Caris Roane: Wings of Fire - XX. fejezet

„A vita heve

A felszínre hozza az igazságot.”

– Közmondások gyűjteménye, IV. Beatrice

20. fejezet

–  Hogy érti, hogy huszoneggyel több olyan intézet van, mint amit átkutattunk? – Thorne hangja veszélyes éllel bírt.

Parisa a férfit bámulta, majd tekintete visszatért Endelléhez. A nő haja furcsának látszott, mintha szélörvénybe került volna. Nem tűnt úgy, hogy érdekli.

Csípőre vágta a kezét. – Mi a fasznak vitatkozol velem? Mondjuk egyszerűen azt, hogy a forrásom megcáfolhatatlan, és ha bárki sejti kiről van szó, ki nem mondja a nevét hangosan; és az isten szerelmére, pajzsolják a gondolataikat!

Parisa nem tudta kiről beszélnek, ezért a mellette álló Antonyra nézett. Elkapta a pillantását, de a férfi megrázta a fejét. Talán később elárulja, vagy egyáltalán nem fontos.

– Át akarom venni – mondta Parisa. Szinte anélkül lépett előre, hogy felfogta volna mit tett: hangosan beszélt és Endelle asszony felé indult.

– Te? – kiáltotta Endelle. Felső ajka megrándult.

–Miért ne? – vágott vissza Parisa. Ő is csípőre tette a kezét, így Legfőbb Őnagysága tükörképe lett. Még mindig a harci felszerelést hordta, a csatos női fegyvertartót, a rubinnal díszített markolatú tőrt, fekete zsebes nadrágot. Még a szárnyait is kiengedhette, ha arra volt szükség.

Endelle tetőtől talpig végigmérte. – Harcost játszol, vagy mi?

– Ja. Azt. És amennyiben nem tudná, amilyen gyorsan lehet belépek a Női Milícia Harcosok Kiképző Táborába.

Endelle kacagott. – Ó, azt nem hiszem.

– Mi a francért nem? – kiáltotta Parisa. Gondolkodás nélkül leutánozta Endelle beszédmintáját.

Endelle tekintete most először kerekedett ki. – Komolyan beszélsz.

– Komolyan gondolom.

–Miért? – Körbenézett a férfiakon. Amikor pillantása Antonyn állapodott meg, hozzátette: – Talán kétszer is átgondolhatnád. A pasid nem tűnik túl boldognak a döntésed miatt.

–Túlteszi majd magát rajta, vagy nem – válaszolta Parisa. Nem, Antony nem örült neki, de ez most nem érdekelte a nőt.

Parisának volt egy küldetése.

– Kemény szavak, átlépett! De ez nem valami flancos könyv olvasása egy légkondicionált szobában. Biztos vagy benne, hogy van hozzá gyomrod?

–  Az igazat? Nem tudom, de azt igen, hogy ezt az ösvényt akarom követni.

–  Mi a franc történt Új-Zélandon? – Endelle tekintete Thorne-ra villant.

Parisa látta a váltást. Tudta: Endelle telepatikus kapcsolatot tart fent Thorne-nal, ám nem hitte, hogy a férfi képeket is át tud így küldeni.

Endelle kidülledt szemét Parisára fordította. – Megvágtad Rith-t a pengéddel? Többször is?

Parisa arca felmelegedett. – Bevallom, elvesztettem az irányítást, több kárt okoztam a matracnak ‒ amire ráesett ‒, mint neki magának. Rith elvillant. De több okból is jó volna belépni a programba. Sok mindent kell megtanulnom.

– Huhu. – Körbenézett. – Nos, felteszem semmi szükség nincs rá, hogy most azonnal döntést hozzunk. Hagyj gondolkodni, átlépett!

–  Természetesen! – Bal kezét a háta mögé akasztotta, ahogy Antonyt látta állni, amikor Endelle asszonynak tett jelentést. Harcos póz volt.

Endelle még egyszer végignézett rajta. Szemöldöke felemelkedett miközben azt mondta: – Nos, a pokolba, átlépett! Pokoli!

***

Medichi készen állt, hogy szétzúzzon két pár golyót.

Kerrick és Marcus hasonló testhelyzetben álltak – karok a mellkason összefonva, vigyor terjedt szét mindkettejük arcán, miközben visszabámultak rá. Más körülmények között örvendetes lenne, hogy mindketten átélték már azt, amit ő most. De azoktól a mosolyoktól meg akarta őket ütni. Ha a közelében lennének, a franc tartaná vissza az impulzust.

Most csak dühös volt, nagy D-vel.

Az istenit neki!

Parisának meg kell tanulnia egy leckét. Egy hatalmasat. Jelenleg mindent nehezményezett a hozzáállásában, hogy a nő úgy döntött, magára vállalja a többi H&F szolga megtalálását, hogy a nő harcossá váljon, hogy a nő a Női Milícia Harcosok Kiképző Táborába tartva kiképzést kapjon a háborúra. Habár neki ebbe nem volt jelentős beleszólása. Mintha nem volna elég fontos a nőnek, mintha ő szart se jelentene és ne halna meg mindazokért, akikkel törődött. Ez így nem kapcsolat volt, hanem minden férfi magáért küzd… vagy ebben az esetben minden nő.

Megközelíthetetlen? Próbálj-átkerülni-a-világűrbe-és-sok-szerencsét, seggfej!

Mi a francot gondolt a kiképző táborral? Az ottani nők átkozottul férfiasak. Élve felfalják.

– Medichi – kiáltotta Thorne. – Figyelj ide! – Medichi a férfira pislogott, figyelmen kívül hagyta, ahogy Marcus Kerrickbe könyökölt, és a kibaszottul szélesedő vigyorukat.

–  Igen, főnök – mondta. Körbenézett. Hová a fenébe ment Endelle?

