Caris Roane: Wings of Fire - XXII. fejezet

 

„A halál egy tükör.”

-          Közmondások gyűjteménye, IV. Beatrice

 

22. fejezet

Parisa számolt. Az orvosnál már a harmadik zacskó volt. Egy emberi test hány zacskónyi vért képes előállítani? Már szórakozott volt, kissé elájult, a feje könnyű, mégis… boldog volt. Hallotta, hogy az eufória a vérveszteség egyik jele.

Egy másik kocsi gurulását hallotta maga mögött a terra-kotta téglán. A fejét megemelve nézett körül. A második kocsi is megjelent. A most feltűnő nő kék köpenyt és maszkot viselt, idegen nyelven ordibált. Az orvos visszatért a helyére és lerázta.

A kocsi zörgése nagyon hangos volt, és a következő dolog, amit Parisa felfogott, hogy a másik karját is leszíjazták egy deszkához. De a kocsi oldalán lógó vérzacskó nem az övé. A tű átlyukasztotta a karját. A vér folyt… a nőbe. Hála Istennek!

Egyik karjáról a másikra nézett, az elméje megtagadta, hogy megértse, mi is történik vele. Csak akkor került végleg minden puzzle a helyére, amikor egy harmadik asszisztens is megérkezett a defibrillátorral.

Képek vágtáztak át a fején a lecsapolt Fionáról: visszatöltött és döbbent. Lecsapolt, visszatöltött, döbbent. Egy évszázadnyi halál és feltámadás. Egy évszázadig figyelte a megérkező, majd távozó nőket, akik utoljára vérüket adták, de képtelenek voltak visszatérni.

Ez nem történhet meg. Még ha tudta is, hogy a halál vámpírjai halandókra és átlépő jelöltekre egyaránt vadásznak, azt gondolta saját maga biztonságban van, mert átlépett. Rossz döntés.

Mi juttatta ide, erre a helyre? Mert látta Antonyt a kórház előtti gyepen? Mert megbízott a férfiban? Mert túl gyorsan reagált?

Pislogott. Annyira biztonságosnak kezdte érezni, irányítás alatt tartotta az életét. Kezdett hinni benne, hogy minden rendben lesz. Nevetett a többi nővel, hatalom-teljes nőkkel Fiona kórházi szobájában. Megtervezte a pályáját. Elmegy a kiképzőtáborba és harcos lesz, változtat a háborún.

Antonyt bámulta, aki a padlón ült, karját a térde köré fonta, a farmerja koszos. Mit mondott neki? Tartsd magad távol mindentől!

Elkezdett ezen változtatni, tényleg megtette, vagy azt hitte; de ahogy elméje a kiképzőtáborba való belépésével kapcsolatos döntéséhez sodródott rájött, megtanulhatja a készségeket, de valószínűleg nem tenne jót a barátságoknak. A teste kemény lenne, harcművészetet tanulna, elsajátítaná a képességeket, amikkel megvédhetné magát, kard- és tőrhasználatot tanulna, azt is, hogyan küzdjön az ellenséggel. A jelentősebb repülőtrükköket is elsajátítaná.

De az mindössze külső tevékenység és készségszerzés.

A legfurcsább felvillanásban jött rá, hogy az egyik irányított világot a másikra cseréli. Az új világ a háborúzást is magában foglalja. Az előző az olvasást és a polcnyi könyveket jelentette; a világát beszűkültnek és irányítottnak tartotta. Volt valami nagyon szűk és szabályos a könyvtárosságban, csakúgy mint a hadseregnél.

Nem lennének igazi barátai, sem valódi kapcsolatai ‒ Antonyval sem lenne igazi kapcsolata.

Levegő mozdult a jobb oldalán, épp az első ápoló mellett, tekintete megállapodott… Rithen. A férfi mosolygott.

–Ez az, ahová mindig is tartoztál. Minden egyes nap megbetegített, ahogy egy szeretett házi kedvencként tartottunk Burmában. Most már nem töltöd ki a jövőáramlatokat. A szalagod eltűnt. – Kacagott. – Tudod, hálásnak kellene lenned nekem. A Parancsnok azt javasolta távolítsunk el… tartósan ebből a világból. Kedves Parisa, volt idő, amikor én is ezt kívántam, de aztán egy új terv körvonalazódott ki előttem, egy sokkal teljesebb terv. – Az orvosi felszerelés felé intett a kezével.

