2021. július 1., csütörtök

Caris Roane: Wings of Fire - XXIV. fejezet

 

„Az ókortól kezdve néhány anekdotikus bizonyíték utal arra, hogy a modern világ látványának alapja a royle szárnyak. Az újabb történeti feljegyzések azonban nem erősítik meg ezt a szájhagyományt.” 

 

24. fejezet

Az Átlépettek Felszabadulási Hadserege.

Greaves.

Micsoda egy kibaszott pozőr.

Endelle a Grand Kanyon peremén állt, az egyik szűkebb részén. Késő délutáni fény telepedett meg a földön, gyönyörű színbe hozva a kanyon éles és kerek kontúrját. Nemsokára leszáll a szürkület. Mi a poklot akar Greaves?

Egy mérfölddel lejjebb alig látható a folyó, mindössze egy távoli kék-zöld vonal. A Halandók Földjén  a gátak miatt a folyók színe mohás zöldnek tűnt.  Egészen a Cortez-tengerig rohan végig, mivel a Másik Földön van, így nem akadályozzák gátak, ezért kicsit másnak tűnik.

Mindegy!

Aki nem tűnt másnak, az Greaves.

Kiterjesztette a látását – az ő esetében ez valódi Harmadik Földi szarság – és látta a férfit: feje sima mint a kibaszott nap, pódiumon ült, heverőn, teát szürcsölt, egyik kezében a csészealj, másikban kisujját magasan felemelve tartotta a fehér törékeny csészét. Hát, nem vagyunk kis cukik ma délután?

Ha képes lenne természetfeletti ujjait a torka köré fonni és szorongatni, akkor megtenné. De az Negyedik Dimenziós baromság, ő meg még nem tart ott.

A szemben álló peremen a Milícia Harcosokból és a halál vámpírjaiból álló sereg állt egymással szemben és miért? Néhány férfi miért nem tudja csak engedni az embereknek, hogy felneveljék a gyerekeiket, a növényüket, fenntartsák a haszonállataikat és csak éljenek? Miért kerül elő mindig néhány seggfej, akinek arra van szüksége, hogy megszerezze a világot?

Jézus Mária!

Úgyhogy ma Greaves bejelentette a világnak, ő menti meg a Másik Földet egy elnyomó adminisztráció zsarnokságától, amit meg kell állítani. Így hívta Greaves a nő Phoenix-i műveletét, mivel az elsődleges funkciója a halál vámpírjainak visszatartása a Másik Föld leigázásától, ja, a Greaveshez hasonló faszfejek megállítása a föld elfoglalásától. Ezenkívül a szövetséges Főadminisztrátorok úgy irányították a területeiket, ahogy akarták. Igen, nagyon rohadtul zsarnoki.

Tökéletes.

Ma reggel kezdődött, amikor televíziós és internetes propaganda kampányt indított a nő adminisztrációja ellen. Felhasznált minden förtelmes képet a nőről, amit csak talált, ami a dühét bizonyította – elképzelte a képet a dühéről. Legalább a ruhája cuki volt. Különösen kedvelte a banán-piton földig érő estélyit, térdét behajlította és szélesre tárta, bőre és háta megfeszült, karját egy-ujjas tisztelgésre emelte a magasba. Oké, talán nem pont úgy néz ki, mint a Másik Föld vezetője. Sokkal inkább a Másik Föld őrült vezére. Még egy kis agyarat is villantott a fotón.

Jól van, na… mindegy.

Sajnos a kampányt az egész világon bemutatták, minden területen és minden nyelven. Marcus csapata éjjel-nappal folyamatosan ellenőrzi az egész világra kiterjedő műsorok sugárzását. És az elmúlt néhány órában nonstop átkozódott. Úgyhogy…. bassza meg.

És ma Greaves forgatócsoportja lefilmezte a férfit és a seregét. Távolról irányítható videókamerák nagyítottak rá a férfi, majd a nő seregére, ide-oda. Ha azok a francos dolgok egy kicsivel is közelebb mennek hozzá kézi-bombát dob rájuk.

Az Átlépettek Felszabadulási Hadserege.

Meg a seggem!

Az a kibaszott hazug rohadék!

Greaves hatalmas hazug volt a kopasz fejétől kezdve egészen a finom gyapjú öltönyének tökéletesen elrendezett mandzsettájáig.

