1.
fejezet
Axel
Roxie
jelenlététől erősebbnek érzem magam, a vérem száguldozik az ereimben, a szívem
keményebben, gyorsabban dobog. Arra a lányra pillantottam, akibe – titokban –
szerelmes vagyok és láttam az aggodalmát. Csak gyakoroltunk, az egyik sráccal bokszoltam
a teremből, az egyik barátommal, de ő mégis aggódott értem.
– Haver,
figyelj már ide – mondta Lenny, szavai eltompultak a fogvédőn át. Ő is Roxie-ra
nézett, láttam az arcát elöntő önelégült vigyort. Előrelendülve, erővel ütöttem
‒ visszatérítve
a figyelmét.
Egy
nap golyókat növesztek és magamhoz rántva Roxie-t öntudatlanságig csókolom
majd. Egy kibaszott nap elmondom neki, hogy szeretem, francba azzal, hogy
tönkremegy-e a barátságunk vagy sem. Kibaszott fájdalmas a közelében lenni úgy,
hogy nem csókolom meg, nem ölelem át, nem adom mindenki tudtára, hogy hozzám
tartozik. Mindent konckára tennék egy esélyért, hogy megszerezzem.
Csak először meg kell növesztenem azokat a golyókat.
Roxie
Mindig
utáltam figyelni Axelt harc közben, még ha tudtam is, hogy nyerni fog. Az a
tény is kiijeszti a szart belőlem, hogy valakivel erőszakossá válik.
Axel
elhajolt, kitért az ütés elől, előretört és vért fakasztott. A ringben gonosz
volt, a kék bokszkesztyűje ismét szembekerült az ellenfele piros kesztyűjével.
Újra és újra megtette: blokkolt, ütött, a másik pasira koncentrált, mozdulatai
precízek voltak. Az órára néztem, úgy tűnt felgyorsult, majd lelassulva
megállt. Nemsokára mennem kell dolgozni, de nem azelőtt, hogy látnám a
győzelmét.
Csak
gyakoroltak, de muszáj tudnom, hogy jól van-e.
Láttam,
ahogy a másik bokszoló mond valamit Axelnek, bár túl halk volt, hogy halljam.
Aztán a srác rám nézett, a fogvédőjén keresztül vigyorgott, úgy éreztem azért,
hogy Axelt dühítse. A srác azért csinálta, hogy feltüzelje Axelt. Tudtam, így
próbál bejutni Axel bőre alá.
De
ő jobban tudhatná, a gúnyolódása Axellel mindössze ahhoz vezet, hogy a seggén
fog landolni.
És
tényleg, Axel olyan ütést küldött feléje, amitől a srác a hátán végezte,
elájult.
Visszaléptem
párat, amikor az edző közelebb ment és Axel felé intett. Beszélgetni kezdtek.
Hátat fordítottam a ringnek, megragadtam a dolgaimat és megéreztem magam mögött
valakit. Mosolyogva hátranéztem a vállam felett.
Axel
állt ott, a maga százkilencven centis magasságával, teste fénylett az
izzadságtól, kidolgozott mellkasa emelkedett és süllyedt. Észrevettem az apró
vágást a szemöldöke felett ‒ az egyik alkalom a többi
közül, amikor megsérült boksz közben.
Lemosolygott
rám, a táskám felé intett, és mert tudtam, addig nem hagy békén, amíg oda nem
adom ‒
átnyújtottam.
– Van
annyi időd, hogy lezuhanyozzak és kitisztítsam ezt?
Az
órára néztem. – Csak ha tíz perc alatt végezel. De őszintén megmondva, inkább
elkések, ha ez azt jelenti, több időt tölthetünk együtt.
– Kész. – Megfordult, de én utána szóltam.
–Üzenj, ha végeztél a zuhannyal, mert
bemegyek megtisztítani a sebesülésed. – Mosolyától vágtázni kezdett a szívem.
