Forever Mr. Black - Epilógus

 

Chloe

Hét hónappal később

Megszólaltak a csengők, én pedig sóhajtottam, leültem a beépített ablak-padra, és kibámultam az ablakon.

Gyönyörű nap volt.

Napos. Meleg.

Nyár végi.

Megdörzsöltem lapos hasamat, lesütöttem a tekintetemet, és a ruhám elefántcsontszínű selymét tanulmányoztam.

Ma van az a nap... és én egy ideges összevisszaság voltam.

Dörömböltek az ajtón, majd Izzy berontott. ‒ Megtaláltam! ‒ harsogta kifulladva. Felálltam, miközben egy dobozzal a kezében felém sietett. Kinyitotta, amikor találkozott velem, és egy díszes hajfésűt mutatott. Gyöngyökből és gyémántokból készült.

A szemeim elkerekedtek. ‒ Ó, Istenem, Izzy ‒ tátottam a számat. ‒ Honnan szerezted ezt?

Büszkén mosolygott. ‒ A legutóbbi fellépésem után kapott pénzből vettem. Beszélni kezdtem, de ő kivette a fésűt a dobozból, és feltartotta a kezét. ‒ És mielőtt bármit mondanál, még mindig maradt pénzem. Nem került nekem túl sokba, mert Noah is beszállt.

‒ Vedd úgy, hogy ez az esküvői ajándékod ‒ kacsintott. Most pedig fordulj meg. Hadd tegyem a hajadba.

Mosolyogva megfordultam, ő pedig felnyúlt, és a fésűt a kontyba rendezett hajam fölé csúsztatta.

‒ Gah, Izzy, olyan rohadt ideges vagyok. Valószínűleg remegni kezdek, és megbotlok a saját lábamban, amikor végigsétálok az oltárhoz. Úgy értem, itt van az anyám ‒ sóhajtottam, miközben visszafordított, és megigazította néhány kósza tincsemet. Elegáns frizura volt. Igazán csinos. Egy Elle nevű nő (akit Izzy az egyik fellépése során ismert meg) csinálta a hajamat és a sminkemet, olcsó áron. Elismerem, hogy lenyűgözően néztem ki. Még sosem láttam magam ennyire kiöltözve, mint valami istennő.

A ruhám ‒ nyakpántos felső résszel ‒ selymes sziromként omlott a lábaimhoz, gyönyörű volt, és furcsa módon nagyon kényelmes. Izzy segített megvásárolni. Három hónapba telt, mire kiválasztottuk a megfelelő ruhát.

Nehéz volt megtalálni az igazit, de ez a ruha tökéletes. Nem engedtem, hogy Theo lássa az esküvőnk napjáig. Tegnap óta őt sem láttam. Legénybúcsút és leánybúcsút tartottunk.

‒ Ó, felejtsd el, hogy anyád egyáltalán itt van ‒ gúnyolódott Izzy. ‒ Már most úgy viselkedik, mint egy beképzelt ribanc. Valószínűleg csak azért jött el, hogy megmutassa azt a förtelmes zöld ruhát.

Nevettem. ‒ És... hol van? ‒ kérdeztem.

‒ Kimmel. Láttam, ahogy a helyére megy, mielőtt visszajöttem ide. Itt az idő, hogy elkezdjük. Megfogta a vállamat. ‒ Minden rendben van, Chloe. Esküszöm. Mindent kézben tartunk. Az egyetlen dolog, ami miatt aggódnod kell, hogy végigsétálj az oltárhoz, és apámat a világ legboldogabb emberévé tedd. Ez nem túl nagy kérés, ugye?

Megráztam a fejem, és nevetve mondtam. ‒ Nem. Egyáltalán nem.

‒ Jó. Megcsókolta az arcom, közben a könnyeivel küszködött. ‒ Istenem, látod, mit tettél? Annyira örülök, hogy ez megtörténik, Chlo. Tényleg nagyon örülök. Szeretlek, baby love.

Aww. A becenevem. Évek óta nem hallottam.