Endelle teljes szárnyszélességével csapkodott és néhány lábnyira a levegőbe emelkedett. A repülő öltözete a kék világosabb árnyalatában pompázott, gazdag égszínkék a csatához. Már csak elvből leopárdos fejpántot viselt és egy pár leopárdmintás repülő szandált. Hé, egy nőnek megvannak a maga szokásai!

És az az árvácska-seggű Greaves is kurvára komolyan fogja venni. Különösen mivel az összegyűlt Milícia Harcosok kommunikációs sátrakat állítottak fel műholdas antennákkal. A férfi készült valamire.

A kérdés az, hány fog feltűnni és mennyire gondolja komolyan, hogy ma kihívja a nő adminisztrációját.

Nyugalom. A tanga-bevág-a-fenekébe mértékig dühös volt.

Másrészt az egyik előnye az ilyen hosszú életnek, hogy a mondás Most már mindent láttam, már egy évezrede a mantrája. Ha minden alkalommal kétségbe esne, amikor egy fasz légypiszok az izmait feszíti, akkor már rég pokoli sztrókot kapott volna. Nem mintha egy vámpírnak lehetne sztrókja, de mégis.

Habár valami megváltozott a nőben, kissé magabiztosabb lett mióta a Tökmag feltűnt. Talán azért, mert Braulióról beszélt; vagy amit megtudott Letoról, az egyik legkedvesebb barátjáról a régi időkből, aki tulajdonképpen nem is vált árulóvá; vagy, mert tudta a Felső Dimenzió nem teljesen temette el fejét a saját seggében. Biztos van kiút ebből a zűrzavarból.

Van egy ász a tarsolyában, amiről senki nem tud. Fogalma sincs, számíthat-e Parisára és Medichire, de mióta megtudta, hogy mindkettejüknek royle szárnya van, nos, valahogy nehezen viseli. Ő az egyetlen a bolygó felszínén, aki tudja, mire képes a royle szárny. Luchianne royle szárnyakkal bírt, és nem egy alkalommal használta őket.

Beszéljünk az előadásról.

Micsoda látványosság volt azokban az időkben. De segítségül hívhat-e egy ennyire tapasztalatlan párost – hát, a franc se tudja. Most inkább egy kis hit foglalkoztatta, ami bár egy szentségtelen ribanc, a Teremtő talán valahogy megsegíti az ő nem épp megfelelő csapatát, hogy szembe szálljon egy szociopatával és háromszoros túlerővel bíró csapatával.

Miközben magasabbra szállt és jobban kiterjesztette a természetfeletti látását, észrevette Greaves összeszedett seregének nagyságát. A férfi ÁFH-ja feketében volt, a hatás végett néhol gesztenyebarna hasítékkal. Mindkét oldalon a fekete bőr kilt az elvárt viselet, de a dolgok leegyszerűsítése miatt, Greaves serege gesztenyebarna bőr fegyvertartót hord, ami a nő szerint jó választás, de némi hímzés feldobná. Ha ebből kijut élve, megkéri Stannettet, adjon Greavesnek néhány divattanácsot.

A nő még magasabbra szállt. Észrevett valamit délnyugaton túl, valamit repülés közben, valami hatalmasat.

 Kibaszottul nem lehet – motyogta, miközben tovább figyelt. Tulajdonképpen aggódott. Amit az emberek nem szeretnek a háborúban, de egyenesen rajonganak érte, amikor mégis eljön.

Kissé behúzta a szárnyát és visszalebegett a földre. Seriffe Ezredes és Thorne mellette állt. Háttal állva a kanyonnak a férfiak felé fordult.

   Nem hiszitek el, hogy a kis barack mit csinált.

A férfiak egyszerre szólaltak meg. – Mit?

A nő megcsóválta a fejét. – Kibaszottul nem veszem el tőletek a tortát! Mondjátok meg ti, fiúk! Repüljetek negyven láb magasra és kutassatok délkeleten. Azt akarom, saját magatok nézzétek meg! Mondjátok el, mit gondoltok!

Hátraléptek néhány métert. Aztán kibontották szárnyaikat az összezárt állapotból teljes szélességükben, majd szinte koreografikus mozdulatokkal felemelkedtek és a kanyon pereme fölött lebegtek.

