő is, ujjaival megérintette a szeme alatti karikákat. A férfi tekintete találkozott a nőével, nedves volt a könnyektől. Előre hajolva megcsókolta a férfi száját.

A férfi nagyon nyugodt volt. A karjai közé akarta szorítani, de valószínűleg, akkor is így érezne. Annyira megértette, hogy tudja, nem most volt itt az ideje, hogy férfiúi agresszivitása kerüljön előtérbe. Felsóhajtott és kezeit szorosabban kulcsolta össze.

A nő ugyanúgy ült mellette, mint ő, bokáit összekulcsolva, felhúzva és térdei széttárva. Cipőit levette és maga mellé helyezte. Fehér virágos ruhája redőkben elfedte ölének üres bölcsőjét. Egyik kezét a férfi térdére helyezve mély levegőt vett.

Aztán elkezdett beszélni.

– A ház szép volt. Rith háza. Teljes egészében mahagóniból épült. Régi angol gyarmati ház másolata volt. Nem láttad, ugye?

A fejét rázta. – Csak amikor átrepültél a ködkupolán. – A nő keze meleg volt csupasz térdén. – A többi harcos látta a házat, de én nem. Talán kettőnknek vissza kellene mennünk, szétnézni.

Megcsóválta a fejét. – Talán, de még nem.

Tucatnyi kérdést szeretett volna feltenni a nőnek. Mindegyik a nyelve hegyére tolakodott és próbáltak áttörni, de visszafogta azokat.

A körmei gyengéden karistolták bőrét. Valószínűleg nem volt tudatában annak, amit csinált. – Ugyanazon a napon, amikor a házába vitt, addig ostromolta az agyam, míg már sikoltoztam. Amikor először megérkeztem, nem tudtam, mit csináltam abban a gyönyörű házban, vagy hogy ki volt az a férfi. Azt mondta, nem esik bántódásom, ha azt teszem, amit nekem mondanak, és hogy Greaves arra kérte, szállásoljon el egy hétre vagy tovább. Igen, azt mondta egy hét vagy több. És aztán? Gondoltam. Mi történik egy hét múlva?

–  Otthagyott egy padon ülve egy tamarinfa alatt. Az volt a leggyönyörűbb kert. Senkinek sem volt még soha ennyire szép börtöne, de olyan volt, mintha azzal büntetnének, hogy megszámlálhatatlan mennyiségű pamutlabdával dobálnak. Talán nem bántottak, de közben beindult az őrület, a kétségbeesés.

–  Szóval ültem a fa alatt. Órákon át vártam, nem tudva mihez kezdjek. Végül elmentem megkeresni a férfit. Három burmai női szolgálót találtam, akik csak bámultak rám. Próbáltam velük beszélni, megkérdezni tőlük, mit kellene csinálnom és merre volt Rith. Egyikük sem válaszolt.

– Végül is tanulmányozás közben leltem rá. Még csak nem is tűnt dühösnek, amikor meglátott. De elvitt egy hátsó hálószobába, és ismét meg kellett bűvölnie, mert amikor felébredtem vagy öntudatomra ébredtem, egy nagyon kényelmes fekvőfotelhez voltam kötözve.

–  Aztán betört az agyamba. Olyan volt, mint a kések örvénylése. Csak sikoltoztam és sikoltoztam, míg végül berekedtem.

– Amikor visszahúzódott csak négy szót mondott: Azt csinálod, amit mondok. Ennyit mondott az első napomon. Egyébként a lecke befejeződött.

–     Visszatekintve, ezután egyszerű volt az élet. Amikor valamit nem pont úgy csináltam, ahogy azt ő elvárta, a kezét a karomra tette, majd az agyamba lőtte a sajátját. A fájdalom brutális volt. De mindig a kezekkel kezdődött. Az… ezért hőköltem vissza, amikor korábban értem nyúltál, még a palotában. Azt akartam, hogy megérts!

A férfi bólintott, mély lélegzetet vett. Rith agybúvárkodásának gondolata az egekig küldte védelmező ösztöneit. De ez nem róla szólt, vagy a reakcióiról a nő mondanivalójával kapcsolatban. A nő volt a lényeg. – Akkor mi történt a vacsora alatt, ami visszarepített téged oda, a börtönödbe?

A nő megrázta a fejét és ismét felsóhajtott. – Az egész szituáció hirtelen olyan volt, mint Rith otthonában lenni. Menj ide, ülj oda, csináld ezt, engedelmeskedj! Semmi sem fontos.