– Vidd vissza Parisát a villába. Továbbra is őrangyali kötelességet teljesítesz, amíg Endelle máshogy nem rendelkezik. Adva a tény, hogy Rith láthatóan még mindig el akarja rabolni a legutóbbi átlépettünket, így biztonságos szinten tartjuk. Vetted?

Bár Medichi vitatkozni akart, azt mondta: – Vettem!

– Jó. – Tekintete végigszánkázott a csapat többi tagján. – Szép munka, seggfejek! Igyunk egy italt és mondjunk köszöntőt, majd húzzunk innen a picsába. Ideje még több szépfiút kicsinálni.

Medichi súlyos izmokkal telt combja megremegett. A karja fájt, ahogy összefonva tartotta. Torka összeszűkült mindazoktól a szavaktól, amiket visszanyelt, mielőtt kitörtek volna belőle. Nem akart ordítani Parisával, de ember, ehhez csomót kellett kötötni a nyelvére.

Santiago Zach-kel együtt a bár mögé ment, és kivettek egy csomó poharat. Zach kinyitotta a kis hűtőt, kezében megjelent egy üveg Dom Perignon. Pukkanás következett.

– Milyen szép – mondta Parisa. Egy rávetett pillantás nélkül otthagyta a férfit, mintha a jelenlétéről is megfeledkezett volna.

Ha nem lenne kötelessége védelmezni, kibaszottul nem maradna ebben a szobában. Rendben van, köszöntőt mond a fiúkkal, majd a pokolba ezzel a nőszeméllyel. Megközelíthetetlen. Nem, kicseszett szarság.

Amikor a poharak körbejártak, Lukan a magasba emelte a sajátját. – Parisára, aki ma seggbe rúgott valakit.

Minden hang csatlakozott hozzá, kivéve Medichié. Csak ivott és füstölgött. Nem vett tudomást Marcusról és Kerrickről. Pokolba, még csak Parisára sem nézett, bár ő hozzá fordult és rámosolygott.

Majd megdermedt. Jó.

Kiürítette a poharát, majd lecsapta a pultra. – Vissza kell térnünk – jelentette ki.

A nő most szembefordult vele, hátat fordított a harcosoknak, tekintetében kérdés ült. A férfiak egytől egyik elvillantak a Cave-ből, a Határvidékekre indultak. Vissza a háborúzásba. Minden alkalommal egy kis rezgés áradt az irányába, haja az arca körül lengett.

A nő maga mögé nézett, s amikor a legutolsó is eltűnt – Marcus szalutált neki – visszafordult hozzá és megszólalt: – Mi a baj?

–  Ha meg kell kérdezned, akkor halvány gőzöd sincs, Harcos Asszonyság!

Csinosan ívelt szemöldöke felszökkent. – Dühös vagy, mert részt akarok venni a harcos kiképzésen?

–  A leghalványabb elképzelésed sincs, hogy mire készülsz.

–  Igazad van! Tényleg nem tudom.

Oké, a férfi nem erre számított. – A Női Milícia Kiképző Tábor olyan, mint a Halandók Földjén egy kiváló kiképző tábor. A nők durvák. Egyszerűen fogalmazva, te nem vagy az.

–  Igazad van. Tényleg nem vagyok.

A férfi pislogott, majd elengedett egy elkeseredett sóhajt. – Akkor nem kéne menned. Még csak gondolnod sem kellene karrierre a milíciában.

– Tegnap még egyetértettem volna veled.

A férfi a magasba emelte a kezét. – Láttál egy maroknyi másodpercet a milícia akciójából és máris azt hiszed harcos lehet belőled? Nézz magadra! – Egyik kezével a nő teste felé intett, pillantása többször is elakadt a mellkasméretén.

–  Akkor a nagy mellű nők nem szolgálhatnak? – Most már a nő is mogorva volt.

–  Nem ezt mondtam.

–  De a mellemre néztél. Ismerd be!

–  Nem úgy nézel ki, mint egy istenverte harcos.

Bólintott, összepréselte az ajkát. – Hogy nézek ki, Antony? Mint egy vámpír? Mint egy átlépett? Egy nőnek tűnök, akinek tíz naponta le kell engedni a szárnyait, mert különben beleőrül? Egy nőnek, aki az elmúlt három hónapot fogságban töltötte? Egy nőnek, aki az átlépése előtt egy könyvtárban rejtőzött, mert az élet már túl sokszor rúgott belé? És pontosan ezekből hány dolog teszi rosszá, vagy helytelenné számomra a döntést   ‒ hogy a legjobb, amit tehetek, harcolni egy háborúban lévő világban.

– De te nem mérlegeltél, egyszer sem kérdezted meg, hogy Te mit gondolsz, Antony?

Akkor a nő aprót sóhajtott. Még egy kicsit mogorva. – Mit gondolsz, Antony?

– Kibaszottul ne nézz hülyének! Magasról leszarod, mit gondolok. Már elmondtad Endelle asszonynak, mit tervezel tenni. Egy pillanatnyi gondolatot sem szántál rám, hogy összefoglald nekem.

– Nem gondoltam rád? Minden amire gondoltam az volt, hogy – azt akarom csinálni, amit Antony. Életem minden napján és estéjén mindent bele akarok adni, ameddig csak Rith életben van, ameddig csak Greaves él. Az emberem oldalán akarok küzdeni. Azt akarom, hogy büszke legyen rám. Egy kisegér voltam, amikor megérkeztem, amikor Marcus és Havily rám talált az udvaromban, meztelenül és leengedett szárnyakkal. És amikor Crace is megérkezett? Egyetlen átkozott dolgot sem tudtam megtenni, hogy abban a helyzetben életben maradjak. Szóval igen, gondoltam rád, hogy épp olyan akartam lenni, mint te.

Picsába. A beszéde végén könnybe lábadt a szeme, tenyere felé irányult. – Ne! – Kicsit magasabbra emelte a kezét, majd eltűnt. A férfi még mindig nem tudta elhinni, hogy birtokolja a villanó képességet.