Thorne hangja a nő fejébe csapódott a megosztott kapcsolaton keresztül. Kibaszottul hülyéskedik velem?

Nem. Úgy látszik Greaves mindenre gondolt.

Akkor nem számít mi történik ma, semmiképpen sem fog veszíteni. Nem csoda, hogy a szürkületet választotta. Gondolom azért, mert a kanyon még szebb ebben az órában.

A nő megint felszállt és a férfiak mögé repült. A hátadnál, küldte. Ez a repülési protokoll formája, de mindig is nevetésre késztette.

Thorne leengedte a szárnyát és felé fordult, így a szemébe nézhetett.

  Ön szerint mikor kezdődik a tűzijáték? – kérdezte a férfi karcos hangon.

  Bármelyik átkozott percben.

De ahogy Seriffe Ezredes a nőhöz fordult, meglátta a hirtelen dühödt az érzelmeiben és visszahúzódott. A férfinak három kisfia van és a felesége. Rajongott a családjáért és most szembenéz mindennek a végével. Ha a férfi ma meghal, mi lesz Carolynnel és a kicsikkel?

Aj, a picsába!

Szinte a megfelelő időpontban tűzijátékok lőttek ki az égben és az összes videókamera különféle pozíciókba helyezkedett, hogy elkapják a legjobb pillanatot az eget telefröcskölő kék, zöld, lila és sárga színekről, az összes színről a nap alatt.

Visszarendelte a férfiakat a földre és követe a példájukat. A leopárdmintákat megint megvillantva ismét kiterjesztette a látószögét a kanyon peremén. Ott volt a férfi. Még a pillantásuk is találkozott ahogy a nőre emelte a csészéjét.

Az istenverte kibaszott pozőr.

***

Greaves azt részesítette előnyben, amikor mindenki nyer, mint amit pontosan megtett ma délután. A tűzijáték elragadó volt – nem a legbonyolultabb tervezés és mintázat, mint amit választhatott volna, de az utolsó pillanatban hozta meg a döntést, szóval természetesen kompromisszumot kellett kötnie.

Egyébként is, hogy tévedhet valaki egyáltalán a tűzijátékokkal?

Felhörpintette az utolsó korty teát. Mint a ludak, hattyúk és kacsák százada, a káprázatos ruházatukban, úgy mozdultak pont a kanyon közepén. Kezével intett segítőjének, vegye el a csészét és a tányért.

A fiatal vámpír nem nézett rá, miközben az oldalához sietett, meghajolt és teljesítette a feladatot.

Ahogy a szolga elment Greaves talpra állt – az előre elrendezett jel. Az összes tábornoka visszament a legénységéhez, Leto kivételével, aki a másodparancsnoka volt és Greaves jobb oldalán helyezkedett el. Letot mindig is közel tartotta magához. Valami nem volt rendben kedvenc disszidensével, de még nem volt ideje a mi-értet megfejteni.

Szerette, amilyen gyorsan a férfiak mozogtak, mindegyik eltűnt a legénység között, parancsokat ordítottak, amíg mindkét hadosztály harci energiától lüktetett, mind a tűzijátékok dübörgésétől, mind pedig a nagyszerű fényjátéktól az égen.

Ahogy dél felé fordult távol a kanyontól figyelte a levegőbe emelkedő halál vámpírjait, az elszánt gyilkosok mennyei hosszú sorát: erős fehér bőrük alatt halványkékes fénnyel, hatalmas csillogó fekete szárnyakkal és az izmos harcosok vad kisugárzásával. Az ígéret? Az Eljövendő Renddel mindannyiuk számára gondoskodik majd a haldoklók véréről.

A nap már majdnem lement.

Akkor hadd kezdődjön a szórakozás!

***

Endelle a fejét csóválta.

A francba!

A tűzijátékok már Greaves haderejének mindkét oldalán durrogtak, így a kanyon feletti égbolt tele lett szikrával és fénnyel. Igen… az előadás.

A szárnyas század szemben állt és túl közel helyezkedett el Endelle hadához. A vezetőjük hatalmas méretű ruhát viselt, a férfiak és nők szintén. A jelmez mélyen a levegőbe lógott, nagysága testmagasságuk kétszerese. Mind erős sisakot hordott, a szárnyuk olyan méretű volt, amely támogatta a súlyos öltözéket.