– Nem akarom – sikította. Próbálta legalább az egyik kezét felemelni, de mindkettőt a helyére rögzítették. – Inkább meghalok.

Vállat vont. – Elhiszem, hogy ezt választod. – Fiona nem mondta el, hogy mindez akarat kérdése?

– Miért gyűlölsz ennyire? – kérdezte a nő.

– Mert te vagy a kedvence.

–Kinek? Greaves Parancsnoknak? Aki holtan akar látni? – Nem hallotta az igazságot. Semmi értelme nem volt.

Rith bólintott. – Emlékszel, kapcsolatot kovácsolt veled!

Eljött a megvilágosodás ideje. Rith féltékeny. – Te ezt úgy hívod, hogy a kedvence vagyok?

–Mi másnak? Láttalak a jövőáramlatokban, mondtam neki, hogy meg kell semmisítenünk téged, de nem egyezett bele. Használni akart. Csak most döntött úgy, hogy meg kell halnod, amikor a kapocs használhatatlannak bizonyult és sikerült kiszabadítani a vérdonorokat.

– De a mostani ellátásod sokkal inkább illeszkedik a tervbe. A véred kiváló árakat fog produkálni a piacon.

Nem értette. – Miért?

Megemelkedett a sötétbarna szemöldök. – Elfelejtettem, hogy még nem vagy járatos a világunkban. A haldoklók vérének fogyasztása mindig visszavezet a halandókra vagy az átlépő jelöltre, akiknek a vérét beszippantották. Te nagyon erős vagy, te vagy a szárnyas halandó, ahogy mindig is ismertek, a véred kivételes tulajdonságú, ami csak tovább fokozza majd a befogadó erejét. Minél erősebb a befogadó, annál nagyobb előnye van a donorvérnek. Érted?

Mivel a szíve lesüllyedt, csak az állát emelte meg. Ó, Istenem!

A férfi megint nevetett, üreges hang a félhomályban. Kezét a háta mögött összefűzve állt, az arckifejezése nyugodt, szinte érdektelen.

–  De feltételezem egyik sem a te hibád. Nem tudtál mit kezdeni az erőszinteddel, és sajnos Greaves Parancsnok hibája, hogy fitogtatja a győzelmeit. Igazán élvezte az uralmat feletted, hagyta, hogy minden szövetségese tudjon róla.

– Én nem vagyok felelős a hibáért. Az életcélom őt szolgálni. – Félrenézett a nőről miközben beszélt, mintha csak magához beszélne. Felsóhajtott. – Az élet sokféle módon lehet kegyetlen. Az ő akarata, az én akaratomnak kellene lennie, minden dologban. – Visszaterelte figyelmét a nőre, pillantása hideg és közömbös.

A férfi logikája annyira perverz, a szándékai annyira aljasok, hogy egy újfajta horror szorította össze a mellkasát, nehézzé vált a légzés. Rithnek nincs szándékában hosszú ideig életben hagyni, hacsak nem vágyik arra, hogy profitáljon a véréből. A célja ettől sokkal mélyebb, sokkal aljasabb. Meg akarja semmisíteni, mert ő a „kedvenc”. Semmi kétség, amikor elégedett lesz, egyszerűen hagyja majd meghalni.

– Mi van Medichi Harcossal? – kérdezte.

Tekintete Antony irányába villant, majd visszatért hozzá.

–  Később kivégzik Greaves kívánsága szerint. Nem lesz hosszú.

Felemelte a karját, majd eltűnt.

Szédülés hullámzott át rajta, mégis furcsa nyugalmat, álmosságot érzett. Hányadik zacskót tölti meg az orvos? Negyediket? Ötödiket?

***

Medichi csendben maradt. Nincs értelme kiabálni egy férfival, aki bezárta egy természetfeletti kalitkába.

Ki kellett találnia, hogyan szabadulhat.

A padlón ült, kezei még mindig a térde körül, szeme lehunyva.

Amikor megérkezett Rith, üvölteni akart vele, de mi jó lenne ebben? Rith tartotta kezében az összes lapot, most viszont Medichinek muszáj gondolkodnia.

Telepatikusan segélykiáltást küldött Endellének. Ha bárki meghallhatja, az a nő lesz. De ezek a gondolatok pajzsba ütköztek, majd visszapattantak hozzá, nehézkes érzés cikázott végig a fejében. Egy másik pajzs, másik ködkupola, esetleg kettő, Rith specialitása.