Követte vissza a villába. Hála Istennek volt olyan értelmes, hogy oda menjen, ne pedig máshová.

Attól a pillanattól, amikor harci szandálja megérintette a villa folyosójának keményfából készült padlóját, gyors menetben a déli szobák felé indult. Most a nő volt dühös. Kiváló.

Követte. Amikor áthaladt a hivatalos nappalin és a férfi már éppen felkapta volna, a nő megfordult, s felé rázta az ujját. – Te nem akarsz velem hosszútávú kapcsolatot – kiáltotta. – Azt mondtad, nem akarod. Emlékezz csak erre!

Ezeket mondta neki? – De te sem. Nem akarod a breh-heddent. Megközelíthetetlen vagy.

– Nem vagyok olyan, mint régen, de igazad van. Nem akarok összekötődni veled. Nem akarok senkihez sem közel kerülni. De ami rosszabb, ami megöl, hogy valójában nem akarlak elveszíteni. – Ujjai ismét ráleltek az ajkára, szemei könnyekkel teltek meg.

Ó, a szarba. – Nem akarsz?

Egyik kezét a homlokára tette. – Nem. Tényleg nem.

Milyen messze juthatnak ezen az úton?

Ó… Istenem!

–   Én sem akarlak elveszíteni – mondta. Úgy tűnik mindkettejüknél egyértelműen ez az igazság.

– Nagyszerű – fel- és lecsapott a kezével. – Szóval mihez kezdünk? Nem akarom ezt.

–  Én sem.

– Ó, Antony, mit fogunk csinálni? Minden olyan gyorsan történik, még mindig nagyon dühös vagyok Rith és a fogva-tartásom miatt. Felvillanyozott, mikor hazahoztuk a nőket, de most rémülettel tölt el, hogy még huszonegy másik olyan intézet van, mint a Fionáé.

Közelebb lépett a nőhöz, köré fonta a karját. – Hé – suttogta a feje búbjának. Még ha harcoltak is, az édes mandarin illat ismét lecsapott a férfira. – Nyugodj meg, Harcos!

A nő kuncogott. Karja a férfi dereka köré siklott, meglelte a fekete fegyvertartó közepén lévő helyet.

–  Olyan jó illatod van – suttogta a mellkasába.

Habár örvénylett benne a vágy, nem reagált rá. Ez volt az első harcuk? Valószínűleg nem az utolsó. Akar a nő nélkül élni? El tudná viselni, hogy napokra, hetekre elmegy, miközben a helyi táborokban edz?

A nő tényleg harcosként akart küzdeni?

Fenébe!

– Nem tudom, mit csináljunk – motyogta.

A férfi felsóhajtott. – Mi lenne, ha tartanálak, amíg kitalálod?

Megint kuncogott, visszapattant a mellkasáról. – Az egy évezred is lehet.

–  Nekem működik.

Milyen különös, ha végignézi az éveket, évtizedeket, évszázadokat, azt látja, ahogy így tartja a nőt. Azért, mert Parisa olyan jól a karjába illett? Vagy csak a breh-hedden szólítása, valami kívülről, ami kettejüket a másik felé kényszeríti, vagy ők tényleg és igazán egymáshoz tartoznak ebben a dimenzióban, ebben a világban, ebben a háborúban?

Hátradőlt és lenézett rá.

A nő felpillantott. – Zsálya illatod van. – Mosolygott.

Nem volt szüksége több ösztönzésre. Lehajolt és egy csókba vonta az ajkát, ami gyorsan elmélyült. Mielőtt a gondolat megformálódott benne, nyelve már a nő ajkai közt, minden hajlatot felderített, mintha korábban sosem csókolta volna.

Levette kezét a derekáról, majd a mellkasán felcsúsztatva a nyaka köré kulcsolta. A fegyvertartójuk és tőrjük összeütközött. Nem sok intimitás volt ott, ahol három tőr és rengeteg szíj választja el egymástól a bőrüket.

– Antony – mormogta elkapva a tekintetét. – Haza szeretnék menni, mármint nem véglegesen, hanem csak most. Az otthonomban akarok veled lenni, ahol az elmúlt években laktam a Halandók Földjén.

A férfi rengeteg időt töltött az otthonában. A ház egyedi volt egy központi udvarral, olyan privát hely, aminek szomszédságában nincs senki, az utcáról nem látni be.

A házában minden a nőről árulkodott: a tompított arany árnyalat, a gesztenyebarna és a lila, a váltakozó virágos szőnyeg, fa és csempe, a súlyos olívazöld függönyök, amik szinte az összes ablakon ott voltak. Valamilyen módon a nő háza ismerősen hasonlított a sajátjához. Nem volt szoba, vagy bejárat, ahol ne lett volna könyv a könyvespolcon, az asztalon felhalmozva, üveg szekrényekben elzárva, mint a nagyra becsült értékek. Még az éjjeli szekrényén is akadt pár, emlékeztetőül, hogy megvolt a maga élete már az átlépése előtt is.

A könyvek iránti rajongása olyan dolog, ami még jobban összekapcsolja őket, akár tetszett ez a férfinak, akár nem.

– Tudod, gondját viseltem a házadnak.

Parisa mosolygott. – Újra és újra elmondtad, emlékszel? Tudom, hogy nem hallottál engem, amikor téged kukkoltalak, de mindent hallottam, amit nekem mondtál.

– Tudom. Legalábbis reménykedtem benne.

– Igen. Elmondtad, hétfőnként a peoria-i otthonomba mentél és meggyőződtől, hogy minden szolgáltatás ki legyen fizetve, a postát is összeszedted. Azt mondtad, Endelle köddel álcázta a házat, hogy távol tartsa a vámpírokat.

– Ja.

– Akkor a víz még be van kapcsolva?