–  Akkor Endelle. Tudod, hogy olyan, mint egy fájdalom a seggeden.

– Ez nem az. Megfordult már benned valaha, hogy mindannyian ugyanabban a börtönben éltek? Ez egy csodálatos villa, de Antony, tizenhárom évszázada vagy harcos és úgy tűnik, sosem lesz vége. Semmit nem csinálsz a háborúskodást leszámítva.

–     De én választottam Endelle szolgálatát.

–     Tényleg?

A nő arckifejezése annyira megfontolt, komoly volt, hogy megdöbbent. Hosszú ideig töprengett. – Az élet nem egyszerű, Parisa. Sem halhatatlanként, sem vámpírként, senkinek sem az. Vannak rosszabb dolgok, mint elviselni a harcos létet, vagy neked elviselni a fogságot.

A férfi félt, hogy a szavai sértőek lesznek számára, de a nő bólintott. Előredőlt és egyik kezével megsimogatta a férfi hátát, az ujjai súrolták a sebhelyeit. – Fiona régebb óta szenvedett, mint én valaha – mormogta. – Ahogy mondtam, három hónapig pamutlabdákkal ostromoltak, míg ő ezalatt H és F szolga volt.

Bólintott. A nő nem tűnt annyira frusztráltnak.

– Hálás vagyok, hogy nem dédelgetsz – mondta a nő. – Nem akarom, hogy dédelgessenek. Tudom, nem vagyok olyan erős mint te, de próbálkozom. Erősebb akarok lenni Antony, igazán. Hasznos szeretnék lenni, de azzal is tisztában vagyok, időbe fog nekem telni, amíg mindenhez hozzászokom. – Végig csúsztatta kezét a férfi vállán, le a karjára és még lejjebb. A férfi megborzongott.

A férfi csuklóját felemelte az arcához. – Ez ijesztett meg a vacsoránál. Ettől akadtam ki.

Előre hajolt. – A francba, annyira sajnálom, de én azt gondoltam, élvezted. Valójában…

–  Mert élveztem is – kiáltotta. – Imádtam… a véred venni. – Szín árasztotta el az arcát. Mindjárt elkezd sírni? – Nem tudom, hogy magyarázhatnám el, de  annyira valóságossá vált ‒ miközben melletted ültem ‒, hogy beléptem a vámpírok világába. Gondolom, klausztrofóbiám lett.

Erre elmosolyodott a férfi. – Egy olyan épületben, ami ötven láb magas mennyezettel együtt, te klausztrofóbiás lettél?

Megszorította a kezét. – Igen. – Aztán felkacagott, a hosszú csilingelés megmelengette a férfi szívét. Előredőlve a férfi karjára fektette a fejét.

A férfi kissé megmoccant és megcirógatta sötétbarna haját. Nem kedves, hanem durva volt. Az ölébe húzta a Nagykövetek Fesztiválján az este, amikor Crace elrabolta Havily-t. Akkor szorosan tartotta. Addigra már olyan sok mindent megélt, még az átlépése előtt. Aztán három hónapig fogolyként élt. Most itt volt, átlépett, agyarakat hord, összezavarodott, szomorú.

–  Tényleg látom, miért tűnik neked mindez egy másik börtönnek.

A nő kiengedett egy súlyos sóhajt. – Igen, de hálás vagyok a megértésedért, hogy próbálkozol.

–     Megértem és igazad van, néha a háború foglyának érzem magam.

–     Akkor mit tegyünk? – A nő a térdeire ereszkedett.

A nő haját simogatta. Tartani akarta, megcsókolni, de nem is akarta megzavarni ezt a pillanatukat. – Hát, elkezdek veled edzeni a csatára, aztán hazahozzuk Fionát. Szerintem, ez az elsődleges küldetésünk, Fiona és a többi H és F szolga.

Felemelve a fejét ránézett a férfira, mintha most látná őt első alkalommal. – Annyira egyszerű, nem? Megteszünk egy lépést, aztán a következőt…

–     … és próbáljuk nem hagyni a horrornak, hogy elkapjon minket.

–     Pontosan ez az. Igen, épp így éreztem. Ültem ott, aztán ráébredtem. Most már vámpír vagyok. Ami fenekestül felforgatott.

A férfi vigyorgott, mert rájött valamire. – Te forgattál fel engem fenekestül. Kiválóan haladtam, viselkedtem ‒ kivéve a Vér és Harapásban ‒, a következő dolog amit tudok, hogy mandarin illatot éreztem a villában. Épp csak kiléptem a zuhany alól, még csöpögött rólam a víz és ott voltál te. A világ leggyönyörűbb nője állt a konyhámban.

