„Az ókortól kezdve néhány anekdotikus bizonyíték utal arra, hogy a modern
világ látványának alapja a royle szárnyak. Az újabb történeti feljegyzések
azonban nem erősítik meg ezt a szájhagyományt.”
Az Átlépettek Felszabadulási
Hadserege.
Greaves.
Micsoda egy kibaszott pozőr.
Endelle a Grand Kanyon peremén állt,
az egyik szűkebb részén. Késő délutáni fény telepedett meg a földön, gyönyörű
színbe hozva a kanyon éles és kerek kontúrját. Nemsokára leszáll a szürkület.
Mi a poklot akar Greaves?
Egy mérfölddel lejjebb alig látható a
folyó, mindössze egy távoli kék-zöld vonal. A Halandók Földjén – a gátak miatt – a folyók színe mohás zöldnek tűnt. Egészen a Cortez-tengerig rohan végig, mivel
a Másik Földön van, így nem akadályozzák gátak, ezért kicsit másnak tűnik.
Mindegy!
Aki nem tűnt másnak, az Greaves.
Kiterjesztette a látását – az ő
esetében ez valódi Harmadik Földi szarság – és látta a férfit: feje sima mint a
kibaszott nap, pódiumon ült, heverőn,
teát szürcsölt, egyik kezében a csészealj, másikban kisujját magasan felemelve
tartotta a fehér törékeny csészét. Hát, nem vagyunk kis cukik ma délután?
Ha képes lenne természetfeletti
ujjait a torka köré fonni és szorongatni, akkor megtenné. De az Negyedik
Dimenziós baromság, ő meg még nem tart ott.
A szemben álló peremen a Milícia
Harcosokból és a halál vámpírjaiból álló sereg állt egymással szemben és miért?
Néhány férfi miért nem tudja csak engedni az embereknek, hogy felneveljék a
gyerekeiket, a növényüket, fenntartsák a haszonállataikat és csak éljenek?
Miért kerül elő mindig néhány seggfej, akinek arra van szüksége, hogy
megszerezze a világot?
Jézus Mária!
Úgyhogy ma Greaves bejelentette a
világnak, ő menti meg a Másik Földet egy elnyomó adminisztráció zsarnokságától,
amit meg kell állítani. Így hívta Greaves a nő Phoenix-i műveletét, mivel az
elsődleges funkciója a halál vámpírjainak visszatartása a Másik Föld
leigázásától, ja, a Greaveshez hasonló faszfejek megállítása a föld
elfoglalásától. Ezenkívül a szövetséges Főadminisztrátorok úgy irányították a
területeiket, ahogy akarták. Igen, nagyon rohadtul zsarnoki.
Tökéletes.
Ma reggel kezdődött, amikor
televíziós és internetes propaganda kampányt indított a nő adminisztrációja
ellen. Felhasznált minden förtelmes képet a nőről, amit csak talált, ami a
dühét bizonyította – elképzelte a képet a dühéről. Legalább a ruhája cuki volt.
Különösen kedvelte a banán-piton földig érő estélyit, térdét behajlította és
szélesre tárta, bőre és háta megfeszült, karját egy-ujjas tisztelgésre emelte a
magasba. Oké, talán nem pont úgy néz ki, mint a Másik Föld vezetője. Sokkal
inkább a Másik Föld őrült vezére. Még egy kis agyarat is villantott a fotón.
Jól van, na… mindegy.
Sajnos a kampányt az egész világon
bemutatták, minden területen és minden nyelven. Marcus csapata éjjel-nappal
folyamatosan ellenőrzi az egész világra kiterjedő műsorok sugárzását. És az
elmúlt néhány órában nonstop átkozódott. Úgyhogy…. bassza meg.
És ma Greaves forgatócsoportja
lefilmezte a férfit és a seregét. Távolról irányítható videókamerák nagyítottak
rá a férfi, majd a nő seregére, ide-oda. Ha azok a francos dolgok egy kicsivel
is közelebb mennek hozzá kézi-bombát dob rájuk.
Az Átlépettek Felszabadulási
Hadserege.
Meg a seggem!
Az a kibaszott hazug rohadék!
Greaves hatalmas hazug volt a kopasz
fejétől kezdve egészen a finom gyapjú öltönyének tökéletesen elrendezett
mandzsettájáig.