Nincs remény, hogy Endelle vagy valamelyik harcos testvére rájuk talál ‒ ilyen pajzsok mellett biztos nem ‒, nem veszik észre a ködöt.

Abban is kételkedett, hogy a telepatikus kapcsolat működik ebben a környezetben.

Kinyitotta a szemét és Parisára nézett. Csendesen feküdt, szemei csukva. Közelebb csúszott, addig a pontig, míg a pajzs engedte. Csak három lábnyira volt tőle ‒ három láb és teljesen tehetetlen.

A karjából távozó vér gyorsan megtöltötte a zacskót. A testébe bejutó vér  áramlásának üteme azonban talán csak harmada volt, hiszen elég helyet kellett hagyni a halálnak. Hát persze! Meg kell halnia a haldoklók vérének előállítása érdekében. Aztán visszahozzák az életbe, hogy fenntartsák Greaves üzelmeit. Mind a huszonegy intézményt meg kell találniuk és megsemmisíteni.

De ez a jövő dolga.

Lábra emelkedett és lépkedni kezdett, a celláját jelentő területen.

Antony, küldte Parisa a férfinak. A szűk pajzs széléhez lépett, a megingathatatlan határhoz feszítette magát.

Itt vagyok, küldte ő is. Próbálom kitalálni a megoldást. Lennie kell lehetőségnek.

Sajnálom, mondta a nő. Épp hogy kinyitotta a szemét.

Mit? kiáltotta a nő fejébe – túl erősen, mert összerezzent.

Vakmerő és makacs voltam. Azt hittem, megértettem, mit kell tennem a Másik Földön segítségként, hogy változást hozzak, hogy hozzád hasonló harcossá váljak. Csak áltattam magam!

A Milíciát akartad szolgálni. Ami tiszteletreméltó cél. Most megvédte a nő választását?

De valójában semmit sem változtattam meg. Én sem változtam. A hangja elúszott. Hogy értette?

Pánikot érzett. Érezte, ahogy elhagyja. Parisa, szólította a nőt. A szíve dübörgött a mellkasában. Ó, Istenem! Ó, Istenem! Az ápolók koreografikus precizitással kezdtek el ide-oda mozogni. Ezt korábban nem csinálták.

–  Mit tesztek vele? – kiáltotta. Szinte tudta, de a tehetetlenség érzése a gyors égéshez hasonlóan csúszott fel a bőrén. Mindössze annyit tehetett, hogy kiabált.

Figyelmen kívül hagyták.

Nem tudta tovább visszatartani a dühét. A kis öt lábnyi pajzzsal körülvett dobozban rohangált, amiben csapdába ejtették. A plafonra üvöltött kétségbeesésében, amiért lecsapolják a nőjét a haldoklók véréért, amivel megetetnek ezer függő halál vámpírját, s mert az is lehet, hogy nem tér vissza hozzá.

Az utolsó gondolat a piszkos téglapadlóra küldte. Térde keményen koppant, de a fizikai fájdalom az utolsó volt, amit érzett. A mennyek felé emelte karjait, hosszan és hangosan üvöltött.

Érezte, ahogy meghalt.

Érezte, ahogy meghalt.

Az üvöltés éles hanggá változott, a saját mellkasa köré fonta karjait, előre-hátra dülöngélt. Mit tett? Mit tett?

Még ha vissza is tér, mihez fog kezdeni? Önmagában?

Csapdába esett. Mindketten csapdába estek.

És nem volt egyetlen átkozott dolog sem, amit megtehetne.

Medichiben most tudatosult, hogy a szokása, miszerint biztonságos érzelmi távolságot tart az egész világtól, valamint hogy nyers erőt használva végzett jó munkát, most ebben a szituációban nem ért semmit. Költői iróniának tartotta, hogy két erős, erőszakos pajzs tartja távol Parisától.

Magába gubózva élt, tizenhárom évszázadig senkivel sem alakított ki kapcsolatot a félelem miatt, hogy ismét közel kerüljön valakihez, s megkockáztassa a fájdalmat, ha elveszíti őket. Amikor átlépett és megtapasztalta a kezdeti megjelenő erőt, legyőzhetetlennek érezte magát, amikor bosszút állt.

Nemsokára meghívták a Vér Harcosai közé, átvette az új palástot. Úgy érezte újjá született, az új alak vérben és erőben született. Jó volt a háborúzásban, harcban és a halál vámpírjainak gyilkolásában, a többi harcos is ilyen volt. Testvéri csapatot alkottak, a nyolc erő.

