Forever Mr. Black - 16. fejezet

 

Chloe

Az után, hogy milyen rendetlenséget csináltunk a konyhában, mondtam Theónak, hogy vacsora előtt ki kell takarítanom.

Hosszan, forró vízzel zuhanyoztam, és úgy mosolyogtam alatta, mint egy gyerek a cukrászdában.

A fürdőszobaajtó hátulján egy fekete pamut köntös lógott, mellkasán egy piros T betűvel. Tudtam, hogy Theóé. Szerencsére a feleségéé nem volt ott. Amikor lejöttem a lépcsőn, sistergést hallottam.

Ahogy beléptem a konyhába, észre vett, és egy spatulával a kezében oldalra nézett. Kétszer is odapillantott, én pedig visszafojtottam egy mosolyt.

‒ Azt hiszem, megint kérdezni akarsz. Kikapcsolta a tűzhelyet.

‒ A táskáink még mindig a kocsiban vannak, és ez volt az egyetlen dolog, amit fent találtam, hogy felvegyem.

Megkerülte a pultot, hogy eljusson hozzám. ‒ Hozom a táskákat. Vigyázz az ételre.

Bólintottam, ő pedig kisétált a konyhából, felvette a kulcsait az előszobában lévő asztalról, majd elindult a bejárati ajtó felé. Amikor becsukódott mögötte, a tűzhely felé manővereztem, hogy megnézzem, mit főz.

Egy serpenyőben nagy, rózsaszín garnélarákok sültek, a fazékban pedig linguini tészta. Garnélarákos linguini? Nyami.

Körbeforogtam, és tányérokat kezdtem keresni a szekrényekben, hogy megteríthessem az asztalt. A borospoharak mellettiben találtam meg őket. Kettőt kivettem, majd felkaptam néhány evőeszközt, és az étkezőasztal felé vettem az irányt ‒ akárhol is volt az.

Ahogy egy kis mosollyal az arcomon sétáltam, akkor láttam meg az étkező falára akasztott képeket. Esküvői fotók.

Megdermedtem, az asztal túlsó végén állva, az elégedett mosoly lefagyott az arcomról. Ha nem lettem volna ennyire feszült, biztos vagyok benne, hogy elejtem a tányérokat, ehelyett erősebben kapaszkodtam beléjük. Tudom, azt mondtam, hogy optimista maradok, de hogyan is tehettem volna? A képek az orrom elé voltak akasztva. Egy kollázs egyetlen absztrakt keretben. Ölelkeztek. Csókolóztak. Mosolyogtak. Nevettek. Olyan... boldog volt.

Végül félrenéztem, felraktam a tányérokat és az evőeszközöket, majd visszasietettem a konyhába. Theo még mindig nem volt bent, ezért vártam összefonva a karomat, és a hátam alsó részét a pult szélének szorítva.

Várakozás közben fogtam fel teljesen. Az egész otthont. Ekkor tudatosult bennem, hogy valamilyen formában egész végig jelen volt. A lakás nem úgy volt berendezve, ahogy Theo szerette; magán viselte egy női kéz nyomát.

A hüvelykujjam körmét rágtam, miközben a sütőtől bal oldalra lévő francia ajtóra néztem. Bentről tisztán láttam a rendezett virágokat. Színük lila és rózsaszín volt. Ez az otthon csodálatos volt.

De ahogy a konyha minden egyes sarkát, sőt még azokat a francia-ajtókat is megnéztem, nem tudtam nem elgondolkodni azon, hogy vajon odavitte-e őt is, ahogyan velem tette? Vajon szexeltek korábban a pulton? Az étkezőasztalon vagy akár a konyha padlóján? A nappaliban? Vagy a zuhanyzóban, amit az előbb úgy használtam, mintha a sajátom lenne?

Egy ajtó kattant, én pedig felnéztem. Theo ment el mellettem a bőröndjeinkkel a kezében, és rám kacsintott, mielőtt eltűnt. Hallottam, ahogy felmegy a lépcsőn, egy könnyed puffanás, aztán visszajött.