Endelle teljes szárnyszélességével
csapkodott és néhány lábnyira a levegőbe emelkedett. A repülő öltözete a kék
világosabb árnyalatában pompázott, gazdag égszínkék a csatához. Már csak elvből
leopárdos fejpántot viselt és egy pár leopárdmintás repülő szandált. Hé, egy
nőnek megvannak a maga szokásai!
És az az árvácska-seggű Greaves is
kurvára komolyan fogja venni. Különösen mivel az összegyűlt Milícia Harcosok
kommunikációs sátrakat állítottak fel műholdas antennákkal. A férfi készült
valamire.
A kérdés az, hány fog feltűnni és
mennyire gondolja komolyan, hogy ma kihívja a nő adminisztrációját.
Nyugalom. A tanga-bevág-a-fenekébe
mértékig dühös volt.
Másrészt az egyik előnye az ilyen
hosszú életnek, hogy a mondás Most már
mindent láttam, már egy évezrede a mantrája. Ha minden alkalommal kétségbe
esne, amikor egy fasz légypiszok az izmait feszíti, akkor már rég pokoli
sztrókot kapott volna. Nem mintha egy vámpírnak lehetne sztrókja, de mégis.
Habár valami megváltozott a nőben, kissé
magabiztosabb lett mióta
a Tökmag feltűnt. Talán azért, mert Braulióról beszélt; vagy amit megtudott
Letoról, az egyik legkedvesebb barátjáról a régi időkből, aki tulajdonképpen
nem is vált árulóvá; vagy, mert tudta a Felső Dimenzió nem teljesen temette el
fejét a saját seggében. Biztos van kiút ebből a zűrzavarból.
Van egy ász a tarsolyában, amiről
senki nem tud. Fogalma sincs, számíthat-e Parisára és Medichire, de mióta megtudta,
hogy mindkettejüknek royle szárnya van, nos, valahogy nehezen viseli. Ő az
egyetlen a bolygó felszínén, aki tudja, mire képes a royle szárny. Luchianne
royle szárnyakkal bírt, és nem egy alkalommal használta őket.
Beszéljünk az előadásról.
Micsoda látványosság volt azokban az
időkben. De segítségül hívhat-e egy ennyire tapasztalatlan párost – hát, a
franc se tudja. Most inkább egy kis hit foglalkoztatta, ami bár egy
szentségtelen ribanc, a Teremtő talán valahogy megsegíti az ő nem épp megfelelő
csapatát, hogy szembe szálljon egy szociopatával és háromszoros túlerővel bíró
csapatával.
Miközben magasabbra szállt és jobban
kiterjesztette a természetfeletti látását, észrevette Greaves összeszedett
seregének nagyságát. A férfi ÁFH-ja feketében volt, a hatás végett néhol
gesztenyebarna hasítékkal. Mindkét oldalon a fekete bőr kilt az elvárt viselet,
de a dolgok leegyszerűsítése miatt, Greaves serege gesztenyebarna bőr
fegyvertartót hord, ami a nő szerint jó választás, de némi hímzés feldobná. Ha
ebből kijut élve, megkéri Stannettet, adjon Greavesnek néhány divattanácsot.
A nő még magasabbra szállt. Észrevett
valamit délnyugaton túl, valamit repülés közben, valami hatalmasat.
– Kibaszottul
nem lehet – motyogta, miközben tovább figyelt. Tulajdonképpen aggódott. Amit az
emberek nem szeretnek a háborúban, de egyenesen rajonganak érte, amikor mégis
eljön.
Kissé behúzta a szárnyát és
visszalebegett a földre. Seriffe Ezredes és Thorne mellette állt. Háttal állva
a kanyonnak a férfiak felé fordult.
– Nem
hiszitek el, hogy a kis barack mit
csinált.
A férfiak egyszerre szólaltak meg. –
Mit?
A nő megcsóválta a fejét. –
Kibaszottul nem veszem el tőletek a tortát! Mondjátok meg ti, fiúk! Repüljetek
negyven láb magasra és kutassatok délkeleten. Azt akarom, saját magatok
nézzétek meg! Mondjátok el, mit gondoltok!
Hátraléptek néhány métert. Aztán
kibontották szárnyaikat az összezárt állapotból teljes szélességükben, majd
szinte koreografikus mozdulatokkal felemelkedtek és a kanyon pereme fölött
lebegtek.
Thorne hangja a nő fejébe csapódott a
megosztott kapcsolaton keresztül. Kibaszottul
hülyéskedik velem?