Mosolygott. – A leggyönyörűbb a világon?

–     Igen. – A férfi hangja egy oktávval lesüllyedt.

Elkapta a férfi tekintetét, és valami villogott azokban az ametiszt mélységekben. – Lehajítottad a törölköződ.

A férfi biccentett és vállat vont. – Ledobtam a kibaszott törölközőt. Bocsánatot kértem már érte?

–     Amiatt nem volt szükség bocsánatkérésre, Antony. – A nő hangja is elmélyült. – Sosem láttam még olyan csodálatos dolgot. Azt gondoltam, hogy egy istent nézek.

Közel hajolva ajkát végighúzta a nő arccsontján. – Tudod, mire emlékszem arról a napról?

–     Nem, mire?

–     Emlékszem, hogy a nyakadra tetted a kezed és megsimogattad a bőröd, pont itt. – Mutatóujjának ujjperceit használva érintette meg a nő torkát. – Emlékszel?

A nő bólintott. – Uh-hm. Igen. A vénám lüktetett. – Hátra húzódott. – Pont itt, úgy lüktetett, mintha rád várt volna.

A férfi kissé előrébb dőlt a térdein, így rákényszerítve a nőt a közelségére. – A vénád még mindig vár?

A férfi érezte a vastag hullámokból áradó mandarin illatot, körülötte áramlott, súlyosan sodródott az orrlyukaihoz, az arcüregébe, az agyába. Nem volt sok hely a manőverezéshez, ahogy ott ültek, de a csípőjén egyensúlyozva egyik karját a nő dereka köré vonta, egy helyben tartotta, ahogy az agyarai a torkába süllyedtek.

Itt, küldte a férfi egyenesen az elméjébe.

–     Ó, Istenem, igen – suttogta. A torkán érezte a nő ujjait. Ahogy hátra dőlt, ajkai szétváltak, ő pedig meglátta agyarait. Ó, a szarba, annyira rossz pozícióban volt, hogy a farka elkezdett figyelmet követelni.

Térdre állva a derekánál fogva kapta el a nőt. Közel húzta és megcsókolta. – Velem tartasz az ágyba?

Bólintott. – Uh-hm. – Ajkai még mindig szétnyíltak, agyarainak hegye hívogatta a férfit.

Suttogva mondta: – Az én vénám is érted lüktet.

***

Parisa Antony-val együtt talpra állt. Lehajolva felvette a cipőit. Egyik karját a nő válla köré csúsztatva bevezette a hivatalos nappaliba, majd végig a hosszú, hosszú bejáraton át a lakosztályába. A ház édesen illatozott a férfi gazdag zsálya, bőr és pézsma aromájának keverékétől.

A férfi semmit nem szólt.

Az volt a baj az ilyen nagy távolsággal, hogy a nő agyának volt ideje feltöltődni képekkel, de nem Antony torkáról, vagy az újonnan előjött agyarairól.

Gondolatai akörül kezdtek forogni, azon a problémán rágódott, azon görcsölt éppen, mennyire nehéz lenne harcot tanulni vagy megvédeni magát… a terhesség miatt aggódva.

Megállva a férfihoz fordult. – Gumi? – kérdezte a nő, arca lángolt.

A férfi bólintott, majd elmosolyodott. – Gyerünk. Minden rendben lesz. – Egy húzással tovább sürgette a nőt, de az még mindig nem moccant.

A baj az volt – és ez annyira helytelen – nem akarta, hogy a férfi óvszert használjon. Érezni akarta a férfit úgy, ahogy volt. Magában, teljesen. 

–  Nem kaphatunk el betegséget – mondta a férfi – semmilyent, csak hogy tudd. Semmi herpesz vagy HIV.

Nem volt rá kíváncsi. – Jó tudni. – Hm. Igen, az átlépés határozott előnye.  Ismét nekiindult.

Elérték a férfi hálószobájának ajtaját, egy gyönyörű faragott dupla ajtót, ami legalább tizenkét lábnyi magas volt. Keze már a kilincsen volt, amikor a nő megérintette csuklóját. – Három napja volt a ciklusom.

Felnézett a férfira, teljesen a tudatában volt lángoló arcának. A férfi megérezné az illatát?

De a szemhéja félig leereszkedett és halk morgó hang tört fel torka mélyéről. – Biztos vagy benne, hogy ezt akarod?

