Caris Roane: Born of Ashes - XV. fejezet

 „Találd meg a legmélyebb helyet, élj ott, majd emelkedj fel!”

– Közmondások Gyűjteménye, Beatrice a Negyedikről

 

15. fejezet

 

Amikor Fiona befejezte a nevek felsorolását, hangja szinte rekedt volt az erőfeszítéstől, lassan felállt. A térdei fájtak a kemény cementtől, de nem törődött vele. Rith elájult. Hosszú ideig, a felsorolás felétől kezdve remegve, sírva, az anyját hívva vette át a szót, de a nő csak a bűneit tárta elé. Rávette, hogy emlékezzen az életekre, amelyeket tönkretett - nem csak a nőkre, akik meghaltak, hanem azok családjára, akik soha nem tudják meg, mi történt a feleségükkel, az anyjukkal, a nővéreikkel, a nagynénjeikkel és a nagyanyjukkal.

Igen, elájult, fekete szemei fennakadtak és eltűnt az öntudatlanságban.

De jobban érezte magát, mint azóta a nap óta valaha, amikor elvették a szülővárosától, az élettől, amit szeretett, a gyerekeitől, a férjétől, az anyjától és az apjától, a nővéreitől és a testvéreitől, a családjától, a barátaitól, a világtól, amit Terence-szel együtt építettek.

Tudta, hogy Casimir nem jó szándékkal küldte Ritht. Fondorlatos lélek az övé. Biztos volt benne, hogy valami rossz fog következni. De most hálát érzett iránta, mert jó volt szembeszállni azzal az emberrel, aki oly sokáig rabszolgaként tartotta őt és a többieket.

Pislogott és tudatára ébredt, hogy Őnagysága mellette áll, nem sokkal a kezdetek után már vele volt. – Köszönöm − fordult hozzá.

Endelle szemei soha nem tűntek még ettől ősibbnek. Csak bólintott, de nem szólt semmit.

A levegő olyan csendesnek tűnt.

Fiona megfordult és megdöbbentette, hogy mennyi Milícia Harcos gyűlt  össze a nagy térben, mindannyian térdre rogyva, némelyikük arca nedves, némelyikük szeme üveges, némelyikük álla elszántan előreszegezve, szembenézve a háború és még több háború jövőképével.

Fel akart ajánlani nekik valamit. Meg akarta köszönni, amiért csatlakoztak hozzá, mert ez a kedvesség és tisztelet hatalmas megnyilvánulása volt a háború láthatatlan és általában nem elismert áldozatai iránt.

Felemelte mindkét karját - és csak ekkor vette észre, hogy a hatalom aranyló ragyogását árasztotta, amelyet obszidián-lángként hordozott.

Imádkozott a Teremtőhöz a szavakért, majd így kezdte: – Legkedvesebb harcosok − kik azok ellen küzdötök, akik felhasználták az elesett asszonyainkat −, erősítsen és áldjon meg benneteket ez a mai megemlékezés. Isten éltessen benneteket, hogy folytassátok a harcot, a kiképzést és a saját erőtökben való növekedést! Miközben ezt az utolsó szót mondta, átment a férfiak között, hogy Jean-Pierre elé álljon. A férfi eltüntette a kardját, kitárta a karját a lány előtt.

A lány közéjük sétált, a férfi pedig erősen átölelte. – Je t'aime, Fiona. Je t'aime! (Szeretlek, Fiona! Szeretlek!)

Potyogtak a könnyei, nem tudta megállítani őket. Valahol az elméje mélyén észlelte, hogy a Milícia Harcosai kezdtek felkelni és visszamenni az épület fő részébe, de a sírása folytatódott.

Jean-Pierre mellette állt, a karjaiban tartotta, addig sírt, amíg már nem tudott több könnyet ejteni.

Még Rith is eltűnt, Endelle vitte el, hogy Prágába, a COPASS-hoz szállítsák, ahol bíróság elé áll majd a háborús bűneiért.

Nem volt kétsége afelől, hogy bajok fenyegetnek, mert Casimir mindenki előtt teljesen felismerhetővé tette magát.

De ebben a pillanatban, amikor a könnyei végre elálltak, örült, hogy az ellenségét végre elkapták és bebörtönözték, ő pedig még mindig életben van. Az életének ez a része végre véget ért; jónak és helyénvalónak tűnt számára, hogy most itt áll, a breh-je karjaiban, amelyek átölelik és szorosan tartják.

* * *

Thorne a láda Endelle-lel szemben lévő oldalán állt. Annak ellenére, hogy Rith eszméletlen maradt − attól kezdve, hogy Fiona felolvasta neki a bűneit −, Endelle szoros természetfeletti pajzsot helyezett a ketrec köré, még egy réteget, amely megakadályozta, hogy Rith eltűnjön.