De az összes hatalommal most itt áll, csapdában és Parisától távol, képtelen segíteni a nőnek vagy saját magának. Az Átlépettek Védelmezőjeként szolgált. Az volt a feladata, hogy megvédje, de képtelen volt rá. Nem védte meg, mert távolságot tartott tőle. Amikor a breh-hedden beteljesítéséről beszélt, egyszer sem törődött a lánnyal. Nem, mert csak praktikus dolgokról beszélt: hogy a természetfeletti kapcsolattal ‒ ha történik valami ‒ lehetséges lesz megtudni a tartózkodási helyét, érezni, amit a nő érez, s majd egy alig elsuttogott gondolattal meg is érkezni támogatásul. Kerrick és Marcus is képes erre a párjukkal beteljesített breh-hedden eredményeként.

De soha nem akarta igazán a köteléket, s talán ez az oka, amiért a nő olyan könnyedén távol tartotta magát a férfitól, amiért a vendégszobába költözött, ahol az éjszakát töltötte.

Most pedig imádkozott, mindennel imádkozott, amit eddig távol tartott a nőtől. Talán sokkal hajlamosabb lett volna a breh-hedden beteljesítésére, ha a férfi kitárja felé a szívét, igazán kinyitja előtte, szereti, biztonságban tartja, hogy soha nem hagyja el, soha nem sétál át rajta, mint korábban a vőlegénye tette?

A defibrillátort feltekerték, egy sikoltás a homályos lámpafényben. A női ápoló felkiáltott. Kezek repültek. Hangos puffanás, majd egy másik és egy újabb. Felfordult a gyomra.

Élj, kiabálta Parisa fejében. Élj az istenit neki! Mit fog tenni, ha meghal? Hogy élhet nélküle tovább?

A defibrillátor ismét metsző hangon felvisított. Egy másik lövés. Másik puffanás. Parisa teste felemelkedett a piszkos padlón. Újra piszokfelhő kavargott körülötte.

Élj, küldte a férfi. Élj, élj, élj, élj! A kántálás tovább folytatódott az elméjében, kiterjedt és növekedett addig, amíg megemelkedett a nő mellkasa, beszívta a levegőt, amíg az egyik ápoló sztetoszkópot helyezett a szívére.

Amikor a pár visszahajol és elkezdi rendezni a felszerelését, amikor látja Parisa megemelkedő mellkasát a halvány fényben ‒ hiába nincs nyitva a szeme ‒ csak akkor vesz ismét levegőt.

Kienged egy súlyos nyögést. Tovább ringatózott.

***

Parisa kinyitotta a szemét. Fájt a mellkasa. Úgy érezte, mintha nagy sziklákat vágtak volna a bordáihoz, egyiket a másik után, körülbelül egy évig. Látta a férfi ápoló zöld műtősruháját. Épp összepakolt. A munkája véget ért.

A másik oldalra fordította a fejét. A nő egy töredéknyi pillanatra savanyú fekete szemmel és összevont szemöldökkel nézett Parisára, majd elkapta a pillantását. Ő is a felszerelését pakolta, türelmetlen volt.

Szóval visszatért.

Rosszul volt. Nagyon fájt a mellkasa, annyira szédült. Aludni akart, de valami félbe maradt.

Pillantása végigpásztázta a szobát.

Ott. Mellette. Antony, suttogta halkan telepatikusan. Akkor sem tudta volna beszédre nyitni az ajkát, ha akarná.

Itt vagyok, küldte a férfi.

Erőfeszítésbe került nézni őt. Pislogott. Antony sötét szeme csillogott a halvány fáklyafényben. Dühösnek tűnt.

Aludj, küldte.

A nő szeme lecsukódott. Igen.

Mikor Parisa másodszor is felébredt fogalma sem volt róla, mennyi ideig aludhatott. A szoba koromsötét, a fáklyafény eltűnt. Parisa ezt helyesnek gondolta. Miért pazarolnának fényt egy szolgára?

Felsóhajtott. Erősen hallgatózott. Hallotta Medichi légzését, hosszú és egyenletes. Aludt. Egy pillanatra pánikba esett, majdnem elkezdett hangosan beszélni, hogy felébressze, de aztán jobban átgondolta. Ideje gondolkodni, megérteni az új helyzetet, ezért hagyta pihenni a férfit, hogy mindent feldolgozhasson. Ki kell szabadulnia innen. Nem engedheti, hogy így érjen véget, nem akarta, hogy Antony azért haljon meg, mert hagyta Rithnek, hogy elfoghassa… megint.

