Jesssica Prince: Bad Alibi - Huszonnegyedik fejezet

 

24. fejezet

 

Farah

 

Cannon több mint egy órája indult el a bátyámmal és Bennett-tel a háta mögött, bár azt mondtam magamnak, nincs miért aggódnom, nem tudtam nem aggódni. Utáltam a gondolatot, hogy Lance közelében vannak, még ha csak rövid időre is.

–     Ha így folytatod, még leharapod a szádat.

Poppy hangjára kiszakadtam a kellemetlen gondolatokból, gyorsan kiszabadítottam az alsó ajkamat a fogaim közül, észrevéve, hogy kissé nyersnek érzem. Sóhajtva elengedtem a függönyt, és eltávolodtam a parkolóra néző ablaktól.

Hogy eltereljem a gondolataimat arról, hogy mit művelnek ma reggel a férfiak az életemben, felajánlottam, hogy segítek a barátnőmnek a fogadó reggeli házimunkájában, de túlságosan el voltam terelve ahhoz, hogy bármilyen segítséget nyújtsak.

–     Bocsánat. Azt mondtam, segítek, de csak az útban vagyok.

–  Nem vagy útban, - erősködött, miközben leguggolt, hogy betakarja a lepedőt az ágyam lábánál. – Hozzászoktam, hogy egyedül csinálom, de jó, ha van egy kis társaságom.

–     Csak hát nem kellene már visszaérniük? – Kérdeztem, miközben megragadtam a paplant, és a matracra terítettem. – Úgy értem, már egy ideje elmentek.

Elkapta a másik oldalát, és tandemben mozdultunk, hogy kiegyenesítsük.

– Nashville harminc percre van innen, édesem. Biztos vagyok benne, hogy visszaérnek, mielőtt észrevennéd.

–     Tudom, - mondtam kifújva. – Csak aggódom.

–   Nincs miért aggódnod. Különben is, biztos vagyok benne, hogy a bátyád bőven elboldogul egyedül is. – Átnéztem a matracon, és észrevettem, hogy Poppy arccsontján pír terjedt el, vonzó rózsaszínűre festve azokat.

A barátom álmodozó tekintetére ördögi vigyor húzódott az enyémre.

–     Így van. Találkoztál vele és Bennett-tel, amikor tegnap este bejelentkeztek.

Mindenhová nézett, csak rám nem, miközben aprólékosan dolgozott azon, hogy a párnákat tökéletes sorrendbe rakja az ágyon.

–     Ööö, igen. Úgy értem, csak egy pillanatra.

–     És? Mi a véleményed?

–   Mi a véleményem miről? - kérdezte, még mindig megtagadva a szemkontaktust, miközben az egyik díszpárnát csapkodta.

–     Jase-ről.

A torka meggörbült egy nyelésre, az arcát elöntő pír egyre sötétebb lett.

–     Kedvesnek tűnik...

Ó, ez egyszerűen túl jó volt.

– Kedves, - mondtam kuncogva. – Nagyon kedves. És egyedülálló. – Ez végre felkeltette a figyelmét, amikor felnézett rám, kék szemei tágra nyíltak, nem tudtam megállni, hogy ne húzzam őt még egy kicsit. – Tudod, most, hogy belegondolok, ti ketten szuper cukik lennétek együtt.

–     Ez nem... ez nem... Én nem... - fröcsögte idegesen.

–     Ó, Istenem! – Kiáltottam fel, kikaptam kezéből a párnát, mielőtt szétverte volna a tölteléket. – Teljesen odavagy a bátyámért!

–  Nem igaz! – Túl gyorsan tiltakozott, nyilvánvalóvá téve a hazugságot. – Úgy értem, igen, persze, vonzó. De nem... – A lány horkant egyet, és pofát vágott. – Ez nevetséges.

A fogaim között görbítettem az ajkaimat, hogy ne nevessek.

–     Fogadok, hogy téged is nagyon helyesnek tart.

Meglepődött, ami lehetetlenné tette, hogy elrejtse a reménykedést a hangjában.

–     Úgy gondolod?

–     Abszolút! Gyönyörű vagy, édes és vicces, Jase-nek pedig mindig is jó ízlése volt. Mindezt azonnal észreveszi.