Egy fél világgal arrébb, Prágában voltak, a COPASS eurázsiai részlegének leszálló bejáratánál, az engedélyre vártak, ami Thorne számára a világ egyik legnagyobb bohózatának tűnt. Mintha a leszállóplatformon őrködő, jelenlévő biztonságiak nem ismernék fel, hogy kik ők.

A leszálló biztonságiak dicséretére legyen mondva, mélységesen elnézést kértek és kerülték Endelle tekintetét. Okos harcosok.

Endelle azonban furcsa, meghatározhatatlan hangulatba került; talán azért, mert Fionával térdelt a rögtönzött szertartáson, ami nem éppen a kedvence.

Thorne együttérzőbb akart lenni. Tényleg ezt akarta. De nem ivott egy kortyot sem, mióta a nőjét áthelyezték a Superstition-hegyi Látók Erődjébe. Amennyire ő tudta, Endelle nem tett különösebb erőfeszítéseket, hogy odavigye a seggét, és rávegye Stannettet, tartsa be az alku rá eső részét. Endelle megfelelő képességgel rendelkezett. Akkor miért nem lépett még személyesen kapcsolatba Marguerite-tel?

A tekintete végigsöpört a fekete-fehér csempepadlón, arra gondolt, hogy ennek az épületnek a leszállóterében akár egy kisebb repülőgép is helyet kaphatott volna. Végül Endelle felé fordult, mert tudnia kellett. – Szóval, mi a franc folyik az erődben? – Mostanra már biztosan megtudott valamit.

– Stannett a régi trükköket alkalmazza.

Megpróbálta elkapni a nő tekintetét, de az nem fordította felé a fejét. Egyenesen maga elé meredt. Az állkapcsa mozgott. Már éppen kiabálni akart vele, hogy megmondja neki, kijátsszák, de volt valami furcsa abban az állkapocsban, és ahogyan ide-oda mozgatta, mintha kavicsot gurítana a szájában. Egy izom a füle közelében megrándult.

– Szóval nem beszélünk? – kérdezte.

– Nem. Nem beszélünk. – mondta, mint a visszhang.

A szavak keményen megütötték a fülét. Próbált olvasni a nőben, de az empátia a képességei legalján volt. Mégis, most a Második Földön élő felemelkedők közül ezt a nőt ismerte a legjobban - és valami történt. Valami megváltozott.

A gondolatai a Superstitionhoz vándoroltak. Egy órája repült ki az Erődhöz, csak egy kis kitérőt tett. Elfelejtette, mennyire le volt zárva. A száz Látónak otthont adó cellák körös-körül voltak, de az ablakok talán négy hüvelyk magasak, három láb szélesek voltak. Egy macska is nehezen tudott volna megszökni.

Az északkeleti oldalon lévő egyik rész ködbe burkolózott, kétségkívül Stannett alkotása. Bármi más is lehetett, mert egy hatalmas rohadék volt.

Úgy jött vissza a felderítő küldetésről, mintha ólom süllyedt volna a gyomrába. Ha sikerülne betörnie, a COPASS-nak joga lenne felelősségre vonni - és ki tudja, mi lenne a vége. Talán börtönben töltene egy kis időt. Súlyosabb esetben kivégeznék, mert megsértette egy olyan intézmény szentségét, amelyet a COPASS törvényei erősen szabályoznak.

És most Endelle olyan állapotban volt, hogy nem tudott olvasni benne, a nőjét pedig egy szociopata börtönözte be.

Tökéletes.

Egy dolgot biztosan tudott. Nem fog sokáig ülni a seggében az ujjával. Ha Endelle nem cselekszik, nem oldja meg ezt a paródiát, lyukat robbant az erődön és rohadtul kijuttatja onnan Marguerite-et.

– Furcsa szar hangulatban vagy – mondta Endelle.

– Rögtön visszajövök.

Ekkor Darian Greaves és húsz egyenruhás Milícia Harcosból álló kíséret vonult be az ajtón.

Thorne előredőlt, bal karját Endelle elé vetette, a jobb kezében megjelent a kardja.

A „kis barack” azonban elmosolyodott, mindkét kezét felemelte, mintha megadná magát. – Békével és jutalommal érkezem, mert úgy tűnik, a Második Föld uralkodója bíróság elé állította az elmúlt évszázad egyik legsajnálatosabb háborús bűnösét.

A ketrec megzörrent. Rith megpróbált felülni, de Greaves csak ránézett a férfira, aki visszatelepedett, és a szemei ismét befordultak a fejébe.

– Visszahoztuk a háziállatodat − mondta Endelle. − Gondoltuk, talán hiányzik neked.

A nagy barna szemei még tágabbra nyíltak. – Sajnálom, de nem értem, mire gondol. De mindegy is, nekünk előadást kell tartanunk.

