Caris Roane: Born of Ashes - VI. fejezet

 

„A megadás csak a kezdet.”

-                Közmondások Gyűjteménye, Beatrice a Negyedikről

 

6. fejezet 

Jean-Pierre mellkasa érzelmektől dagadt, miközben Fionát figyelte, aki kezével a férfi munkaasztalát érintette, amin a ház minden faanyagát megmunkálta: levette a méreteket, fűrészelt, gyalult, csiszolt. Érzelmei túlcsordultak, habár alig viselt el többet a szavaiból és a tetteiből, amik életet leheltek a lelkébe.

Nem tagadta meg a meghívást. Nem jegyezte meg, hogy az asztal, bár nem mocskos, de nem is tiszta. Nem ajánlotta fel az ágyát vagy a puha kanapét a nappalijában.

Nem, úgy ment oda hozzá, hogy arra gondolt, mindez jó és helyes, oly módon, amit a lelke képes megérteni, még ha az elméje más helyszínt javasolna ahhoz, ahol megléphetik utazásuk újabb lépcsőfokát.

A saját kezével építette ezt a házat, most pedig a nőre teheti a kezét és építhet valami újat.

Közel lépett hozzá, megállt előtte. Megérintette a nő arcát; a bőre puha volt az elhasznált harcos-kéz alatt. Fiona arcát a férfi kezébe fordította és megcsókolta a durva éleket, a kard markolatának két évszázadnyi forgatása okozta bőrkeményedéseket.

–    Megtisztelsz – suttogta a férfi.

Ajkai már duzzadtak voltak, az illata betöltötte a szobát ‒ vajas sütemény illata volt. Tudta, mi fog történni, ahogy a lány felé hajolt. Apró levegővételek hagyták el a száját. Az illata besűrűsödött a köztes térben. Könnyed nyögés találkozott az ajkával, ahogy megcsókolta a lányt.

Jean-Pierre, küldte a nő. El fogok élvezni tőled.

Menj el! A férfi elmélyítette a csókot, nyelvét a lány ajkai közé csúsztatta. A lány felsikoltott, és a férfi mélyen belé fúródott. A lány belekapaszkodott a  karjaiba, ahogy a férfi magával vitte. Újra és újra felkiáltott, amíg alig bírt állni. A férfi átcsúsztatta a karját a dereka körül, éppen csak annyira húzódott hátra, hogy nézhesse a lány kipirult arcát és csillogó szemét.

–   Hogy csinálod?

– Mindig ezt kérdezed. Szerintem a legjobb kérdés inkább az, te hogy csinálod ezt, chérie? Közted és a férjed, közted és Terence között is ilyen volt?

A nő lefelé nézett, azt kívánta bár ne mondott volna semmit. Néhány emlék visszarepíti a boldogtalan időkbe, ez pedig az egyik ilyen emlék.

Egyik ujját a nő álla alá téve megemelte, kényszerítette, hogy belenézzen a szemébe. – Értékelem a férjed iránt érzett szerelmed.

–  Ó, Jean-Pierre, olyan elégedetté teszed a szívem. – Könnyek siklottak ki a szeméből, egy kis óceánnyi fájdalom. Aztán a nő felnevetett és megtörölte az arcát. – Terence régen mindig incselkedett velem. Mindig nagyon készen álltam. Egy halom gyújtósnak tűntem, ami arra vár, hogy meggyúljon. De téged nem zavar, ezt hallgatni?

A férfi csak a fejét csóválta. – Hát persze, hogy nem. – mosolygott. – Hát, lehet egy kicsit, de azért, mert a breh-hedden ilyen abszurd.

A férfi tekintetét kutatta. – Nem szeretném, ha nagyon komolyan vennéd ezt a pillanatot.

Megrázta a fejét. – Azt hiszem, mindketten ugyanúgy érzünk, vágyakozunk, de visszafogjuk magunkat, non?

A nő is bólintott.

A nő karcsú derekára simította a tenyerét. Mosolygott, hiszen az ujjai összeértek.

A férfi kigombolta a nadrágját ‒ mivel az állát lehajtotta, hogy megdolgozza az elülső cipzárt, a nő közel hajolt hozzá, és végigszaglászta bőrét a halántékán, amíg liba-bőrözni kezdett a nyakán és a mellkasán.