– Um, a táskám. – Kuncogtam miközben
átnyújtotta. – Még teljesen férfias lehetsz és cipelheted, miután elkészülsz.
Rám
kacsintott, és a szívem hevesebben dobogott. Figyeltem ahogy elsétált, nem
tudva, valaha lesz-e bátorságom elmondani a srácnak, akit szeretek – a
férfinak, akivé felnőtt – hogy törődők vele. Évek óta, mióta tudom mit
jelentenek ezek a szavak és érzések, tudom, hogy amit Axel iránt érzek, az több
a barátságnál.
Az
övé akarok lenni, muszáj felfednem előtte, mit jelentünk egymásnak.
Tettethetném, hogy „látom” ő hogyan néz rám, hogy talán hasonlóak az érzéseink.
De huszonkét évesen, az évek múlásával, semmit nem mondtunk ki, így félretoltam
minden elképzelést, mit jelenthetek neki.
Csak
a saját fantáziáimat színezem ki.
A
többi bokszoló edzését figyelem. Néhányan a ringben vannak, mások kint
gyakorolnak vagy erőszakosan püfölik a vörös bokszzsákot.
Öt
perc múlva üzenetet kapok Axeltől. Magammal viszem a táskám az öltözőbe; látom
őt a padon ülni ing nélkül, víz csepeg a hajából, én pedig próbálom
megzabolázni az érzéseimet.
Régebben
is összefoltoztam már, így megtalálni az elsősegélycsomagot, megcsinálni ezt a
kevésbé vonzó feladatot ‒ nem okoz nehézséget.
Felkapok
népi peroxidot, kenőcsöt és ragtapaszt. A következő percekben csendben
maradtunk, miközben elláttam a sérülését, kitisztítottam, beledörzsöltem némi
kenőcsöt, majd végül feltettem a kis tapaszt.
Amikor
lenéztem észrevettem, hogy engem vizslatott, a tekintete intenzív, pupillái
kitágultak. Hagytam az oldalam mellé hullani a kezem, de ő elkapta és a szívére
tette.
– Köszönöm,
hogy mindig itt vagy nekem!
Mosolyogtam,
próbáltam nyugodtnak tűnni, mintha az enyémen nyugvó keze totál nem lenne rám
befolyással.
– Mindig. – Megköszörültem a torkom, majd
tettem hátra egy lépést. – Találkozunk a padnál. –
Elmentem, mielőtt hülyét csinálnék magamból. Amikor elértem az említett padhoz
lassan ki-be fújtam a levegőt. Eltelt néhány perc mire nyugodtnak éreztem
magam.
– Szia!
Liamre
nézek, az egyik bokszolóra, akivel Axel edz. Fiatalabb volt, talán tizennyolc
éves.
–Szia! – mondtam. Kissé alacsonyabb
Axelnél, karcsú, mint egy úszó. Nem tudni, hogy most jött vagy távozik, mert
táskája a vállán lógott és dzsekije rajta volt.
– Lesz egy kis parti az egyik srác házában
ma este. Mindenkinek ott kellene lennie az edzőteremből, sok kaja és pia lesz.
Ha nincs semmi terved, benézhetnénk kiereszteni picit a gőzt?
Árnyék
vetült Liamre, tudtam, hogy Axel áll közvetlenül mögöttem.
– Ha el akarna menni, azt velem tenné. –
Axel hangja kemény, könyörtelen, majd mellém áll. Ő a legjobb barátom, emiatt
mindig nagyon védelmező, néha szinte basáskodó. De az igazat megvallva imádtam
ezt, nem akarom, hogy más legyen.
– Hé, ember – mondta Liam. A pillanatnyi
csend elmúlt. – Ti srácok, olyanok vagytok, mint… – Kettőnk közt pislogott. –
Randiztok vagy valami ilyesmi? Ezért mehetne veled? – Hallottam Liam hangjában,
hogy őszintén kíváncsi volt.