Mintha csak végszóra érkezett volna, egy másik kíséret lépett be, vagy inkább ömlött be a leszállóhelyre. Zene szólt, egy lendületes induló, talán Sousa. Sok trombita. Legalább negyven hiányos öltözetű szépség lehetett, mindannyian teljes felszerelésben − és kiválasztva −, kétségtelenül a megfelelő szárnyfesztávolság és szín alapján. Szárnyaik mind a krém és a fehér árnyalataiban pompáztak, de átlagos méretűek voltak. Egyenlő számban sorakoztak fel a ketrec ellentétes oldalain.

– Ez meg mi a fasz, Greaves? − morgott Thorne.

De Darian Endelle közelébe húzódott, és két újabb szépség, akik ezúttal nem szárnyakkal parádéztak, mindkettőjük elé lépett. Egy nevetségesen túlméretezett csekket vittek magukkal.

– Elnézést kérek, hogy megvárakoztattam, de néhány percbe telt, amíg a nevét rányomtattam a csekkre.

Riporterek és villogó kamerák sokasága következett, szintén mint egy visszafogott, majd elszabadult áradat, sokan közülük kérdéseket kiabáltak, amelyekre egyikük sem akart válaszolni.

– Ki kapta el a szörnyeteget?

– Bíróság elé fog állni?

– Madame Endelle, a PETA beperli önt?

Thorne el akart tűnni onnan. Ebben a hatalmas bohózatban azonban ő volt Endelle egyetlen igazi biztonsága, ezért a közelében maradt, de a kardját eltüntette. A penge rendkívül éles volt, az általa azonosított markolat mindig potenciális veszélyt jelentett bárki számára, aki túl közel került hozzá, és véletlenül érintkezett vele.

Endelle − Thorne meglepetésére −, még mindig nem úgy tűnt, mintha bármire is reagálna. Nem értette. Általában a nő pofátlankodna, húzná Greavest, egy pillanatig sem tűrné a jelenlegi közelségét.

– Még mindig olyan szagod van, mint a citromos bútorlakknak –  motyogta Endelle. De mosolygott a kameráknak.

A kamerák kattantak.

Greaves nem reagált a szipogásra, hanem előrelépett, és lelkesítő beszédet mondott az eljövendő Rendről, a terveiről, hogy segítsen a Második Föld uralkodójának az egész Második Társadalom javításában, bla-bla-bla-bla.

Amikor azonban Greaves befejezte, tett egy lendületes mozdulatot, mire az egész sajtótestület megfordult, és visszament a folyosón túlra. A szárnyas szépségek követték, akárcsak a két szépség, akik a túlméretezett csekket vitték.

Greaves egyenruhás harcosai átvették a ketrecet. Anélkül, hogy rájuk nézett volna, felemelte a karját, és eltűnt.

Thorne ismét egyedül maradt Endelle-lel, leszámítva a leszállóhely biztonsági őrségét.

Endelle felé fordult, az állkapcsa még mindig csikorgott. – Azt hiszem, épp most vertek át minket.

– Gondolod? – Túlságosan is nyugodt volt ahhoz képest, ami az imént történt.

– Nos, nem lehet, hogy az első számú közellenség megjelenik egy ketrecben, és mást vársz. Az én tippem az, hogy Greaves egy hónapos tárgyalást fog csináltatni a COPASS-szal, természetesen televíziós közvetítéssel, amelyen maga Greaves fog elnökölni, megrendezve, lefilmezve, összevágva. Talán még néhány látványosságnak számító repülő hattyút és libát is bedob a biztonság kedvéért.

Végül Thorne megfogta a könyökét és megszorította. Erősen. Ritkán ért Endelle-hez, mert a nő a szart is kiverte belőle. – Mi a fene bajod van?

– Nekem? Semmi különös. Mondtam már, hogy Braulio meglátogatott?

– Ki a faszom az a Braulio?

Endelle felemelte a karját és eltűnt.

Thorne utánavillant, követte a nyomát, egyenesen az irodájába. Az íróasztala fölé hajolva találta, a kezét a márványra helyezve.

Most már kurvára aggódott. – Jól van. Bökd ki! Ki a fene az a Braulio és miért viselkedsz így? Nem vagy önmagad, vagy nem vetted észre?

A nő felemelkedett és felé fordult. – Minden megváltozik, felforrósodik. Most olyan rossz érzésem van, Thorne, mintha a dolgok elindulnának... gyorsan... és semmit sem tehetek ellene. Nem tudom megállítani. Nem tudom megjavítani. Nem tehetek semmit. Még a Superstitionba sem tudok bejutni, és ott valami történik.