‒ Már csak néhány dolgot kell összepakolnom ma este, miután ettünk, aztán holnap be kell jelentkeznem a szervizbe. Közelebb lépett, és lehúzott két átlátszó tálat, hogy beleöntse az ételt. ‒ Köszönöm, hogy eljöttél, Chloe.

Alig bólintottam. Szelíden mutatta a boldogságot, a válla fölött kacsintott rám. Aztán megfordult, hogy felkapjon egy doboz szószt a pultról.

‒ Már megterítettem az asztalt ‒ jelentettem ki, és leengedtem a kezem.

‒ Ó, oké. Király. Nos ‒ vonta meg a vállát a tálakkal a kezében ‒ akkor menjünk enni.

***

A villám karcolta a tányért, ahogy a tésztában forgattam. Theo a szervizben zajló dolgokról beszélt, arról, hogy egy Brock nevű fickó mindig elvállalta a vezetését, amíg ő távol volt. ‒ Arra gondoltam, hogy nyitok egy műhelyt Bristle Wave-ben is. Van egy kis megtakarított pénzem, hogy beindítsam. Keresek egy olcsó telket, építek egy kis garázst, és csinálok még egyet. Tudod, minek neveztem el az ittenit?

‒ Minek? ‒ kérdeztem.

‒ Black-motor.

Nevettem. ‒ Ez tényleg nagyon kreatív. Illik hozzád. Tetszik.

‒ Izzy segített kitalálni. Beleharapott a forró zsemlébe.

Bólintottam, de a tekintetem a válla mellett a feje fölé vándorolt. Nem tudtam megállni, hogy ne bámuljam azt az átkozott fénykép-összeállítást. És ami még rosszabb volt ‒ hogyan nem vette észre?

Vajon annyira megszokta már a falon, hogy nem is érzékelte, amikor elment mellette? Kicsit megkönnyebbültem, hogy nekem a telefonomban van összegyűjtve a Sterlinggel készült fotóink nagy része... és a legtöbbjét már töröltem is.

‒ Szóval... mit kérsz desszertnek? Van almás pite vagy brownie. Mindkettő vaníliafagylalttal. Te választasz.

Találkozott a tekintetünk amikor megszólalt, de minél tovább bámultam, annál inkább elhalványult a mosolya.

Theo összehúzta a szemöldökét, majd a válla fölött átnézett, hogy lássa, mit néztem az előbb.

Amikor rájött, hogy mi az, mély, izgatott lélegzetet vett.

‒ A francba. Addig dörzsölte a homlokát, amíg a bőre el nem fehéredett ott. ‒ Ezért viselkedsz most olyan furcsán? A képek miatt, Chloe?

‒ Nem ‒ hazudtam, és éreztem, hogy ég az arcom a nyilvánvaló füllentéstől.

Összeszűkítette rám a szemét, mielőtt felállt, és a kollázs felé indult. Felemelte, levette, és arccal a falnak támasztotta. Volt valami abban az üres térben a falon, ami olyan nagy megkönnyebbülést hozott nekem.

‒ Mi történt azzal, hogy nyitott szemmel jársz? ‒ kérdezte, visszatért a helyére, és ismét rávetette magát az ételére.

‒ Igen úgy ‒ mondtam gyorsan. ‒ Hát... Próbálkozom.

Leengedte a karját, és erősen rágott, miközben egyenesen rám nézett. ‒ Ő volt a feleségem, Chloe. Több mint két évig osztoztunk ezen a házon, így természetesen lesz itt-ott néhány kép rólunk. Elvárható, hogy rendben legyen ez neked? Nem, de annyi képet leszedtem, amennyit csak tudtam, mielőtt elmentem Bristle Wave-be. Mert el akartalak vinni abból a városból, és magammal akartalak hozni ide. A pokolba is, alig ettünk itt, hacsak Izzy nem volt a városban. Alig ettünk együtt, és kész. Ha én nem dolgoztam, akkor ő igen.