Az első pillanattól fogva, amikor leengedte a szárnyait, attól a pillanattól, amikor először érezte meg a hátán a V vonalban érzett bizsergést, az élete furcsa tapasztalatok sorozatából állt, mint a széttört üvegdarabkák. Próbált a darabkákból egymáshoz rakva képet alkotni, de mielőtt lett volna ideje befejezni, valami kiütötte a keretből a darabokat. Újra kell kezdeni, csakúgy, mint most.

Csakhogy most a darabokat Rith hangszerelése szerinti mintákba rendezték, ő pedig valami szörnyűvé vált, valamivé, amivé sosem gondolta, hogy válhat…. vér rabszolgává.

A kérdés pedig az, mit tud tenni?

Analitikus elméje magas fokozatra kapcsolt. A hátán feküdt a mocskos, poros padlón, egy minden fénytől megfosztott szobában. Nem tudta merre lehet, a föld melyik részén van, vagy egyáltalán a Földön vagy a Másik Földön.

Legalább most mindkét keze szabad, szabadon mozgathatta. Megérintette a mezőt. Valami okból, mindössze annyi történt vele, hogy érezte a pajzsot, ami ismét fogságban tartotta. Dühös áramlás vágott a nőbe, összepréselte a mellkasát, a torka megduzzadt, megragadta a nyakát, főleg amikor sikítani akart, de nem tehette, hiszen Antonynak alvásra volt szüksége.

Egy hosszú pillanat után, amikor szíve ismét lenyugodott, lassú, megnyugtató lélegzetet vett. Ideje volt gondolkodni, nem pedig rémüldözni.

Volt ereje, rengeteg hatalma, ennyit megértett. Kézi-bombát vágott Endelléhez még az átlépése előtt, anélkül hogy tudta volna, mi is az a kézi-bomba. A Másik Föld Legfelsőbb Adminisztrátorát elrepítette az asztala mögé. Meg tudja csinálni.

Egész életében tehetetlen volt. Most bőségesen volt ereje, mégis csapdába esett. Mi a francot jelenthetett mindez?

Valaminek muszáj változnia, valaminek, amit nem értett, még nem.

Mély levegőt vett, egyiket a másik után. Abból, amit megértett: Alison is fenomenális mennyiségű hatalommal lépett át, hasonló visszatartó energiapajzsot hozott létre az arénában a Leto elleni harc alatt.

Huh. Parisa elkezdte nyomni maga felett a pajzsot. A sima felületen tartotta a tenyerét, kiengedett egy kis energiaimpulzust, egy apró kézi-bombát. Hála Istennek nem teljes gőzzel csinálta, mert a pajzs megfogta az energiát, ami fényesen cikázott a feje felett ezer különböző irányba, és apró égésekkel borította a nőt. Még a megperzselt szövet szagát is érezte.

Oké, nincs kézi-bomba.

Továbbra is mély lélegzeteket vett.

Visszaidézte, hogy Havilyvel és Alisonnal Fiona kórházi szobájában vannak. Testvériség.

Parisa soha nem érezte magát közelebb más nőkhöz, mint abban a pillanatban. A szenvedéseik, az erejük, a nehézségeik a társkapcsolattal ‒megértést szült közöttük.

Gyerekként soha nem maradt elég hosszú ideig egy helyen, hogy barátságokat alakítson ki. Mindig kívülálló volt, soha nem is akart ezen változtatni, iskoláskorban általában a tárgyi féltékenység dominált a barátságokban. Azokban az években egy pasi ugyanolyan lehetetlen volt.

Az élete kiszínezett, elrendezett, legyőzött volt a korai tapasztalatai miatt; a szülei elég könnyelműek voltak, nem vették észre, nem értették meg a megpróbáltatásait, vagy az ő fejlődése volt torz. Mindketten osztoztak az utazás szeretetében, az új helyek felfedezésében, de őt egyedül hagyták anélkül, hogy a szülei felismerték volna mindennek a visszahatásait.

Beleesett egy túlélési mintába, ami mindig azt követelte tőle, hogy maradjon… tartózkodó. És igen, megközelíthetetlen.