Később kiszűri a legtöbbet abból, amit a nő az imént mondott. Egyelőre azzal az egy dologgal foglalkozott, ami megszállta az elméjét. – Adj egy parancsot, és a legjobb kézi-bombámmal leszedem az Erőd bejárati ajtaját.

– Telepatikusan kapcsolatba tudsz lépni Marguerite-tel?

– Nem. És hidd el, próbáltam.

– Bassza meg. Rendben. – Felnézett az órára. – A francba. Ki kell menned a határvidékre.

– Ez sokkal fontosabb.

– Nem, nem az. Még nem. Hadd beszéljem meg Fionával. Ő akkor is kapcsolatba lépett Marguerite-tel, amikor senki más nem tudott. Marguerite az obszidián-láng vörös fajtája.

Thorne a kezével árnyékolta az arcát. Folyton ide-oda rázta a fejét. – Száz éve be van zárva. Ez nem igazságos vele szemben. – És velem szemben sem. Szüksége volt rá. Azt akarta, hogy minden úgy legyen, mint régen, hogy továbbra is találkozhasson vele, hogy kordában tarthassa a démonait.

– Akkor valószínűleg megérted, mit érez Fiona. Az ő élete semmit sem változott. Több mint száz évig volt vérrabszolga, és most meg nyakába szakadt ez a sok aranyszar.

– Akkor Jean-Pierre biztosan pokolian érzi magát.

– Alábecsülöd a helyzetet.

Megmozdult, hogy a fenekét is az asztal szélének támassza. Majd két méter magas, száztíz kilót nyomott. Ő volt az egyik legerősebb vámpír a Második Földön, de ebben a helyzetben körülbelül olyan erősnek érezte magát, mint egy kibaszott csótány.

Egyik kezével a hajába túrt, előhúzta a cadroenjét. – Most mi a fenét kéne tennem?

– Biztos vagy benne, hogy Marguerite nem a breh-jed? Mert úgy viselkedsz, mint a többi seggfej.

– Nincs meg az illata, szóval nem, nem a breh-jem, de egy évszázada szeretők vagyunk, és szeretem. Mindez nem tűnik el csak azért, mert te máshova költöztetted.

Endelle vállai megereszkedtek. – Hát, a francba, a kurva anyádat.

Igen, ez nagyjából összefoglalta a dolgot.

* * *

Jean-Pierre kiterjesztette természetfeletti hallását, Fiona után hallgatózott. Elmosolyodott. Visszatért a házába, Endelle köde beborította az egész birtokát. A nője olyan biztonságban volt, amennyire csak lehetséges. És... a nő az ő segítsége nélkül is biztonságban tartotta magát.

Dúdolt, miközben a zuhany alatt állt, a hang très jolie volt.

A konyhában állt, egy egyszerű ételt készített a nőnek erre a kora esti órára. Később mesquite faforgács felett csirkét fog grillezni, de most, oui, valami egyszerűt.

Délutánra elvitte Alisonhoz, aztán otthagyta, hogy vásárolhasson neki egy ajándékot, olyasmit, amiről remélte, hogy nagyon fog neki tetszeni. Egyáltalán nem gondolta komolyan. Nagyon könnyednek, egyszerűnek kellett tartania a kapcsolatukat, akárcsak az ételt, amit enni fognak.

Ha megtanulja kezelni a kettejük közötti dolgokat, talán a következő néhány nap vagy hét megmutatja mindkettőjüknek, hogyan lépjenek előre anélkül, hogy nagyon belegabalyodnának a breh-heddenbe, vagy szükségét éreznék a beteljesítésének. Talán elmúlnak az érzések, a férfi visszatérhet a háborúskodáshoz, a nő pedig obszidián-lángként szolgálhatja Endelle-ét anélkül, hogy a felemelkedők őrzőjének állandó védelmére lenne szüksége.

Ezt akarta, hogy minden egyszerű maradjon, hogy továbbra is folytathassa a háborút. Talán még vissza is térhetne a Vér és Harapáshoz és mindazokhoz a nőkhöz, akikkel egykor éjszakáról éjszakára szeretkezett. Oui, most már kezdett úgy tűnni, hogy mindegyikük élete visszatérhet valamiféle normális kerékvágásba.

Egy edény epret öblített le egy rozsdamentes acél szűrőben. Néhányról lekaparta a leveleket, és felszeletelte. Egyes kisebb epreket félbevágott, míg másokat egészben hagyott. A legnagyobb epret, amely akkora volt, mint egy kisebb ököl, szintén egészben hagyta.

Kiterjesztette az érzékeit, és ezúttal meghallotta a hajszárítót és még mást is. Kicsit jobban figyelt, és rájött, hogy a „La Vie en Rose”-t dúdolja.

A mellkasára tette a kezét. Azt kívánta, bárcsak ne kedvelné annyira ezt a nőt, bárcsak ne szeretné.