Az egyetlen dolog amiben biztos volt, hogy bele fog halni a zavarba. Alig ismerte Antony-t. Csak egyszer szexeltek, nem számítva a három hónapnyi önkielégítést, és most fogamzásgátló módszereket vitatnak meg. Ő pedig azt mondta, nem akarja, hogy egy darab latex zavarja a gyönyört. Ó, Istenem!

A nő az arcára szorította kezét, összepréselte a szemét. Oké, talán kicsit gyerekes volt. Vállait hátrahúzta és elkapta a férfi pillantását. – Szexelni akarok veled, mi pedig biztonságban vagyunk, és nem akarom, hogy gumi legyen rajtad. – Akkor bátor volt és pontosan azt mondta, amit mondani akart.

Kivágta az ajtót, nőt a karjaiba kapva az ágyhoz vitte, s egy rúgással becsapta. Az ágy lábánál megállva a nőt a hátára dobta. Lábai lelógtak a széléről.

– Most pedig – mondta a férfi, mélyen lehajolt és egy-egy karjával megtámaszkodott a nő feje mellett. – Mondd el, hogy akarod. Megjártad a poklot. Nézzük meg, javíthatunk-e egy kicsit az életeden.

Megvonaglott a férfi tekintete alatt, sötét barna szeme csillogott a félhomályban. A nap már a láthatáron volt, de a széthúzott redőnyök szürkületet kreáltak a hálószobában.

Felmosolyogva a férfira, kezeivel végig simított az arccsontján. Az arc szinte faragott volt, a csontok erősek és hangsúlyosak. Annyira gyönyörű volt. Nem hülyéskedett, amikor arról beszélt, a férfi egy istennek tűnt.

– Először – mondta, kíváncsi volt mennyire jön zavarba, amikor készen áll elmondani a férfinak mire vágyott és milyen sorrendben. – Azt akarom, hogy szabadulj meg a ruhádtól. Nézni akarlak.

A férfi mosolygott, majd már vigyorgott. Eltávolodott az ágytól, teljesen kiegyenesedett, intett a kezével és ott is volt, eltűntek a ruhák.

Ó, igen….. átlépés. Felült és megbökte a hasát. – Menj vissza – követelte. – Látni akarlak!

A férfi vigyora megmaradt. Ellépett a nőtől és kezeit kitárva megtett egy lassú kört. Tekintete fel alá vándorolt a kőkemény harcostesten. Remegés szaladt át a vállán, le a derekán, át a lábaira. A férfi szikár volt, izmos, széles vállai keskeny csípőben és hosszú erőteljes combokban folytatódott. Fekete szőr fedte, amitől megbizsergett a nyelve, amikor bizonyos gondolatok átsuhantak az agyán.

Amikor visszafordult a nőhöz, tekintete a férfiasságára és a súlyos herezacskókra esett. Ágyékának jó részét szőr fedte. Félig már kemény volt, ahogy hosszan, egyenesen lógott… mintha egy-két érintéstől eldurranna.

Kukkoló ablakán keresztül már látta a férfit magát simogatni. De ő azt akarta, hogy a férfi előtte is tegye meg.

–  Érintsd meg magad – suttogta. Még mindig az ágyon ült, lába a padlón, fehér, virágos ruhája csípője körül terült el.

A férfi mosolygott, kis görbe mosoly, szeme ismerős és nagyon sötét volt. Közelebb csúszott, talán egy lábnyit és még egy kicsit. Keze körülfogta vastag péniszét és lassú, bágyadt mozdulatokkal haladt végig a férfiasságán.

–     Közelebb – mondta suttogva.

Csak pár hüvelyknyit mozdult.

Ujját a férfi kezére tette, miközben fel-le járt. Majd közelebb dőlve megcsókolta a kézfejét. Minden mozgást abbahagyott és halkan felnyögött, hagyta lehullani kezét. Most pedig a nő azt csókolta meg, amit már a kezdetektől szeretett volna.

Hátrébb húzódva lemeredt a gyönyörű, széles makkra. Végig húzta a tetején a hüvelykujját. Nedves volt. Előre hajolt és megnyalta a hegyét, a nyílást, amiből jó dolgok származtak. Aztán ajkai közé vette a fejét és szopta. Szinte megtöltötte a nőt.

–  Ó, édes istenem! – súgta a férfi. Miközben nyögött, a szoba megtelt a zsálya illatával. Remegés öntötte el a nő vállát, mellbimbói megkeményedtek és olyan volt, mintha ujjak mozogtak volna a hasán és még lejjebb.