Az izmai megfeszültek és elengedtek.

A férfi a padlóra tolta a nő nadrágját, aki kilépett belőle, majd lerúgta a magas sarkúját is. Lenézett, de nem a padlóra, hanem a combtól a bokáig terjedő szép, sápadt bőrfelületre. Végigsimította ujjával először az egyik, majd a másik meleg combot. Halkan felszisszent, majd a férfi vállára tette a kezét.

Előrehajolt, és ismét a férfi nyakához simult. – Vedd ki a hajadból a cadroent - suttogta. – Látni akarom a hajad, érezni akarom az ujjaim között. Olyan régóta vágytam már erre. Nagyon régóta szeretnék annyi mindent csinálni veled.

Megcsókolta a nyakát, nyalogatta és csókolgatta. Ezek az apró, cicaszerű gondoskodások tüzet gyújtottak a testében, meggyengítették egyes részeit, miközben másokat megerősítettek. Emiatt nehezen emelte fel a karját, hogy engedelmeskedjen a nő parancsának. De végül sikerült neki, és kiszabadította a haját. A cadroent a hálószobájába küldte.

Mindkét kezével előrehúzta a haját. Most hosszú volt, kissé vad hullámokban, itt-ott néhány kósza fürttel. A Vér Harcosai mind hosszú hajat viseltek, ősi rituálé volt, a hosszú haj viselése az erőt és az elkötelezettséget tükrözte. Ujjai mindkét oldalon belemélyedtek a férfi hajába, és egyre lejjebb húzta a kezét, az ujjhegyei átbújtak és összekapcsolódtak a kabátjával.

De az ujjai persze a hajába gabalyodtak, ezért a férfi megfogta a kezét, és kibogozta őket. Tartotta a lány tekintetét, miközben mindkét kezét az ajkához emelte, és egymás után megcsókolta az ujjait. A lány lélegzete ismét könnyed volt, nagyon gyors.

Az ajkai szétnyíltak. Lehelete a férfi felé áramlott ‒ a cukrászda édes illatát idézve. Borzongás futott végig a testén. Mit megtehetett volna vele a nő!

Olyan édesen ölte meg a férfit. Vajon tudta, milyen hatással van rá? Az, hogy a tekintete nem tévedt el, elárulta neki, hogy igen. Bizonyára nagyon tetszett a férjének, és kétségtelenül úgy, hogy a legkevésbé sem volt tudatában a rá gyakorolt hatásnak. Tudta, hogy ez nagyon is igaz volt Fionára - nem volt benne semmi ravaszság, és ezért szerette őt.

Elengedte a lány kezét, és kioldotta a derekán lévő kis masnit. Kigombolta a blúzát, amíg szét nem tudta tolni. A melltartója mélyen kivágott volt, és nagyon finom krémszínű csipkéből készült. Telt mellei voltak, és a férfi lélegzete megváltozott a látványukra. A férfi mélyen lehajolt, és a lány torkából halk hang kavargott, amikor az ajkai sorban megcsókolták mindkét dombot. A keze nyugtalanná vált, miközben folytatta a csókot.

Végigtapogatta a lány mellbimbóját az anyagon keresztül, kemény gyöngyökké formálta őket. Az ajkak és a kezek érintése új hangokat, új kiáltásokat és nyöszörgéseket csalt ki a lány torkából.

A lány ujjai ismét a férfi hajába túrtak. – Jean-Pierre - motyogta a lány. Érezte az ajkát, majd csókokat a fején.

A melltartót a bal mellére tolta, és a szájába vette a mellbimbót. A nő zihált és felsírt. – Újra el fogsz repíteni - mondta zihálva.

Jó, küldte a férfi.

Szopogatta, keményen és gyorsan.

A lány teste vonaglott. Megesküdött, hogy még sosem látott nőt, aki ilyen gyorsan elélvezne, de sejtette, hogy ezek csak halvány árnyékok, nagyon apró petits mortsok, és csak előjátékai annak, amit a férfi a lány testével elérhet.

