Forever Mr. Black - 6. fejezet

 

Theo

‒ Apa, ideadnád a naptejet, kérlek?

Izzy kinyújtotta a kezét, én pedig az ölemben lévő kék üveg felé néztem, amit kért. Felvettem és átadtam neki, ő pedig hálásan elfogadta. ‒ Nagyon hiányzott ez a hely ‒ sóhajtott, és a tenyerébe nyomott egy cseppet, miközben körbepillantott.

Kezemet a mögöttem lévő forró, fehér homokba nyomtam, hátradőltem, és az óceán felé néztem. A víz fodrozódott, fényesen és kéken. A nap ma erősen tűzött, és jól esett érezni a nedves bőrömön.

A Bristle Wave Beach-en voltunk. A tökéletes helyen. Csak egyszer jártam itt, néhány évvel ezelőtt. Akkoriban, amikor Chloe és én...akármik is voltunk.

Ugyanaz a hely volt. Emlékszem, mert nem volt túl messze egy strandcikkeket bérbeadó lila-fehér bódé. Nem volt forgalmas hely ‒ mivel a kikötőnél üzemelt egy nagyobb versenytárs ‒, de amióta Izzy és én letettük a törölközőinket, már több üzletet kötöttünk, mint amennyire egész nap számíthattak.

Különösen a lányom miatt. Mindent kért, a naptejtől kezdve a plusz törölközőn át egy üveg vízig, sőt még egy cseresznyeízű jégkrémet is.

Megette a jégkrémet, mielőtt visszaértünk a helyünkre. Úgy gondoltam, hogy amíg az a sok cukor a vérében áramlik, és mosolyt csal az arcára, most lenne a legjobb alkalom elmondani neki, hogyan érzem magam.

Három nappal ezelőtt hívott fel, hogy tudassa velem, Orange megyében forgat egy reklámfilmet. Mivel én már Bristle Wave-ben voltam, úgy döntött, hogy iderepül, és a szállodámban marad, amíg el nem indul. Nem bántam. Sok mindent el kellett mondanom neki ‒ nemcsak Sheiláról, hanem más dolgokat is, amiket valószínűleg nem akart hallani.

Felültem, és ránéztem.

A könyökét dörzsölte a krémmel, és amikor észrevette, hogy bámulom, enyhe nevetéssel kérdezte: ‒ Mi az?

‒ Van valami, amit el akarok mondani neked, Isabelle. Rólam és Sheiláról.

Lenézett, és az üvegre koncentrált. ‒ Elváltok, ugye?

A szemöldököm ráncoltam, ahogy találkozott a tekintetünk. ‒ Honnan tudod?

‒ Hát, ő nincs itt veled. Azt mondtad, hogy ez neked nyaralás, de Sheilát ismerve, ő is elkísért volna. Tudom, hogy hétvégén nem sokat dolgozik, és amikor a városban vagyok, vagy erre járok, mindig próbál találkozni velem, hogy „kapcsolatot teremtsen”. Erre megforgatta a szemeit. ‒ Azt hiszem, csak nyilvánvaló, hogy valami nincs rendben.

Félrenéztem, amikor megpróbált találkozni a tekintetemmel. ‒ Nem vagy feldúlt emiatt?

Megvonta a vállát. ‒ Csak az bosszant, hogy nem tudsz megtartani egy nőt sem. Nyilván ugratott, de összerezzent, amikor ezt mondta. ‒ Kivéve... Anya. Az más volt.

‒ És Chloe? Elméláztam, a szemébe néztem, és felhúztam a szemöldökömet.

Bámult rám, de nem szólt semmit. Ehelyett felállt, leporolta a homokot a fenekéről, majd elindult az óceán felé.

Chloe még mindig nehéz téma a számára. Nem voltam biztos abban, hogy haragudott-e még rá, vagy a szakításuk körülményei miatt olyan nehéz beszélnie róla.

Nem telt el nap, hogy ne jutott volna eszembe, mit mondott Chloe-nak, amikor a lakásomban voltunk ‒ hogyan bántotta őt, mert belém, az apjába szeretett.

Folyamatosan vállaltam érte a teljes felelősséget. Chloe-ra szálltam. Magamévá tettem, és senki sem állíthatott meg.

Sem Trixie.

Sem Sterling.

Még a lányom sem ‒ a saját húsom és vérem.

Néztem, ahogy a víz körbevette a bokáját, amikor a parton sétált. Göndör, barna hajának egy tincsét a füle mögé simította. Tudtam, mit jelent ez a gesztus. Gondolkodott. És feldúlt volt.

