Forever Mr. Black - 25. fejezet

 

Chloe

Izzy nem sokat beszélt magáról a bevásárlóközpontban tett kirándulásunk során.

Inkább Theóról és rólam kérdezett: mi hogyan vagyunk. Rosszul érezzük-e magunkat. Megannyi más mély kérdés, amire nehéz volt válaszolni.

Tudtam, hogy mire számíthatok Izzyvel kapcsolatban. Szeretett mélyre ásni a válaszokért, így aztán nyers őszinteséggel adtam meg neki azokat.

‒ Szerelmes vagy belé? ‒ kérdezte.

‒ Igen. Már gimnazista korom óta.

‒ Olyan furcsa ‒ nevetett, majd egy perecet dugott a szájába. ‒ Szerinted szerelmes volt beléd akkoriban?

Összepréseltem az ajkaimat. ‒ Um... Szerelmesnek nem mondanám. Talán érzett valamit, de még semmi olyan mélyet.

‒ Mit gondolsz, mikor érezte úgy, hogy szerelmes beléd? ‒ húzta össze a szemét.

‒ Akkor mondta, amikor hazajöttem, hogy segítsek apámnak, amíg beteg volt. Néhány hete voltunk.... Beosont a hálószobámba...

‒ Belopózott a hálószobádba! ‒ dörmögte szórakozottan.

‒ Igen ‒ kuncogtam. ‒ Szerintem édes volt. Aznap este azt mondta, hogy szeret engem. És... Nem is tudom. Valamiért elhittem neki.

‒ Mert te is így éreztél ‒ jelentette ki. Ez nem kérdés volt. Egy kijelentés.

‒ Igen.

Belekortyolt a limonádéjába, intett a kezével, és visszaült a székébe. ‒ Ez még mindig egy kicsit... szokatlan, azt hiszem. Úgy értem, ha valami más csaj lennél, akit nem ismerek, egyáltalán nem találnám furcsának. Úgy látszik, apa vonzódik a fiatalabb lányokhoz. Izzy félig megvonta a vállát. ‒ De... ez rohadtul helyesnek tűnik. Komolyan, a tény, hogy el akar válni Sheilától, csak hogy újra veled lehessen... Gyorsan megrázta a fejét. ‒ Ehhez tökösnek kell lenni. És szerelmesnek. Nagyon szerelmesnek.

Kicsit felültem, amikor Sheilát említette. ‒ Gondolod, hogy aláírja a papírokat?

‒ Ó, majd aláírja őket. Túl büszke ahhoz, hogy szaladjon utána, vagy könyörögjön. A hangja magabiztos volt. Ebben megnyugvást találtam. ‒ De Sheila egy totális ribanc. Mintha apa teljes ellentéte lenne, ezért tudom, hogy a legkevésbé sem fogja megkönnyíteni ezt a folyamatot a számára.

‒ Egy kurva? ‒ ismételtem, vadul pislogva. ‒ Hogyhogy?

‒ Mi? ‒ apa nem mesélte el neked az őrült történeteket róla? Végignézett rajtam, és a szemeim kicsit tágabbra nyíltak, válaszokat követelve. Amikor látta, hogy teljesen tanácstalan vagyok, újra felült, és visszadobta a perecet a pohárba. ‒ Ő az oka annak, hogy egyáltalán összeházasodtak ‒ ultimátumot adott neki, meg ilyen szarságokat. Ezért nem is próbáltam soha közelebb kerülni hozzá. Várj... tényleg nem beszélt neked semmiről, amit a nő csinált?

‒ Nem ‒ motyogtam.

Az arca kissé megrándult. ‒ Ez... furcsa. Gondolom, nem akarja, hogy megismerd ezt az oldalát. Nem akarja, hogy aggódj. A fenébe is. Elfordította a tekintetét, az ételudvarban sorakozó étkezdék felé. ‒ Akkor valószínűleg túl sokat mondtam.

‒ Nem, Izzy. Ami azt illeti, még nem mondtál eleget. Megragadtam a kezét, és megszorítottam, kényszerítve, hogy újra rám nézzen. ‒ Mondd el, mit tett. Mindent tudnom kell róla, ha végigcsinálom ezt vele.

A szeme olyan volt, mint az övé, amikor tudta, hogy bajban van. Lesütötte a tekintetét, és a poharamra, a szőlős üdítőre koncentrált. ‒ Chloe, én... Szünetet tartott. ‒ Chlo, szerintem tényleg beszélned kellene vele erről. Tudod, hogy szeretek pletykálni, de nem akkor, ha az apámról van szó. Ráadásul ő majd pontosan meséli el a történetet. Eddig csak telefonon beszéltünk róla, közvetlenül azután, hogy megtörténtek. Lehet, hogy... nem is tudom... összekeverem a részleteket vagy ilyesmi. Erősen megvonta a vállát, mintha tényleg nem ismerné a teljes történetet. De én tudtam, hogy igen. Theo azt mondta, hogy legalább minden második nap felhívta Izzyt, hogy ellenőrizze, mi van vele; és ha ő nem hívta, akkor Izzy kereste őt.

A kötelékük erős volt. Tudta, de nem akartam kikényszeríteni, vagy kierőltetni belőle az apja titkait, mert igaza volt. Nem az ő dolga, és nem az ő története, amit terjesztenie kellene. Theo maga is elmondhatta volna, de azon tűnődtem, miért nem tette még eddig.

‒ Ó, ugyan már. Fel a fejjel, Chlo. Izzy felállt, és odasétált, hogy megfogja a kezem. ‒ Menjünk vásárolni. Beszélgessünk valami másról, például arról, hogy megy a tanítás.

‒ Persze, ez jól hangzik ‒ préseltem össze az ajkaimat, és felálltam, ahogy rángatott.

De legbelül türelmetlen voltam. Nem akartam vásárolni vagy a karrieremről és magamról beszélni. Azonnal vissza akartam menni a szállodába, és válaszokat akartam kiszedni Theóból.

Tudtam, hogy Izzy mennyire szereti eltúlozni a dolgokat, így talán nem volt nagy ügy. De ahogy a Forever 21 felé menet fáradt pillantásokat vetett rám, miközben az iskoláról kérdezgetett, arra gondoltam, talán nem is túlzott. Hogy Sheila mégiscsak jó okot adott az aggodalomra.