Vajon a nő hagyná? Vajon végigsöpörhet-e rajta – ahogyan akarta –, egy súlyos hullámot a testén, a nagy gyönyört, talán olyat, amilyet még soha nem tapasztalt?

* * *

Fiona Jean-Pierre-re borult, karjai a férfi behajlított vállai köré fonódtak, miközben a férfi lassította a mellbimbójának szopogatását. A lélegzete felszínes lihegésekben jött, testében a letargiának az az édes sodrása volt, amely mindig is kísérte az ilyen gyors csúcspontokat.

Elengedte a mellét és felemelkedett, hogy az ujjai egészen a feje tetejéig el tudjanak érni. Megsimogatta a férfi haját, aztán felemelte a karját, hogy ujjaival még egyszer végigsimítson a férfi hosszú, félig göndör, félig hullámos fürtjein.

Jean-Pierre-nek csodálatos haja volt. Nem szőke vagy barna volt, hanem valahol a kettő között. Minden külső rétege és hosszú tincse aranyszínű volt, különösen a napfényben; az alatta lévő, az sötétebb, nehezebb, mintha ez a két tulajdonság keveredett volna benne, egy lágyabb, játékosabb réteg a keménység fölött, amely minden harcost jellemzett.

Végtelenül gyengéd volt vele is. Vajon tudta, hogy a lánynak mekkora szüksége van a szelídségére? Rith üldözése megkeményítette és bátorságot adott neki. De ebben a csendes, meghitt pillanatban visszatértek a félelmei. Eszébe jutott mindaz, amit elvesztett, amikor oly régen elrabolták Boston utcáiról.

Egy ujját a lány szemöldöke közé helyezte. – Miért aggódsz ennyire, chérie?

Megrázta a fejét, aztán felnevetett a csalódottságának kifejezést adó nevetéssel. – Attól félek, újra megkötözve ébredek.

–   Oui. Hát persze, hogy félsz. Ez nem fog egyhamar elmúlni. Mondd csak, mit tehetek, hogy megkönnyítsem?

A mosolya lágy volt, szinte incselkedő.

A lánynak rá kellene gondolnia. Elvégre már két szép könnyed feloldozást is kapott tőle. – Csókolj meg - mondta a lány.

Nem várt további felkérésre, hanem eltüntette azt a néhány centit rendkívüli magasságából, hogy találkozzon a lány ajkával. Ezúttal nem volt gyengéd, és a lány nekidőlt a férfinak, a kemény mellkasának, átkarolta a nyakát, és sűrű, dús hajába fúrta az ujjait. Elvette, amit a férfi adott, és még többet nyújtott cserébe, amíg a férfi egy nyögéssel elengedte.

Jean-Pierre intett az egyik kezével. Nem volt biztos benne, hogy mit értett ezalatt, amíg fel nem emelte az asztalra és kemény fa helyett, puha gyapjútakarót érzett az alsóneműje vékony selyme alatt. A férfi olyan átkozottul figyelmes volt. A szíve fájni kezdett, ahogy a vállára tette a kezét.

A férfi nagyon mélyen lenézett, és szétnyitotta a térdét. Ujjának görbülete a csiklójára siklott. Egy zihálás hagyta el a torkát.

A férfi tekintete találkozott az övével. – A tested, ma chérie, egy finoman hangolt, csodás hangszer. A lány tovább zihált, miközben a férfi a szemébe nézett, és folytatta ezt a lágy, meghitt érintést.

Ujjai szétterültek, és a lány egy nagyon furcsa mozdulatot érzett, majd rájött, hogy a férfi leparancsolta a fehérneműjét. Felkuncogott, és nagyot nyelt.

A félelem elkezdett körbe-körbe mozogni a gyomrában, mint egy élőlény, akit az érintése, a közelsége felébresztett. Vajon ezt akarták csinálni? Tényleg szeretkezni fognak?

Nem értette azt a kis lényt, de a mozdulatok felgyorsultak, és a lény egyre feljebb és feljebb kezdett kúszni, megbénítva a gyomrát, a mellkasát, a torkát.

–   Chérie, mi az? Mi a baj?

A lány megrázta a fejét, és a torkát szorongatta. – Nem tudom. Nem tudom. - Furcsa könnyek égették a szemét.

