2018. július 19., csütörtök

A tapasztalt: III. és IV. fejezet


3.        fejezet

Sabine

Nem telt sok időbe, mire elaludtam tegnap éjjel, de nem keltem fel majdnem egészen tízig. A tegnapi eseményeket hibáztattam emiatt és az idegeimet, hogy láttam Hugot, amit a testem nehezen dolgozott fel.
Az ágyamon ülve bámultam ki az ablakon. Találnom kellett egy saját helyet. A szüleimmel maradtam, amíg iskolába mentem, ingáztam innen a kampuszhoz, megspórolva a pénzt, amit az elmúlt négy évben szereztem. Okos dolog volt ezt tennem, de már lediplomáztam, és annak ellenére, hogy visszamegyek a mesterképesítésért, a saját helyemen kell lennem.
Istenem, nem tudom megállni, hogy ne gondoljak Hugo-ra.
A váltás tegnap este, sokkal kínosabb volt, mint normálisan. Négy éve még Hugo átölelt, elmondta mennyire büszke rám. De múlt éjjel… úgy tűnt, mintha mindketten idegenek lennénk. Természetesen tudtam miért éreztem így, mert akartam őt és komolyan összezavart. De miért viselkedett olyan furcsán? Izgató volt magamon érezni a tekintetét. De ez többet jelentett, mint hogy egy férfi ösztönösen megnéz egy nőt?
Elég bátor voltam, hogy ténylegesen kiderítsem?