‒ Ne sírj! ‒ kuncogtam, és magamhoz öleltem. Nem engedhetem, hogy a koszorúslányom folyó szempillafestékkel menjen el. Megsimogattam a hátát. ‒ De én is szeretlek.

‒ Vízálló ‒ suttogtat a vállam felett.

Elengedtem, majd kifújtam, és megpróbáltam összeszedni magamat. Kopogtak az ajtón. Itt volt az idő. ‒ Rendben. Mennem kell. Csak ne feledd ‒ motyogta, ez a te álmod. A te napod. Ne hagyd, hogy ezt bárki elvegye tőled.

Bólintottam, és ő elindult, felvéve a ruhájához illő arany magas sarkút. Pillanatok alatt kilépett az ajtón, de nyitva hagyta nekem.

Egy Nadia nevű nő lépett be a szobába, rám mosolygott, miközben felkapta a ruhám uszályát. Az is az esküvői ruhacsomag része volt. Segített nekem megtalálni a tökéletes ruhát a menyasszonyi ruha boltban, és az esküvő napján is megjelent, hogy meggyőződjön róla, jól áll és nem koszolódott össze.

‒ Készen állsz? ‒ kérdezte a vállam fölött, erős, orosz akcentussal.

Bólintottam, és felvettem a virágcsokromat. ‒ Mindenképpen.

A séta olyan érzést keltett, mintha mérföldekre mennénk. Egy kastélyban voltunk a tengerparton. Szabadtéri esküvőt tartottunk, ahogy mindig is álmodtam.

Végigsétáltam a folyosón, a szívem egy mérföldet vert percenként. Mély, teljes lélegzetet vettem, miközben hallottam, hogy a suttogás és a mormogás egyre hangosabbá válik.

És akkor megláttam a szobát. A fehér és arany színösszeállítást. A virágokat, amelyek a falakat díszítették, végigfutottak rajtuk, mint a szőlő indák.

Csak néhány lépés, és kint leszek.

Most már lelkesen sétáltam tovább. Lépteimet Nadiához mérten tartottam, még akkor is, amikor éreztem, hogy a nap megcsókolja a bőrömet. Már kint voltam, és az ajtóban állva találkoztam mindenkivel, akik csodálkozva bámultak rám. Annyi ismerős arcot láttam: néhány munkatársat az iskola tanárai közül, Theo pár régi barátját, és a srácokat, akik neki dolgoztak.

Az esküvőnk kicsi volt, annyira kicsi, hogy csak egy koszorúslány és egy vőfély kellett, semmi extra. Nem volt hagyományos, de nekünk megfelelt. Természetesen Theo vőfélye Ol’ Dane volt, aki egyébként nagyon jól nézett ki öltönyben. Az én koszorúslányom pedig Izzy, aki lenyűgözően nézett ki az arany ruhájában.

Volt néhány férfi, akit a bárban láttam. Meglepetésemre mindegyikük tiszta volt. De aztán felkaptam a tekintetem. És megláttam a papot. És mellette az én Theómat.

‒ Készen áll? ‒ kérdezte Mr. Lint az ajtóból. Mr. Lint ‒ az igazgatóm és egy nagyszerű ember, aki nagyon emlékeztetett az apámra ‒ karon fogott, és vezetett az oltár felé.

Éreztem, hogy a szívem hevesen dobog, mint egy dob, mert minden egyes lépéssel egyre közelebb és közelebb értem a Theodore-omhoz. A legszélesebb mosolyt villantotta, amit valaha láttam, és egy könnycsepp szökött az arcára, amikor megpillantott engem. Visszamosolyogtam, annyira készen álltam arra, hogy mellette legyek. Készen álltam a feleségeként betöltött szerepemre.

Mint Mrs. Black.

A szmokingja ropogós és tiszta volt, a nyakkendője elefántcsont színű, mint a gyöngyök a fésűben, amit Izzy az imént tett a hajamba. A haját a füle körül rendesen megnyírták, de még mindig elég hosszú volt ahhoz, hogy az ujjaimat bele tudjam túrni.

