2021. július 9., péntek

Kegyetlen: VI. fejezet

 

6. fejezet

Axel

Lassan akartam haladni, a csúcsra juttatni. Olyan kibaszottul jó érzés, ahogy a nevem sikoltja. De ha elengedem magam, ha szabadon eresztem a kötelet, amibe oly szorosan kapaszkodok, akkor öt percig sem bírom ki.

Hosszú ideig egyszerűen csak nézek rá. Annyira gyönyörű, kemény volt felfogni, hogy a valóságban is itt van mellettem. A bőre hibátlan, testén egyetlen sebhely sincs, se tinta, se semmilyen jel. Épp az ellentétem, gyengéd és édes, ahol én kemény és durva vagyok.

     Készen állok rád, – suttogta. – Egész életemben készen álltam rád.

Farkam megrándult a szavaitól, és előváladék szivárgott a tetején. Golyóim szorosan felhúzódtak a testemhez, tudtam, amikor benne leszek, abban a másodpercben kirobbanok.

Előre nyúlva végig futtattam ujjamat az ajkán, az alsót kissé lehúztam, majd ismét eleresztettem telt ajkait.

 Gyere ide, – mondta halkan, majd közelebb húzott, ajkainkat pár centiméter választotta el egymástól.

Homlokomat az övén pihentettem, ugyanazt a levegőt lélegeztem be, mint ő. Annyira feszült és kemény vagyok. A testem készen állt elvenni az övét.

   Tudod te, mit teszel velem, Roxie?

Felmosolygott rám. – Te tudod, mit művelsz velem?

Kéjesen beszívtam a levegőt. Térdre ereszkednék és imádnám, neki adnám az egész világot, ha ez lenne a kívánsága. Bármit megtennék, amitől boldog lesz mellettem, amitől mellettem marad.

A farkam átkozottul kemény.

Csak néztem Roxie-ra, az arca kipirult, pupillái kitágultak. Ajka vörös és duzzadt a csókjaimtól, mindig ilyennek akarom látni.

     Soha nem fogok eleget kapni belőled!

Felnyögött, miközben megszólaltam.

Ha Roxieról volt szó, akkor birtokló seggfej lettem. Már azelőtt birtokló voltam, teljesen ősemberbe mentem át miatta, a magaménak akartam, még mielőtt az enyém lett volna.

Lenyúltam és a puncijára tettem a kezem, ujjaim a csiklóját és ajkait érintették, zihálása megtöltötte a fülem. Most rohadék vagyok, azt akarom, mondja ki, hozzám tartozik, a teste az enyém, hogy megérintsem, megcsókoljam és szeressem.

     Ez az enyém, nem igaz? – Beborítottam a punciját, nedvességétől és a forróságától megremegett a férfiasságom.

     Igen, egyedül a tied. – Nehezebben kezdett lélegezni.

     Mondd újra, – követeltem.

     Te birtoklod! Te birtokolsz engem! – Egyenesen a szemembe nézett, tisztán érthető. – De te is az enyém vagy, mint én a tied.

Felhördültem.

     Igen, az vagyok, kicsim.  – Olyan mélyen hördültem fel, mint valami kibaszott állat. Megízleltem a csiklóját, hagytam, had érezzen engem. Előre-hátra dörzsöltem a kis gombocskát, figyeltem az arcán hullámzó gyönyört. – Senki nem fogja tudni, milyen érzés.

Miközben a csiklóját simogattam, hüvelykujjamat a puncilyukához vezettem, a bejáratával incselkedek, gyengéden belé nyomom, hogy ott is érezzen.

     Jó érzés, kicsikém?

     Nagyon jó. – Hangja elfuló.

A mellkasom összeszorult szavait hallva.

Megint előre dőltem, kemény, mély csókba vontam az ajkát. Szélesre nyitotta nekem ajkait, én pedig betoltam a nyelvem. Most rögtön a puncijában akarom érezni a farkam. El kell vennem a szüzességét, neki pedig meg kell szereznie az enyémet.

     Tárd szét szélesre, – nyögtem az ajkai közé. Muszáj, hogy neki is jó legyen, lassan haladunk.

Kettőnk közé nyúlva megragadtam a farkam, csúcsát fel-le dörgöltem a punciján.

     Annyira nagy vagy, annyira szexi.

Szorosabban hozzá simultam a csípőmmel.

   Mindez teljesen miattad, kicsim! – Elvesztettem a kicseszett eszem, de Istenem, el akartam veszni benne.

     Miattad vagyok nedves, – nyöszörögte.

Szorosan lehunytam a szemem. – Csak a szavaidtól képes vagyok elveszni. – Teljesen belé hatoltam, majd visszavonultam, ki és be, előre és hátra. Annyira szexi, nekem teremtették.

Körmeit a bőrömbe vájta. Tetszett a fájdalom, vágytam rá. Akaratlanul fájdalmat okoztam, a fájdalmát magamhoz akartam venni. Ha képes lennék az elejétől elvenni a fájdalmát, akkor megtenném.

Felnézett rám szélesre tágult szemekkel, ajkai elváltak egymástól. Különösen keményen csapódtam belé, elakadt a lélegzete.

Megdermedtem.

  Sajnálom, édesem. Túl sok? Kérlek, mondd, hogy jól vagy? – Lehajoltam, megcsókoltam és azt kívántam, tökéletes legyen számára. Újra és újra megkérdezném, soha nem hallhatom eleget, hogy jól van.

     Minden rendben, tökéletes. Nagyon jó érzés. – Rám mosolygott. – Folytassuk!

Lassan és gyengéden kezdtem el ismét ki-be mozogni, próbáltam olyan könnyed lenni, amennyire csak tudtam. A gyönyöröm a mindent felemésztő szintig növekedett, addig a pontig, amikor nem tudtam világosan gondolkodni, sem lélegezni.

Feje mellé helyeztem a kezeimet. Bicepszem és alkarom megfeszült, alsó testem megmerevedett, megtartottam magam fölötte. Ki és be döftem, golyóim minden alkalommal a seggéhez csapódtak, amikor elsüllyedtem benne.

Meg kell töltenem a magommal, be kell fogadnia mindet. Muszáj hátra dőlve figyelnem, ahogy kifolyik a puncijából, amikor kihúzódok.

Azt akartam, hogy a legprimitívebb, a legalapvetőbb módon jelöljem meg.

   Bassza meg, Roxie! A picsába. – A puncijának szorítása, az arcán átsuhanó kéj és extázis látványa elképesztően közel sodort a tűrőképességem határához.

A melleit figyeltem, a hatalmas halmok rázkódtak, miközben dugtam. Mellbimbója vörös, mellkasa kipirult a gyönyörtől.

–Istenem, igen, Axel! – szinte lehelte a három szót.

Előre hajoltam és megnyaltam a mellbimbókat, addig piszkáltam a megkeményedett csúcsokat, nyalogattam.

Keményen szedte a levegőt, a belőle távozó halk hang arról árulkodott, szerette, amit tettünk, még többre vágyott.

Esélytelen, hogy kontrolláljam önmagam.

Hátra dőltem a sarkamon, combja belsejére fektettem a kezem, kitártam a lábait és a puncijára meredtem.

Enyém!


Lexy 

4 megjegyzés:

PopAds.net - The Best Popunder Adnetwork