Megtámasztotta kezét a csípőjén, majd előredőlt, annyit fogadott be ajkai  közé a férfiből, amennyit csak tudott, míg elérte a torkát. Ujjai fel-le mozogtak a többin, ami szabadon maradt.

Amikor mélyen beengedte, felszisszent és kihúzta magát az ajkai közül.

Felnézett a férfira és mosolygott.

–     Olyan átkozottul jó volt!

A nő biccentett.

A férfi szeme tűzben úszott. Keze ökölbe szorult oldala mellett. – Mit akarsz következőnek csinálni?

A kérdés olyannak tűnt, mint egy csokis mousse, egy egyébként is gazdag étkezés után, dekadens, gonosz, túlzottan sok és mégis tökéletes. A nő ismét mosolygott. Lehetőségek hulláma száguldott át az agyán. Miközben egyik ötletet tette félre a másik után, a férfi combját cirógatta, gondosan elkerülve dühöngő erekcióját.

Választások. Választások.

Felnézett rá, feljebb. – Vedd le a cadroen-ed. Teljesen egészében érezni akarom a hajad. Sokkal jobban bele szeretném temetni a kezem, mint azt képes vagyok kifejezni.

Kezét felemelve megduzzadtak az izmai a mellkasán és alkarján. A nő szíve felgyorsult. A férfi egy isten volt, ebben a pillanatban pedig az övé, ahogy kioldotta a cadroen-t és hagyta, hogy haja lehulljon a vállaira, a karjára, le egészen a mellkasára.

Lábujjhegyre állt. – Most pedig ülj le, hogy rendesen tudjam csinálni.

Helyet cseréltek, miközben leült. Megfordult és széttárt lábai közé állt. A férfi volt a lakoma, ó, olyan ünnepi, de elsőként – a harcos haja.

Ujjaival végighaladt a feje tetejétől, teljesen le a vállánál a mellkasáig. Kezét felemelte és a hajába süllyesztette közvetlenül a halántékánál.

Már az első pillanattól kezdve erre vágyott, amikor megleste egy zuhanyzás után. Képtelen volt elmagyarázni milyen érzéseket váltott ki belőle a férfi haja. Úgy tűnt mintha valami lényeges élt volna, a férfi lényének visszatükröződése, a harcos természete.

Hatalmas tincset vett a kezébe és körbetekerte rajta. Aztán lazított szorításán, a tincsek pedig lehulltak, elváltak, az ujjai között lebegtek. Kiváló haja volt, annyira különbözött az övétől. Ismét megfogott egy másik vastag hajat, belefúrta az ujjait, meghúzta. Addig húzkodta, cirógatta, míg a férfi felnyögött és ajkaik egy meglepett csókban forrtak össze.

A nő kinyitotta száját és zihált, a nyelve megtöltötte. – Ó, – motyogta, ismét a férfira hajolt.

Nyalogatta a nyelvét, a férfi karja a dereka köré siklott, az erekciója még mindig határozott és kemény volt a hasán. A férfi csípője őrölt, érezte, ahogy az erős hossza felsiklott a hasán. A nyelve nyomult, a farka mozgott, ahogy feltolta a nő ruhájának anyagát.

A nő hátradőlt. Ajkait duzzadtnak érezte. – Le akarom venni a ruhám.

Kezét a nő vállára téve eltüntette a ruhát. A függöny mellett jelent meg a fehér és rikító virágos ruha.

Mosolygott. – Nagyszerű trükk!

Keze a nő vállán volt és elhúzódott tőle. Felmordult, miközben tekintete átsuhant a maradék ruháján, vörös csipke merevítős melltartó, vörös csipkebugyi, semmi harisnya.

–  Érzem a zsályát, rengeteget – suttogta.

A férfi morgáshoz hasonló hangot adott ki, majd megragadta a derekánál fogva. Felállt és feltérdeltette a nőt az ágyon. Így a nő mellei, a legváratlanabb eseménytől, pont a szájának magasságába kerültek. Kuncogott. Mindkét mellét kiszabadította a melltartóból, hogy a hatalmas halmok a kosarakon pihenjenek. Épp csak annyira dőlt hátra, hogy kitérjen a szájától.

Felnézett a nőre ‒ bizonytalanul ‒, de az megcsóválja a fejét. – Nem mondtam, hogy megteheted. Ám a tekintete egyszerre volt kihívó és szinte könyörgött a férfinak.

