Forever Mr. Black - 19. fejezet

 

Chloe

Körülbelül két órán át vásároltam egy kicsit, mielőtt visszatértem a szállodába.

Vettem két pólót, egy pár lapos sarkú cipőt (pirosat, hogy ne tévesszem össze más színűvel) és egy gyöngyház nyakláncot.

Úgy döntöttem, hogy veszek ebédet a szállodához vezető úton lévő olasz étteremben. Meglepetésemre hamburgert szolgáltak fel, így azt választottam Theónak, magamnak pedig lasagnét fokhagymás kenyérrel.

Theo körülbelül harminc perccel utánam ért vissza. Sokkal hamarabb, mint vártam, de több mint boldog voltam a gyorsaságáért.

‒ Milyen volt? ‒ kérdeztem ebéd közben.

‒ Jó. A szerviz nélkülem is jól működik, és ezt szeretem látni. Finom mosollyal harapott bele a hamburgerébe.

‒ Ez jó.

‒ Az egyik emberem hamarosan elhozza nekem Ol' Charlie-t Bristle Wave-be.

A szemeim tágra nyíltak. ‒ Tényleg? El voltam ragadtatva, vigyorogtam, mint egy gyerek. Imádtam Ol' Charlie-t. Halálosan szerettem azt a motort.

‒ Megint elviszel egy körre?

Elmosolyodott. ‒ Ez és más dolgok is megfordulnak a fejemben.

‒ Milyen dolgok?

Megnyalta az alsó ajkát. ‒ Majd meglátod.

Ebéd után sétáltunk a Baker Beach-en. Meleg, szeles nap volt. Kéz a kézben, keveset beszélgetve ballagtunk. Egyáltalán nem volt kínos. Elégedettek voltunk. Szerencsére nem hevertek meztelen emberek a parton. Theo nagyon mulatságosnak találta ezt az apró tényt, mielőtt megérkeztünk.

Erősen megszorította a kezemet, amikor csendben ellenőrizni akart. Rámosolyogtam, és megnyugtattam, hogy jól vagyok. Amikor lement a nap, egy kikötő mellett üldögéltünk.

A lábai között helyezkedtem el. A karjaival átkarolta a felső testemet, a háta az enyémhez simult. Melegnek éreztem. Biztonságosnak.

‒ Ez vagyunk mi ‒ mormolta a fülembe, közvetlenül azelőtt, hogy a hajamra csúsztatta a száját, és megcsókolta a tarkómat.

A vállam fölött rápillantottam. ‒ Igen. A fodrozódó víz és a horizonton megjelenő nap felé néztem. Még egy kicsit hátrébb löktem, ő pedig szorosabbra húzta a karját körülöttem. ‒ Ezek vagyunk mi. Nem engedlek el, ha te nem teszed.

‒ Soha nem foglak elengedni. A hangja határozott volt, de őszinte. Tudtam, hogy komolyan gondolja. Minden egyes szavát.

Azon az éjszakán nem szeretkeztünk, nem dugtunk, semmi olyat nem tettünk, amiben jók voltunk. Teljes csendben összebújtunk, és figyeltük egymást. Megsimogattam az arcát, ahogy ő az enyémet, ujjaimat őszülő hajába túrtam, miközben gyengéden megcsókolt. Édesen. Finoman. Mindenhol.

Közel álltunk egymáshoz, beszélgettünk anélkül, hogy egy szót is szóltunk volna. Mielőtt észbe kaptam, a karjaiban aludtam el, dobogó szívének megnyugtató hangjára.

Mosollyal az arcomon aludtam el. Álmaim férfijával aludtam el. A férfival, akit szerettem. A férfival, akit soha nem felejtettem el.

Az én édes, gyönyörű Theóm.

***

Amikor másnap délután visszatértünk Bristle Wave-be, Theo nem vitt haza vagy a lefoglalt lakosztályába. A dokkokhoz vitt. És amikor találkozott Dane-nel, aki átadott neki egy kulcscsomót, akkor tudtam meg, mit tervez.

El akart vinni egy újabb körre a Dirty Blackkel.

Az a hajó... Istenem, az a hajó. Annyi emléket hordozott magában. Az a hajó volt az, ami igazán meghatározott minket. Annyi szeretetet adtunk és kaptunk rajta. Annyi zenét hallgattunk és annyit ittunk. A Dirty Blacken csak egymásnak, és egymás mellett voltunk, és úgy éreztük, hogy ez minden, amire valaha is szükségünk lesz.

Theo visszajött felém, miután átvette a kulcsokat Dane-től, és azt mondta: ‒ Tudom, mire gondolsz. De nem ma. Holnap.

És én felsikítottam. Olyan hangosan visítottam, és a karjaiba ugrottam. Rátapasztottam az ajkaimat az övére, és ő felnevetett a váratlan csókom alatt. Meglepett, hogy nem estünk a vízbe az ütközéstől. De ő erős ember volt. És gyors is.

Annyira boldog voltam, hogy újra az életem része lett... de mindketten tudtuk, hogy ha rólunk van szó, a boldogság nem tart örökké.

Nem tudtam, hogy boldogságunk inkább előbb, mint utóbb megszakad.