A Here For You szólt Laura Welsh-től, a zene körülvett minket. Éreztem a rám szegeződő tekinteteket, de továbbmentem, és egy szempár kivételével nem vettem tudomást róluk. Csak az övét láttam.

Amikor elé érkeztünk Mr. Lint kedvesen átadott engem, Theo pedig gálánsan biccentett neki.

Nadia megigazította a ruhámat, majd helyet foglalt elöl, Kim mellett.

Rájuk vigyorogtam, Kim pedig egy aprót integetett Joanna kezével. A másik karjában Sophia aludt hangtalanul. Az én lányaim. Az én kicsikéim. Gyönyörű ikrek. Joanna volt az élénk. Mindig aktív. Mindig kuncogott, és ezt tette akkor is, amikor Kim meglengette az apró pici kezét, miközben Sophia kis fejecskéje álmában billegett.

Jobban szerettem a lányokat, mint azt valaha is elképzeltem. Ők voltak az életem. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire tudok szeretni valakit ‒ ennyire nagyon. Ők jelentettek nekem mindent, és pont úgy néztek ki, mint az apjuk, ragyogó barna szemükkel.

Újra végigpásztáztam a tömeget. Rengeteg ember volt.

És a pokolba is, meghívtuk Theo anyukáját, és gondoskodtunk róla, hogy ő is az első sorban ülhessen.

‒ Szia ‒ szólt Theo, és én ránéztem. Mosolygott, de még mindig fátyolos szemmel. Imádni-való volt így látni őt. ‒ Csak koncentrálj rám, angyalom ‒ motyogta, és megfogta a kezem.

Bólintottam, éreztem, hogy a könnyek végigszaladnak az arcomon.

Amikor a papra nézett, és megcsóválta a fejét, már el is kezdődött.

Az én fogadalmam rendben volt, de az övé? Ó, te jó ég! Az övé tele volt olyan szavakkal, amikről sosem gondoltam volna, hogy az igazi Mr. Blacktől hallom.

Ez nem az a durva, kemény Theo Black volt, aki a rossz oldalon nőtt fel. Ez nem az a sérült és magányos férfi volt, akit a garázsban találtam.

Ez a valaki nagyobbá vált, mint amit valaha is el tudtam volna képzelni.

Soha nem felejtem el a fogadalmát.

‒ Chloe ‒ mondta, és nem volt kártya a kezében. Kívülről tudta. Még mindig fogta a kezemet, és a hüvelykujjával simogatta. ‒ Folytathatnám hosszan, hogy mennyire szeretlek. Komolyan, tudnám. Minden egyes nap, életem végéig ismételhetném ezeket a szavakat, és nem fáradnék bele, mert ez az igazság. És nem csak arról van szó, hogy szeretlek. Szerelmes vagyok beléd, még ennyi év után is. Annyi reményt adtál nekem ‒ annyi mindent, amire számíthatok ebben az életben. Amikor a mélyponton voltam, megfogtad a kezemet, és felemeltél. Amikor a legmagányosabb voltam, te ott voltál nekem. Amikor úgy éreztem, hogy mindent elvesztettem, te fogtad a kezem, és megmutattad, mit jelent szeretve lenni. Megmutattad nekem, hogy soha nem leszek egyedül, amíg velem vagy. Most szélesen elmosolyodott, még mindig ködös szemmel. ‒ Tudom, hogy voltak nehéz időszakaink, és túl sok időt töltöttünk külön. Tudom, hogy néha megkérdőjelezted, hogy maradok-e, vagy sem, de most garantálom neked, hogy itt vagyok, Chloe. És nem megyek sehova. Soha többé. Te vagy az én Kicsi Lovagom ‒ a fiatal, gyönyörű lovag, aki megmentett engem, és annyi fényt hozott a világomba. És ezúttal a tiéd akarok lenni. Még ha nem is én vagyok a lovagod fényes fehér páncélban, a feketét vállalom. Mert a sötétben, a koromfeketeségben találtam rád. Az összes sötétséget, ami bennem volt, te átalakítottad, és arannyal töltöttél meg. Fényes, lángoló arannyal. Megszorította a kezemet, most már a könnyei is potyogtak. ‒ Két gyönyörű gyermeket adtál nekem. Adtál nekem valamit, amiért érdemes élni. Ezt soha nem fogom tudni meghálálni neked. Veled szabad vagyok, és veled együtt szabad emberként is fogok meghalni. Nem érdekelnek a nézeteltéréseink, vagy hogy mit mondanak az emberek. Csak te érdekelsz, Chloe Knight. Életem szerelme. A nap az égboltomon. A mennyország, amit mindig is kerestem. Most már te vagy a családom. Az életem. És soha nem fogom tudni meghálálni neked, hogy adtál még egy esélyt ennek az öregembernek az életre és a szerelemre.