Nem. Úgy látszik Greaves mindenre gondolt.
Akkor nem számít mi történik ma, semmiképpen sem fog veszíteni. Nem
csoda, hogy a szürkületet választotta. Gondolom azért, mert a kanyon még szebb
ebben az órában.
A nő megint felszállt és a férfiak
mögé repült. A hátadnál, küldte. Ez a
repülési protokoll formája, de mindig is nevetésre késztette.
Thorne leengedte a szárnyát és felé
fordult, így a szemébe nézhetett.
– Ön
szerint mikor kezdődik a tűzijáték? – kérdezte a férfi karcos hangon.
– Bármelyik
átkozott percben.
De ahogy Seriffe Ezredes a nőhöz
fordult, meglátta a hirtelen dühödt az érzelmeiben és visszahúzódott. A
férfinak három kisfia van és a felesége. Rajongott a családjáért és most
szembenéz mindennek a végével. Ha a férfi ma meghal, mi lesz Carolynnel és a
kicsikkel?
Aj, a picsába!
Szinte a megfelelő időpontban
tűzijátékok lőttek ki az égben és az összes videókamera különféle pozíciókba
helyezkedett, hogy elkapják a legjobb pillanatot az eget telefröcskölő kék,
zöld, lila és sárga színekről, az összes színről a nap alatt.
Visszarendelte a férfiakat a földre
és követe a példájukat. A leopárdmintákat megint megvillantva ismét
kiterjesztette a látószögét a kanyon peremén. Ott volt a férfi. Még a
pillantásuk is találkozott ahogy a nőre emelte a csészéjét.
Az istenverte kibaszott pozőr.
***
Greaves azt részesítette előnyben,
amikor mindenki nyer, mint amit pontosan megtett ma délután. A tűzijáték
elragadó volt – nem a legbonyolultabb tervezés és mintázat, mint amit
választhatott volna, de az utolsó pillanatban hozta meg a döntést, szóval
természetesen kompromisszumot kellett kötnie.
Egyébként is, hogy tévedhet valaki
egyáltalán a tűzijátékokkal?
Felhörpintette az utolsó korty teát.
Mint a ludak, hattyúk és kacsák százada, a káprázatos ruházatukban, úgy
mozdultak pont a kanyon közepén. Kezével intett segítőjének, vegye el a csészét
és a tányért.
A fiatal vámpír nem nézett rá,
miközben az oldalához sietett, meghajolt és teljesítette a feladatot.
Ahogy a szolga elment Greaves talpra
állt – az előre elrendezett jel. Az összes tábornoka visszament a
legénységéhez, Leto kivételével, aki a másodparancsnoka volt és Greaves jobb
oldalán helyezkedett el. Letot mindig is közel tartotta magához. Valami nem
volt rendben kedvenc disszidensével, de még nem volt ideje a mi-értet
megfejteni.
Szerette, amilyen gyorsan a férfiak
mozogtak, mindegyik eltűnt a legénység között, parancsokat ordítottak, amíg
mindkét hadosztály harci energiától lüktetett, mind a tűzijátékok dübörgésétől,
mind pedig a nagyszerű fényjátéktól az égen.
Ahogy dél felé fordult ‒ távol a kanyontól ‒ figyelte a levegőbe emelkedő halál
vámpírjait, az elszánt gyilkosok mennyei hosszú sorát: erős fehér bőrük alatt
halványkékes fénnyel, hatalmas csillogó fekete szárnyakkal és az izmos harcosok
vad kisugárzásával. Az ígéret? Az Eljövendő Renddel mindannyiuk számára
gondoskodik majd a haldoklók véréről.
A nap már majdnem lement.
Akkor hadd kezdődjön a szórakozás!
***
Endelle a fejét csóválta.
A francba!
A tűzijátékok már Greaves haderejének
mindkét oldalán durrogtak, így a kanyon feletti égbolt tele lett szikrával és
fénnyel. Igen… az előadás.
A szárnyas század szemben állt és túl
közel helyezkedett el Endelle hadához. A vezetőjük hatalmas méretű ruhát
viselt, a férfiak és nők szintén. A jelmez mélyen a levegőbe lógott, nagysága
testmagasságuk kétszerese. Mind erős sisakot hordott, a szárnyuk olyan méretű
volt, amely támogatta a súlyos öltözéket.