Sokféle szerelemben hitt. A Fiona iránti érzelmeiről úgy döntött, hogy a szenvedélyes szerelem lágy változata, nagyon gyengéd. A maga módján gyönyörűnek tartotta, és ezért mondta, hogy Je t'aime.

De ma este nem akart szerelemről beszélni. Szavakra nem volt szükség ahhoz, amit Fionának tervezett, az ajándékhoz, amit vett neki, és a pezsgőhöz, amit tölteni fog neki.

A mai este az ünneplésé volt, mert a Rith Do'onwa néven ismert nagy gonoszt ketrecbe zárták és a COPASS-ba vitték Prágába, ahol a Nemzetközi Bíróságon fogják elítélni az emberiség elleni bűneiért. Thorne mesélt neki a leszállóhelyen történt bohózatról, hogy Greaves undorító szertartást rendezett Rith állítólagos elfogására, így ez igencsak megkérdőjelezhető siker volt. Marcus még azt is megírta, hogy látta a felvételt az esti híradóban. Micsoda teljes baromság.

Vagy ahogy az amerikaiak szerették mondani: mindegy.

Márciusban elég hűvös a levegő ahhoz, hogy a kandallóban pattogjon a tűz. De nyitva hagyta az ablakot is, hogy a nedves pataklevegő bejusson a nappaliba. A kanapé puha, barna bőrből készült, és a fekvő rész fölé valami takarót tett, a szivárvány minden színéből kötött, hosszú rojtokkal. Több okból is odatette.

Ránézett a takaróra, és egy kép jelent meg előtte, olyan erősen, hogy le kellett tennie az éles metszőkést, kezét a pultra tette, hogy levegőhöz jusson. Milyen gyönyörűen nézne ki Fiona rajta, olyan közel a tűzhöz, ahogy a változó fény végigsimít aranyszínű bőrén és gesztenyebarna haján, és talán megragadja a szeme ezüstkékjét.

Az illata felé szállt, ő pedig lehunyta a szemét, és magába szívta a pékség könnyű illatát.

Nem lepődött meg, amikor a lány odaszólt neki: – Valami különös jár a fejedben, Harcos?

A mellkasa megemelkedett. Imádta a lány dallamos hangját, a mélyebb tónusokban. Szerette, hogy a nő ilyen gyorsan utalt az illatra, amit biztosan áraszt. Szerette, hogy Harcosnak szólította.

Leöblítette az ujjait, megszárította őket a mosdókagylón lévő törülközőn.

Megkerülte a csíkos bézs gránitszigetet, és átment hozzá. A lány mozdulatlanul állt, nem messze a kandallótól, a szeme tágra nyílt, az ajkai szétváltak, ahogy végignézett a lazán hátrafogott haján, amelynek sok szála most rendezetlenül göndörödött az arca körül. A tekintete lejjebb vándorolt, végigmérte a férfi csupasz mellkasát, a hasizmát.

– Farmer van rajtad – mondta, a hangja szinte suttogás volt. – Annyira jól áll neked.

Megkerülte a kanapé támla részét, megfogta a lány kezét. A kötött takaró felé húzta a lányt. – Kérlek, ülj le. Készítettem neked ételt, nem túl nehéz. Hoztam pezsgőt is, mert tudom, hogy szereted.

A lány szeme felcsillant, ahogy leült a pokrócra, és kinyújtotta a lábát. – Igen, szeretem.

Többször bólintott. Gesztenyebarna haja még kicsit nedves volt, ahogy sejtette, a tűz fénye megragadta a vörös és arany csillogást. – Bon - motyogta, de nem tudta elengedni a lány kezét.

A lány is farmert viselt, piros, mélyen dekoltált, gyönyörű selyemblúzzal. Szinte meg sem tudott mozdulni.

Aztán eszébe jutott az eper és a pezsgő, így elindult vissza a konyhába, bár az elméje kissé ködös volt. Alig tudott gondolkodni. Csak a levegőt volt képes beszívni, és élvezni a lány édes, veszélyes illatát.

* * *

Fiona úgy követte Jean-Pierre mozdulatait, mint egy nő, aki napok óta nem evett, és most egy kilencfogásos étellel kínálják. Éhesnek érezte magát, de nem az ételre. Nem akarta elengedni a férfi kezét, és elkeseredettnek érezte magát, amikor a férfi elengedte, és gyorsan visszament a konyhába.

Azt akarta mondani, hogy felejtse el az ételt, és nyújtózkodjon el mellette, hogy a kezét a férfi vastag mellizmaira tehesse, majd az ajkait ugyanoda; és talán a következő órát azzal tölthesse, hogy csak felfedezi, mi minden van ilyen gyönyörűen megépítve, mert a férfi egy harcos.