A nő hátára téve a kezét egyszer sem szakította meg a szemkontaktust. A férfi barna szeme feketének látszott a szürkületben. Lenyomta a hátára, magához szorította, ajkai szétváltak, nyelve megérintette az alsó ajkát.

Ó. Istenem.

Ellenállt. A férfi vállára tette a kezét. A férfira meredt és elhúzódott, de ő erősebb volt és magához húzta a nőt. Mellbimbói kemények voltak, meghazudtolva ellenállását.

A férfi nyelve annyira közel volt. Teste megmerevedett. Felsikoltott. A férfi szorosan tartotta, majd bal mellét a szájába vette amennyire csak tudta. Mozdulatai gyorsak és durvák, épp erre vágyott, ahogy nyalta, húzta, szopogatta és az őrületig munkálkodott a nőn.

Ebben a pozícióban a farka a nő bal combját súrolta. Összeszorította combjait, így farka végigsimíthatta köztük a szoros kis helyet. Túl alacsonyan volt, hogy behatoljon, de torka mélyéről nyöszörgött az érzéstől ‒ az ajkaitól a mellén,

Antony, küldte egyenesen neki. Még többre van szükségem. Most. Igen, a telepátiája javult.

Azt akarta, hogy a férfi gyorsan és keményen hatoljon belé, mert már teljesen készen állt rá.

Ehelyett Ő elengedte a mellét, és egy gyors mozdulattal megragadta lent és fent, a vállainál és a fenekénél, majd elhelyezte az ágyon. Csípőjét megmarkolva az ágy szélére húzta, lábait két oldalra tolta, ő maga pedig a padlóra térdelt.

A nő felemelkedve tiltakozni készült, ám a férfi visszafektette.  – Megvolt a kívánságod – mondta, egyik kezével lent tartotta a mellkasánál fogva, míg a másikkal lecsúsztatta a csipkebugyiját.  – Most én fogom azt csinálni, amit csak szeretnék.

Talán tiltakozott volna még, de az alsó ajkára tette a száját és adott neki egy francia csókot.

Ó! Édes! Istenem!

Hatalmas férfi volt, a nyelve szintúgy. Nyelve átsiklott a nőn, ő pedig felsikított. Megcsókolta szeméremajkát, majd a nyelve hegyével döfködte és böködte a redők között, mígnem már zihált és csak zihált.

–     Kapaszkodj – súgta.

–   Mibe kapaszkodjak? – Lenézett a férfira, ő is felnézett rá. Mosolygott, de gonosz mosoly volt az, tele szándékkal és céllal, és ó atyám, előtörtek a szemfogai.

A férfi megint leereszkedett. Arcát az alsó ajkak közé fészkelte, hátradőlt és lecsapott.

A szarba, az egyik agyarát használta. Csak egyet. Melegséget érzett épp ott. A gyönyör elkezdődött, először egy kis bizsergés, majd mintha pataknyi elektromosság és kéj keveredett volna össze. Bájital. Ez a helyes. Az agyarai kémiai anyagokat bocsájtanak ki. Nyöszörgött, szeme visszafordult a koponyájába.

Előbb egy, majd két ujját csúsztatta be mélyen.

A nő alteste megdermedt, ahogy az érzések elárasztották. Lábait szélesre tárta, mintha próbálna kiszabadulni, amitől persze a dolgok csak rosszabbak, vagy jobbak lettek, amitől a férfi felnyögött és a nyögése valamit megrántott mélyen a nő mellkasában.

Mandarin, súgta a nő fejébe.

Az ujjaival kényeztette. Laposan érintette a nőt a nyelvével, de épp csak súrolta egy pillanat erejéig, a szivárgó anyagoktól olyan érzés volt, mintha tucatnyi nyelv pöckölte volna meg az érzékeny húst. Ujjait gyorsabban mozgatta, s a nő felsikoltott, mert olyat tapasztalt meg, amit  korábban soha. Ha ez volt az átlépés ‒ ó, Istenem, adj még többet és még többet.

Elérte az orgazmus, villámcsapásszerűen érkezett a pulzáló gyönyör. Lezuhant az ágyról, de a férfi egy kézzel elkapta a csípőjénél, miközben meglovagolta az orgazmust. Tovább mozgatta a nyelvét, átsegítette, fenntartotta az eksztázist. Csak amikor abbahagyta a férfi karjainak szorítását, csak amikor lenyugodott a teste, hagyta abba a férfi, ujjai megálltak, nyelve nem érintette.

 Még most is apró kis orgazmus remegések csaptak le a nőre.