Endelle a fejét rázta, Thorne-nal
szemforgatva néztek egymásra. Akármit is gondolt Greavesről, ez az egész
kibaszott prezentáció istenverte briliáns.
A következő tizenöt percre még elnyúlt
a parádé, zene harsogott az egyik új légi rendszerből, nehéz orkesztra zene,
amiben a nő felismerte Holst The Planets-jét.
Jézus Mária!
Hát, talán ez egy kis megtérülés az
utolsó látványos eset óta White Lake-nél, a Nagykövetek Bálján. Habár a
gyújtóbombák megzavarták a tűzijátékot, tizenegy embert megöltek, számtalan
híres nyilvános kertet felégettek, az ezt követő sajtó megdöbbentő
támogatottságot szerzett Endelle adminisztrációjának. Szimpátiát és
együttérzést váltott ki az egész világon.
Talán a ma esti kis bemutató Greaves
kisujja köré csavarja a világot. Bassza meg! Mégis mi a francot tegyen, hogy
ezzel szembe szálljon? És hány női és férfi harcosa fog halálba zuhanni ma este
a kanyonban?
És – Isten őrizzen – elveszíthet
bárkit is a Vér Harcosai közül?
Komoran összevont szemöldökkel állt a
sorozatos tűzijáték sárkány alatt, ami most kelet felé suhant, elegánsan
hullámzó mintákkal mozgott az alkonyi égbolton, az ezernyi hófehér hattyú
felett.
Üzenetet küldött Thorne-nak. Kerítsd elő Medichit.!
***
Medichi karját Parisa köré fonva
állt, várakozott, szeme az eget kémlelte, amin számos új sárkány jelent meg,
mindegyik Endelle seregének legtávolabbi bal szárnya felé haladt. A hattyúk
szinte szemben voltak velük.
– Annyira
gyönyörű – motyogta Parisa.
Rettegés töltötte el a férfit. Az
arcában szoros, húzó érzést tapasztalt, amit csak oly ritkán érzett. A
legutóbbi alkalommal akkor, amikor rájött, nem Parisát figyeli, hanem egy
hologramot.
A peremmel szemben elhelyezkedő
seregre esett a pillantása, olyan távol estek, de mégis átkozott közel. Repülve
a kanyon legtávolabbi pontja csak néhány szárnycsapásnyira esett. Bár úgy tűnt
a Grand Kanyon elválasztja a két sereget, mégis semmiség, csupán illúzió.
Érezte a telefonja rezgését, jobb
karját leengedve kihalászta a fekete készüléket. Showtime!
Fogadta a hívást. Habár érezte, hogy Parisa
próbál elhúzódni, ő nem akart távolságot, elkapta a tekintetét és visszahúzta
magához. A nő rámosolygott, a férfihoz simult és a mellkasának dőlt. Érzéseik
megegyeztek.
– Mondd
– válaszolt, a hangja csendesebb lett, mint amire számított.
Egy adag recsegés áradt a vonalból. –
Akkor itt vagytok. – A zene a beszélgetés mindkét oldalán robajlott.
– Ja.
Az északi végen.
– Endelle
beszélni akar veled.
– Hé,
seggfej – szólalt meg Legfőbb Őnagysága.
A francba, hogy megmosolyogtatta,
csóválta a fejét.
– Hol
van szükség ránk?
– Hát
– elhúzódott, a zene elhalkult – attól függ. Befejeztétek a breh-heddent?
– Igen.
– Megszorította Parisa vállát.
–
Történt
valami jelentős?
És most itt ez a kérdés. Több tucat
különböző választ adhatna. Ehelyett elmondta a nőnek, amit hallania kellett.
– A
szárnyunk lángolt – arany, ametiszt, kék, zöld színekben.
A férfi nem volt biztos benne, de
mintha azt hallotta volna, hogy a nő azt motyogja: Hála Istennek.
– Jó
– csattant fel. – Azt akarom tőletek, repüljetek fel és tegyétek, amit tennetek
kell. Igazság szerint egy évezrede nem láttam már, úgyhogy ti is annyit tudtok,
mint én. Vettétek?
– Igen.
– És
Medichi?
– Igen?
– Azt
hiszem minden rajtatok áll. – Majd felnevetett. – De semmi nyomás.
A vonal megszakadt.
A férfi megcsóválta a fejét.
– Mi
az? – kérdezte Parisa. Amikor elhúzódott, ezúttal hagyta neki.
