A kovács: IV. fejezet

4. fejezet

Deacon

Az asztalon keresztül bámultam Maddie-t. A kezem felemelve meghúztam az inggallérom, ugyanis kibaszott kényelmetlen érzésem volt. Nem azért, mert olyan nővel vagyok itt, akit kétségbeesetten kívántam, hanem még sohasem vittem el egy nőt sem „randizni”. Senkivel sem éreztem olyan kapcsolatot, mint Maddie-vel, holott még nem is ismerem rendesen. Ez pedig arról árulkodik, hogy az ösztöneimnek  ‒  amik a sajátomnak akarják őt ‒, rohadtul igazuk van.

Ez volt a helyes. Vele lenni olyan kicseszett jó, hogy nem is akartam elmenni.

– Jól vagy? – kérdezte.

Bólintottam. Őszintén megvallva, több mint jól voltam. Itt, vele, tőlem alig pár lépésnyire, megetetni, elérni ‒ ez tett boldoggá. Mindent tudó, intelligens pillantással nézett rám.

– Ez az első randid? – hangjában ugrató felhang volt. Engem fürkészett, majd vigyor terült szét az arcán.

–  Miért kérdezed?

Vállat vonva nyúlt a fehér bor után, amit a vacsorához rendelt. A hely, ahová elvittem, az egyik legszebb volt a városban. Soha nem voltam itt, mert mindig túl elegánsnak gondoltam egy hozzám hasonló seggfej számára, de azt akartam, hogy emlékezetes legyen az első együtt töltött alkalmunk.

Mosolygott, és a látványa tett velem valamit. A mellkasom vadul megrándult, a birtokló énem még magasabbra emelkedett. A barbár részem közel akarta tartani, kétségbeesetten vágytam arra, hogy mutassa meg ezt a mosolyt, hogy ezzel megkegyelmezzen rajtam.

– Gyerünk – mondta végül, mire figyelmem visszatért. – Ez nem te vagy, és őszintén szólva én sem.

Egyetértően felnyögnék, mert örülök a ténynek, hogy ő is szarságnak gondolja ezt; észrevette, én nem ilyen fajta férfi vagyok. Még jobban örültem, hogy ő sem volt benne ebben a baromságban. Néhány húszast dobtam az asztalra, ami elég a még meg sem érkezett italra és ételre.

Amikor kint voltunk, megfordulva rám nézett. – Elviszel a Charlie-ba?

– A bárba?

Bólintott, én pedig rohadtul vigyorogtam. Igen, ez a nő egyértelműen az enyém.

Maddie

Úgy érzem berúgtam. Tény, még négy sört sem bírtam ki szédülés nélkül, ezért sajnáltam a felajánlásom, hogy menjünk a bárba. De láttam Deacon mennyire kényelmetlenül érezte magát azon a puccos helyen – na mármost, az étterem olyan puccos volt, amennyire egy hely lehet a mi városunkban. Igazság szerint az az étterem nem nekem való. Nem olyan hely volt, aminek sokszor tervezném a meglátogatását.

Megfordultam és Deaconre néztem. Az árnyékok elrejtették egy részét, de az elhaladó utcafények tompa, sárgás színben fürdették meg. Túl hamar értünk a házam elé, mely teljesen sötét volt. Robin bizonyára elment, talán a barátjával tölti az estét. Ettől nagyon mocskos ötleteim támadtak, bár az igazat megvallva, ha Deacon közelében vagyok, ha csak rágondolok, ezek a piszkos gondolatok töltötték ki teljesen az agyamat.

– Az ajtóhoz sétálok veled. – Kiszállt a SUV-ból, megkerülte a jármű elejét, mielőtt bármi választ adhattam volna. Amikor az utas oldali ajtó kinyílt, a derekamra tette a kezét azelőtt, hogy magamtól is ki tudtam volna szállni. Nem mintha panaszkodnék, mert az érintése olyan volt, akár gázolajat öntenénk a dühöngő tűzre.