Hirtelen úgy érezte védekeznie kell, mert nem az ő hibája volt, hogy ezekkel az emberekkel nőtt fel. A mellkasa köré akarta fonni a karjait, de a pajzs nem engedte. Ebben az utálatos fogságban még csak nem is kényelmes.

Biztos van valami oka, amiért itt van. Valami, amit meg kell tanulnia. Az a meggyőződése, hogy még a legrosszabb szituáció is biztosíthat lehetőségeket az önismeretre és a fejlődésre.

Isten segít rajta.

Az arcát könnyek barázdálták. A legjobbat kell nyújtania, igazán. Úgy érezte elismerésreméltóan alakította a karrierjét. A Halandók Földjén imádott könyvtáros lenni. Most ezen a másik dimenzión rengeteg erővel rendelkezett, de egyértelműen nincs meg a képessége, hogy mindehhez hozzáférjen, amivel megmenthetné önmagát vagy Antonyt.

A gondolatai megint visszatértek Fiona kórházi szobájába és ahhoz az érzéshez, hogy tartozik valahová. Aztán észrevette Antonyt – aki valójában Rith volt – a pázsiton.

Az ágy körül a csapatban, úgy érezte ott a helye.

De elfutva, Antonyhoz villanni annyira meggondolatlan volt; így ostoba módon különvált a csoporttól.

Tudnia kellett volna. Ez pattogott az elméjében. Ismeri Rith erejének szintjét. Miért rohant ki a pázsitra, miért villant a hamis Antonyhoz a szorongás apró suttogása nélkül?

Legutóbb, legutóbb, körül kellett volna néznie, legalább megkérhette volna Havilyt, hogy kísérje ki. Milícia Harcosok vették körül az egész épületet, megvédték a benne lévőket, de ő kiviharzott, egyetlen gondolat nélkül elvágta magát a csapattól. Olyan régóta hoz már önálló döntéseket a saját nevében, hogy még csak egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy óvatosnak kellene lenni a védett épület elhagyásával.

Teste megfeszült, amikor ezek a gondolatok testet öltöttek, ahogy az igazság a csontjaiba vájta magát. Bár a függetlenség gyönyörű lehetőség, valójában mit jelentett ez ‒ a túlzott függetlenséget?

Előre-hátra ingatta a fejét. Mit nyert vele? Nos, elég nyilvánvaló, mivel csapdába esett egy olyan energiapajzs alatt, ami alól nincs kiút, ismét Rith markában végezte.

A helyzete hirtelen tele lett iróniával. Az, amire olyan hosszú ideig támaszkodott, ebben a szituációban a teljes megsemmisülése lett, és nem csak az övé, hanem a férfié is, akit legyőzve egy pajzs különített el tőle. Követte őt, hogy megpróbálja megvédeni, most pedig ő is csapdába került, és Greaves szeszélye szerint kivégzésre ítélik.

Jézus Krisztus! Az ő hibája minden!

Ha ismét végig csinálhatná ‒ mit tenne? Szünetet tarthatna. Legalább megvárhatta volna, hogy kiderüljön, miért van Antony kint. Telepatikusan kellett volna megszólítani. Megbeszélhette volna az egyik átlépettel, aki régebb óta élt a Másik Földön, mint ő maga.

A gondolatai ugrottak egyet, egy nagyon fontosat. Most fordulhatna a csapathoz? Tanácsot kérhetne egyiküktől, mondjuk Endellétől, hogy segítsenek kijutni innen? Van elég ereje mindehhez?

Talán.

Levegő süvített át a tüdején. Megnyitotta a kukkoló ablakot és Endellére gondolt. A következő pillanatban megjelent a palota egyik rotundáján, körülötte az össze Vér Harcosa.

Épp próbált kommunikálni Endellével, amikor meghallotta felkiáltani Thorne-t.

– Egyszer úgyis fel kell állítanunk a hadsereget, Endelle. Az isten szerelmére, nincs más választásunk. Greaves épp most hajtott be a Déli Perembe ötezer Milícia Harcost és száz Halál vámpírját.

Parisa megingott, az ablaka hullámzott, természetfelettien botladozott. Greaves támadt? A Déli Perem a Grand Kanyonban van. Egy hadsereget hozott Arizonába Endelle serege ellen? Bizonytalan volt, és arra gondolt, hogy a helyzete egyre rosszabbá vált.

Ó, a francba!

És ő meg itt van az egyik harcosával, akit egy áthatolhatatlan pajzs tart vissza.