Végül mikor már nyugalomban feküdt az ágyon, a férfi megkérdezte: – Készen vagy a következőre?

–     Következő mire? – A szíve szökdelt párat. – Még többre?

Anélkül, hogy a beleegyezését kérte, vagy hogy esélye lett volna levegő után kapni, megint a nőbe csúsztatta az ujjait, keményen és gyorsan. Ismét a nőre tapasztotta a nyelvét, rányomta és mozgatta. Egy másik orgazmus üldözte az utolsót, addig épült, míg a nő csak sikoltozott és sikított. Egy teljes perc eltelt, míg a csípője lenyugodott. Képtelen volt abbahagyni a zihálást, a szíve vágtatott.

A férfi mély torokhangú nevetése a combjai közül érkezett. Hallotta az önelégültségét, az élvezetet, az izgatottságot és tudta, hogy a férfi még nem fejezte be.

Ó, édes Isten!

A férfi háromszor élveztette el.

Háromszor.

Háromszor sikított a plafonig a gyötrelemtől, több orgazmustól, ami egy életre megvakította. A gyönyör olyan intenzív volt, hogy könnyek csordultak ki a szemeiből és a hajába folytak.

Zihálva feküdt, megint, egyik kezét a homlokára préselte. – Nem hiszem, hogy elbírok még többet.

–     Parisa – mondta a férfi, hangja szinte duruzsolt.

A nő keze lehullott, fejét felemelve tekintete találkozott a férfiéval. Olyan kötekvő, kacagó szemek, annyira boldog, olyan nagyon gonosz.

A férfi lassan mozogva felemelkedett térdelő helyzetéből. Kezével hátravetette a haját és összefogta a nyakánál.

A nő agya eltompult, de aztán tekintete kiélesedett. A férfi pontosan tudta mit csinál, miközben mellizmai és a karja duzzadtak, hasizmai pedig megfeszültek. A tökéletes férfi megszemélyesítése.

Megragadta az időt a feltérképezéshez. A férfitől kapott orgazmusok ellenére ismét átszáguldott rajta az éhség. Ahogy magába szívta gyönyörű méretét, a szépséges koronáját, a vénák domborodtak és kitöltötték, amit ki kellett tölteni, a súlyos zacskók, a nő morgást hallott és rájött, hogy az ő torka adta ki ezt a hangot, ragadozó és rendkívüli módon birtokló hangot – egy vámpír hangot.

Karját lassan leengedve egyik kezébe fogta a zacskóját, a másikkal pedig hosszan végigsimított a férfiasságán.

–     Be akarod fejezni, vámpír? – kérdezte.

Pillantásuk egybekapcsolódott, s az idő egy pillanatra megállt. Életében még sosem érezte a valahová tartozás érzését annyira, mint abban a pillanatban. Vámpír. Megforgatta a szót elméjében és valami a helyére kattant. Talán ez volt az oka, amiért annyira különállónak érezte magát. Talán sosem tartozott igazán a Halandók Földjéhez.

De ide tartozott, Antony ágyába. Ebben az egy dologban biztos volt. A harcos ágyában volt a helye.

Kitárta a karjait, a férfi pedig a combjai közé helyezkedve elnyúlt a nőn. Nedves volt, ám a férfi hatalmas, és belekerült néhány erős, csodálatos lökésbe, míg elmerült a bensejében. Ahogy a férfi megtette, a nő teltnek érezte magát – bár a férfi nem csak szexuálisan kapcsolódott össze vele, de meglelte az útját a nő szívébe is… és ő pedig megengedte neki, bármit hozzon is a következő néhány óra, nap vagy év.

A férfi teljesen megtöltötte és valami okból egésznek érezte magát. Igen, ezt érezte abban a pillanatban Antony testével a sajátján, a férfi súlya hozzá préselődött, az izmaihoz, a csontjához, egésznek érezte magát, mintha elkezdődött volna a gyógyulás. Miután annyi mindenen keresztülment, micsoda meglepetés, hogy a férfival való szex ilyen érzéseket kelt benne.

A férfi belenézett a szemébe, majd megcsókolta, s megízlelte a saját ízét. Elkezdett mozogni, tolni, kihúzódott, majd behatolt. Karját a férfi nyaka köré vetette és visszacsókolt. A férfi ajkai közé tolta nyelvét, felnyögött.