A jövőm miatt kell aggódnom, a következő lépésem miatt, de olyan közel volt, ugyanazon tető alatt, pusztítást játszott a fejemben és a testemben.
Hallottam a földszinten, az apámmal beszélt, és annak ellenére, hogy a hangja tompa volt, egy csípős lövedék vágott át rajtam. A hangja mély baritonjától minden részem életre kelt.
Zuhanyozás után megcsináltam a hajam és lementem a földszintre, gyűlöltem, hogy olyan ideges voltam. Hugo nevetett valamin, amit apám mondott, ettől a szívem őrült módon zakatolt a mellkasomban. Befordultam a sarkon és megláttam őket a télikertben, az anyám épp bejött egy tálcán teával és péksüteménnyel.
Reggelt, édesem! – mondta az apám, és intett, hogy menjek oda. Átnéztem Hugo-n, aki elszántan nézett rám.
Legombolt kék inget viselt, az első néhány gomb a gallérjánál begombolatlan maradt. Az izmai hangsúlyosak voltak a sima anyag alatt, és rávettem magam, hogy ne bámuljam. Próbáltam mosolyogni, de tudtam, hogy csak kényszerből jön össze. Több okból is nagyon nehéz volt úgy tenni, mintha nem hatott volna rám.
Hugo kipihentnek látszott, a karját kinyújtotta a szék háttámáján. Láthattam a bicepszét, majd visszarántottam magam.
Istenem, itt vannak a szüleim. Abbahagyni.
Apám mellett foglaltam helyet, szándékosan ültem Hugo-val szemközt. Még mindig engem nézett, úgy éreztem felmér, belelát a lelkembe.
Hugo el akar minket vinni a városba, de az anyád kiruccan a barátnőivel, és nekem már van egy előre megbeszélt találkozóm az irodában.
Nem tudtam mit akar mondani apám.
Rendben. – Mondtam és hármójukat figyeltem.
Együtt vacsorázunk este, de mondtuk Hugo-nak, hogy semmilyen terved sincs délutánra, és te benne leszel egy városi kirándulásban.
A kezem a combomra simítottam, a bőröm némileg nyírkos volt idegességemben.
Édesem, jól vagy? – Anyámra néztem, miközben beszélt. – Sápadtnak tűnsz.
Jól vagyok.
Hugo engem bámult, felismerés látszott az arcán.
Jó, az irodában fogok ragadni egész estére, ha nem indulok el most azonnal – mondta apám és lenézett az órájára. – Tudod, hogy megy ez, Hugo.
Hugo bólintott.
Természetesen. A városban fogunk vacsorázni, én fizetek.
Nekem is mennem kell. – mondta az anyám.
Mielőtt rájönnék mi folyik itt, anyukám és apukám elmennek, csak Hugo és én vagyunk. Az idegességet nyomorultul próbálom visszatartani, lehet elég hevesen próbálkoztam.
Eleget pihentél? – kérdezte, az akcentusa még mindig művelt valamit mélyen bennem. A bőröm bizsergett, a szívem dübörgött és a tenyerem nyírkossá vált.
Pihentem. – A kezem újra a lábamra simítottam. – Már hosszú ideje nem aludtam el így.
Szükséged volt rá. –Kinyúlt és megfogta a kávés csészéjét. Miközben belekortyolt engem nézett.
Nem kell bemennünk a városba….
Nem szeretnél?
Természetesen akartam. Egyedül maradni Hugo-val hihetetlenül hangzott. De egy kicsit meg is rémisztett.
Dehogynem. De ha inkább pihennél az utazás után…
Bőven kipihentem magam. Szeretném veled eltölteni az időt. Miattad jöttem el látogatóba. – Mosolygott és minden részem összerándult. Jól nézett ki, ahogy velem szemben ült. Az ötvenes éveiben, a korát olyan pokolian jól viselte. A szemei sötétek, borongósak, vonzóak, mindig úgy tűnt, úgy figyel rám, mintha tökéletesen képes lenne bennem olvasni.
Van valamim számodra.
Igen?
Diplomaosztós ajándék. – Felállt és belenyúlt a zsebébe.
Nem kell semmit sem adnod nekem. Az is elég ajándék, hogy iderepültél….
Gyere ide, Sabine!
Azon kaptam magam, hogy állok és felé mozdulok. A mély parancs a hangjában, majdnem a pusztulásom volt.
Kinyitotta a dobozt és a karkötő a belsejében elakasztotta a lélegzetem. Gyémánt tenisz karkötő volt… és nem egy olcsó darab… ami sokkal határozottabb volt.
Túl sokat költöttél, Hugo. – Kimondtam, mielőtt figyelmeztettem volna magam, hogy tartsam zárva a szám. Felnéztem rá és láttam, hogy engem néz. – Köszönöm, ezt akartam mondani. Gyönyörű.
Kivette a karkötőt és a napfény rávetült a gyémántokra, szikráztak, mintha elektromosság száguldott volna bennük. Lenyúlt és a csuklómra tette, egy pillanat elteltével becsatolta a karkötőt. Lebámultam rá, a gyémántok valóságosan fénylettek.
Tetszik? –kérdezte, habár nem kételkedtem, hogy látja az arcomon, hogy szeretem.
Igen. – Mondtam mosolyogva és ránéztem. – Nagyon szépen köszönöm.
Mosolygott és bólintott, teljesen elégedett a válaszommal. A tekintete lesiklott a nyakamra és a kezem a madártollra tettem.
Ennyi év után is hordod még.
Sosem veszem le. – Ez volt az igazság, de ez nem azt jelentette, hogy hangosan is ki kellene mondanom.
Örömmel tölt el, hogy ezt hallom, Sabine.
A csend elnyúlt kettőnk között, és habár nem volt szégyennel telt… furcsa volt. Úgy éreztem Hugo érdeklődéssel tekint rám, valamivel, aminek semmi köze az ártatlansághoz.
Én biztosan nem úgy gondoltam rá, mint a család barátjára.
Többként gondolhat rám ő is?
Elvesztettem az eszem, még ha csak meg is fontolom, hogy érdeklődéssel tekint rám?
Mi van, ha készen állok és indulhatunk? – Mondtam végül, megköszörültem a torkom és megdörzsöltem a kezemmel a lábam már vagy a századik alkalommal.
Húszra lesz itt a sofőröm.
El akartam mondani neki, hogy tudok vezetni, de annak a gondolat, hogy Hugo irányít, még ezen a rövid úton is, izgalommal töltött el.
Fogalmam sincs, hogy fogok úgy viselkedni, mintha Hugo nem lenne hatással a testem minden részére. Amikor ugyanabban a szobában állunk úgy felizgat, hogy nem tudok rendesen gondolkodni.