Parisa közelebb vitte az ablakot Endelle Asszonyhoz.

Hé, főnökasszony, küldte a nő. Még csak nem is próbált finomkodni. Itt Parisa. Fogja a telepátiát?

Endelle a bal válla felett az arcába nézett. Egyenesen Parisa ablakába nézett, s abban a pillanatban a Legfelsőbb Adminisztrátor megnyitotta saját kukkoló ablakát és szemtől szembe álltak. Ez volt a legfurcsább érzés, mintha két laptop kerülne egymással szembe.

Nos, amit tudni akart az az, hogy ...megcsinálta.

Endelle a harcosokhoz fordult.

– Megleltem Parisát a kukkoló ablakkal. Kitartás, emberek!

Parisa hallotta az Endelle mögötti kiabálást és izgatott ujjongásokat, de a Legfelsőbb Adminisztrátor felkiáltott.

–Pofa be! Hadd beszéljek vele. – Visszafordult Parisához. Oké, szóval hol a francban van, átlépett?

Valamiféle templomban csapdába kerültünk egy energiapajzs alatt. Antony velem együtt csapádba esett egy másik pajzs alatt.

Megpróbálom visszakeresni. ‒ Rohadtul ne mozdulj!

Endelle azt tette, amit mondott. Parisa nézte az ablakát, amint eltávolodott tőle.

Minden koromfekete, ordította a Legfelsőbb Adminisztrátor, ami persze olyan volt, mint a Parisa elméjén végighasító kések, de hé, ő csinálta a kapcsolatot. Endelle annyit ordítozhat, amennyit csak szeretne. Kibaszottul nem látok semmit.

Ne vicceljen! ‒ válaszolta Parisa. Nem tud rám vagy Antonyra koncentrálni? Ki tud villantani minket innen a francba?

Endelle lehunyta a szemét, de egy pillanat elteltével ki is nyitotta. Nem tudom megtenni.

Akkor elmondja, hogy tudok kiszabadulni a pajzs alól?

Endelle a fejét csóválta. Az én erőmmel sehogy. Hadd hozzam ide Alisont.

– Kerrick! – kiáltott fel a nő. – Gyorsan hozza ide Alisont.

–  Azonnal!

Parisa figyelte, ahogy Kerrick a füléhez emeli a telefonját. Egyik harcost figyelte a másik után. Összetörtnek, döbbentnek tűntek, és egy kicsit összezavartnak is, valószínűleg azért, mert kapcsolatba lépett velük és mert, ó,  igen, Greaves a Grand Kanyonban tervezte megcsinálni a fő csapást. Seriffe Ezredest is észrevette, a Milícia Harcosok vezetőjét.

Thorne kissé közelebb húzódott. – Mi a franc folyik itt, Endelle?

– Parisa és Medichi valahol csapdába esett egy energia pajzs alatt, olyanban, amit Alison hozott létre az aréna küzdelem során. Szóval, ja, életben vannak. – Még több kiáltás érkezett, hangosabb, de Endelle ennek hallatán összevonta a szemöldökét. – Később ünnepeljenek! Bajban vagyunk! Energia pajzs. Megvan?

A srácok megnyugodtak.

Parisa rezgést vett észre Endelle mellett, majd Alison került a látóterébe. Néhány percnyi magyarázatot követően Endelle Alison homlokára helyezte a kezét, amivel lehetővé tette az erőteljes átlépettnek, hogy lássa Parisát az ablakon át. Egyenesen Parisára nézett.

Energiapajzs? küldte Alison.

Ja. A padlóra simultam. Még csak a kezem se tudom megemelni. Hogy jutok ki alóla? Korábban még nem dolgoztam energiapajzzsal, de nemrég azt gondoltam nekidobok egy kézi-bombát és dematerializálódok…

Jó, küldte Alison. Mély levegőt vett. Amikor először hoztam létre a pajzsot egyszerűen rákoncentráltam. És igazad van, az eltűnés vagy a kézi-bomba hajigálás nem működik, csakúgy mint a többi hatalom sem.

Ez nem valami segítőkész. Alison a nő mögé nézett. Parisa oldalra fordulva figyelte, mit nézett Alison. A harcosok beszélgettek.

Ó, édes istenem! morogta Alison Parisa fejében.

Mi az? Mi történik?

Hallottad ezt a dolgot Greavesről és a seregéről?

Igen, összeszedte a seregét a Grand Kanyonnál.