A hűtőszekrényhez lépett, és a következő egy-két percben óvatosan birkózott a pezsgősüveggel, majd az italt egy pár díszes serlegbe töltötte. Vékony üveg, nagyon egyszerű - gondolta a lány, az ő üvegből és fából készült házához illő.

Magával vitte a poharakat, mindegyiket a száránál tartotta fogva. Megkerülte a társalgót; amikor leült mellé, a térde a tűz felé nézett. Átnyújtotta neki a poharat, és a lány felemelte.

A férfi poharát a lányra emelte. – Az én gyönyörű Fionámra, aki igazságot szolgáltatott Rithnek. De még ennél is többre, hogy oly ékesszólóan a lábai elé tárta a bűneit. Csodálatos voltál ma.

Megkocogtatta a poharát.

A lány belekortyolt, és figyelte, ahogy a pohár pereme hozzáér tökéletes ajkaihoz, az alsó telt részhez és a felsőhöz, amely olyan gyönyörű csúcsokat formált. Tartotta a lány tekintetét, miközben ivott.

Amikor elhúzta a poharat, fölé hajolt, és szabad kezét a kanapé támlájára helyezte. Megcsókolta, ajka nedves volt a pezsgőtől. A lány visszacsókolt, és felnyúlt. A férfi ismét lehajolt, és nyelvét a szájába nyomta, mire a lány felnyögött, mert mindig olyan kevés kellett hozzá.

De a férfi visszahúzódott és rámosolygott. Jobb kezében még mindig a pezsgőspoharat tartotta. – Hadd etesselek meg, - mondta, szeme csillogott a tűz fényében.

– Igen, mindenképpen meg kell etetned engem.

A férfi kuncogott, még egyszer megcsókolta a lányt, majd felállt a kanapéról. Megfordult, és elindult vissza a konyha felé, de elég lassan ahhoz, hogy a lánynak csodálatos látványt nyújtson a férfi hátának hullámzása, ahogyan sétál; a széles vállak gyönyörű vonalakban keskenyednek a karcsú derékig, hosszú haja középen lelógott, és alig tartotta egy laza, világoszöld brokátdarab.

Aztán ott volt a farmer alatt mozgó fenék látványa. Tudta, hogy néz ki a férfi ruha nélkül, és így nem volt nehéz elképzelni, ahogyan a farmerből kibújik. Különben is, ha hű magához, valószínűleg semmit nem viselt alatta. Bizonyos szempontból Jean-Pierre, minden kifinomult francia akcentusa és beszédmódja ellenére, feltűnően egyszerű és földhözragadt volt. Ezt támasztotta alá a saját kezűleg épített ház, hogy mezítláb volt, és valószínűleg semmit sem viselt a farmer alatt.

Belekortyolt a pezsgőjébe, és élvezte, hogy erre a pillanatra ellazította, hagyta lélegezni. Az, hogy Rith Prágában őrizetben van, felfelé repítette a lelkét. Az elrablás ellenére ez volt élete egyik legjobb napja.

Amikor a férfi visszatért hozzá, egy tálcát tett az asztalkára. A lány lehajolt, hogy megnézze, és a legszebb elrendezésű... epreket bámulta.

A férfi pezsgővel és eperrel készült neki.

Szédült, mintha a teste értelmet adna ennek, mielőtt az elméje felfogná a jelentését.

– Ezeket egy út menti biobódéban találtam, nem messze Medichi villájától. Reméltem, hogy nagyon érett, édes és lédús epret találok, de ezt neked kell megítélned.

Ugyanúgy leült, mint korábban, de ezúttal alaposan szemügyre vette a tálcát, és felkapott egy apró, levelektől mentes epret.

A lány felé fordult és odatartotta az epret, hogy megnézze. – Megetethetlek, Fiona? Megengeded nekem ezt a meghittséget?

A lány találkozott a férfi tekintetével, erre a pillanatra mintha megállt volna az idő. Ahogy belenézett a legkedvesebb szemekbe, amelyeket életében valaha is ismert, rájött, hogy szereti Jean-Pierre-t. Tényleg szerette őt: azt, aki volt, azt a sok kedvességet, amit mutatott felé, azt, hogy mosolyával és bájával megkönnyítette a szívét, azt, hogy engedélyt kért, amikor sokszor nem is volt rá szükség. Szerette őt.

Nem lehetett más magyarázat arra a melegségre, ami átjárta, és gyönyörű körben áramlott a szíve körül. Szerette, hogy engedélyt kért, s még most is várta a válaszát.

– Semmit sem szeretnék jobban, mint hogy megetess. – A lány szétnyitotta az ajkait. A férfi lassan közeledett, amikor az eper az ajkához ért, nem hagyta csak úgy ott lógni, hanem fogta, amíg a nő beleharapott.