A férfi mosolygott. – Van egy megfelelő méretű zuhanyzód, habár nem olyan nagy, mint az enyém.

Az ametiszt színű szeme elsötétedett. – Antony, senkié nem olyan nagy, mint a tiéd.

A férfi kuncogott. Annyira neki való asszony. A testvérei talán úriembernek hívták, de ha azokról a nőkről volt szó, akikkel ágyba bújt, általában a nyílt, erotikus dolgokat részesítette előnyben, még kísérletezgetett is. Még annak is pokolian örült, hogy három hónapja beleegyezett a hosszú távú szexbe; és amikor a nő legutoljára hozzájárult, hogy közben használja a kukkoló ablakot ‒ tudta, hogy az ágyidő megfelelő lesz köztük.

Azt is imádta, hogy soha nem tudta milyen irányba fognak haladni a dolgok.

– Az ágyam csak egy királynői, te pedig határozottan királyi méretű vagy.

Elkapta a nő pillantását, szemhéja félárbócra ereszkedett. – Királyi méret, mi?

Válaszként mandarin illat árasztotta el, ellágyult tőle, megremegett az orrcimpája. Csakugyan királyi méret.

Teljesen a férfihoz dörgölőzött. – Istenkém, igen – suttogta az ajkába, amitől a férfi csípője előre rándult. – Kövess!

Nem hezitált. Rágondolt, s pár pillanat múlva megérezte lába alatt az udvar tégláját, keményen csókolta a nőt. Egy kis jóváhagyó sikkantás hagyta el a nő torkát, egyenesen a férfi szájába. Azt akarta, hogy továbbra is sikítson, a férfi ajkai közé egyre hangosabban, s így elnyelheti az orgazmusát.

Kissé hátrébb húzódott. – Ezt le kell vennem. – Megérintette a fegyvertartóját, majd egy töredéknyi másodperc múlva eltüntette, a nő sápadt bőre jelzőfény volt az éjszakában. Egyik kezével a mellét vette gondoskodásba. Óriási férfi volt, hatalmas kézzel, de alig érte körül a nőt. Ó, igen. Hüvelykujjával megdörzsölte a mellbimbóit, amitől felsikított. Megint megcsókolta.

Érezte, amint a nő is megrántja a fegyverhámot. Hátrahúzódott. – És ettől is szabaduljunk meg.

El akarta villantani, amikor a nő megállította. – Engedd meg!

– Rendben – mondta mosolyogva. Valamiért, ez a képesség igazi kihívást biztosított.

A nő lehunyta a szemét, ő pedig érezte az eltűnő fegyvertartót, ami végül a bal vállán lógott.

Kuncogva szedte le a férfiról, a járólapra hajította a szék mellett. Lenézett rá és még jobban kacagott. – Jobb leszek.

– Kiválóan csináltad – mondta rekedt hangon. Ismét a nő felé mozdult, kezét a mellére borította. Tenyerével elkapta a nyaka hátulját; pillantásuk találkozott, ahogy keze lassan lesiklott a mellére, majd széles körben még lejjebb, körbe és fel, rengeteg gyönyörű helyet lefedett. A nő felhördült.

Megint megdörzsölte a mellbimbóját, ajkai szétnyíltak. Lehajolt hozzá, elkapta a száját, mélyen bevezette a nyelvét. A nő nyöszörgött, mellét a kezébe nyomta, a tenyerének dörgölőzött. A megkeményedett bimbók kemény gyöngyök voltak a tenyerén, neki pedig még több kellett belőle.

Hátrahúzódva mélyen lehajolt, ajkai közé vette a mellét, hirtelen gyors mozdulattal fel és le dörzsölte, amitől kis sikkantások távoztak az ajaki közül. A mandarin-és-nőiesség illata felhőként emelkedett körülötte, ami úgy dolgozott a testén, akár a gyengéden simogató ujjak; a kiltje alatt olyan kemény volt, mint a szikla. A térdei guminak tűntek, miközben nyalakodott.

Még többre volt szüksége.

Elakadó lélegzettel távolodott el. A nő előredőlt, mintha elvesztette volna az egyensúlyát. Szemei sötétek voltak, még az udvarban fénylő lámpákon át is.

Egyik izmos combját a nő lábai közé dugta, megcirógatta. Karját a dereka köré zárta, a combjára emelte. Szabad kezével a mellét simogatta, majd megcsókolta. Ismét és ismét a szájába dugta a nyelvét, hagyta, had érezze azt a lüktető mozgást, amit a lábai közt akart csinálni – nyelv, farok vagy ujjak – addig dolgozni rajta, míg sikítani kezd.

Eléggé hátrahúzódott, hogy megszólaljon: – Először a nyelvem, majd utána a farkam.

A nő megborzongott, lefelé indult.

A combjával még mindig megtartva – a nő lába nem ért le a téglára – hátrafelé haladt, egyik keze a válla mögött, másik a fenekén, így fektette le a napozóágyra, ami annyira elnyelte, hogy a csípője a peremére csúszott.

Ó, Antony, igen, igen!

Szeretem, amikor a fejemben vagy.

Szeretem, ha bennem vagy, akárhogy is kerülsz be!

A férfi kacagott, a torokhang visszhangzott a kis udvaron.

Letérdelve a kemény téglára belenézett a nő szemébe, azokba a csodálatos ametiszt szemekbe, s egy pillanatra vágya átalakult valami többé. Valamivé, amit nem tudott megmagyarázni, de sok-sok évszázada már átélte a feleségével.

Szinte mint..., a szarba… szinte, mint a szerelem.

De azt nem teheti.

Gyengén csókolta a nőt. Határozatlannak érezte magát, mintha olvasna egy könyvet, majd hirtelen nem találja a helyét a lapokon.

–  Mi az? – suttogta a nő.

Megrázta a fejét. – Nem tudom.

Megérintette az arcát. – Szerintem más dolgokra emlékszel. Gyere vissza hozzám, Antony! Hagyd meg nekem ezt az időt!