A férfi letakarta a torkára tett kezét. – Regarde-moi. Nézz rám.

A lány mereven a férfira szegezte a tekintetét, de nem kapott levegőt.

A férfi hosszú percekig kutatta a szemét. – Érzem, ahogy a pulzusod száguld. - A férfi hátrébb húzódott a lánytól. – Abbahagyom.

A nő zihált, és megrázta a fejét. – Nem. Ez nem lenne tisztességes veled szemben.

– Nem érdekel, mi a helyes vagy tisztességes. Csak az aggaszt, hogy ilyen hirtelen szorult helyzetbe kerültél.

Fiona kényszerítette magát, hogy lélegezzen, hogy túllépjen a torka körüli szorításon, a mellkasát valami acélszalaghoz hasonló szorításon. Visszakényszerítette a lényt a gyomrába, de nem tudta rávenni, hogy ne mozogjon gyors, fenyegető körökben.

El kellene mennie, de utálta a gondolatot, hogy így távozzon. Valami nagyon nem stimmelt vele. Valami nem működött jól, mióta megmentették. Még öt hónap elteltével is ilyen kínokkal és félelemmel élt.

Valaminek meg kellett történnie, meg kellett változnia.

Amikor a férfi újabb lépést tett hátra, és a tekintete elsiklott az övéről, amikor a nő érezte nemcsak a férfi kétségbeesését, hanem az elszántságát is, a karját előrelökte, és a tarkójánál elkapta a férfi nyakát. Nem engedte el. – Bűvölj el - kiáltotta.

–    Mit? Nem értem.

– Bűvölj el. Hallottam már róla történeteket. Tudom, hogy képes vagy rá. Minden Milícia Harcos elvarázsolja a nőket, akikkel táncolnak és szeretkeznek a Vér és Harapásban. Bűvölj el engem.

Megrázta a fejét. – Nem. Nem így foglak megkapni.

A lány megértette, minek kell most történnie, ha tovább akarnak lépni. Megértette, hogyan kel és nyugszik a nap minden nap, hogyan jön és húzódik vissza a dagály. El kellett ragadtatnia magát. A félelmei, amelyeket nem ő maga okozott, nem engedték volna, hogy még egy lépést tegyen vele.

Elhatározása elmélyült, és leengedte a karját a férfi válláról. Pillantása a férfi kemény tekintetével találkozott, és gondolataival átfedte a férfi elméjét. Fogva tartott egy csendes szörnyeteg, és erőtlennek éreztette önmagam. Tudom, hogy nem bírnám elviselni a súlyodat, ha ezek a félelmek elnyomnák a pillanatot. De, Jean-Pierre Harcos, mon homme, aki az én breh-em lenne, ezt meg kell tenned értem és értünk.

A világon mindennél jobban magamon akarom érezni a súlyod. Mindennél jobban akarom, hogy a testünk és lelkünk most rögtön összekapcsolódjon, ezen az asztalon, amin felépítetted az otthonod. Könyörgök neked, bűvölj el és tégy a magadévá. Kérlek!

Az utolsó szó rezonált, figyelte, ahogy a férfi lehunyja a szemét és remeg.

Amikor kinyitotta, észrevette benne az új elhatározást, a lény pedig a lelkének legsötétebb zugába menekült. A férfi elméje elérte az övét, a béke hullámai érkeztek a szeméből.

***

Jean-Pierre-nek rengeteg nő könyörgött már azért, hogy bűvölje el és vigye a Vér és Harapás vörössel borított fülkéibe, amit tulajdonképpen épp a Metro Phoenix-i harcosok számára hoztak létre.

S bár érezte, hogy Fiona kezd elmerülni, amikor a vámpír elméje ‒ ami tisztán és teljesen vámpír ‒, elkezdett gondolatokat küldeni a nő elméjébe, már akkor tudta, hogy ami következik, az mindentől különbözik majd, amit eddig átélt. És nem csak a breh-hedden miatt.

Fiona egyik halandó nőhöz sem hasonlítható, akiket elcsábított. Ahogy gyengéd bűvölő fogással tartotta az elméjét, megérezte a hatalmát. Hullámokban lüktetett a férfi felé, túl rajta, mintha az ujjpercek nemcsak az elméjét kutatnák, hanem az egész testét.

