A kegyetlen: I. fejezet

 

1.    fejezet

 

Axel

Roxie jelenlététől erősebbnek érzem magam, a vérem száguldozik az ereimben, a szívem keményebben, gyorsabban dobog. Arra a lányra pillantottam, akibe – titokban – szerelmes vagyok és láttam az aggodalmát. Csak gyakoroltunk, az egyik sráccal bokszoltam a teremből, az egyik barátommal, de ő mégis aggódott értem.

– Haver, figyelj már ide – mondta Lenny, szavai eltompultak a fogvédőn át. Ő is Roxie-ra nézett, láttam az arcát elöntő önelégült vigyort. Előrelendülve, erővel ütöttem ‒ visszatérítve a figyelmét.

Egy nap golyókat növesztek és magamhoz rántva Roxie-t öntudatlanságig csókolom majd. Egy kibaszott nap elmondom neki, hogy szeretem, francba azzal, hogy tönkremegy-e a barátságunk vagy sem. Kibaszott fájdalmas a közelében lenni úgy, hogy nem csókolom meg, nem ölelem át, nem adom mindenki tudtára, hogy hozzám tartozik. Mindent konckára tennék egy esélyért, hogy megszerezzem.

Csak először meg kell növesztenem azokat a golyókat.

 

Roxie

Mindig utáltam figyelni Axelt harc közben, még ha tudtam is, hogy nyerni fog. Az a tény is kiijeszti a szart belőlem, hogy valakivel erőszakossá válik.

Axel elhajolt, kitért az ütés elől, előretört és vért fakasztott. A ringben gonosz volt, a kék bokszkesztyűje ismét szembekerült az ellenfele piros kesztyűjével. Újra és újra megtette: blokkolt, ütött, a másik pasira koncentrált, mozdulatai precízek voltak. Az órára néztem, úgy tűnt felgyorsult, majd lelassulva megállt. Nemsokára mennem kell dolgozni, de nem azelőtt, hogy látnám a győzelmét.

Csak gyakoroltak, de muszáj tudnom, hogy jól van-e.

Láttam, ahogy a másik bokszoló mond valamit Axelnek, bár túl halk volt, hogy halljam. Aztán a srác rám nézett, a fogvédőjén keresztül vigyorgott, úgy éreztem azért, hogy Axelt dühítse. A srác azért csinálta, hogy feltüzelje Axelt. Tudtam, így próbál bejutni Axel bőre alá.

De ő jobban tudhatná, a gúnyolódása Axellel mindössze ahhoz vezet, hogy a seggén fog landolni.

És tényleg, Axel olyan ütést küldött feléje, amitől a srác a hátán végezte, elájult.

Visszaléptem párat, amikor az edző közelebb ment és Axel felé intett. Beszélgetni kezdtek. Hátat fordítottam a ringnek, megragadtam a dolgaimat és megéreztem magam mögött valakit. Mosolyogva hátranéztem a vállam felett.

Axel állt ott, a maga százkilencven centis magasságával, teste fénylett az izzadságtól, kidolgozott mellkasa emelkedett és süllyedt. Észrevettem az apró vágást a szemöldöke felett ‒ az egyik alkalom a többi közül, amikor megsérült boksz közben.

Lemosolygott rám, a táskám felé intett, és mert tudtam, addig nem hagy békén, amíg oda nem adom ‒ átnyújtottam.

–  Van annyi időd, hogy lezuhanyozzak és kitisztítsam ezt?

Az órára néztem. – Csak ha tíz perc alatt végezel. De őszintén megmondva, inkább elkések, ha ez azt jelenti, több időt tölthetünk együtt.

– Kész. – Megfordult, de én utána szóltam.

–Üzenj, ha végeztél a zuhannyal, mert bemegyek megtisztítani a sebesülésed. – Mosolyától vágtázni kezdett a szívem.

– Um, a táskám. – Kuncogtam miközben átnyújtotta. – Még teljesen férfias lehetsz és cipelheted, miután elkészülsz.

Rám kacsintott, és a szívem hevesebben dobogott. Figyeltem ahogy elsétált, nem tudva, valaha lesz-e bátorságom elmondani a srácnak, akit szeretek – a férfinak, akivé felnőtt – hogy törődők vele. Évek óta, mióta tudom mit jelentenek ezek a szavak és érzések, tudom, hogy amit Axel iránt érzek, az több a barátságnál.

Az övé akarok lenni, muszáj felfednem előtte, mit jelentünk egymásnak. Tettethetném, hogy „látom” ő hogyan néz rám, hogy talán hasonlóak az érzéseink. De huszonkét évesen, az évek múlásával, semmit nem mondtunk ki, így félretoltam minden elképzelést, mit jelenthetek neki.

Csak a saját fantáziáimat színezem ki.

A többi bokszoló edzését figyelem. Néhányan a ringben vannak, mások kint gyakorolnak vagy erőszakosan püfölik a vörös bokszzsákot.

Öt perc múlva üzenetet kapok Axeltől. Magammal viszem a táskám az öltözőbe; látom őt a padon ülni ing nélkül, víz csepeg a hajából, én pedig próbálom megzabolázni az érzéseimet.

Régebben is összefoltoztam már, így megtalálni az elsősegélycsomagot, megcsinálni ezt a kevésbé vonzó feladatot ‒ nem okoz nehézséget.

Felkapok népi peroxidot, kenőcsöt és ragtapaszt. A következő percekben csendben maradtunk, miközben elláttam a sérülését, kitisztítottam, beledörzsöltem némi kenőcsöt, majd végül feltettem a kis tapaszt.