A pokolban sem tudtam volna uralkodni a könnyeimen. Egy zokogó káosz voltam. Komolyan. Több másodpercbe telt, mire lenyugodtam. Miután megszületett Joanna és Sophia, sokkal érzelmesebb lettem. Minden apró dologtól sírni kezdtem.

De amikor kimondtuk az igent, és a pap férj és feleségnek nyilvánított minket ‒ amikor Mrs. Chloe Black lettem ‒, minden erőmmel megcsókoltam. Éreztem, hogy a tűz átégeti az ereimet ‒ egy láng, amelyről tudtam, hogy soha nem fog elmúlni.

Mert az enyém volt.

Az én mocskos, gyönyörű, tökéletes emberem.

Sok mindenen keresztülmentünk. Láttuk a hullámhegyeket és a hullámvölgyeket.

És ezen a napon itt voltunk. És nem is lehettünk volna szerencsésebbek.

Szóval ez volt az öröm, ugye? Erről szóltak azok a romantikus filmek és regények, amiket olvastam. Nos, igazuk volt. Nem lehetett megmagyarázni ezt az érzést.

A boldogság.

A hatalom.

A szerelem.

Két gyönyörű lányunk született. Nekem még mindig a legjobb barátom volt Izzy, neki pedig a lánya. Egy családot alkottunk. Egy nagy, boldog családot.

Végre.

Az esküvői fogadásunk igazi ünnep volt. Mindenki jól érezte magát. Egymás mellett ültünk, együtt táncoltunk. Teljes szívemből szerelmes voltam belé.

A lassú táncunk alatt úgy ragyogott, mint a nap.

‒ Mi az? ‒ motyogtam, éreztem a ránk szegeződő tekinteteket, de teljesen figyelmen kívül hagytam őket.

‒ Csak nem tudom elhinni, hogy most már hivatalosan is az enyém vagy ‒ mondta, homlokát az enyémre döntve.

‒ Mindig is az voltam ‒ suttogtam vissza.

‒ Mindig is az leszel?

‒ Mindig ‒ válaszoltam.

Megcsókolt, és a tömeg huhogott és ordított, főleg a neki dolgozó férfiak, akik biztos vagyok benne, hogy mostanra már részegek voltak.

Vigyorogtam a csók mögött. Pokolian zavarba jöttem? Igen. De nem húzódtam el.

Ez volt az élet. Ez volt a tökéletesség. Soha, de soha nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen.

‒ Szeretlek, Chloe ‒ mondta, miközben átölelte a derekamat, és közelebb húzott magához. ‒ Örökké és mindig, kicsim. Szabad vagyok veled.

Vége

Egy kis plusz a szerző honlapjáról

Szia Kicsi Lovag,

Néhány órára be kell mennem dolgozni a szervizbe, de fogalmad sincs, mennyire szerettelek volna felébreszteni ma reggel. Csodálatosan nézel ki abban az új selyemhálóingben, a lábad bársonyosan sima a zuhanyozástól. Ha tehettem volna, bemászok a lábaid közé, és elkészítem veled a reggelimet... de sajnos mennem kell, és tudom, hogy hosszú éjszakád volt a lányokkal. Azért gondoskodom róla, hogy enyhítsem a stresszt, amikor visszajövök.

Annyira szeretlek.

Theo