Poppy megrázta a fejét, mintha megpróbálná elűzni a gondolatot a fejéből, hogy ő és a bátyám együtt vannak.

–  Mindegy. Nem is érdekel. Én nem... vagyis ő Connecticutban él, szóval nem mintha bármi... – Visszarángatta tőlem a párnát, és a többivel együtt a fejtámlához fektette, miközben hangosan kifújta a levegőt. – Abbahagyhatnánk végre ezt a beszélgetést? Nem vagyok belezúgva a bátyádba. És ne nézz így rám!

Próbáltam, de nem sikerült visszafogni a mosolyomat, miközben motyogtam.

–     Oké. Ahogy akarod.

Ejtettem a témát, csendben dolgoztam Poppy mellett, szándékosan a lehető leglassabban haladva, abban a reményben, hogy a szobámban tarthatom, amíg a bátyám vissza nem jön. Már majdnem készen voltunk, amikor szerencsére kinyílt az ajtó, és Jase sétált be, Bennett-tel a nyomában.

–     Sziasztok, - üdvözöltem őket. – Hogy ment?

–  Olyan jól, ahogyan azt várni lehetett, - válaszolta Bennett, és lehuppant a kis kanapéra, amelyet az első ablak alá toltak. Crash kihasználta a helyzetet, felugrott mellé egy kis simogatásért.

Jase odalépve hozzám csókot nyomott az arcomra.

–  Maryweather már úton van vissza Connecticutba, miközben beszélgetünk, szóval azt mondanám, hogy sikeres volt az út. – Észrevettem, hogy a tekintete átvándorol a szobán, mielőtt elégedett kifejezés siklott az arcára. – Szia. Poppy, ugye?

Poppy szégyenlősen lesütötte a szemét, a füle mögé dugott egy tincset abból a gyönyörű vörös hajából.

–     Ööö, igen, szia.

–   Szóval, mit csináltatok, amíg mi távol voltunk? - kérdezte a férfi, a frissen vetett ágyra pillantva.

Gyorsan megszólaltam, megragadva az alkalmat, amit most felkínált.

– Poppynak hosszú listája van a ma reggel elintézendő dolgokról, én pedig felajánlottam, hogy segítek, de attól tartok, csak lelassítottam. Szörnyen érzem magam. Amióta itt vagyok, olyan hihetetlenül jó hozzám, de az ilyen dolgokban egyszerűen hasznavehetetlen vagyok.

Persze, lehet, hogy egy kicsit túlságosan is nagy fába vágtam a fejszémet, de mindenkinél jobban ismertem a bátyámat. Ahogy sejtettem, Jase bekapta a csalit. Nem hazudtam, amikor azt mondtam, jó ízlése van. Hihetetlenül okos ember, és tudtam, hogy ha ezt a bizonyos répát elébe lógatom, nem fog habozni elkapni.

–  Nos, szívesen segítek, ha szükséged van rá, - ajánlotta fel, miközben figyelmét továbbra is a kipirult, tágra nyílt szemű Poppyra szegezte.

–     Ó, dehogy. Nagyon kedves vagy, de nem kérhetnék tőled...

–     Dehogynem! – Kiáltottam fel. – Elvégre két pár kéz jobb, mint egy, nem igaz?

Olyan pillantást vetett rám, amely bosszút ígért, amikor Jase megszólalt.

–     Egyáltalán nem probléma. Sőt, ragaszkodom hozzá.

–     De azt hittem, hogy ebédelni megyünk. – Bennett zavartan ráncolta a homlokát.

Olyan pillantást vetettem rá, amely némán közölte, jobb, ha befogja a száját, mielőtt elrontja ezt az egészet.

–     Te és én még mindig megyünk.

Poppy tekintete körbejárta a szobát.

–     Ó, nem akarlak visszatartani az ebédtől...

–     Nagyon bereggeliztem, - válaszolta Jase, és az ágy körül mozdult a lány irányába. – Különben is, jó lenne, ha ők ketten egy kicsit kettesben lennének. – Kinyújtotta a karját, így a lánynak nem maradt más választása, minthogy a könyökhajlatába csúsztassa a sajátját, és félig-meddig utasította: – Vezess!