Kisegített, a testem az övének dörgölődött. Istenem, a talaj olyan távolinak tűnt, vagy talán egyszerűen azt akartam, hogy továbbra is érintsen meg… érintsen még jobban. Elkezdtünk a bejárati ajtó felé menni; Deacon egyik kezét a derekam aljánál tartotta, a kontaktus miatt lángok táncoltak a testemben, végig a bőrömön. Amikor elértünk az ajtóhoz megfordultam és felnéztem a férfira. Ott állt, eltakarva az utcai fényeket, amik általában megvilágították a verandát. Úgy éreztem megváltozna a történelem, ha ez az intim pillanat örökké tarthatna.

Vagy csak részeg voltam.

– Köszönöm a ma estét. – Büszke voltam magamra, mert tiszta hangon mondtam ki.

Nem válaszolt, de közelebb lépett. Figyeltem, a testem megdermedt, ahogy előrenyúlt és félretolta a vállamról az egyik hajtincset. Megborzongtam. Meg akartam csókolni. Azt akartam, hogy Deacon hajoljon le és csókoljon meg, mutassa ki, mire vágyik.

És Istenkém, meg akarok neki adni mindent, amit csak kíván.

Amikor nem mozdult, semmiféle jelét sem adta, hogy meg akarna csókolni, felemelkedve lábujjhegyre álltam, mellkasára tettem a kezem, ajkam pedig az övére préseltem. Nehéz volt ezt véghez vinnem, hiszen sokkal magasabb tőlem, de nem törődtem vele. Csak a számon akartam a száját, nyelvét a nyelvemen, testét a sajátomhoz préselődve. Feszült volt, én azonban nem hagytam abba; aztán a derekam köré kulcsolta a karját, közel húzott magához, s közben előre lépett, ami engem hátrálásra késztetett. Megismertem, milyen a mennyország.

A ház oldala állította meg a visszavonulásunkat. Tetszett a durvaság a hátamon, a tehetetlenség érzése. Felnyögött, azzal a szinte állatias hanggal, amitől benedvesedett a puncim, a mellbimbóim megkeményedtek. Kinyíltam számára, a nyelvét beszívva megmutattam neki, pontosan merre akartam, hogy ez az egész haladjon. Ha nem száguldana alkohol az ereimben, akkor nem lennék ilyen bátor vagy buja, de most ezt tűnt a legtermészetesebb dolognak.

De túl hamar lépett el, úgy éreztem megfosztanak valamitől, mintha elvesztenék egy darabot magamból. Megérintettem az ajkam, csókjától a bizsergés és melegség elérte a sejtjeimet.

– Mi a baj? – kérdeztem. – Nem akarsz engem? – Az arcom lángba borult az ötletre, hogy talán nem kíván a tőle eredő kétségtelen vibrálás, és a meghívás ellenére. Közben szidtam az alkoholt, amiért kinyitottam a számat és megkérdeztem.

De egy pillanattal később Deacon hozzám nyomta a testét. Ziháltam az érintéstől, az erős és nagyon nyilvánvaló erekciójától, ami határozottan nyomódott a hasamhoz.

– Úgy tűnik, hogy nem vágyom rád? – Megint hozzám dörzsölődött, éreztem, hogy eltátom a számat. – Úgy érzed, nem akarlak most rögtön a falhoz vinni, nem törődve vele, ki mit mond?

Nem tudtam mit mondani, szóval egyszerűen bezártam a szám. Megfogta az arcom, a bőrömet simogatta, sokkhullámokat küldve át rajtam.

– Mondd el, ha nem úgy tűnik, mennyire kívánlak. – Továbbra is az arcomon járatta az ujjhegyét, az ajkaimon, le a pulzusomon, ami kiszámíthatatlanul lüktetett.

–    Úgy tűnik akarsz!

Mélyen és hangosan felhördült, a hang olyan vad, különösen ízletes volt. – Ja, kibaszottul akarlak, Maddie, de te ittál, én pedig nem fogom átlépni ezt a határt. – Azzal hátralépett, még egyszer végigsimított a pulzusomon, s az oldala mellé tette a kezét. – Nem megyünk tovább. Holnap felhívlak, oké?

Bólintottam. Nemcsak ő volt a legférfiasabb férfi, akivel valaha találkoztam, de úriember is. Megfordulva kinyitottam az ajtót, beléptem és őt bámultam, figyeltem. Várt, amíg beértem a házba, mielőtt visszament a SUV-jához. Miután elhajtott még sokáig álltam ott tudva, hogy keményen Deaconbe estem, és semmi nem tarthatott tőle vissza.

Lexy