4.      fejezet

Sabine

Hugo sofőrje pontosan húsz perccel később már a járdaszegélynél várt minket. Nem lepődtem meg különösebben. Hugonak hatalma van és kapcsolatai, mindezek uralják körülötte a levegőt, a többi ember pedig tudomásul veszi.
A Mercedes hátsó ülésén voltunk és a város felé tartottunk. Egy órányi vezetésre volt a szüleim otthonától és annak ellenére, hogy ideges voltam, nem bántam az együtt töltött időt.
Kinéztem a színezett ablaküvegen és figyeltem, ahogy kilátás nyílik a városra. Láthattam a távolban a felhőkarcolókat és kíváncsi voltam, hogy pontosan mit is fogunk csinálni. Hugo nem nagyon árult el semmit, csak annyit, hogy a nap nagy részét itt fogjuk tölteni.
      Semmit sem ettél mielőtt elindultunk. – Mondta Hugo és rápillantottam.
      Nem voltam éhes. – És nem is voltam, de ebben a pillanatban a hasam elkezdett korogni, elárulva, hogy most már az vagyok.
      Mit szónál hozzá, ha megreggeliznénk?
Bólintottam és mosolyogtam.
      Oké.
Elégedett kifejezéssel az arcán bólintott.
      Először megállunk a Vellaim Café-nál. – Mondta a sofőrnek.
      Természetesen, uram.
Hugo újra rám nézett.
      Aztán arra gondoltam, hogy elviszlek vásárolni.
Biztos voltam benne, hogy a szemöldököm teljesen a hajtövemig emelkedett.
      Vásárolni? Mit? – A karkötő a csuklómon nehéz volt, habár tudtam, hogy főként azért érzem így, mert túlzottan a tudatában vagyok, hogy Hugo ajándékozta nekem.
      Szeretnék adni neked valami szépet a ma esti vacsorához.
Nem tudtam mit mondani, habár az első reakcióm a visszautasítás volt. Már iderepül, hogy velem legyen a diplomaosztómon, megvette nekem ezt a tenisz karkötőt, ami valószínűleg egy vagyonba került, egyévnyi fizetés, amit a szüleim összeraktak és most megpróbál még több mindent venni nekem.
      Én…
       Én inkább örülnék, ha nem utasítanál vissza, mert örömmel töltene el, ha megtehetném ezt érted, habár tiszteletben fogom tartani a kívánságaidat.
Csak bámultam rá, annyira kartam ezt az embert, hogy olyan helyeken éreztem fájdalmat, ahol nem kellene zavarnia. De a kedvében is akartam járni.
      Meglepettnek látszol.
      Az vagyok. – Válaszoltam őszintén.
      Nehéz elhinni, hogy valami szépet akarok neked adni?
Azonnal megráztam a fejem.
      Természetesen nem. Mindig kedves és nagylelkű voltál. De már nekem adtad a karkötőt, és egészen idáig jöttél…
      Azért mert ezt akartam. Boldoggá szerettelek volna tenni. – Egy kicsit közelebb hajolt, éreztem a kölnije férfias illatát, ami felemésztett.  – És meg is akarom tenni, Sabine.
Hogy mondhattam volna nemet? Úgy nézett rám, mintha… éhezne a beleegyezésemre.
      Oké. –Súgtam, miközben szórakozottságot éreztem és kifulladtam.
Mosolygott, magabiztossággal az arcán.
De egy másodperc múlva megmozdult, fogva tartottuk egymás pillantását, éreztem, hogy vándorol kettőnk között a levegő. Melegebb, sűrűbb volt és éreztem, ahogy a mélységbe zuhanok.
De számítottam a zuhanásra.