Az eper pont olyan volt, ahogy a férfi leírta, zamatos és édes. A lány nyögdécselt, ahogy rágott, ezért a férfi elmosolyodott, megmutatta neki azokat a nagy fogakat és azt a csodálatos mosolyt. A lány felemelte a karját, és a férfi vállára tette a kezét. Odahajolt hozzá, és megcsókolta a bal mellbimbóját, csak egy csókot adott.

A férfi egzotikus, férfi és kávé illata válaszul visszatért hozzá. Imádta, hogy illatokat cseréltek, hogy a breh-hedden megadta neki ezt a nyomot a férfi vágyáról és a tettére adott válaszáról.

– Még? - kérdezte a férfi.

A lány bólintott. Határozottan többet. A férfi a szájába tette a maradék gyümölcsöt. A lány megrágta, ízlelgette és lenyelte.

– Jean-Pierre, valami nagyon fontosat kell kérdeznem tőled.

– Bármit, chérie - és a férfi ismét elmosolyodott, mintha tudta volna, hogy a lány abszurd és egyáltalán nem gondolja komolyan.

A lány körök sorozatát rajzolta végig a farmerján, közvetlenül a térde fölött. – Nem lenne sokkal kényelmesebb ezek nélkül?

– El kell gondolkodnom az ötleten. – Szünetet tartott. – Azt hiszem, a válaszom az kell, hogy legyen, csak akkor érezném magam kényelmesen, ha te is pontosan ugyanígy vetkőznél le.

A lány felsóhajtott, és még egy kicsit hátrébb süllyedt a bőrpárnákba. – Azt hiszem, ez lenne a tisztességes.

– És ha más nem is, ma este legalább ez legyen tisztességes.

– Nagyon kölcsönös, igen. – Előrehajolt, és kigombolta az egyetlen gombot, amely hátul összetartotta a csillogó felsőrészt. Még egy gombot a nyakánál, és a selymes anyag lecsúszott az elejéről, hogy megpihenjen a mellkasa domborulatán. Meg sem próbálta maga elmozdítani, mivel Jean-Pierre tekintete a vörös selyem gyűrött vonalára esett. A férfi most lehajolt hozzá, egyre lejjebb és lejjebb, amíg az ajkai végigsimítottak a mellkasán, közvetlenül a szövet felett, és nedves vonalat húzott rá.

A gyönyörű illatod elárasztja az orromat, Fiona. Olyan gyönyörű.

Imádta a telepátiát, hogy miközben a férfi ajka mással volt elfoglalva, megoszthatta vele a gondolatait. Meggörbítette a hátát, és bal kezével egyre lejjebb és lejjebb rángatta az anyagot. A férfi ajkai követték, míg végül a jobb mellbimbóját szopogatta. Aztán, hogy igazságos legyen, áttért a balra. Igen, a ma este tisztességes lesz, nagyon is tisztességes.

A lány azt akarta, hogy folytassa, de a férfi visszahúzódott.

– Gyönyörűek a melleid. Ezt már régóta el akartam mondani neked, gyönyörű nagy mellbimbók, telt, kerek párnácskák. – A férfi a jobb melle alá csúsztatta a kezét. – És ez a sok súly. Ez az az étel, ami ma este kielégít. – Még egyszer mélyre merült, és ismét szopott.

A lány lehunyta a szemét, és élvezte az érzést, ahogy a férfi szája megdolgozza a mellét, és feljebb is, úgyhogy ismét meggörbült a háta, és a férfi felé hajolt, erősebben nyomva a mellét a szájába.

De a férfi ismét visszahúzódott, és könnyedén megfogta a mellét. A szemét a lányra emelte, és egy kicsit visszahúzta az ajkait. Az agyarai előbukkantak.

A lány zihált. Halkan, nagyon mélyen, izmai megfeszültek, ami szinte magával ragadta. – Igen - suttogta a lány. – Kérlek!

A férfi még egyszer lehajtotta a fejét, a lány lehunyta a szemét. A férfi lecsapott és felszabadította a bájitalt. A Halandó Földön nem volt semmi ehhez fogható. Ez volt az egyik legbiztosabb módja annak, hogy tudta, belépett a vámpírok világába: a férfi képes átszúrni a bőrét, és bájitalt szabadítani belé. Az élvezet szivárgott és égetett, csodálatos érzés volt.

– Nyisd ki a szemed, chérie!

Nehezen ment. Már most letargikusnak érezte magát, pedig a férfi csak csókolt, szopogatott és az agyaraival megszúrta. Aztán meglátta az epret, amit kettévágott.

-  Éhes vagyok - mondta. Aztán leeresztette a gyümölcsöt a mellbimbójához. Az eper hideg volt, az érzés újabb apró hullámokat rajzolt mélyen a lány belsejébe. Jól megdörzsölte az epret a mellbimbóján, hogy a lé ellepje.

Aztán az epret a lány ajkához nyomta.

A lány küszködött, hogy levegőt szívjon, miközben a férfi leeresztette a fejét, és puha, nedves nyelvével, hosszú mozdulatokkal nyalogatta a mellét, a külső felétől a belső felé haladva, míg végül ismét szopogatta.

A bájital kombinációja most a melle belsejét ingerelte, a férfi nyelve és szája pedig a külsejét stimulálta, ismét meghajolt a háta. A lány felkiáltott: – Közel vagyok.

A férfi a lába közé csúsztatta a kezét, átölelte, és több lendületes, húzó mozdulattal izgatta, hogy orgazmusa kiteljesedjen. A lány egy hosszú kiáltást hallatott, a férfi pedig tovább dolgozott rajta, tovább szopogatta a mellbimbóját, és a bájitaltól most már az egész melle lángolt. Újra és újra elárasztotta.

Két epret evett, háromszor kortyolt a pezsgőből, mire a férfi elélveztette. Az az igazán szentségtelen gondolata támadt, hogy már csak ezekért a képességekért is be kellene fejeznie vele a breh-heddent.

Kuncogott, amikor a férfi keze lelassult, és elengedte a mellét a szájából.

– Isteni volt – mondta.

– Azt akarom, hogy vedd le a nadrágot... most.

– De még mindig rajtad van a nadrágod. Ez nem fair. – A nő elmosolyodott.

A férfi csak morgott rá, és lehorgasztotta az állát.

A nő kuncogott.

Azt hitte, hogy a férfi egyszerűen eltünteti a farmerját, de ehelyett ezt a részt régimódian csinálta: gomb, cipzár, és felváltva rángatta a csípőjét. Egyszerre hajolt le, és minden egyes rántásnál végigcsókolta a lány alhasát, csípőtől csípőig.

Kezdek nagyon éhes lenni, küldte.

Akkor mindenképpen enned kellene valamit.

Addig szeretnék enni, amíg teljesen jóllakom.

De vajon elég lesz az eper? - incselkedett a lány.

Lerángatta a nadrágját, megcsókolta a szeméremszőrzetének legfelső vonalát, majd tovább rángatta. Hamarosan meglátod, hogy az eper mennyire lakat jól engem.

Bizonyos képek suhantak át az agyán. A férfi komolyan gondolta? Lehet, hogy komolyan gondolta?

A lány csípője a gondolatra megrándult, és a férfi kuncogva húzta le a nadrágját. Felállt, és lehúzta róla a maradékot. Lenézett a lányra, majd belenézett a farmerjába. – Kommandóztál?- kérdezte.

– Úgy gondoltam, ez így fair.

A mosolya ezúttal lassú volt. Kezdett leülni, de a lány felemelte a kezét. – Nem. Megígérted, és most szeretném, ha lassan csinálnád. Hadd nézzem. – A biztonság kedvéért küldte: Neked van a legcsodálatosabb tested.

A férfi mosolya ezúttal ferde volt, miközben kigombolta, majd lassan lehúzta a cipzárját. Igen, nyoma sem volt alsónadrágnak, csak a bőre, majd a sűrű fanszőrzete, amitől mindig felsóhajtott. Teljes készenlétben állt, ami azt jelentette, hogy a farmert is meg kellett mozgatnia, hogy levegye.

Élvezte a műsort. A férfi nagy volt; amikor a hátán feküdt, a merevedő férfiassága a köldökéig ért. Most éppen a kezében tartotta, nagyon laza támasztékként. Felnézett rá, és látta, hogy a férfi várja, hogy a következő hívást megtegye.

Ezúttal elmosolyodott. – Kérem az egyik eper felét.

A férfi ránézett a tányérra, és odanyújtotta a lány felemelt kezébe.

– Gyere közelebb – mondta. – Nagyon közel. Tedd a térded az ágyra, és hajolj a csípőddel olyan közel hozzám, amennyire csak tudsz.

A férfi nagyon engedelmesen viselkedett. A nő végigdörzsölte az epret a farka hegyén, majd a koronáján. Utána az ajkához tette az epret, és a nyelvével a szájába húzta.

A férfi felnyögött.

– Most etess meg – mondta a nő. – És nem egy másik eperre gondolok.

A férfi a kezét a kanapé háttámlájára támasztotta, a nő felé mozdult, a csípője meghajlott, amikor a nő szétnyitotta az ajkait. Belenyomta magát a szájába, majd visszahúzódott. A nő a karját és a kezét a kanapé háttámlájára tette. A férfi újra belé nyomakodott, majd visszahúzódott. A lány szívott, de tekintetét a férfi szemére szegezte, amikor az lenézett rá.

Lexy