Minden erőmre szükségem volt, hogy ne törjek ki nevetésben Poppy szarvastekintetén, ahogy Jase kivezette őt a szobámból, de amint becsukódott mögöttük az ajtó, én is felszabadultan visítottam, és egy kis boldog táncot lejtettem.

Bennett hangja törte át a mulatozásomat.

–     Csajszi, te aztán olyan finoman fogalmazol, mint egy bika a porcelánboltban.

–   Működött, ugye? – Mondtam egy vállrándítással, mielőtt lenyúltam volna, hogy megragadjam a kezét.

–     Azt hiszem, csak várnunk kell és majd meglátjuk.

Lehúzva őt a kanapéról, megfogtam a karját, ugyanúgy, ahogy Poppy az imént Jase-ét.

–   Igen, úgy lesz, - válaszoltam, miközben az ajtó felé indultam. – Nagyon jó érzésem van velük kapcsolatban.

 

 

Cannon

–     Jaj, ne! Ez egyszerűen nem fog menni. Tele van foltokkal ez a kés.

Elfordultam az ajtóból, hogy lássam, amint anyám a ruhaszalvétával dühösen súrolja a vajkést.

–   Az isten szerelmére, Bev, - morogta apám. – Megnyugodnál már végre? Nincsenek foltok. Az evőeszközök rendben vannak.

Már vagy öt perce ültünk az asztalunknál a Cattlemanben, vártuk, hogy Farah megérkezzen Bennett-tel és Jase-szel, és anya egész idő alatt pörgött.

–  Valami szebb helyre kellett volna mennünk. Talán valamelyik ötcsillagos étterembe Nashville-ben.

–  Semmi baj a Cattlemannel, - jelentette ki apa, miközben a sörét az ajkához emelte, és ivott egy hosszú, szükséges kortyot. – Három államon belül aligha találnál jobb steaket máshol.

Anyám harmadszor is az evőeszközökkel babrált, hogy minden egyenletesen és tökéletesen sorakozzon.

–  Csak jó benyomást akarok kelteni. Biztos vagyok benne, hogy hozzászoktak valami kicsit előkelőbbhöz.

–  Ők nem ilyenek, anya, - tájékoztattam, remélve, hogy ez megnyugtatja. – Ők lazák. A pokolba is, Bennett itt nőtt fel, szóval tudja, mire számíthat. Te meg a semmiért izgatod fel magad.

–  Nem izgatom fel magam, - vágott vissza, mielőtt apa és én is elégedetlenül ráncoltuk a homlokunkat. – De belehaltál volna, ha talán teszel egy kis erőfeszítést? Túl nagy kérés lenne egy szép gombos ing?

Erre nem vettem a fáradtságot, hogy válaszoljak. Nem hordtam gombos ingeket, az öregem sem, ezt ő is jól tudta. Azok voltunk, akik voltunk, és ez nem fog megváltozni senki kedvéért.

A plafon felé pillantva apa az ég felé eresztett egy káromkodást, és azt mormolta az orra alatt: – Jézusom, ez egy hosszú éjszaka lesz.

Farah egy másodperccel később lépett be a bejárati ajtón a családjával a nyakában, már a látványa a rövid, szűk, fekete ruhában és magas sarkú cipőben is elég volt ahhoz, hogy elnyomja minden bosszúságomat, amit a szüleim civakodása miatt éreztem.

Jézusom, ez a nő valami más volt.

Végigpásztázta az éttermet, amint tekintete összeakadt az enyémmel, nagyot és ragyogóan mosolygott, az arcán lévő boldogságtól összeszorult a mellkasom. Elértek az asztalunkhoz, épp akkor álltam fel, amikor az oldalamhoz ért.

–  Szia, - mondta azon a lágy, dallamos hangon, amitől megmozdult a farkam. – Bocs, hogy késtünk. Az én hibám. Lehet, hogy egy kicsit túlzásba vittem a készülődést.

A haja dús fürtökbe volt formázva, a szemei pedig olyan sötét, füstös pillantást vetettek, amilyet még sosem láttam rajta. Próbálkozás nélkül is gyönyörű volt, de éppen akkor elállt tőle a lélegzetem.

– Nem probléma, bébi, - motyogtam, magamhoz húzva az ajkaimat az övéhez szorítottam. –Minden percet megér. Gyönyörűen nézel ki.

A szeme csillogott, ahogy rám vigyorgott.

–     Köszönöm, drágám.

Még egy csók után kibontakozott az ölelésemből, megkerülte az asztalt, hogy üdvözlésképpen megölelje a szüleimet. Miután a bemutatkozás megtörtént, mindenki leült, és Farah odahajolt, hogy a fülembe súgjon.

–    Csak egy figyelmeztetés, észrevettem, hogy Jase és Poppy között korábban szikrák repkedtek.

Vigyorogva felhúztam a szemöldököm.

–     Valóban?

–  Aha. Szóval én mindenben benne vagyok, hogy ez megtörténjen, ha érdekel az összefogás.

Halkítottam a hangomat a suttogásához hasonlóan, és közelebb hajoltam hozzá.

– Azt hiszem, hagyom, hogy te vezess ebben az ügyben, de úgy érzem, rá kell mutatnom arra a tényre, hogy a bátyád egy teljesen más államban él, Kolibri.

–  Tudom! - suttogta-kiabálta, a szemei nagyok és élénkek voltak. – Ami még egy okkal több, hogy ezt minél hamarabb meg kell tennünk. Akkor biztosan ide fog költözni.

Könnyedén megráztam a fejem, amikor Jase megszólalt.

–  Ez a hely nagyszerű. Alig várom, hogy megkóstolhassam a steaket, amiről már hallottam.

–  Nehezen találsz jobbat máshol, - mondta anyám, hirtelen támogatva az éttermet, amit az előbb még kritizált.

Apa horkantott egyet, amiért az asszony a szeme sarkából rá meredt.

–     Hát, ezt örömmel hallom, Bev. Éhen halok.

Ezúttal Bennett volt az, aki felhorkant, miközben kinyitotta az étlapot, és elkezdte fürkészni.

–     Talán nem lennél ilyen éhes, ha nem hagytad volna ki az ebédet, hogy a délutánt azzal a helyes kis vörössel töltsd, a fogadóból.

–     Ó, úgy érted, Poppy Westonnal? - kérdezte anyám, láthatóan felélénkülve. – Te jó ég, ő a legédesebb lány az egész világon! És olyan csinos is.

Erre Farah az asztal alá csapott, izgatottan ugrált egy kicsit a székében, miközben a bátyja az asztal túloldaláról a szemét forgatta.

Meglepett a gondolat, különösen annak fényében, ahogyan Farah felbukkanása előtt viselkedett, de hirtelen örültem, hogy anyám ott van. Összeállhatna Farah-val, hogy házasságközvetítőt játsszon, én pedig szabadon hazamehetnék.

Hála Istennek az ilyen kis szívességekért.

 

 

 

Farah

 

A vacsora pont úgy sikerült, ahogy vártam. Bennett és Banks szinte azonnal megkedvelték egymást, és amikor Jase nem nevettetett meg mindenkit az asztalnál, akkor vagy addig bűvölte Bevet, amíg szegény nő el nem pirult, vagy pedig Cannonnal beszélgetett motorkerékpárokról és klasszikus autókról - amiről egészen ma estig fogalmam sem volt, hogy a bátyámat érdekelheti.

Az én családom és Cannon családja tökéletesen illeszkedett egymáshoz, az asztalnál ülve körülnéztem azokon az embereken, akiket szerettem, éreztem, hogy elégedettség költözik a csontjaimba. Ez volt most az életem. Ez a sok jó itt előttem volt az, amire innentől kezdve számíthattam.

Bennett odahajolt hozzám, és suttogva rángatott ki az elmélkedésemből.

–     Mi ütött beléd, édes Farah, hogy ilyen csendben vagy? Jól vagy?

Tudtam, hogy amikor ránéztem, látta az igazságot a szememben, mert a sajátja üvegessé vált, miközben mély levegőt vett.

–     Fantasztikusan vagyok, Ben. Csak azon gondolkodtam, hogy mennyire szeretem ezt a helyzetet. A családomat és a Cannonét. Ez az egész este olyan nagyszerű.