Bólintott. Elhúzódott tőle és ránézett. Hagyta a tekintetét végigvándorolni a nő testén, a rendkívüli mellein, a köldökén. Kezét a kebleire tette, összenyomta őket.

A lapos, sima hasának látványa, a rá váró széttáruló lábai, a sötét haja remegést váltott ki az egész testén. Bizonyos mennyiségű fájdalom kísérte végig a nő látványától. Várni akart rá. Látni akarta, ahogy kéjben úszik az arca, még több zihálást, sikítást és nyögést kívánt kicsikarni az ajkai közül, mielőtt elélvez.

Lenyugtatta magát, egy gondolattal törölközőt jelenített meg a kezében a fürdőszobából. A kiltje hosszú, de nem elég, hogy egyszerre manőverezzen, ugyanakkor a térdét is megvédje.

Szétszedte a törülközőt és letérdelt. Hé, egy kis előkészítés sokat ér, hogy oda juttassa a nőjét, ahová akarta. Mégis kinevette magát. Istenem, imádta a szexet, és nagyon szerette ezt a pillanatot is.

Ahogy elhelyezkedett a térdén, végignézett a teljes testén. A könyökére emelkedett, arca lángba borult, s nem a környezeti világítástól. – Mi az? – kérdezte meg a férfi.

–Te. Olyan gyönyörű vagy, Antony. Tudom, hogy jóképűt kellene inkább mondani, de szerintem te gyönyörű vagy. Az arccsontod, mintha márványból faragott lenne. Néha megfájdul a mellkasom, ha rád nézek és a hosszú, harcos hajadra. – Felült és kezét végighúzta a feje búbjától indulva egészen a teljes hajhosszán, mintha megdöbbent volna. – Sosem gondoltam, hogy a férfiaknál erotikus lehet a hosszú haj. – Heves mandarinhullám támadta le a férfi érzékeit, ám mielőtt tudta volna, mit tesz a nő, felállt a székből és ráült úgy, abban a térdelő helyzetben, most már a dereka köré csavarta a lábait.

Keményen csókolta meg, a nyelve, ami annyira nőies, behatoló impulzus volt a száján. Felnyögött és magához rántotta a nőt, tökéletes mellei a lapos mellkasához préselődtek. Szorította és csak szorította, bicepsze megfeszült és elernyedt, ahogy magához ölelte. Szoros fogással tartotta, mintha a testéhez akarná szorítani, amitől éjjel és nappal bárhová magával cipelhetné.

Nyelvük csatázott, erotikus küzdelemmel, ami sokáig tartott, míg egyik kezét a fenekére tette és a csípőjét kegyetlenül kemény farkához rántotta.

Édes Jézus!

–Tudom, hogy itt akarod – mondta a nő, az ajkai közé zihált. – De én a zuhanyom alatt akarlak. Oké?

Oké? Pokolba, azt is mondhatná: Azt akarom, hogy tedd tűzbe a lábad, és jelenleg még egyet is értene vele.

Felemelkedett a teste köré tekeredő asszonyával, aki sarkait a kilten keresztül a fenekébe fúrta. Koncentrált és átvitte a sötét folton a fő hálószobába, az emeleten lévő zuhanyzóba, a hatalmas méretű kabinba.

Leengedte a lábait és a padlóra állt. Kissé eltávolodott a férfitól, lenézett a kiltjére és a harci szandáljára – az ő fényes védelmezője – és igen, még mindig az ezüsttel kivert csuklóvédőjét hordta.

Készen állt elvillantani a maradék ruhadarabját, de megállította. – Hadd gyakoroljak én!

A férfi mosolygott, mert szerette a szemeiben ülő izgatott csillogást. Nagy ereje volt, és ezzel már az átlépése napján tisztában volt. A nő is ugyanilyen volt.

Aki közben azon dolgozott, hogy eltávolítsa az egyik ruhadarabját. A harcos szandálját kiválóan eltüntette. Beleegyezően bólintott. Már a fényes pánt is eltűnt. Kezét a kiltje alá tette, s megérintette alsónadrágját – a kényelmes Calvin Klein-t –, és rágondolt.

–  Kibaszottul nem rossz – szólalt meg mosolyogva.

De elnézett a férfi mellett és nevetett. Amikor ő is megfordult azt látta, hogy a szórófejen lógott az alsónadrágja.

Kacagva megpuszilta az orrát. – Akkor sem rossz. – Emellett, hihetetlenül szexi volt, ahogy egy meztelen nő így vetkőzteti le.

–  Most a kiltet – mondta a férfi.

Bólintott, majd koncentrálás közben behunyta a szemét.

De a kilt csak a térdéig jutott, ami kibillentette az egyensúlyából. A hideg csempén csattant a segge. Felnevetett a nőre. Egy pillanat múlva csatlakozott hozzá, tekintete végigsiklott a férfi testén, amitől elhalványult a nevetése. Az előnye, hogy ebben a helyzetben a nő vad tekintete elsötétedett, az újabb mandarináram ellopta a lélegzetét.

A könyökére dőlt, lábait kissé széttárva felemelte az egyik térdét és a bokájáig rázta a kiltet. Teljes erekcióban állt, férfiassága végignyúlt a hasán. Azt akarta, hogy a nő vessen rá egy jó hosszú pillantást.

***

Parisa nevetett a butaságán, de most azon csodálkozott, hogy egyszerűen egyfajta géniusz volt. Istenem, Antony csodálatos volt így elnyúlva a padlón, a könyökére támaszkodva hasa kissé hullámzott a köldöke körül. Oda akarta tenni a nyelvét, mert ott volt a farka csúcsa is, minden módon végig kívánta nyalogatni.

Fenébe, királyi méretű. Igen… az… volt…

Amikor azt mondta, hogy a zuhany alatt akar lenni, úgy értette a víz alatt állva, teste az övébe hatolva. De őszintén, ez még sokkal jobb is. Egy nagyon különleges kép ötlött fel a fejében.