      Hogy megy a munka? – Kérdeztem, a hangom mélyen zengett.
Sokáig nem beszélt, csak figyelt, érzelmek játszottak a szemei mélységében.
      Eléggé lefoglal.
Bólintottam és megnyaltam az ajkaim. Nem tudtam elképzelni, hogy Hugo ne kísérné figyelemmel a helyzetet. A szívem keményebben dübörgött.
      Mindig olyan elfoglalt vagy. – Istenem, a hangom annyira tömör, az érzelmeim bennem váltakoztak, amíg olyan volt, mintha más is lenne bennem.
      Eltekintve tőled és a családodtól, az üzlet jelentős dolog számomra. – Elmozdult az ülésben, le akartam nézni, hogy lássam felizgult-e. Ötletem sincs, miért akarom kétségbeesetten látni, de a szükség mindent felülírt az agyamban, majdnem azt éreztem, hogy valami nem jól működik bennem.
      Örülök, hogy ez a nap a miénk.
A szemébe néztem, az akcentusa hatott rám, a bőröm megfeszült és a belső izmaim összerándultak a szükségtől.
      Az vagy?
Újra mozgolódott az ülésen, egy cseppet közelebb került hozzám.
      Az vagyok.
      Miért? – Istenem, a hangom hallatszott ilyen vágyakozónak?
      Mert így időt kaptunk, hogy beszéljünk és egyedül legyünk.
Annyira szédültem, de jó módon.
      Egyedül akarsz lenni velem? – Várt egy másodpercet a válasszal.
      Igen, Sabine. Nagyon. – A hangja éppen olyan kásás volt, mint az enyém.
Istenem, mindez valóban megtörténik?
Úgy éreztem ez a legalkalmasabb idő, hogy megcsókoljam, vagy ő hajoljon még néhány centit felém és csókoljon meg. Akartam, az ajkát magamon akartam érezni, az erejét, a tapasztalatát akartam érezni, ami mélyen a csontjaiban volt. Azt akartam, hogy eltöltsön vele.
Még közelebb hajolt és azon kaptam magam, hogy ugyanezt teszem. Néhány másodperc múlva egyanazt a levegőt lélegeztük be. A teste olyan nagy és izmos volt, hogy úgy tűnt, mindent blokkol maga mögött.
És éppen amikor azt gondoltam, hogy végül érezhetem magamon az ajkait, és végül megízlelhetem a férfit, akire olyan régóta vágyakozok, az autó lelassított.
      Megérkeztünk, uram.
Éreztem, ahogy belém vágódik a valóság, és miközben visszahajoltam, a tudatában voltam, hogy Hugo még mindig engem figyel. Elnehezült tekintettel figyelt, a számra koncentrált. A széles, hangsúlyos mellkasa egy kicsit erősebben emelkedett és süllyedt, ami gyorsan elárulta nekem, hogy még mindig a pillanat hatása alatt van.
Nem tudtam elképzelni. Nem én voltam az egyetlen, aki arról fantáziált, hogy együtt vagyunk.
Hugo is annyira vágyott rám, mint én őrá.

Hugo

Fájdalmasan kemény voltam. Minden, amire vágytam, hogy ott és akkor megcsókoljam Sabine-t. Természetesen az időzítés félbeszakította, amiről tudtam, hogy végül is meg fog történni. Amennyire akartam a kibaszott reggelit, be akartam ismerni, hogy vágyok rá, de összegyűjtöttem az önkontrollomat és kisegítettem az autóból.
Kétség nélkül tudtam, hogy Sabine akar engem, és nem fogok most visszatérni, amikor láttam az igazságot benne hullámzani.
Az enyém lesz.



Lexy 

3 megjegyzés: