Forever Mr. Black - 1. fejezet

Theo

Ennek a reggelnek tökéletesnek kellett volna lennie.

Tudod, mint a filmekben.

A nap ragyog, a lepedő fehér és ropogós. A függöny résein keresztül rásüt a bőrünkre.

Békés, csendes, és hamarosan megszólal a zene. A feleség megfordul, és mint férjnek, neked bámulnod kell őt. Illene csodálkoznod, hogy a nő, akit feleségül vettél, hogyan lehet ilyen átkozottul szép.

Nem tudod levenni róla a kezed.

Aztán ráteszed a kezed ‒ bárhová. Közelebb húzod magadhoz. Megcsókolod az orra hegyét, és ő suttog álmában. Ez imádni való. Nyögdécsel, és reggeli hangján könyörög, hogy hagyd abba, de te nem tudsz ellenállni, főleg amikor megszólal, mert olyan hangja van, mint egy angyalnak.

A hátára fordítod, a lábai közé csúszol, és tetőtől talpig végigcsókolod.

Elmondod neki, hogy mennyire szereted, miközben a punciját nyalogatod, ami édes és friss az előző esti zuhanyozástól.

És amikor befejezted a kóstolást, magadévá teszed. Szeretkezel vele. Aztán újra, miközben azt mormolod, hogy soha nem engeded el.

Látod?

Érted?

Nos, én nem.

Ma nem így éreztem. Évek óta nem éreztem így. A feleségem nem volt az ágyban. A zuhany alatt állt, mert túl fáradt volt ahhoz, hogy tegnap este zuhanyozzon.

Nem akartam, hogy kijöjjön. Tudom, hogy rossz ezt mondani, de igaz volt. Azt akartam, hogy eltűnjön.

Hiba volt. Mi… nem lett volna szabad ezt tennünk. De ő annyira nem ismerte az egészet.

Azt hitte, hogy tényleg szerelmesek vagyunk. Minden egyes nap mondott valami butaságot rólunk a húgának és az anyjának. Istenre esküszöm, hogy már belefáradtam abba, hogy kihallgassam azokat a kibaszott telefonbeszélgetéseket.

A legtöbb szart eltúlozta.

Nos, inkább az egészet.

Azt kívántam, bárcsak szerelmes lennék belé, tényleg. Ha szerelmes lennék, sokkal könnyebb lett volna ez az egész újraházasodási dolog.

De nem voltam.

És nem hiszem, hogy valaha is az lettem volna.

Hanyatt feküdtem, és a fehér mennyezetet bámultam. A zuhanyt elzárta, én pedig megmarkoltam a lepedőt.

Pillanatokkal később kilépett a fürdőszobából, nedves hajjal, és smink nélküli arccal.

Nem volt csúnya.

Gyönyörű volt. Igazán gyönyörű. Azokra a Barbie babákra emlékeztetett, amelyekkel Izzy játszott. Magas és karcsú, de nálam nem magasabb. Szőke haj és nagy, üveg-kék szemek.

Észrevette, hogy nézem, de nem szólt semmit. Csak mosolygott, és a szekrényhez sétált, hogy kivegye a mai ruháját, miközben a csípőjét ringatta.

Nem is tudnám megmondani, mennyi időbe telt, amíg felöltözött. Amikor távol volt, nem számoltam a másodperceket vagy a perceket, várva, hogy visszatérjen hozzám. Élveztem az egyedül töltött időt. Lehetőséget adott a gondolkodásra.

Visszajött, és csókot lehelt az arcomra, majd a számra. 

‒ Később találkozunk ‒ mondta, és még egy gyöngyöző mosolyt villantott rám, mielőtt kisétált a hálószobából.

Nem néztem, ahogy elmegy.

Nem érdekelt.

Amikor hallottam, hogy a garázsajtó kinyílik, majd becsukódik, megfordultam, és felvettem a mobiltelefonomat az éjjeliszekrényről.

Bejelentkeztem, aztán rá mentem a Facebook keresőjére. Rákerestem a nevére, mint ahogy gyakran tettem.

Az egyetlen név, amit látni akartam.

Chloe Knight.

A profilképén gyönyörű és egyszerű volt.

Mosolygott. Őszinte kép volt róla. Akár fényképész is készíthette volna, de biztosan tudtam, hogy ő fotózta.

Az a szemétláda, aki nemcsak az elhunyt feleségemet lopta el tőlem, hanem a Lovagomat is. Frusztráltan bezártam az alkalmazást, és egyenesen ültem.

Kurvára nem bírtam ezt a szart tovább csinálni. Nem bírtam elviselni a tudatot, hogy ott van kint, távol tőlem. Nem tudtam elfogadni, hogy az a faszszopó ráteszi a kezét.

Szükségem volt rá, jobban, mint gondoltam.

Megesküdtem, hogy el tudom engedni, hogy mindkettőnknek megkönnyítsem a dolgot, de nagyot tévedtem.

Soha nem kellett volna elhagynom Bristle Wave-et az utolsó napon, amikor láttam őt. Ott kellett volna maradnom, és térdre esnem.

A gyűrűmet az óceánba kellett volna dobnom, és soha többé nem nézni vissza.

Újra az enyémnek kellett volna lennie, mert ha így történik, nem érezném ezt.

Szívfájdalom.

Elhagyottság.

Magányosság, még házasságban is.

Megkaptam volna őt. Teljes lettem volna.