– Showtime
és engedjük le a szárnyunkat.
Parisa komoran összehúzta a száját,
miközben hátrált néhány lépést. Megvárta míg a nő előhúzza hihetetlen,
lehetetlen szárnyait, mely annyira izmos, krémes fekete, ametiszt és arany
sávokkal borított. A szélörvények miatt szorosan a testéhez húzta.
Rámosolygott a lányra. A férfi
szárnyai egy hirtelen erőrobbanással törtek ki. Ő is szorosan a testéhez húzta.
– Most
mi jön?
Megfogta a nő kezét. – Várunk. – De
hogy mire, abban bizonytalan volt. Ó, Istenkém, hogy tudhatná bármelyikük is
mit tegyenek?
Még egyszer a nőre nézett.
Legrosszabb esetben mi történhet: hogy
ma este elveszíti őt, miután alig kezdődött el vele az élete?
***
Jean-Pierre Endelle seregének legdélibb
szárnyában ezer Milícia Harcos vezére volt. Szíve a mellkasában dörömbölt,
elnehezült, szinte fájt.
Az ellenség a levegőben volt a kanyon
déli peremén.
Merde!
Felemelte a karját és ugyanabban a
pillanatban szárnyat bontott. Hallotta maga mögött a válaszként leereszkedő
szárnyak hangját, mint egy nagyszerű szél.
Most az volt a feladata, hogy
teljesítsen, bármennyire is ideges volt. Az ellenség minden értelemben
felkészültebb. Kamerák vették az összes pillanatot, ami minden bizonnyal
Greaves teljes útvonalát érinti.
De ahogy a harcosok között mindig
mondják, bassza meg!
Nagyon pontos.
Az ellenfél betört a kanyon oldalán
és a levegőbe lőttek. Talán a távolság most nagyszerű, de a szárnyak gyorsan,
nagyon gyorsan mozogtak.
A férfi kinyitotta a száját és
kardját magasba emelve felüvöltött. Mögötte visszhangozták a Milícia Harcosok
is. Szárnyával hosszan, lefelé irányuló lökésekkel csapkodott, majd a levegőbe
emelkedett. Nem kellett megfordulni, hogy észrevegye, követik. Seriffe Ezredes
embereinek dühe, hatalma és energiája hátulról tolta előre.
Átért az Északi perem falán, a kanyon
fölé került, lassú, pontos mozdulatokkal siklott előre. Bal oldalt a
periferikus látásával felmérte, hogy a harcos testvérek sem tesznek kevesebbet.
Luken volt hozzá a legközelebb, a testvérek közül fizikailag legerősebb,
szántotta a levegőt, hozzá hasonlóan előretört.
Minden ami harcossá tette a férfiban
mozgott, az ereiben áramlott. Bőrének felülete kipirosodott. Készen állt.
Az ellentétes oldalán vezetve hosszú,
szörnyű sornyi halál vámpírja közeledett. Elkezdtek négyesével szétválni,
néhányan egyre magasabbra és magasabbra emelkedtek, mások alacsonyabbra. A
mögötte lévő legényég ugyanezt tette, magasabban és alacsonyabban
kiegyensúlyozott, többrétegű frontvonallá rendeződtek ‒ ha valaki lezuhan a kanyon alá, a
többi harcos párt és csoportot nem fogja érinteni.
De a harc kaotikus és mindig a
legrosszabb történik.
A perifériás látása lefelé irányult.
Azt látta, hogy nyolc halál vámpírja
szoros formációban őt vette célba. A férfi nem várt kevesebbet.
Továbbrepültek, háromszáz yard,
kétszáz yard, száz yard. Ejtőernyőzni kezdett a szárnyával és csak lebegett a
levegőben, a szíve most már kalapált. Harminc láb. Nem várt, hanem sebesen
előhúzta mindkét tőrét a fegyvertartóból és hagyta mindkettőt repülni. A pengék
célba találtak. Két halál vámpírja a nyakát markolta, megpördültek és
lezuhantak az égből, egyre lejjebb és lejjebb szánkáztak.
A megmaradt hat már a férfin is volt.
Vágott, forgott, villámsebességgel felemelkedett, pörgött, vágott, egész idő
alatt érzékei rátapadtak a szépfiúk pozíciójára.
A harc köde szállt rá, két
évszázadnyi szolgálat dühe, olyan ellenséggel került szembe, aki nők vérét
vette. Sokkal inkább állattá vált, mint emberré, még inkább megfeszültek az izmai
és vadul morgott.
Vámpírt küldött vámpír után a mélységbe
újra, újra, újra.
Néhány perccel később perifériás
látásával felmérte a körülötte folyó csatát és letért a pályáról. A Milícia
Harcosok a kanyon mindkét oldalán elhaló sikolyokkal sziklákra és a lenti
folyóba zuhantak.
De amikor meghallotta, hogy a saját
nevét ordítják és felismerte Luken hangját, magasan felrepült és pillanatokon
belül levágta a harcosokat, akik követni merészelték. Kiterjesztette
természetfeletti látását ‒ látta ahogy Luken a halála felé bukdácsol, egyik szárnyát
átvágták.
Egyetlen pillantás a csatára bizonyította,
hogy Greaves seregének száma túlszárnyalja a Milícia Harcosokét.
Választás előtt állt: marad és
támogatja a körülötte lévő Milícia Harcosokat vagy megmenti Lukent. De csak
egyetlen döntést hozhatott.
Szinte teljesen összezárta a
szárnyait, amitől teste rakétává változott. A kanyon alja felé tartott.
Pillanatok alatt Luken zuhanó teste alá érkezett. Felfelé irányulva kézi-bombát
dobott a férfi alá, lassítva a harcos zuhanását.
Luken még így is keményen ért földet.
A férfi megdöbbent, remegett, a bal szárnyának egy vége fájdalmas szögben
lógott.
Jean-Pierre biztonságos helyre akart
illanni vele, de tudta, hogy egyik szárnya sem bírná ki az utazást.
Csak ebben a pillanatban vette észre,
hogy Luken fegyvertartóját magasan elmetszették a hasfalán, amiből ömlött a
vér.
A férfi felnézett. Greaves hadereje
Endelle seregét az északi peremhez vezető út egyharmadáig szorította. Igen, ez
az a pillanat, amikor számítanak a számok.
Erősen szorította meg a harcos kezét.
Luken arca sápadt volt.
– Menj,
testvérem! Ments, akit csak tudsz!
Ez Luken halálos ítélete, hiszen
sebesülései kiteszik a támadásoknak. Mégis Jean-Pierre-nek muszáj visszatérnie
a sokkal sebezhetőbb Milícia Harcosokhoz.
Jean-Pierre bólintott, amikor egy
hirtelen szellő, nagyon meleg és furcsán megnyugtató, áradt a kanyon északi
része felől.
– Érzed
ezt? – kiáltotta Luken. Pislogott párszor, egyik kezét a gyomrára szorította.
– Oui
– válaszolt Jean-Pierre. – De mi ez? Nem értem, ez pedig egyre csak erősödik.
Luken elkiáltotta magát.
– Atya
ég! Jean-Pierre, szélesítsd ki a látótered. Látod őket? Látod őket repülni?
Együtt: Mindkettejük szárnya lángol.
– Ki?
– Medichi
és Parisa. Ó, te jó ég! Megcsinálták! – A foga összekoccant, sápadt, nagyon
sápadt volt.
Jean-Pierre Luken köré tette a kezét.
Igénybe vette látását és kiszélesítette. – Oui – kiáltott fel. A szellő erős
széllé erősödött, súlyosan pulzált a nagyszerű hatalomtól. – Látom őket. Akkor
igaz, nem csak mítosz.
– Nem
csak mítosz – mondta Luken, hangja elhalkult.
Béke ereszkedett Jean-Pierre, olyan,
amilyent soha nem tapasztalt még. Felfelé nézett, minden egyes küzdelem
megszűnt, az ellenfelek egyre csak haladtak a szélek felé, megosztva, mit
jelent az úgynevezett jóindulatú szél, ami békét hoz, nagyszerű békét.
A látását szélesen és élesen Medichin
és Parisán tartotta, miközben áthaladtak a fejük felett. Ők voltak, mint egy
hatalmas hosszú lángalak: ragyogó arany, gördülő lángokban ugráló ametiszt,
legalján kék és zöld, mély lila és lángoló arany.
Egyszerűen gyönyörű!
***
Parisa Antony mellett repült, csupán
szárnyaik fesztávja választotta szét őket, de mégis összekapcsolta a breh
hedden és a szenzáció, hogy royle szárnyaik vannak.