Éreztem, ahogy a keze megragadja az enyémet az asztal alatt, miközben a vonásai ellágyultak.

–     Fogalmad sincs, mennyire szeretem ezt hallani, kislány. Sokáig tartott, de végre megtaláltad a boldogságodat. Megmelengeti ennek az öregembernek a szívét.

A látásom ködössé vált, mély levegőt véve háromig kellett számolnom, hogy visszatartsam a könnyeimet.

–     Szeretlek, Ben. Remélem, ezzel te is tisztában vagy.

Az ujjai az enyémek köré szorultak.

–     Tudom, a csontjaimban is érzem, édes Farah. És én is pontosan ugyanezt érzem.

Éppen csak kiszakadtunk a kis összebújásunkból, amikor egy női hangot hallottam, ami azt kérdezte: – Benny? Benny Montgomery? Tényleg te vagy az?

Átpillantottam Bennett válla fölött, amikor ő is megfordult, hogy a székének másik oldalán álló nőre nézzen. Ha tippelnem kellett volna, a hetvenes évei elején járt, akárcsak Bennett, ami nagyon jól állt neki. Finom sminkjét tökéletesen alkalmazta, kiemelte a szépségét, ahelyett, hogy megpróbálta volna elrejteni a korát. A haja vonzó, halvány ezüstös színű, a pulóver szett és a krémszínű nadrág, amit viselt, kifinomult, mégis kényelmes megjelenést kölcsönzött neki. Gyönyörű nő volt, ehhez nem férhetett kétség.

Hallottam a döbbenetet Bennett hangjában, ahogy felegyenesedett, és a nő karjára tette a kezét.

–     Istenem! Mira?

A nő felsugárzott rá.

–     Te vagy az. Te jó ég! Nem tudom elhinni. – A nő gyorsan mozdult, megtörve a férfi szorítását, hogy felemelkedhessen a cicás sarkú cipője lábujjaira, és a legszorosabb ölelésben a férfi nyaka köré fonja a karját. – Ez annyira csodálatos. Olyan régen volt már. El sem hiszem, hogy itt vagy.

Bennett ugyanolyan hevesen viszonozta az ölelést, és amikor láttam, hogy a nő egy mély lélegzetvételre lehunyja a szemét, tudtam, hogy ez a véletlen találkozás több, mint két régi barát, akik régóta nem látták egymást. Sokkal több. Szinte vágyakozónak tűnt, és éreztem, hogy a szívem megugrik a mellkasomban.

–     Istenem, Mira. Olyan átkozottul jó látni téged, - mondta Bennett, a hangja sokkal durvább volt, mint általában, amikor hátrébb húzódva a kezébe vette az arcát. – Nézz magadra, édesem. Ma is ugyanolyan gyönyörű vagy, mint negyven évvel ezelőtt.

–     És te még mindig ugyanolyan jóképű vagy.

Erre megfordult a fejem, és az asztal túloldalán Jase-re pillantottam nagy, kíváncsi szemekkel. Megvonta a vállát, és viszonozta a pillantásomat, tudtomra adva, hogy ő is ugyanúgy meglepődött a történtek miatt, mint én. Bennettet még sosem hallottuk korábban Mira-ról beszélni, de nyilvánvaló volt, hogy ez a nő jelentett neki valamit annak idején, és még mindig volt valami, ami még ennyi év után is ott lappangott közöttük.

Amikor figyelmemet Cannon felé fordítottam, azt tapasztaltam, hogy már vigyorogva néz rám, miközben a fejét rázta.

–     Látom, hogy pörögnek azok a kerekek, bébi, és már most megmondom neked, én nem fogok belekeveredni ebbe a gyufaszál-tervbe.

A plafon felé forgattam a szemem, és morogtam: – Mindegy, – mielőtt felkeltettem Bev figyelmét. Úgy tűnt, ugyanolyan izgatott a történtek miatt, mint én, amikor a tekintete az enyémre esett, összeesküvő vigyorral nézett rám.

Ekkor tudtam, nincs szükségem Cannonra, hogy segítsen házasságközvetítőt játszani a családom egyik tagjával sem... mert Bev teljesen készen állt a kihívásra.

Lexy