Kemény volt a nadrágjában, készen állt a nőre, készen állt kielégíteni. Egy gondolattal leparancsolta a ruháit, amitől éles kiáltás hagyta el Fiona torkát. A megbűvölés nem jelentette az érzékelés hiányát, csupán a félelmeket engedte el.

Egyik kezét a tarkójára csúsztatta, másikat a hátára, miközben lefektette a puha sötétkék takaróra, amit az ágyáról villantott oda. Nem bírta elviselni a szálkák lehetőségét az elefántcsontfehér bőrében. 

Ezüst kék szemei üvegesek voltak, ajkai szétnyíltak, lélegzete ismét apró lihegésekben jött, amelyek lágy, cukrászdai illatát árasztották a férfira, ami viszont olyan volt, mintha új ujjak dörzsölnék finoman a farkát.

A férfi nagy gonddal helyezte el a lányt, felemelte és megigazította, amíg a csípője mélyen az asztalra nem került, és a lábait gondosan a vállai fölé rendezte.

Most már remegett, de nem a megerőltetéstől, hanem azért, mert amire olyan régóta ‒ öt hosszú hónapon át ‒ vágyott, néhány centire volt a nyelvétől.

A lánynak tökéletes gesztenyebarna háromszöge volt; ahogy térdre ereszkedett, nem törődve azzal, hogy a cementpadló kemény és hideg a bőre alatt, az ajkai végre találkoztak a lány alsó ajkával. A lány kezei most a fejbőrébe nyomódtak, mintha arra sürgetnék, hogy menjen oda, ahová nem is kell sürgetni.

Hosszan és mélyen megcsókolta a lányt, használta a nyelvét is. Mennyire szeretett volna már itt lenni, megízlelni a lányt, érezni a fodrozódó húsát a nyelvén.

A lány csípője vonaglott a férfi alatt. A férfi alkarját a csípőjére tette, hogy a helyén tartsa. A lány sarkai a férfi hátizmaihoz nyomódtak.

Számára a női fészek olyan hely volt, amelyet ki lehet élvezni, ahol ráér, és most az egyszer nem sietett a csúcsra. Elmosolyodott, hosszú vonalat nyalt a lány édes nyílásától a fészek csúcsáig. Igen, most az egyszer a nő nem sietett, a férfi minden egyes csókkal és nyalással növelni kezdte a tüzet. Érezte, hogy a nő sürgetése egyre nő, ahogy az erő elegáns áramlása is, amely most hullámokban áradt át rajta.

A férfi felnyögött, válaszul az elméje megtelt a lány gondolataival: Jean-Pierre, köszönöm, köszönöm. Olyan békésnek érzem magam, a nyelved és az ajkaid olyanok, mint a mennyország.

Hosszú ideig szeretkezett vele szájával és nyelvével, a végsőkig hajtotta, aztán visszahúzódott, amíg a sarkai egyre erősebben nyomódtak a férfi hátába, és a nyöszörgése sírássá változott.

Jean-Pierre, kiáltotta a lány a fejében.

A férfi most is belé hatolt, mély lökésekkel, a nyelvével. A lány kiáltásai egyre halkabbak lettek, mígnem felnyögött és meggörbítette a hátát. A férfi most már keményen, mélyen tolta be a nyelvét, egyre gyorsabban és gyorsabban, amíg a lány felsikoltott. De tovább nyomta, úgy, hogy újra és újra magával hozta a lányt.

Végül a csípője megnyugodott. Még egyszer nagyon mélyen megcsókolta, lassan és áhítattal, minden egyes finom ráncot kiélvezve.

Felemelkedett, látta, hogy a lány szeme még mindig üveges, de a fejében a gondolatai összefüggők voltak. Hogy te mennyire kielégítesz engem. Még soha nem éreztem ilyet. Mindig gyors rohanás, és kellemes, de nem így... ó, Jean-Pierre.

Azt válaszolta: A te hatalmad, Fiona. Olyan, mintha az elmémet birtokolnád, mintha az elmémben lennél. Ez olyan gyönyörű. És hullámokban érzem az erődet a testemen. Nagy szükségem van rád.

