Kegyetlen: VIII. fejezet

                                                                8. fejezet

Roxie

Hátra lépve figyeltem Axelt és néhány srácot az edzőteremből, ahogy a számos dobozt cipelték be. A hétvégén összepakoltam a vackaimat, elköltöztem a szobatársamtól és most már itt vagyok Axellel.

Ha azt mondom mindez forgószélszerű cselekvés, érzelem és kis zavar a részemről, akkor alábecsülöm a dolgokat.

–      Hová szeretnéd, hogy tegyem ezeket? – kérdezte az egyik srác.

–  A hálószobába. – Az arcomat pír öntötte el az ötletre, hogy Axellel fogom megosztani a hálószobát és erről mindenki tud.

Már egy hónap is eltelt mióta megkért, költözzünk össze. Biztosra mentem, hogy idejében értesítsem a lakótársamat, de ő több mint boldog lett ettől. Tulajdonképpen biztos vagyok benne, hogy azért, mert így nyugodtan beköltözhet a pasija.

Úgyhogy szerintem mindkettőnknek bejött a dolog.

–      Hé, te – szólalt meg Axel a hátam mögül, éreztem a derekam köré fonódó karjait, majd a mellkasa keménységéhez húzott.

Hezitálás nélkül hozzá dőltem. Izzadt és mocskos voltam az egész napos mozgástól, de imádtam, ahogy megérint akkor is, ha előtte egy zuhanyra lenne szükségem.

–  Ez még mindig furcsa kicsit, nem? – kérdeztem Axeltől, az egyik srácra mosolyogtam, aki hatalmas dobozt cipelt.

–      Nem – válaszolta nagyon komolyan, megfordított és a kezei közé fogta az arcom.

–      Ez maga a tökély.

Az arcát bámultam, majd lenéztem a testére, a fehér pólója alól kikandikáló tetoválást fixíroztam, éreztem a belőle áradó erőt. Annyira erős, olyan hatalmas, de mellettem a gyengéd oldalát használta, azt amitől olyan érzésem támadt, hogy én vagyok az egyetlen nő a számára.

–      Mert itt vagy. Mindig itt vagy!

Nem vettem észre, hogy hangosan is kimondtam a gondolataimat, míg meg nem hallottam a szavait. Mosolyogtam, képtelen voltam bármit is mondani, mert az érzelmeim túlságosan előtörtek.

Ez közös életünk első napja, a lépcsőfok, ami meghatározza a további jövőnket. Semmit nem akartam jobban, mint Axellel leélni az életemet.

Még egy óra és a srácok elmennek, egyedül hagynak minket Axellel.

A kanapéhoz megyünk és leülünk, s bár jelen pillanatban csodálatos lenne egy zuhany, mégis inkább sütkérezni akarok a pillanatban, arra vágyom, hogy Axel körém fonja a karjait és hagyjuk leülepedni az eseményeket, hogy mindez valóban megtörténik.

–     Remélem, hogy mindenben biztos vagy, kicsim. – A hangja mély és morgós, de ott van benne a kedvesség, amire számítottam is tőle.

–      Semmi másban nem voltam még ennyire biztos.

–      Jó, mert az enyém vagy és én nem engedlek elmenni.

 

***

Axel

Néhány héttel később…

A tömegben a csajom után kutattam, de a ring előtt összenyomódott testek hatalmas tömege várakozott. Csak tíz perccel korábban láttam, de az már rég volt. Azonnal látnom kell, magam mellett érezni, a szívemben, az életemben.

Majd megmozdult a tömeg és megláttam a ring mellett; Hunter, az egyik bokszoló a klubból állt mellette. Hatalmas a rohadék, de hűséges: rábólintott, amikor megkértem, hogy figyeljen rá, miközben a lány engem néz. Ez megkönnyebbülést jelentett számomra.

Elkezdtem ugrálni a lábamon, megdolgoztattam az izmaim, bemelegítettem. Kapucnis felsőben voltam, ami részben eltakarta az arcom.

–  Készen állsz? – kérdezte Johansson, az egyik edző. Hátba veregetett, én pedig bólintottam.

Roxie-val az oldalamon bárkivel és bármivel megküzdők. Ő az én erőm.

Megfordultam és a hátsó szoba felé indultam, megkerestem az öltözőszekrényem, előhúztam egy kis dobozkát és a táskámba süllyesztettem. Egy eljegyzési gyűrű. Egy kézzelfogható ígéret számára, hogy mindig hűséges leszek, örökké szeretni fogom és soha nem hagyom cserben.

Eldugtam a táskába a gyűrűt, de nem tudom, van-e akkora golyóm, hogy megtegyem, amit meg kell.

Ő az enyém, meg akarom mutatni neki, hogy egész életemben ő az igazi.

Tudom, hogy szerelmes vagyok belé, de a valódi kérdés…. igent mond nekem?

***

Axel

A kérdés

Azt figyelem, ahogy Roxie megrendeli az ételt. Pokolba, egész nap képes lennék figyelni őt, éhen halnék, hagynám elsuhanni magam mellett az egész világot, mert annyira rá koncentrálok, mint semmi másra.

–      És lesz egy üveggel a legdrágább borukból!– Nem mintha tudnék bármi szart is a borokról, egyébként sem valami flancos étteremben vagyunk, de ahol mi vagyunk, azt szeretném különlegessé tenni.

Olyan gyakran viszem el valahová, amennyiszer csak tudom, mert ahányszor dicsekszek vele, mindannyiszor rátehetem a kezem, közel tartom magamhoz és mindenkinek a tudomására hozom, hogy hozzám tartozik, olyan ajándék, amit kibaszottul nem fogok elveszíteni.

Roxie rám mosolygott, látom a huncut jeleket az arcán.

–      Még csak nem is szereted a bort – mondta és a vízért nyúlt.

–      Igen, nem igazán, de a bor romantikusabbá teszi a helyzetet, nem?

Ismét mosolygott, ami olyan pokoli édes.

 Előre nyúlva a kezembe fogtam az övét. Nem tudtam, hogy a faszba fogom a legjobb módon megcsinálni, de azt tudom, mit akarok tenni.

Az életem hátralevő részét ezzel a nővel akarom tölteni, családot akarok vele, mindent meg szeretnék adni neki, amit megérdemel.

Úgyhogy még több időpocsékolás nélkül felemelkedek, megkerülöm az asztalt és letérdelek előtte. Egyik kezével eltakarja az arcát és körülnéz, valószínűleg azt látja, hogy a többi ember minket bámul. Érzem magunkon a pillantásaikat, de ezzel nincs gond. Azt akarom, hogy mindenki tudja meg: akarom az elköteleződést ezzel a nővel.

Benyúlok a zsebembe, megfogom a kis fekete dobozt és kiveszem.

A fejemben milliószor lejátszottam már ezt a pillanatot, a tökéletes időzítést, a beállítást, amit mintha csak ránk írtak volna. De igazából kurvára féltem, nem tudom készen állok-e.

Azóta készen állok, mióta ráébredtem az iránta érzett szerelemre, el akarom neki mondani, megmutatni életem hátralévő részében.

***

Roxie

Nem tudom miért lepett meg a helyzet. Tudom, hogy Axel szeret, hogy feleségül akar venni. Rengeteg alkalommal elmondta mióta hivatalosan is egy pár vagyunk.

De látni letérdelve, maga előtt a kis fekete dobozzal, egy pillantás a szemeiben lévő tiszta odaadásra, megrendítette a belsőmet.

–  Roxie Isabella Carte, te vagy az egyetlen valódi és igaz dolog a világon, az egyetlen személy, aki a mindenséget jelenti nekem.

Visszatartottam a lélegzetem, miközben Axelt hallgattam; nagyon furcsa, hiszen mindenki minket néz az étteremben. Még a pincér is néhány lépéssel mögöttünk állt, aki kihozta a borunkat, helyet adott Axelnek, hogy letérdelhessen.

–     Régebb óta ismerlek, mint amire emlékszem, és te vagy a legfontosabb ember az életemben. Nélküled minden megszűnik, a légzés, az élet. Nélküled nem vagyok ember. Semmi sem vagyok.

Most már sírok, hatalmas kövér könnycseppek gurulnak le az arcomon, a kezemre hullanak, amiket összeszorítok az ölemben. Kinyitja a dobozt, amiben a leggyönyörűbb gyűrű feküdt, a gyémántról – a ráeső fényben – ezernyi apró  szikra cikázik a levegőben.

Az eddig visszatartott levegő kirobban a tüdőmből.

–      Azt akarom, hogy a feleségem legyél, a gyermekeim anyja. – Kiveszi a gyűrűt és feltartja. – Szükségem van rá, hogy a lelkem másik fele mindig velem legyen. Hozzám jössz feleségül, Roxie?

Letörlöm a könnyeket, de tovább hullanak. Olyan átkozott boldog vagyok, nagyon elképesztő, ahogy életemnek ez a darabja is végre a helyére kerül. Kislány korom óta erről álmodtam, Axel szemébe nézve tudtam, hogy ő az egyetlen fiú, akihez feleségül akarok menni.

– Igen – mondtam, mielőtt észbe kaphattam volna. A nekem szánt mosolya ragyogóbb, mint a gyémánt, amit az ujjamra húzott.

Felemelt és szorosan átölelt, mindenki velünk örült az étteremben.

–      A világ legboldogabb nőjévé teszlek – suttogta a fülembe.

Hátradőltem, a kezem közé fogtam az arcát és azt mondtam:

       -   Már megtetted!

Lexy