Endelle a fejét rázta, Thorne-nal szemforgatva néztek egymásra. Akármit is gondolt Greavesről, ez az egész kibaszott prezentáció istenverte briliáns.

A következő tizenöt percre még elnyúlt a parádé, zene harsogott az egyik új légi rendszerből, nehéz orkesztra zene, amiben a nő felismerte Holst The Planets-jét.

Jézus Mária!

Hát, talán ez egy kis megtérülés az utolsó látványos eset óta White Lake-nél, a Nagykövetek Bálján. Habár a gyújtóbombák megzavarták a tűzijátékot, tizenegy embert megöltek, számtalan híres nyilvános kertet felégettek, az ezt követő sajtó megdöbbentő támogatottságot szerzett Endelle adminisztrációjának. Szimpátiát és együttérzést váltott ki az egész világon.

Talán a ma esti kis bemutató Greaves kisujja köré csavarja a világot. Bassza meg! Mégis mi a francot tegyen, hogy ezzel szembe szálljon? És hány női és férfi harcosa fog halálba zuhanni ma este a kanyonban?

És – Isten őrizzen – elveszíthet bárkit is a Vér Harcosai közül?

Komoran összevont szemöldökkel állt a sorozatos tűzijáték sárkány alatt, ami most kelet felé suhant, elegánsan hullámzó mintákkal mozgott az alkonyi égbolton, az ezernyi hófehér hattyú felett.

Üzenetet küldött Thorne-nak. Kerítsd elő Medichit.!

***

Medichi karját Parisa köré fonva állt, várakozott, szeme az eget kémlelte, amin számos új sárkány jelent meg, mindegyik Endelle seregének legtávolabbi bal szárnya felé haladt. A hattyúk szinte szemben voltak velük.

  Annyira gyönyörű – motyogta Parisa.

Rettegés töltötte el a férfit. Az arcában szoros, húzó érzést tapasztalt, amit csak oly ritkán érzett. A legutóbbi alkalommal akkor, amikor rájött, nem Parisát figyeli, hanem egy hologramot.

A peremmel szemben elhelyezkedő seregre esett a pillantása, olyan távol estek, de mégis átkozott közel. Repülve a kanyon legtávolabbi pontja csak néhány szárnycsapásnyira esett. Bár úgy tűnt a Grand Kanyon elválasztja a két sereget, mégis semmiség, csupán illúzió.

Érezte a telefonja rezgését, jobb karját leengedve kihalászta a fekete készüléket. Showtime!

Fogadta a hívást. Habár érezte, hogy Parisa próbál elhúzódni, ő nem akart távolságot, elkapta a tekintetét és visszahúzta magához. A nő rámosolygott, a férfihoz simult és a mellkasának dőlt. Érzéseik megegyeztek.

  Mondd – válaszolt, a hangja csendesebb lett, mint amire számított.

Egy adag recsegés áradt a vonalból. – Akkor itt vagytok. – A zene a beszélgetés mindkét oldalán robajlott.

  Ja. Az északi végen.

  Endelle beszélni akar veled.

  Hé, seggfej – szólalt meg Legfőbb Őnagysága.

A francba, hogy megmosolyogtatta, csóválta a fejét.

  Hol van szükség ránk?

  Hát – elhúzódott, a zene elhalkult – attól függ. Befejeztétek a breh-heddent?

   Igen. – Megszorította Parisa vállát.

     Történt valami jelentős?

És most itt ez a kérdés. Több tucat különböző választ adhatna. Ehelyett elmondta a nőnek, amit hallania kellett.

  A szárnyunk lángolt – arany, ametiszt, kék, zöld színekben.

A férfi nem volt biztos benne, de mintha azt hallotta volna, hogy a nő azt motyogja: Hála Istennek.

 Jó – csattant fel. – Azt akarom tőletek, repüljetek fel és tegyétek, amit tennetek kell. Igazság szerint egy évezrede nem láttam már, úgyhogy ti is annyit tudtok, mint én. Vettétek?

  Igen.

  És Medichi?

  Igen?

  Azt hiszem minden rajtatok áll. – Majd felnevetett. – De semmi nyomás.

A vonal megszakadt.

A férfi megcsóválta a fejét.