Villáját eldobva átnyúlt az asztalon, és megragadta a kezemet. ‒ Ne tedd ezt velem. Kérlek ‒ könyörgött. ‒ Próbálkozom, Istenre esküszöm, hogy próbálkozom. Sajnálom, hogy ezt látnod kellett. De ha folyton felhozod ‒ ha folyton bűntudatot ébresztesz bennem emiatt... nos, a francba ‒ fújt nagyot. ‒ Nem is tudom, Chloe. Nem fogom tudni, hogy valójában mire van szükséged, vagy mit akarsz. Csak annyit tudok, hogy meg akarom oldani ezt. Azt akarom, hogy továbblépjünk.

‒ Én is ugyanezt akarom ‒ vallottam be.

‒ Kurvára szarul érzem magam, tudván, hogy már két feleségem volt, és valószínűleg később három is lesz. Mosolyra húzta a száját. ‒ De tudod, mit mondanak? A harmadik alkalom a varázslat.

Könnyed mosolyra húztam az ajkaimat. Nem éreztem, hogy ez lenne a megfelelő alkalom a viccelődésre. Túl friss volt még. Túl nyers. ‒ Ne mondd ezt nekem. Nem állsz készen egy újabb házasságra. Még a másodikon sem vagy túl.

‒ Azt hiszed, hogy fel kell készülnöm a házasságra? Chloe, én már évek óta készen állok arra, hogy a feleségemmé tegyelek. Te vagy az egyetlen nő, akit ismerek, aki kívül-belül megért engem. Azt hittem, Janet tudja, ki vagyok ‒ és a legtöbb dolgot tudta rólam ‒, de nem ismert eléggé. Nem úgy, mint te.

Lenéztem a kezünkre, majd arra, ahol a képek voltak. ‒ Csak azt akarom, hogy biztos legyél benne, Theo.

‒ Bébi ‒ motyogta, és enyhén megrázta a fejét. ‒ Kurvára biztos vagyok benne, rendben? Felemelte a kezemet, és megcsókolta a csuklómat. ‒ Soha életemben nem voltam még ilyen rohadt biztos semmiben. Az, hogy veled vagyok, az helyes. Korábban bonyolult volt, de imádtuk. Különleges volt. Amit irántad éreztem, az valódi volt, és még mindig az.

‒ Tudom. Lehajtottam a fejem. ‒ Izzy vissza fog jönni Bristle Wave-be a reklámfotózás után?

‒ Nem vagyok benne biztos. Azt mondta, majd szólni fog. Szünetet tartott. ‒ Tudja. Biztos vagyok benne, hogy tudja. Nem hajlandó elismerni, de tudja, hogy kivel vagyok, és hogy miért akartam több időt tölteni Bristle-ben, miután elment Orange megyébe. Körüljárja a témát, túlságosan fél, hogy ő maga hozza szóba.

‒ Személyesen kellene beszélnünk vele. Együtt. Át kell beszélnünk ezt vele. Hagyjuk, hogy elmondja, amit el kell mondania, hogy mindent kiadjon magából.

Elhúzta a kezét, és megforgatta a nyakát. ‒ Megpróbálhatjuk.

‒ Hogy érted, hogy megpróbáljuk? Azt mondtad, hogy megváltozott, igaz?

‒ Igen, de ez nem jelenti azt, hogy a véleménye nem lesz ugyanolyan erős, mint a múltkor, és nem jelenti azt, hogy nem fogsz újra elmenni. Sóhajtott, hátratolta a székét, és felállt. ‒ Van borom. Kérsz belőle?

‒ Persze. Figyeltem, ahogy feszes vállakkal a sarok mögé lép. Kezdtem azt hinni, hogy rossz ötlet volt idejönni, ebbe az otthonba. Bizonyos értelemben a saját kemény valóságomba léptem azzal, hogy idejöttem.

Hogyan? Mert Theo még házas. Sterling még mindig jelen van. Izzy véleménye mindenkor számít. És még nem álltunk erre annyira készen, mint gondoltam.