–  Még több mandarin – hörögte a férfi.

A nő megborzongott válaszként, mert a zsálya illata körülötte kavargott, az orrától a kis lábujjáig végignyaldosta a testét.

Ahogy tekintete arra a pontra hullott vissza, ami alacsonyan várt rá, megnyalta a száját.

Letérdelt. Majd gyakorolhatja még az eltüntetési technikáját, de most érezni akarta a kilt levetésének gyönyörét. Megragadta a lehetőséget, felemelte a bokájáról és a lábáról, kezével végigsimított a lábszárain, a szőrszálai a tenyerét csiklandozták.

A lábujjaival félretolta, majd ő is kinyújtózott. Lefeküdt a csípőjére és felmosolygott rá, szíve vadul vágtázott. Nem tudta, honnan származott ez a merészség, de szeretkezni fognak, még ha három hónapja ez csak egy nagy távolságú affér volt is.

Már megleste a férfit, szóval tudta, miket szeret. A szája már benedvesedett, ahogy tekintete a herék súlyos zacskójára és az erőteljes farkának hosszúságára vándorolt. Megtámaszkodott, így feje a férfi lábán pihent. Zsálya kavargott.

–     Antony?

–     Igen. – Az az egy rekedt, vontatottan kiejtett szó megtöltötte a fürdőszobát.

– Megteszel nekem valamit? – Nagyon könnyedén végighúzta ujjbegyét a zacskóján.

A férfi háta megfeszült és felnyögött. – Édesem, ebben a pillanatban, ha azt kérnéd, lőjek ki a világűrbe, hát én biztosan megpróbálnám.

Felmosolygott rá, tekintetük találkozott, a nő szíve megremegett. Igen, annyira szép volt, a haja a mellkasára hullott. Minden tekintetben olyan csemege volt, amire várni kellett. – Érintsd meg magad, mielőtt én is megteszem.

A férfi a bal könyökére támaszkodva szólalt meg: – Ezt akarod? Nézni akarod a kezem a farkamon?

Mélyen beszívta a levegőt. Vágy játszott a testében. Remegések cikáztak fel-alá a testén, miközben a férfi keze egyre lejjebb és lejjebb süllyedt, incselkedett a nővel.

Bólintott. Ujjaival megfogta a csúcsát. Lágyan megsimogatta.

– Igen, Antony! Azt akarom, hogy a kezed a farkadon dolgozzon, miközben én figyellek. – Boldoggá tenne?

A férfi mosolygott és felsóhajtott. – Már csak az boldoggá tesz, hogy itt vagy velem, meztelenül. De ha ezt akarod, akkor én is.

Öklébe fogta vastag farkát, fel és le dolgozott rajta, minden felfelé mozdulattal hüvelykujjával végigsimított a csúcsán.

 A nő a lába felé fordította a fejét, előre dőlve közelebb húzódott. Nyelve megérintette a férfi belső combját, amitől az felhördült. Újra és újra megnyalta, előbb az egyik combján, majd a másikon is. Minden alkalommal egyre feljebb és beljebb haladt, mígnem nyelve már a zacskója hullámzó bőrével játszadozott. Beszívta a bőrt, a férfi pedig felnyögött. Nyelve megtalálta a heréket, játszadozott velük. A húson dolgozó kezének a hangja megtöltötte a rövid távolságot a feje és a férfi keze között.

Egyre durvábban zihált.

Parisa, küldte. Most rögtön gyere az elmémbe.

Hátradőlt és felpillantott rá. – Azt akarod, hogy lépjek be az elmédbe? – A gondolat felkavarta. Ez csak szex, habár intim volt élvezkedni a meztelen testének látványában, mégis a gondolat, hogy az elméjében van, mindent megváltoztat.

–  Megijedtél?

– Nem azt jelentené, hogy egy mérfölddel közelebb kerülünk a breh-heddenhez?

Megrázta a fejét. – Nem szükségszerűen. Emlékezz, hogy a breh-hedden beteljesedéséhez három dolognak kell megvalósulnia. – Mosolyogva mozgatta ujjait a dákóján. – Ez a közelében sincs annak a szexnek, aminek meg kell történnie a rituálé beteljesítéséhez.

A nő mosolygott és rábólintott. Aztán a teste elárulta, mert a tudattól, hogy Antony fejében lesz, összerándult. – Ó – suttogta.

Közel hajolt a nőhöz, a farka egy csóknyira volt, ahogy a kezei közé zárta az arcát. – Tudom, hogy korábban nem álltál készén az elme-behatolásra, de szex közben ez fantasztikus. Én is meg akarom veled csinálni, ám nem most. Mit mondasz?

Ő is akarta. – Tényleg akarom.

Bólintott, majd visszadőlve a bal könyökére még egyszer megérintette magát, az ügyes ujjakkal, amik tudták, mit csinálnak.

Hagyta a fejét a férfi combján nyugodni, mocorogva közelebb került ahhoz, amire szüksége volt, azt tette, amit akart. Ajkai közé szívta a heréjét, nyelvével gyengéden kényeztette. Közben lehunyta a szemét és koncentrált.

Az elméjéhez nyomult. Érezte a pajzsait, annyira erőteljesek, védelmezik az elméjét. Még a pajzsaid is erősek. Toljam el, vagy hagyod őket lehullani?

Próbáld eltolni.

Érezte a szavak mögött lévő csábító szándékot. Azt akarta, hogy hozzá préselődjön. Megtette, amitől a férfi hangosan felnyögött. Olyan pokoli szexi.

Érezte a gyengéd simogatást, a kezének tökéletes ritmusát, rájött, hogy ez elrepíti majd, ami testének minden sejtjét tűzbe borítja. Nedvesség öntötte el a testét. Egyik lábát a férfiébe akasztotta, csípője az övén körözött.