Nem tart sokáig. Már összeszorult a férfi körül, a csodaszer, amit belé küldött, még mindig afrodiziákumként dolgozott, amitől mindent érzett az altestében. Vonaglott a férfi alatt, egyszerre egy tucatnyi helyen kereste a kapcsolatot, amitől a férfi nyögései felerősödtek. Ellentartott a lökéseknek, míg elérte a férfit, nekiütközött, köré szorította belső izmait a lehetetlen hosszára és átmérőjére.

Gyorsított. Megmarkolta a férfi hátát, végigszántott rajta körmeivel.

–     Parisa, Parisa – suttogta a nyögések közt.

A nő hallotta a saját hangját, majdnem mint egy síró hang. A kéj intenzív volt és épült, duzzadt, növekedett. Érezte a közelgő orgazmust, egy hatalmas hullámot, s amikor lecsapott összeomlott, felemelkedett, miközben a férfiének vetette a csípőjét.

A férfi felkiáltott, lehetetlen gyorsasággal mozgott a nőben, keményen pumpált és egy másik kiáltással elment. Vastag farkának rándulásai egy újabb csúcspontot eredményezett, ismét a tetőpontig tolta a nőt. Szeme kitágult, amikor összekapcsolódott a tekintetük.

Antony, lélegzett az elméjén át, mint ahogy minden éjszaka az elmúlt három hónapban. Egy mosoly alakult a férfi ajkán.

Itt vagyok, suttogta és a nő könnyei ismét hullani kezdtek, miközben a matracba süllyedt.

Összeomlott a nőn, amitől előtört belőle egy sóhaj. Szorosan tartotta a férfit, átölelte a nyakát a harcos hajával együtt. Légvétele erőlködő volt. Csakúgy, mint a nőé. Becsukta a szemét, s megengedte magának a pihenést és lélegzett a percek alatt, amik egymás után suhantak.

Talán sok mindent nem tudott, mit kezdjen az életével, de igen, ide tartozott, legalábbis most.

Amikor már egy örökkévalóságnak tűnt, felnyitotta a szemét. Felnézett a gyönyörű sötét fa gerendákra, amik egy háromdimenziós sakktáblát formáztak a plafonon.

Amikor a szemeivel még jobban koncentrált, észrevette az olasznak tűnő szavakat, amiket mindegyik gerendába beleégettek keresztben, gyönyörű, cikornyás folyóírással, Egyik sor a másikba rohant. Mindegyik sort végig követte és észrevette, hogy egy ponton, a sorok ismétlődni kezdtek, valószínűleg háromszor mindegyik a hosszú szoba egyik végétől a következőig.

–     Antony – suttogta, hangja még rekedt volt, a korábban kiadott hangok miatt.

–     Igen – dörmögte a nyakába.

–     Mit írtak a gerendákra?

Kissé felé fordította a fejét és a nőre nézett. Ajkaira tette az ujját és egy súlyos, mély sóhaj hagyta el a testét. – Egy vers, amit a feleségem írt.

–     Házas voltál? – Hát persze, hogy házas volt. Évszázadok óta élt.

Bólintott.  – Hosszú, hosszú idővel ezelőtt mielőtt felemelkedtem.

Érezte a hirtelen merevséget a férfi testében, s nem lepődött meg, amikor elengedte és a hátára gördült, tekintete szinte átlyukasztotta a gerendákat. Érezte a szavakban rejlő fájdalmat, mintha legalábbis hangosan mondta volna ki. A nő nem akart beszélgetni. Nem akarta tudni mit jelentettek a szavak, nem akarta tudni, miért lépett át a felesége nélkül, de akaratlanul ő hozta fel a témát.

Az oldalára fordult, a férfi felé. Érezte, amint a magja és a nedve elkezdett kifolyni belőle. – Hé, te varázslatos, tudsz adni nekem pár zsebkendőt vagy fürdőszivacsot?

A férfi mosolygott, majd felkacagott. A kezében megjelent, amire a nőnek szüksége volt, de ahelyett, hogy átadta volna neki, a nő felé fordult és azt mondta: – Nyisd szét a lábad!

Még mindig az oldalán feküdve felemelte a bal lábát. Nagyon gyöngéden borította be a középpontját, majd megmarkolta. A nő leengedte a lábát, egy helyben tartva a férfi kezét és a zsebkendőt. Mivel egymással szemben voltak a férfi előre dőlt és megcsókolta. – Köszönöm, hogy nem kérdezősködtél.

Visszacsókolta a férfit. – Köszönöm, hogy szeretkeztél velem. Épp erre volt szükségem. Most már úgy érzem, otthon vagyok.

Ami mosolyra fakasztotta a férfit.

Lexy