A színek előtte, felette, mellette és
alatta irányíthatatlanul áradtak. Nem tudta elképzelni, hogy nézhetnek ki
Antonyval, ahogy átrepülnek a kanyonon
szétválasztva az ellenséget az ellenségtől, mindkét oldalt
visszairányítva: Greaves haderejét a déli peremre, Endelle-jét pedig Északra.
Szíve elviselhetetlenül megtelt,
telecsordult melegséggel, jókedvvel, békével. Igen, olyan sok békével.
Abban a pillanatban megkezdődött a
folyamat, amikor elindultak az Északi Peremhez. Minden egyes másodperccel
növekedett az érzés, addig míg eltelt a mítosszal, miközben Antony mellett
repült. Még az erőt is érzékelték, ami éket kovácsolt az ellenfelek közé.
Idővel befejezték a rohanást, a
csapatok között távolság keletkezett, ami légvonalban legalább öt kilométer
lett, a nő már nehezen lélegzett. Nem tudta, hogy fékezhetnék meg a lángokat és
a szelet, de amikor Antony szárnyával egyszer az ő irányába bökött, elkapta a
tekintetét és a férfihoz hasonlóan lassított. A lángok a sebesség fokozatos
csökkenésével együtt halványultak.
Néhány pillanat elteltével ejtőernyős
pozícióban lebegett a férfi előtt. Gyenge mozdulatokkal ide-oda mozgott a kora
esti szellőben.
A férfi feléje biccentett és
elküldte: Keressük meg Endelle-t!
A férfi az ellentétes irányba indult,
de sokkal lassabb ütemben, így még a nő lélegzete is lecsillapodhatott. Végig a
földön a Milícia Harcosok Endelle szakaszából egymás után hangos kiáltásokkal
és öklüket a levegőbe emelve éljenezte meg őket, ezernyi boldog hang emelkedett
a csillagok felé.
Parisa olyan sok harcost látott lehullani a levegőben az első
vonalak fölött átrepülve, le a most már feketeségbe boruló kanyonba. Az emlékek
még évekig kísérteni fogják, de ellágyította a tudat, hogy hány harcos élhet
csak azért, amit ő és Antony tettek ma.
Miközben Antonyvel együtt Endelle-t
keresve szántották a levegőt, Marcus szárny pozíciót vett fel a nő bal oldalán,
Thorne szemben Antony jobb szárnyánál helyezkedett el. Nemsokára elérték
Endelle-t, a többi Vér Harcossal a levegőben találkoztak, mindegyikük
diadalmasan kiabált – Zacharius, Kerrick és Santiago. Mindegyik formációba
rendezkedett be Thorne és Marcus háta mögött. Bár Lukent sehol nem látták, sem
Jean-Pierre-t.
Antony erős hangon szólította meg. –
Balra dőlünk?
Parisa követte az utasítást, kissé
megdöntötte bal szárnyát, majd ejtőernyős helyzetbe került Antony oldalán, hat
lábnyira landolt Legfelsőbb Őnagyságától.
De Endelle csupán bólintott neki,
majd egyesével mindegyik harcosnak. Seriffe Ezredes a balján állt, Thorne
pedig, miután leszállt a nő jobbja felé indult.
Komor volt, miközben megszólalt.
–
Luken
megsérült. A kanyonban van Jean-Pierre-rel, aki megmentette az életét. Már
elküldtem Horace-t hozzájuk.
És azokkal az egyszerű szavakkal
szertefoszlott bármilyen béke és jókedv, ami meghatározta Parisa életének
utolsó tizenöt percét. Az esti szél minden felől nyögéseket hozott, szörnyű
csend telepedett az életben maradt és sértetlen Milícia Harcosokra.
– A
veszteség elfogadhatatlan – mondta a nő. – De hálásak vagyunk Medichi harcosnak
és Lovejoy átlépettnek, amiért volt bátorságuk együtt harcolni ma este és
valami olyat létrehozni, amit azóta nem láttam, mióta Luchianne a Másik Föld
légáramlataiban repült. Titeket megáldottak azzal, hogy az ajándékotok
használata a mi nagyszerű társadalmunkat segíti. – Szünetet tartott és keményen
nyelt. – Most pedig törődjünk a sebesültekkel és azokkal, akiket ma este
elvesztettünk.
Lexy
KÖSZÖNÖM LEXY!😘 Nagyon vártam már. Szuper csapat vagytok!
VálaszTörlés