Felkészültél? ‒ kérdezte.

Istenem, igen!

Addig tolta a pajzsot, míg összeomlott körülötte. Alig lépett be az elméjébe, amikor a férfi felsőteste megfeszült és felemelkedett a csempéről.

Emelkedj fel és nézz rám, küldte. Keményen lélegzett, amikor elhagyta az ölét, elengedte a heréjét, hogy felnézhessen rá.

Gyors mozdulattal megsimogatta a kezét, közben egyre beljebb süllyedt az elméjében, amikor előredőlt egyszerre megnyalta az ujját és a farkát is.

–  Ó, Istenem! – Figyelte a férfi kitörését, a mellkasára élvezett, arca  extázisban vonaglott.

A férfi gyönyöre az elméjében robbant. Arra gondolt, időt kellene szánni a férfi emlékeinek felfedezésére, de ezek az érzések feszes készenléti állapotba hozták a testét. Szükség öntötte el, a férfi teste a sajátján, magában, akárhogy is tudja befogadni a férfit. Nem ezt várta. Az oldalára fordult, majd a hátára.

Gyötrődött. Antony, segíts! Ó, atya ég!

Teste száz különböző módon rándult görcsbe.

Segíts, küldte, de már a fejében volt, érezte őt, amitől egyik görcs követte a másikat.

Itt vagyok. Nézz rám! Nyisd ki a szemed és nézz rám! Kezeket érzett a karján. Felhúzta a testét.

–  Parisa – mondta hangosan.

Kinyitotta a szemét. A férfin volt, szemtől szemben, de még mindig az elméjében.

–  Itt vagyok. Tudom, mire van szükséged. – Elfordította a fejét.

A nő szeme kidülledt. A férfi felajánlotta a nyakát, ő is tudta, hogy pont erre vágyott. Ó, egek, most már tényleg vámpír, igaz? Szíve a mellkasában kalapált. Előtörtek a szemfogai. Nyál ömlött a szájába. Minden görcs elcsendesedett.

Zihált, s közben azonnal függője lett a férfi elméjében való létnek. Soha nem akart máshol lenni, de a teste tűzben lángolt.

Ismert más dolgokat, amiket először megtehetne – mint megnyalni a vénát és a felszínre késztesse – de túl messzire jutott. Valamiféle ősasszonyi vágy uralta el.

Igen, ez az, küldte a férfi. Vegyél el. Vegyél el keményen!

Gyorsan lecsapott, mint a fény, úgy kezdte szívni a nyakát, mintha évtizedek óta haldokolna a szomjúságtól. Mély szívásokkal haladt, megízlelte a zsálya aromáját.

Belső izmai újra és újra összerándultak. Csípőjét a férfiéhoz engedte, megtalálta… keményen.

Antony, szükségem van rád!

Készen állok. Nem tudom, mit csináltál velem, de megint készen állok. Vegyél el, Parisa! Teljesen vegyél el!

Szorosan magához szorította. A férfi felnyögött, miközben a nő szívta.

A másik kezét mélyre süllyesztette és átfogta a medencéjét – igen, nagy a keze. Felemelte a nőt, a farka fölé helyezte, majd egy erős döféssel felnyársalta. Annyira benedvesedett a férfitől, olyan szoros, annyira készen állt.

Felsikoltott a férfi nyaka körül, de agyarait benne hagyta, tovább folytatta a szívást. Amint belé hatolt a nő csípője munkába lendült. A teste olyan furcsán erős volt – talán Antony vére az oka –, de meglovagolta a férfit. Gyorsan és keményen lovagolt a férfiasságán, karjai satuként tartották a vállát, szabad kezével bölcsőbe zárta a tarkóját, így továbbra is a nyakához csatlakozott.

Csak ivott és ivott.

Épülni kezdett az orgazmus, mint egy hatalmas szökőár a távolban. Érezte az egyre közelgő nyomást. A férfi csípője hirtelen legyűrte; tarkójáról a fenekére téve a kezét egy helyben tartotta. Ahogy mélyre hatolt fájt, de gyönyörű is volt, az érzékek összekeveredtek egymással, mígnem a férfi már egyre gyorsabban és még gyorsabban mozgott, míg elérte azt a bizonyos helyet. Az orgazmus hirtelen, egy cunami erejével repesztett végig a nőn.

Elengedte a férfi nyakát, háta felívelt és sikított. Sikított és sikított, ahogy a férfi elnyújtotta az orgazmust. Kiáltásai közt hallotta a mélyen morgó zajokat, az összeszorított fogak közül kiszűrődő hangot.

Az orgazmus visszahúzódott, de olyan volt, mint óceánban a hullám: jött a következő, Antony közben még mindig elsüllyedt benne, keményen, hörögve, egy állat, egy vámpír.

Parisa! Ó, istenem, Parisa! Megint elélvezek és óóóóó, a piiiiicsába!

Egy harmadik orgazmus gyűrte le a nőt, átrohant rajta, ahogy a férfi megremegett benne, pumpált és remegett és megtöltötte a magjával.

Tucatnyi csillagot látott, forogtak és forogtak, egy teljes galaxis mozgásba lendült, majd mind kihunyt.

Amikor magához tért valami puhán feküdt, ágyban, de még képtelen volt kinyitni a szemét. Ám mosolygott. Miért? Vihogott. Miért? Egy apró puha dolog pöttyözte az orrát, az arcát, az ajkait, az állát. Ááá… csókok.

–  Parisa? Parisa?

Hatalmas távolságból hallotta Antony hangját.

Ismét kuncogott. Annyira boldog volt. Valami drogot kapott?

Ó, igen, Antony vére, a farka, az ajkai, a nyelve, az erős mellizmai, az azokat befedő mellszőrzete, izmos combja, ahogy úgy sétált, mint egy óriási telivér mén, a remegő izmai ‒ a fejében volt, amikor elélvezett, a férfi a nőben volt.