Amikor lenéztem észrevettem, hogy engem vizslatott, a tekintete intenzív, pupillái kitágultak. Hagytam az oldalam mellé hullani a kezem, de ő elkapta és a szívére tette.

– Köszönöm, hogy mindig itt vagy nekem!

Mosolyogtam, próbáltam nyugodtnak tűnni, mintha az enyémen nyugvó keze totál nem lenne rám befolyással.

– Mindig. – Megköszörültem a torkom, majd tettem hátra egy lépést. – Találkozunk a padnál. – Elmentem, mielőtt hülyét csinálnék magamból. Amikor elértem az említett padhoz lassan ki-be fújtam a levegőt. Eltelt néhány perc mire nyugodtnak éreztem magam.

– Szia!

Liamre nézek, az egyik bokszolóra, akivel Axel edz. Fiatalabb volt, talán tizennyolc éves.

–Szia! – mondtam. Kissé alacsonyabb Axelnél, karcsú, mint egy úszó. Nem tudni, hogy most jött vagy távozik, mert táskája a vállán lógott és dzsekije rajta volt.

– Lesz egy kis parti az egyik srác házában ma este. Mindenkinek ott kellene lennie az edzőteremből, sok kaja és pia lesz. Ha nincs semmi terved, benézhetnénk kiereszteni picit a gőzt?

Árnyék vetült Liamre, tudtam, hogy Axel áll közvetlenül mögöttem.

– Ha el akarna menni, azt velem tenné. – Axel hangja kemény, könyörtelen, majd mellém áll. Ő a legjobb barátom, emiatt mindig nagyon védelmező, néha szinte basáskodó. De az igazat megvallva imádtam ezt, nem akarom, hogy más legyen.

–  Hé, ember – mondta Liam. A pillanatnyi csend elmúlt. – Ti srácok, olyanok vagytok, mint… – Kettőnk közt pislogott. – Randiztok vagy valami ilyesmi? Ezért mehetne veled? – Hallottam Liam hangjában, hogy őszintén kíváncsi volt.

– Hogyan hagyhatnám elmenni egy bulira egy csapat kanos bokszolóval, akik egész este piálni fognak? – Axel felemelte a szemöldökét és lebámult Liamre.

Liam feltartotta a kezét. – Jó. Hát, akkor látlak majd benneteket srácok? – Nem várta meg egyikünk válaszát sem. A bejárati ajtó felé indult.

Axelre bámultam.

–  Mi van?

Most én voltam az, aki felemelte a szemöldökét. – Kanos? – Kuncogtam rajta, majd megcsóváltam a fejem. – Azokból a srácokból egy sem merne hozzám érni egy ujjal sem.

A vállam köré fonta a karját és magához húzott. Imádtam a kemény, meleg testét az enyém közelségében érezni, még ha csak baráti módon is történt.

– Ja, de néha szeretnek nyomulni, megnézni, hogy benedvesíthetik-e a farkukat.

Felhúztam az orrom. – Ez mocskos.

– Sajnos ez az igazság és ahogy azok a seggfejek hiszik.

Elindulunk a SUV-ja felé.

– El akarsz menni a buliba? – Megfordultam és felnéztem rá. Úgy nézett ki, mint aki nemet akar mondani, de tudom, hogy azért, amiről az előbb beszéltünk. – Jó szórakozás lesz, és őszintén szólva, ki akarok szabadulni a házból. A szobatársam folyamatosan felhozza a barátját, és a hálószoba falán keresztül hallom, ahogy szexelnek. – Éreztem az arcom forróságát.

Bármiről és mindenről beszélhetek Axellel. Semmi nem marad rejtve köztünk. De a szexről beszélni vele – amikor semmit nem tudok róla, és az érzéseim miatt iránta – mindig a tűrésküszöbre sodor.

Feltételezhetném, hogy Axel sem tud semmit a szexről, ugyanolyan szűz, mint én, mivel soha nem láttam egyetlen nővel sem ‒ de nem akarok feltételezni semmit. Hatalmas és erős, vonzó és erőteljes, tudom, hogy a másik nem akarja őt. Láttam, hogy néznek rá miközben bokszol vagy edz.

– Ha tényleg ott akarsz lógni, akkor benne vagyok. – A mód, ahogy engem bámult ‒ kék szeme felvillant, rám koncentrált ‒ borzongást futtatott végig a gerincemen. – És utálom, hogy annak a nőnek a házában maradsz. Tudod, hogy van egy szobám számodra, ha akarod. A tiéd, mindig is az lesz.

Bármennyire is vonzó annak a kilátása, hogy Axellel maradhatok, ugyanazon tető alatt élhetünk ‒ ó, annyira csábító, mert „csak barátok” vagyunk ‒, de nem akarom magam ilyen helyzetbe hozni. Ez alatt azt értem, hogy besétálhatok hirtelen hozzá, amikor egy nővel van az ágyban, vagy meghallhatom, ahogy a barátaival a nőkről beszél, vagy bármi, ami a másik nemmel kapcsolatos.

– Tudom és értékelem, de szeretek…. a magam módján élni. – Rám mosolygott, és amikor a kocsijában ültünk a munkahelyem felé tartva, próbáltam a fejem leghátsó zugába tolni az aggodalmaimat ‒ magam és Axel miatt, hogy mit tettünk vagy nem tettünk.

Lexy