Azt hiszem, most nem lett volna jó alkalom elmondani neki, hogy az apa-lánya találkozó után megpróbálom megkeresni Chloe-t, amíg itt vagyok. Tudtam, hogy hol lakik. Nem ismertem az időbeosztását, de megvárnám, ha arra kerülne a sor.

Körülnéztem a parton. Nem láttam sok ember a környéken ‒ mert a strandnak ez a része nem volt vonzó.

Bár ez a terület sokkal nyugodtabb, de kissé göröngyösebb, mert rengeteg kagyló hevert a parton ‒ ám ez nem rossz.

Balra néztem, a bódé felé, amikor hallottam, hogy valaki nevet ‒ egy nő, és ismerősnek tűnt.

Túlságosan is ismerősnek.

A szemöldökömet felhúzva egyenesen ültem, és továbbra is abba az irányba néztem figyelve, ahogy az árnyékok egyre magasabbra nőnek a homokon.

Néhány másodperccel később két nő jelent meg a bódénál. Az egyik súlyos testalkatú, piros fürdőruhában, fejpánttal a fején, és egy napernyő volt rácsatolva. Beszélt, miközben élénken mozgatta a kezét.

És akkor ott volt a másik nő.

Magasabb. Vékonyabb, gömbölyded csípővel. Kólás-üveg alakú. A bőre napbarnított és hibátlan, a lábai fényesek és selymesek. Telt, rózsaszín ajkai felfelé íveltek, és macskaszerű szemei ugyanolyan emlékezetesek voltak, mint mindig.

Mogyoróbarna íriszei merészen kirajzolódtak a szemceruza vonala alatt. Haja az arca körül úszott. A szokásosnál rendezetlenebbnek tűnt, de mintha szándékosan csinálta volna így. Egy hajtincset a füle mögé dugott, felemelte a fejét, és arra mutatott, ahol nem tudta, hogy ülök.

De aztán meglátott engem.

És holtra váltan megállt.

Az álla leesett, gyakorlatilag a földhöz csapódott.

A teste megdermedt.

Szemei tágra nyíltak, és leejtette a karját; olyan gyorsan pislogott, mintha ezzel megszabadulhatna a tőle alig pár lépésre ülő személytől.

De ez nem történt meg.

Mert ott voltam.

Igazi voltam.

Lassan felálltam, és egyenesen őt bámultam, a szívem a mellkasomban dübörgött. Kurvára elakadt a szavam.

Az én kis Chloe Knight-om ‒ bár már nem volt olyan kicsi.

Még jobban megnőtt, a teste belesimult az ívekbe, az adottságai teljes pompájukban megmutatkoztak. Lapos hasa alig bújt el a strandruha alatt, és azok a tökéletes, krém színű combok, vagy a telt, tökéletes méretű mellei sem. Kibaszottul lenyűgözően nézett ki, és ahogy ott állt, a farkam csak úgy pumpált a vágytól.

Azt sem tudtam, mi a faszt mondjak.

Hol kezdjem...

Ez nem tűnt valóságosnak. Mi a fenét keresett itt? Ugyanazon a parton, ahol egyszer már sétáltunk? Ugyanazon a napon, mint én? Miféle kibaszott véletlen volt ez?

Minden, amit mondani akartam neki, egyből elszállt a tengerparti szellővel. Minden szó megakadt a torkomon. Nem voltam felkészülve.

Barátja is megállt, amikor észrevette, hogy Chloe megdermedt. Chloe-ról rám nézett, majd tátva maradt a szája. Nem tudta, ki vagyok, de nyilvánvalóan tetszett neki, amit látott.

Egy lépést tettem előre, a Lovagomra koncentrálva. ‒ Chloe? ‒ szólítottam.

Elhúzódott, én pedig megálltam a lépésnél, amit éppen meg akartam tenni.

‒ Apa, arra gondoltam, hogy ma este is elmehetnénk a Dane’s-be egy italra ‒ kiáltott fel mögöttem Izzy.

Átnéztem a vállam felett, majd vissza Chloe-ra, amikor Izzy közelebb jött. Észrevette Chloe-t, amikor csatlakozott hozzám, és mosolya szinte azonnal elpárolgott. Az álla leesett, a teste megdermedt.

Chloe Izzyre nézett, majd olyat tett, amire nem számítottam.

Ahelyett, hogy szembenézett volna a múltjával ‒ szembenéz és beszélget velünk ‒, sarkon fordult és elfutott.