–  Parisa, Parisa!

Még több apró, lágy, sikamlós érintés, most csak az ajkain, majd valami még nedvesebb simítás.

Kinyitotta ajkait és megérezte… Antony nyelvét.

Kuncogva teljesen magához tért, kinyíltak a szemei. A férfi a nőn feküdt, csókolgatta. A férfi ágyában volt a villában. Visszahozta.

Még mindig kapcsolódott az elméjéhez. Felült és megcsókolta. Kidőltem?

A férfi mosolyogva bólintott.

–  Ez… hihetetlen volt. Muszáj megint csinálnunk… ó, Antony, nem tudtam, hogy ilyen is lehet.

–  Egy kicsit aggódok.

A nő mosolygott. – Elégedettnek kellene lenned. Elvetted egy nő eszméletét a gyönyörrel. – A nyaka véres, kicsit feltépte a mohóságávall. – Jól vagy? – Nos, ez volt az első alkalom, amikor ő kérdezte a férfit, mert eddig mindig Antony érdeklődött tőle, hogy jól van-e.

De ő ismét csak mosolygott és megcsókolta. – Meggyógyulok.

Vámpír volt, természetesen gyorsan meggyógyul.

Megérintette a nyakát. – Hát, most már két elintéznivalón is dolgoznom kell.

***

Miután mindketten megtisztálkodtak a zuhany alatt, Antony visszavitte Parisát az ágyába, magához szorította, karjai a vállai köré fonódtak.

Közel volt ahhoz, hogy megkérje a breh-hedden befejezésére, ami megkívánta egymás vérének vételét a közösülés során, a mély elmekapcsolattal együtt.

Mi állította meg? A szex észbontó volt, de a szex… nos, csak szex volt, kivéve, hogy a nő elméjében lehetett. Felidézte ennek emlékét, majd még egyet. Az ideje nagy részét fogságban töltötte, figyelte a nő kétségbeesését, nézte, ahogy a nő reggelről reggelre őt kukkolta, amint magát simogatja. Érezte a nő felé irányuló érzelmeinek mélységét. Szerelmes volt a férfiba, de mennyire szerette? Milyen messzire menne el?

Ismerte azt az érzést. Ugyanazt érezte tizenhárom évszázaddal korábban. Nem tud még egyszer átmenni azon. Képtelen. Ha beteljesíti a breh-heddent, ha átmegy a távolságon, ha olyan mélyen beleszeret a nőbe, mi történik… ha a nő meghal… nem, nem ha meghal, ... amikor?

Nem tud még egyszer átesni ezen.

A hangja átvágta kusza gondolatait. – Szerinted tényleg rossz ötlet részt venni a harcos kiképzésen? – Ujjait a karján lévő szőrszálakba fúrta.

Hogy válaszoljon erre?

Kiabálni és üvölteni akart, megmondani, hogy maradjon távol a kiképzéstől, maradjon a villában, rejtőzzön el vele itt. Együtt elrejtőzhetnek örökre, élhetnek remeteként.

De nem akarta elveszíteni. – Ha tényleg ezt akarod, akkor meg kellene csinálnod a tréninget. Harcossá válni.

Felbámult a plafonra, felesége versének szavai futottak át a gondolatain. Szerelem emelkedik fel tüzes szárnyakon…

Mocorgott a férfi karjaiban, amíg fel tudott rá nézni. A könyökére támaszkodott. – Szex előtt még nagyon másként muzsikáltál. – Halványan mosolygott. – Mi a gond?

Szemei még mindig a zsalugerendákon függtek, a plafon olyan, mint egy sakktábla. – Minden. Semmi. Pokolba, ha tudom, mit csináljak.

Megfordult és követte a pillantását, hátradőlt az ágyon, a férfi vállán nyugtatta a fejét. – Áruld el, miről szól.

Egyenesen előre mutatott. Rászánta az időt, minden sort lefordított a nőnek.

–Gyönyörű, nem igaz? A szerelem felemelkedik, mint mi is, mint a lángoló szárnyak?

–  Nem tehetem ezt – suttogta a férfi.

A nő még csak meg sem feszült. – Tudom. Ezért akarok részt venni a kiképzésen. Mi esélye lehet a szerelemnek kettőnk közt, míg itt van Rith, Greaves és a háború? Egyszer úgyis elválasztanak minket egymástól.

A nőre fordult, míg már mellette volt. Szembenézett a férfival. – Már szerelmes vagyok beléd, talán még nem teljesen, de majdnem – mondta a férfi. – De ettől távolabb nem juthatok. Sajnálom. Annyira sajnálom.

Egyik ujjával követte az ajka vonalát. – Tudom! Minden rendben!

A nő olyan komolynak tűnt, mint amilyennek a férfi érezte magát, szemöldökét enyhén összeráncolta. – Mások, hogy csinálják? Havily és Marcus? Alison és Kerrick?

–  Nem tudom. – Előrehajolva megcsókolta a nőt.

–  Szeretlek, tudod, amennyire csak tehetem.

–  Tudom.

– Vissza akarok menni a vendégszobába ma estére. Holnap beszélek Endellével a kiképző táborról.

–  Jó. – Arra számított, a nő el fog tőle távolodni, elhúzódik a karjaiból, a szavai szerint cselekszik. Ehelyett közel simult hozzá.

Csak egy kicsikét, suttogta a férfi elméjébe.

Igen.

De talán egy perc múlva, érezte a sóhaját, elkezdett felemelkedni. Előredőlve csókot adott a férfinak, gyengéd nyomás az ajkain.

Feje a párnát súrolta. Figyelte a nő távozását. Azon dolgozott, hogy kezét mozdulatlanul tartsa. Utána akart nyúlni, megragadni, visszarántani az ágyba, de mire lenne az jó?

Így volt a legjobb.

Tényleg!

Lexy