  Mi az? – kérdezte Parisa. Amikor elhúzódott, ezúttal hagyta neki.

  Showtime és engedjük le a szárnyunkat.

Parisa komoran összehúzta a száját, miközben hátrált néhány lépést. Megvárta míg a nő előhúzza hihetetlen, lehetetlen szárnyait, mely annyira izmos, krémes fekete, ametiszt és arany sávokkal borított. A szélörvények miatt szorosan a testéhez húzta.

Rámosolygott a lányra. A férfi szárnyai egy hirtelen erőrobbanással törtek ki. Ő is szorosan a testéhez húzta.

  Most mi jön?

Megfogta a nő kezét. – Várunk. – De hogy mire, abban bizonytalan volt. Ó, Istenkém, hogy tudhatná bármelyikük is mit tegyenek?

Még egyszer a nőre nézett.

Legrosszabb esetben mi történhet: hogy ma este elveszíti őt, miután alig kezdődött el vele az élete?

***

Jean-Pierre Endelle seregének legdélibb szárnyában ezer Milícia Harcos vezére volt. Szíve a mellkasában dörömbölt, elnehezült, szinte fájt.

Az ellenség a levegőben volt a kanyon déli peremén.

Merde!

Felemelte a karját és ugyanabban a pillanatban szárnyat bontott. Hallotta maga mögött a válaszként leereszkedő szárnyak hangját, mint egy nagyszerű szél.

Most az volt a feladata, hogy teljesítsen, bármennyire is ideges volt. Az ellenség minden értelemben felkészültebb. Kamerák vették az összes pillanatot, ami minden bizonnyal Greaves teljes útvonalát érinti.

De ahogy a harcosok között mindig mondják, bassza meg!

Nagyon pontos.

Az ellenfél betört a kanyon oldalán és a levegőbe lőttek. Talán a távolság most nagyszerű, de a szárnyak gyorsan, nagyon gyorsan mozogtak.

A férfi kinyitotta a száját és kardját magasba emelve felüvöltött. Mögötte visszhangozták a Milícia Harcosok is. Szárnyával hosszan, lefelé irányuló lökésekkel csapkodott, majd a levegőbe emelkedett. Nem kellett megfordulni, hogy észrevegye, követik. Seriffe Ezredes embereinek dühe, hatalma és energiája hátulról tolta előre.

Átért az Északi perem falán, a kanyon fölé került, lassú, pontos mozdulatokkal siklott előre. Bal oldalt a periferikus látásával felmérte, hogy a harcos testvérek sem tesznek kevesebbet. Luken volt hozzá a legközelebb, a testvérek közül fizikailag legerősebb, szántotta a levegőt, hozzá hasonlóan előretört.

Minden ami harcossá tette a férfiban mozgott, az ereiben áramlott. Bőrének felülete kipirosodott. Készen állt.

Az ellentétes oldalán vezetve hosszú, szörnyű sornyi halál vámpírja közeledett. Elkezdtek négyesével szétválni, néhányan egyre magasabbra és magasabbra emelkedtek, mások alacsonyabbra. A mögötte lévő legényég ugyanezt tette, magasabban és alacsonyabban kiegyensúlyozott, többrétegű frontvonallá rendeződtek ha valaki lezuhan a kanyon alá, a többi harcos párt és csoportot nem fogja érinteni.

De a harc kaotikus és mindig a legrosszabb történik.

A perifériás látása lefelé irányult.

Azt látta, hogy nyolc halál vámpírja szoros formációban őt vette célba. A férfi nem várt kevesebbet.

Továbbrepültek, háromszáz yard, kétszáz yard, száz yard. Ejtőernyőzni kezdett a szárnyával és csak lebegett a levegőben, a szíve most már kalapált. Harminc láb. Nem várt, hanem sebesen előhúzta mindkét tőrét a fegyvertartóból és hagyta mindkettőt repülni. A pengék célba találtak. Két halál vámpírja a nyakát markolta, megpördültek és lezuhantak az égből, egyre lejjebb és lejjebb szánkáztak.

A megmaradt hat már a férfin is volt. Vágott, forgott, villámsebességgel felemelkedett, pörgött, vágott, egész idő alatt érzékei rátapadtak a szépfiúk pozíciójára.