– Hogyan hagyhatnám elmenni egy bulira egy
csapat kanos bokszolóval, akik egész este piálni fognak? – Axel felemelte a
szemöldökét és lebámult Liamre.
Liam
feltartotta a kezét. – Jó. Hát, akkor látlak majd benneteket srácok? – Nem
várta meg egyikünk válaszát sem. A bejárati ajtó felé indult.
Axelre
bámultam.
– Mi
van?
Most
én voltam az, aki felemelte a szemöldökét. – Kanos? – Kuncogtam rajta, majd
megcsóváltam a fejem. – Azokból a srácokból egy sem merne hozzám érni egy ujjal
sem.
A
vállam köré fonta a karját és magához húzott. Imádtam a kemény, meleg testét az
enyém közelségében érezni, még ha csak baráti módon is történt.
– Ja,
de néha szeretnek nyomulni, megnézni, hogy benedvesíthetik-e a farkukat.
Felhúztam
az orrom. – Ez mocskos.
– Sajnos
ez az igazság és ahogy azok a seggfejek hiszik.
Elindulunk
a SUV-ja felé.
– El
akarsz menni a buliba? – Megfordultam és felnéztem rá. Úgy nézett ki, mint aki
nemet akar mondani, de tudom, hogy azért, amiről az előbb beszéltünk. – Jó
szórakozás lesz, és őszintén szólva, ki akarok szabadulni a házból. A
szobatársam folyamatosan felhozza a barátját, és a hálószoba falán keresztül
hallom, ahogy szexelnek. – Éreztem az arcom forróságát.
Bármiről
és mindenről beszélhetek Axellel. Semmi nem marad rejtve köztünk. De a szexről
beszélni vele – amikor semmit nem tudok róla, és az érzéseim miatt iránta –
mindig a tűrésküszöbre sodor.
Feltételezhetném,
hogy Axel sem tud semmit a szexről, ugyanolyan szűz, mint én, mivel soha nem
láttam egyetlen nővel sem ‒ de nem akarok
feltételezni semmit. Hatalmas és erős, vonzó és erőteljes, tudom, hogy a másik
nem akarja őt. Láttam, hogy néznek rá miközben bokszol vagy edz.
– Ha
tényleg ott akarsz lógni, akkor benne vagyok. – A mód, ahogy engem bámult ‒
kék szeme felvillant, rám koncentrált ‒
borzongást futtatott végig a gerincemen. – És utálom, hogy annak a nőnek a
házában maradsz. Tudod, hogy van egy szobám számodra, ha akarod. A tiéd, mindig
is az lesz.
Bármennyire
is vonzó annak a kilátása, hogy Axellel maradhatok, ugyanazon tető alatt
élhetünk ‒ ó, annyira csábító, mert „csak barátok”
vagyunk ‒,
de nem akarom magam ilyen helyzetbe hozni. Ez alatt azt értem, hogy
besétálhatok hirtelen hozzá, amikor egy nővel van az ágyban, vagy meghallhatom,
ahogy a barátaival a nőkről beszél, vagy bármi, ami a másik nemmel kapcsolatos.
– Tudom
és értékelem, de szeretek…. a magam módján élni. – Rám mosolygott, és amikor a
kocsijában ültünk a munkahelyem felé tartva, próbáltam a fejem leghátsó zugába
tolni az aggodalmaimat ‒ magam és Axel miatt,
hogy mit tettünk vagy nem tettünk.
Lexy
Köszi Lexy!!!!!!!
VálaszTörlésNagyon tetszik! Köszönöm :)
VálaszTörlésKöszönöm!! 💓💓
VálaszTörlésKöszönöm
VálaszTörlés😊❤️
Köszönöm 😊
VálaszTörlésKb milyen időközönként lesznek új részek?
Hetente, max kéthetente igyekszem hozni a fejezeteket! :)
TörlésKöszi szépen.
TörlésMennyi részes lesz?