Kihívta Endellét harcolni. Thorne épp most mondja, hogy Stannett korábban ellenőrizte és hacsak nem történik valamiféle csoda, akkor elbukik.

Parisa szíve lesüllyedt. Neki is csodára volt szüksége az életben maradáshoz és Antony életben tartásához, de muszáj elengednie Endellét és Alisont, hogy ezen a sokkal hatalmasabb problémán dolgozhassanak. Kinyúlt az elméjével és elküldte.

Alison, tudom, menned kell, de van rá esély, hogy átadd egyenesen az én fejembe a pajzsos képességedet? Megcsinálhatnám. Tudom, hogy menne, mert Endelle és Antony is a fejemben volt. Megtennéd nekem?

Alison megfordulva ránézett.

Endelle közbeavatkozott.

Természetesen megcsinálja, de kurvára siess. Szabadítsd ki magatokat abból a pokollyukból és lennél szíves kibaszottul beteljesíteni a breh-heddent?

Alison nem hagyott ki egy ütemet sem.

Ne figyelj rá, Parisa. A te helyzetedben egyszer egy lépést tegyél, oké? Készen állsz?

Igen! Csináljuk!

Elkezdtek belebegni Parisa fejébe a hét hónappal ezelőtti arénaharc képei. Már elég jól tudta, ha átveszi valaki emlékeit, akkor a pajzsait leereszti. Azonnal látta a Leto elleni harc visszajátszását: Leto ellentámadása, majd Alison megcsinálja az energiapajzsot, hatékonyan csapdába ejtette a harcost az aréna padlóján.

Mindössze egy másodperc volt.

Parisa pislogott a koromsötétben egy, két, három másodpercig. Mosolygott.

Köszi Alison! Szerintem rájöttem. Mondd meg a harcosoknak, hogy minden tőlem telhetőt megteszek és hazaviszem Antonyt!

Hajrá, kislány!

Parisa lezárta a kukkoló ablakot.

Hajrá, kislány! Volt ettől édesebb, testvériesebb dolog, amit Alison mondhatott volna?

Parisa lehunyta a szemét és engedte, hogy Alison emlékei hadd jöjjenek elő ismét, pontosan megérezte, Alison hogyan építette fel a pajzsot. De vajon fordított esetben is működik, valaki más által kreált energiapajzson?

Tenyerét felfelé fordította és a pajzsnak nyomta. A pajzs elmozdítása azt jelenti az energiát magához kell húznia, nem pedig elengedni. De ez Rith energiája. Képes valaki más energiáját a testébe fogadni?

Csak koncentrált, de az erejét visszatartotta. Talán egyfajta „terület” segítene. Bal kezének ujjhegyeit a terra-kotta téglára helyezte, ha az energiának szüksége lenne egy helyre.

Egyre csak Rith energiájára koncentrált, s ahogy rágondolt kinyitott egy szelepet, az energia egy szörnyű zsibbadós érzéssel kezdett a kezébe siklani. Ahogy számított rá végigáramlott a karján, át a vállain, a mellkasán, a vállaiban, majd le a karjaiba és az ujjain keresztül a téglába folyt.

Alig került pár másodpercbe, de ennyi időtől is zihált és fájt a mellkasa. Túl sok energia, túl hamar miután épp csak visszahozták az életbe azokkal a kibaszott defibrillátorokkal.

Remegő kézzel nyúlt fel – és nincs többé pajzs. A hirtelen megkönnyebbülés a fizikai fájdalmain is enyhített.

De még a természetfeletti látása ellenére se látott kibaszottul semmit. Úgy tűnik a szemeknek szükségük van némi fényre a működéshez.

Térdre hengeredett Antony irányába, alig lélegzett. Legalább a harcos valamiféle álomba süllyedt.

Amikor elért a férfit körülvevő pajzshoz, felnyögött. Sokkal hatalmasabb volt, mint a sajátja – inkább börtöncella, mint koporsó. Arra gondolt más megközelítés segíthetne, így felállt, bal kezét a pajzsra tette, majd lerúgta a cipőit.

Nem volt hajlandó arra gondolni, mennyire kellemetlen is mindez. Ehelyett hagyta folyni az energiát. Megfeszült, majd ellazult és észrevette, hogy jó döntést hozott. Az energia egyenesen végigsiklott a bal oldalán, teljesen kikerülte a szívét.

Amikor az utolsó csepp is eltűnt, Antony nevét mondta.

Lexy