A harc köde szállt rá, két évszázadnyi szolgálat dühe, olyan ellenséggel került szembe, aki nők vérét vette. Sokkal inkább állattá vált, mint emberré, még inkább megfeszültek az izmai és vadul morgott.

Vámpírt küldött vámpír után a mélységbe újra, újra, újra.

Néhány perccel később perifériás látásával felmérte a körülötte folyó csatát és letért a pályáról. A Milícia Harcosok a kanyon mindkét oldalán elhaló sikolyokkal sziklákra és a lenti folyóba zuhantak.

De amikor meghallotta, hogy a saját nevét ordítják és felismerte Luken hangját, magasan felrepült és pillanatokon belül levágta a harcosokat, akik követni merészelték. Kiterjesztette természetfeletti látását látta ahogy Luken a halála felé bukdácsol, egyik szárnyát átvágták.

Egyetlen pillantás a csatára bizonyította, hogy Greaves seregének száma  túlszárnyalja a Milícia Harcosokét.

Választás előtt állt: marad és támogatja a körülötte lévő Milícia Harcosokat vagy megmenti Lukent. De csak egyetlen döntést hozhatott.

Szinte teljesen összezárta a szárnyait, amitől teste rakétává változott. A kanyon alja felé tartott. Pillanatok alatt Luken zuhanó teste alá érkezett. Felfelé irányulva kézi-bombát dobott a férfi alá, lassítva a harcos zuhanását.

Luken még így is keményen ért földet. A férfi megdöbbent, remegett, a bal szárnyának egy vége fájdalmas szögben lógott.

Jean-Pierre biztonságos helyre akart illanni vele, de tudta, hogy egyik szárnya sem bírná ki az utazást.

Csak ebben a pillanatban vette észre, hogy Luken fegyvertartóját magasan elmetszették a hasfalán, amiből ömlött a vér.

A férfi felnézett. Greaves hadereje Endelle seregét az északi peremhez vezető út egyharmadáig szorította. Igen, ez az a pillanat, amikor számítanak a számok.

Erősen szorította meg a harcos kezét.

Luken arca sápadt volt.

  Menj, testvérem! Ments, akit csak tudsz!

Ez Luken halálos ítélete, hiszen sebesülései kiteszik a támadásoknak. Mégis Jean-Pierre-nek muszáj visszatérnie a sokkal sebezhetőbb Milícia Harcosokhoz.

Jean-Pierre bólintott, amikor egy hirtelen szellő, nagyon meleg és furcsán megnyugtató, áradt a kanyon északi része felől.

  Érzed ezt? – kiáltotta Luken. Pislogott párszor, egyik kezét a gyomrára szorította.

  Oui – válaszolt Jean-Pierre. – De mi ez? Nem értem, ez pedig egyre csak erősödik.

Luken elkiáltotta magát.

  Atya ég! Jean-Pierre, szélesítsd ki a látótered. Látod őket? Látod őket repülni? Együtt: Mindkettejük szárnya lángol.

   Ki?

 Medichi és Parisa. Ó, te jó ég! Megcsinálták! – A foga összekoccant, sápadt, nagyon sápadt volt.

Jean-Pierre Luken köré tette a kezét. Igénybe vette látását és kiszélesítette. – Oui – kiáltott fel. A szellő erős széllé erősödött, súlyosan pulzált a nagyszerű hatalomtól. – Látom őket. Akkor igaz, nem csak mítosz.

  Nem csak mítosz – mondta Luken, hangja elhalkult.

Béke ereszkedett Jean-Pierre, olyan, amilyent soha nem tapasztalt még. Felfelé nézett, minden egyes küzdelem megszűnt, az ellenfelek egyre csak haladtak a szélek felé, megosztva, mit jelent az úgynevezett jóindulatú szél, ami békét hoz, nagyszerű békét.

A látását szélesen és élesen Medichin és Parisán tartotta, miközben áthaladtak a fejük felett. Ők voltak, mint egy hatalmas hosszú lángalak: ragyogó arany, gördülő lángokban ugráló ametiszt, legalján kék és zöld, mély lila és lángoló arany.

Egyszerűen gyönyörű!

***

Parisa Antony mellett repült, csupán szárnyaik fesztávja választotta szét őket, de mégis összekapcsolta a breh hedden és a szenzáció, hogy royle szárnyaik vannak.