Az ajkai mosolyra próbáltak húzódni, de az elragadtatás hajlamos volt nagyon mozdulatlanul tartani az arcát. Akkor vegyél magadhoz, chérie.

Óvatosan visszatolta a lány lábait, a dereka köré húzta őket, miközben felállt. A lány összekulcsolta a bokáit.

Lenézett, és megborzongott, mert olyan közel volt ahhoz, hogy megszállja a lányt, ahogyan Toulouse óta vágyott rá, fájt neki. A kezével irányította magát, és gyengéd lökdösődésbe kezdett. A lány nagyon szűk volt, felnyögött a farkának jelenlétére.

Kicsit jobban nyomta, és elkezdett belé hatolni, lassan, nagyon lassan, kiélvezve ezt az első menetet. A lány aprókat kiáltott, rángatta a karját, sürgetve a férfit. Figyelte, ahogy hosszú, vastag keménysége kezd eltűnni a lány testében. Most már remegett, karjának izmai úgy remegtek, mint egy futásra kész csődör.

A nő felsikoltott, és a csípője felemelkedett az asztalról. Csak ekkor emelte tekintetét a lány arcára, és látta, hogy könnyek csorognak a szeméből. Csak ekkor vette észre, hogy az ő szeme is nedves.

Nagy szépség rejlik a szeretkezésben.

Még egyszer lenézett közéjük. Testének sötét szőrzete most eltakarta kapcsolatukat a szeme elől. De többet kellett látnia, ezért visszahúzódott. A farka nedves volt, így amikor visszatolta, simán siklott, előredőlt és kezeivel a nő két oldalán tartotta magát. A csípője nem akart megállni, pedig akarta, de kemény volt, nagyon kemény.

* * *

Fiona elveszett, mélyen az elméjében, mert Jean-Pierre ezen a varázslatos helyen tartotta. Egyszerre volt olyan nyugodt, mégis olyan izgatott és eleven, mint még soha. A férfi most beledöfött, és egy olyan helyen dörzsölte át a testét, ami hatalmas élvezetet okozott. Azt kívánta, bárcsak a férfi örökké folytatná, tolná és dörzsölné.

A fejét egyik oldalról a másikra fordította.

Fiona, suttogta a fejében.

Hallotta őt, de nem tudott reá koncentrálni. Oui, küldte a lány.

Hallotta a férfi nyögését, lökései most már gyorsabbak voltak.

Ki akarlak szabadítani a rabságból. Megengeded? Megpróbálod?

Félek. Ez annyira csodálatos. Nem is sejted. Félek. Félek.

Ne is törődj vele. A hangja csak suttogás volt. Közel vagy?

Közel? Közel a mennyországhoz? Igen, közel volt. Közel az extázishoz? Ó, Istenem, igen. Soha nem érzett még ilyesmit.

De volt valami, amire vágyott, valami nagyon is sajátos a vámpírok világában, ahová most tartozott. Azt akarta, hogy Jean-Pierre vegye el a vérét.

Jean-Pierre, küldte.

A férfi felnyögött. Imádom a hangodat a fejemben. Mondd el, mire vágysz. Bármit megteszek.

Vedd a véremet. Ott és abban a pillanatban, ahogy kimondta, a belső izmai megfeszültek a férfi körül.

Chérie, semmi mást nem kívánok, mint ezt, te is tudod, hogy igen. De azok után, amin keresztülmentél...

A nő félbeszakította a férfi szavát. Ez egyáltalán nem ugyanaz a dolog. Ne feledd, amit velem tettek, azt tűkkel és gépekkel csinálták.

De biztos vagy benne, hogy készen állsz? A vér az, amit elvettek tőled azokban az években.

Jean-Pierre, te nem "elveszed" a véremet, én adom neked, én pedig jobban akarom ezt, mint ahogy azt ki tudnám mondani.

–   A francba - mondta hangosan a férfi, teste megdermedt.

Az volt a baj, hogy annyira készen állt, és a gondolat, hogy a férfi agyarai a nyakában vannak, annyira felizgatta, hogy úgy játszott rajta, mélyen belül, mintha a kútjának ujjai lennének, és ő lenne a hangszere. Nem tudta pontosan irányítani, hogy mit csinál, de a férfi érzése, olyan mozdulatlanul, olyan keményen, mély nyögéseket váltott ki a torkából.

– Abba kell hagynod. El fogok élvezni. Fiona. – Minden egyes szót zihált. – Kérlek, hagyd abba.

Mély levegőt szívott, ugyanolyan mozdulatlanná vált, mint a férfi. Könnyedén zihált, próbált nem érezni ennyit. Csak azt bánta, hogy ilyen sokáig várt azzal, hogy átadja magát a férfinak.

Egy hosszú, hosszú pillanat után elernyedt a válla, és úgy tűnt, mély levegőt vesz. Most a lány fölé hajolt, és a füléhez, a torkához, a nyakához simult.

Pont a lány vénája fölött kezdte nyalogatni. Nyelvének minden egyes érintése borzongást küldött végig a lány vállán, mellén, hasán keresztül, a lányt arra késztette, hogy megfeszüljön körülötte. A férfi ismét mozogni kezdett benne, ezúttal lassan. 

A bűvölés meglepte, hogy ennyit tudott érezni, szinte élesen, és mégis ennyire nyugodt tudott lenni az elméje.

Érezte, ahogy az erei kiemelkednek, hogy találkozzanak a férfival; mielőtt felkészülhetett volna, a férfi mélyen belevágott, és szívni kezdett.

Az éles szúrás gyorsan elmúlt, a szopogatás, ahogy a férfi a torkába szívta a lány vérét, erotikus ballada volt. Élvezte a hangot, szerette, hogy amit adott neki, az olyan módon táplálja őt, ami a Második Földön rejtély volt. Tudta, hogy a vérében benne van az ereje, valamilyen módon a férfi erejére is hatással lesz az övé.

A csípője megmozdult, a lökése egyre gyorsabb lett. A szíve felgyorsult, a férfi pedig felnyögött, és erősebben húzódott a nyakához.

Gyönyörű az ízed, chérie.

Kezei végigsimítottak a férfi hosszú haján, majd megtalálták a hátát. Szárnytövei érzékenyek voltak, és a lány úgy találta, hogy az övé nedves lett a gyönyörtől. A keze végigsimított rajtuk, így a férfi vonaglott az érintése alatt, gyorsabban döfött, erősebben szívta.

Mozdulatai egyre gyorsabbak lettek.

Jean-Pierre. Olyan közel járok.

Elhagyta a nyakát, és hátrahúzódott. Az ajkai vörösre színeződtek.

Csókolj meg, küldte a lány.

A férfi lecsapott rá. Abban a pillanatban, hogy megízlelte a vérét a férfi ízével párosulva, a gyönyör áramlani kezdett keményen, görcsökbe húzódva a testében; extázist küldtek a teste mélyen lévő részeibe lövellve, majd felfelé utazva a kútjában, hogy emelkedjen, egyre magasabbra és magasabbra.

Megadom neked, amit adnom kell, kiáltotta az elméje az övében. Érezte, ahogy az erő elhagyja a testét, és a férfi élesen és hangosan felkiáltott, kemény lökésekkel belé hatolva, amelyek ismét elrepítették.

Az erőd hullámként hömpölygött fölöttem, tépte a bőrömet, a mellbimbóimat, simogatta a nyakamat, most mélyen, olyan mélyen ... ó, Istenem. A férfi már kiabált, francia szavakat, amelyeket a lány nem értett, de nem számított. Az orgazmus repült, aztán visszahúzódott, hogy újra felépüljön és újra repüljön, amíg a mennyezet fagerendái felé nem sikoltozott, a háta ívelt, a férfi háta ívelt, a teste az övéhez csapódott.

Jean-Pierre. Jean-Pierre.

Fiona. Mon Dieu!

Az orgazmus elszállt, mint egy gyönyörű dal utolsó hangja, valami francia dal, talán a "La Vie en Rose".

A csípője lelassult, és végül megállt. A lány teste elernyedt.

Egy pillanattal később felemelte a bűvölet fátylát. Fiona többször pislogott. A férfi fölötte egyensúlyozott, távol tartotta magát tőle, de még mindig kapcsolatban volt vele.

A mellkasához emelte a kezét, és a férfi szemébe nézett, az óceán színű szemekbe.

Az arcára tette a kezét. – Ó, Jean-Pierre, ez olyan gyönyörű volt.

–    Csak egy dolog tette volna még tökéletesebbé - mondta a férfi.

A lány bólintott. – Tudom. Talán hamarosan meg tudom csinálni a megbűvölés nélkül is - de egyelőre ez is maga a  tökéletesség.

A férfi megcsókolta, a nő még egyszer megízlelhette a vérét, ami a testéből származott.

Bár még a testében maradt és néhány centire távol tartotta magát a mellkasától, az őrült vad dolog a gyomra mélyén megint tekergőzni kezdett.

–  Kérlek – suttogta a nő.

S bár úgy tűnt, a férfi magában összeomlott, mégsem esett a nőre. Előredöntötte a fejét és egy sima mozdulattal kihúzódott belőle. De az utolsó másodpercben a nő teste láthatóan belé kapaszkodott, nagyon mélyen és szorosan. Elkapta a férfi tekintetét. Megijedt a férfi iránti ragaszkodásától.

Felvonta a szemöldökét. – Fiona?

Megrázta a fejét, próbálta figyelmen kívül hagyni a gyomrában lévő hullámzást. – Én… én… – végül a kezébe temette az arcát.

Folytatta a visszavonulást, kezébe parancsolt egy mosdószivacsot, amit gyengéden nyomott a combjai közé.

A gesztus annyira normális, olyan képtelenül hétköznapian rendelkezik furcsa megnyugtatással, amitől a nő halkan kuncogott. – Köszönöm – motyogta. Már elfelejtette mennyire rendetlen és milyen kínos tud lenni a szex, s ahogy találkozott a tekintetük, a nő csak gyengédséget látott.

A bűvölés elmúltával a férfit bámulta, a kipirult arckifejezését, a homlokát borító verejtéket, a torkát, a mellkasát, a ragyogó szemeit, a válla köré hullott csodálatos harcos haját.

–   Úgy nézel ki, mint egy …. isten, ami a mitológiából származik. Esküszöm!

A férfi kacagni kezdett és játékos módon, amiről a nő tudta, hogy egyedülállóan a férfihoz tartozik, felemelte a jobb karját és befeszítette a bicepszét.

A vámpírnak olyan izmai voltak, amitől a lány felnyögött. Felemelkedett, a férfi bicepszére tette a kezét, és megszorította. Kávéillat hulláma áramlott át rajta. Belélegezte és lehunyta a szemét. A vágy ismét úgy kavargott benne, mintha nem most élte volna át élete legjobb szexét.

De ez már nevetséges. Felült. Hirtelen tudatosult benne, hogy milyen kevés ruha van rajta, hogy a szoba hűvös. A karjával eltakarta a mellkasát.

A férfi kinyújtotta a karját, és egy pillanattal később megjelent egy másik takaró. Betakarta, hogy a lány melegen és biztonságban érezze magát. A kezével összefogta az elejét.

Nagyon figyelmes férfi volt minden tekintetben, a lány szíve szinte fizikai mozdulattal nyúlt felé. Vajon olyan nagyon rossz lenne, ha együtt élne ezzel a férfival?

Képes lenne rá? Képes lenne ismét átadni magát?

Nem tudta. Igazság szerint nem várta, hogy ilyen messzire jussanak. De Endelle segítségével felfedezte az új erejét, s eközben kicsit enyhült az ellenállása a breh-heddennel szemben.

Ezt megtehetné, szeretkezhetne Jean-Pierre-rel.

–  Most – szólalt meg, közben az asztal szélére siklott és talpra állt. – Az ágyban akarlak látni. Nem, felejtsd el. Alvás. Azt akarom, hogy aludj.

Mély sóhaj távozott a férfi mellkasából. – Azt hiszem megtehetem, ha mellettem leszel.

A nő rábólintott. Tudta mibe került az elmúlt öt hónap a férfinak. Ezt megteheti érte: egy kis nyugalom az elméjének, így képes lesz elaludni.

Lexy