A színek előtte, felette, mellette és alatta irányíthatatlanul áradtak. Nem tudta elképzelni, hogy nézhetnek ki Antonyval, ahogy átrepülnek a kanyonon  szétválasztva az ellenséget az ellenségtől, mindkét oldalt visszairányítva: Greaves haderejét a déli peremre, Endelle-jét pedig Északra.

Szíve elviselhetetlenül megtelt, telecsordult melegséggel, jókedvvel, békével. Igen, olyan sok békével.

Abban a pillanatban megkezdődött a folyamat, amikor elindultak az Északi Peremhez. Minden egyes másodperccel növekedett az érzés, addig míg eltelt a mítosszal, miközben Antony mellett repült. Még az erőt is érzékelték, ami éket kovácsolt az ellenfelek közé.

Idővel befejezték a rohanást, a csapatok között távolság keletkezett, ami légvonalban legalább öt kilométer lett, a nő már nehezen lélegzett. Nem tudta, hogy fékezhetnék meg a lángokat és a szelet, de amikor Antony szárnyával egyszer az ő irányába bökött, elkapta a tekintetét és a férfihoz hasonlóan lassított. A lángok a sebesség fokozatos csökkenésével együtt halványultak.

Néhány pillanat elteltével ejtőernyős pozícióban lebegett a férfi előtt. Gyenge mozdulatokkal ide-oda mozgott a kora esti szellőben.

A férfi feléje biccentett és elküldte: Keressük meg Endelle-t!

A férfi az ellentétes irányba indult, de sokkal lassabb ütemben, így még a nő lélegzete is lecsillapodhatott. Végig a földön a Milícia Harcosok Endelle szakaszából egymás után hangos kiáltásokkal és öklüket a levegőbe emelve éljenezte meg őket, ezernyi boldog hang emelkedett a csillagok felé.

 Parisa olyan sok harcost látott lehullani a levegőben az első vonalak fölött átrepülve, le a most már feketeségbe boruló kanyonba. Az emlékek még évekig kísérteni fogják, de ellágyította a tudat, hogy hány harcos élhet csak azért, amit ő és Antony tettek ma.

Miközben Antonyvel együtt Endelle-t keresve szántották a levegőt, Marcus szárny pozíciót vett fel a nő bal oldalán, Thorne szemben Antony jobb szárnyánál helyezkedett el. Nemsokára elérték Endelle-t, a többi Vér Harcossal a levegőben találkoztak, mindegyikük diadalmasan kiabált – Zacharius, Kerrick és Santiago. Mindegyik formációba rendezkedett be Thorne és Marcus háta mögött. Bár Lukent sehol nem látták, sem Jean-Pierre-t.

Antony erős hangon szólította meg. – Balra dőlünk?

Parisa követte az utasítást, kissé megdöntötte bal szárnyát, majd ejtőernyős helyzetbe került Antony oldalán, hat lábnyira landolt Legfelsőbb Őnagyságától.

De Endelle csupán bólintott neki, majd egyesével mindegyik harcosnak. Seriffe Ezredes a balján állt, Thorne pedig, miután leszállt a nő jobbja felé indult.

Komor volt, miközben megszólalt.

     Luken megsérült. A kanyonban van Jean-Pierre-rel, aki megmentette az életét. Már elküldtem Horace-t hozzájuk.

És azokkal az egyszerű szavakkal szertefoszlott bármilyen béke és jókedv, ami meghatározta Parisa életének utolsó tizenöt percét. Az esti szél minden felől nyögéseket hozott, szörnyű csend telepedett az életben maradt és sértetlen Milícia Harcosokra.

 A veszteség elfogadhatatlan – mondta a nő. – De hálásak vagyunk Medichi harcosnak és Lovejoy átlépettnek, amiért volt bátorságuk együtt harcolni ma este és valami olyat létrehozni, amit azóta nem láttam, mióta Luchianne a Másik Föld légáramlataiban repült. Titeket megáldottak azzal, hogy az ajándékotok használata a mi nagyszerű társadalmunkat segíti. – Szünetet tartott és keményen nyelt. – Most pedig törődjünk a sebesültekkel és azokkal, akiket ma este elvesztettünk.


Lexy

1 megjegyzés:

PopAds.net - The Best Popunder Adnetwork