2018. szeptember 9., vasárnap

A baba láz - 9.fejezet


Eva


– Nyúlj magadhoz – mondta Dex mély, vágytól teli hangon.
A lábaimat még szélesebbre tártam, mint valaha lehetséges lenne és magamhoz nyúltam, feltárva neki a legintimebb részemet. Azt akartam, hogy jó legyen neki, hogy tetsszen neki. Ez nem gyengeség volt, hanem erő.
Lenéztem a hosszú, vastag, álló farkára, és még keményebb lett miattam.
Hatalmas volt.
Lassú mozdulatokkal simogatta magát. Olyan volt, mint amikor mindig nézett engem, mint amikor minden figyelme rám összpontosul.
– Szereted nézni, ahogy kiverem? Kedvedre való, amit teszel velem?
Bólintottam, nem találtam a hangom.

Sötét volt a szobában, de tisztán láttam az előváladékot a farka végén.
– Ez – mondta, és végigsimított az ujja hegyével a farkának tetején, begyűjtve a tiszta folyadékot – hamarosan benned lesz.
A szívem a torkomba dobogott. Akarom azt.
– Olyan sok spermát pumpálok beléd, hogy még a lepedők is nedvesek lesznek. – Közelebb lépett. – De ezt akarod, ugye?
Megint bólintottam, és az ujjamat le és fel mozgattam a puncimon, a testem készen állt rá.
Olyan közel lépett, hogy már az ágy szélénél volt, a széttárt combjaim figyelte, nézte, ahogy megérintem magam. A csiklómra tettem az ujjamat és elkezdtem dörzsölni. Megremegtem, ahogy a gyönyör végigszaladt rajtam. Hát itt voltunk, néztük egymás gyönyörét és rohadtul erotikus volt.
Dex kicsit gyorsabban simogatta magát, a kezének hangja, ahogy a hosszúságán mozgott, ahogy a húsa a húsához csapódott, betöltötte az egész elmém. A bicepsze megfeszült és elernyedt a gyors mozgástól, ahogy kiverte.
– Attól el tudnék menni, ahogy nézem, hogy megérinted magad, Eva. – Felnyögött, levette a kezét a farkáról, és végre az ágyra telepedett mellém. A kezeit a fejem oldalára helyezte és végignézett a testemen.
– Olyan nagyon akarom ezt – mondtam, mielőtt megfékezhettem volna magam.
– Én is rohadtul akarom ezt – mondta, és lenézett rám.
Felettem volt, a hatalmas testével fölém tornyosult, és ettől olyan nőiesnek éreztem magam.
– A ma éjszaka után, nincs visszaút.
Nem is akartam.
– A ma éjszaka után, az enyém leszel végre. – Közelebb hajolt, de nem csókolt meg. – Ma éjjel, végleg igényt tartok rád, Eva.
– Mindig is a tiéd voltam. – Kimondtam, mielőtt rájöttem volna mit is jelentett, még ha az évek során külön voltunk is. Ez nem számított, mert most itt vagyunk, együtt. De a szavak már kibuktak és láttam, hogy Dexet milyen boldoggá tették.
Csókolj meg.
Talán annyira szüksége volt rá, mint nekem, vagy ezt hangosan ki is mondtam, de Dex szája egy pár másodperc múlva már az enyémen volt. Nem tudtam megállítani a torkomból felszökő hangot. És ettől a hangtól Dexben valami elpattant, mert torz hang tört fel belőle, elkapta a hajamat és hátrahúzta a fejem.
A fejem hátrahajlott, a torkom ívbe feszült, feltárulkozott, elkezdte végigcsókolni és szívogatta a nyakam egyik oldalát. Nagyon alapos munkát végzett a nyelvével és az ajkával, amitől beindultam alatta, készen arra, hogy befogadjam a farkát.
Éreztem, ahogy a forró, kemény farka a combom közé préselődik, egyenesen a résemhez. Elkezdte oda-vissza mozgatni a csípőjét, dörzsölve ezzel a csiklómat.
Lenéztem, amennyire tudtam, és ahogy Dex felettem feküdt, láttam, ahogy a farka áthalad a hasadékomon. Olyan izgató volt és tudtam, hogy már csak ettől is el tudnék menni.
A makkja minden egyes alkalommal végighaladt a csiklómon, amikor a farka felfelé mozdult. Felnyögtem attól, milyen jó érzés volt.
– Mennyire akarod azt, hogy benned legyek? – suttogta a fülembe.
Érezni akartam, ahogy szétfeszít belülről, keményen követelve belém hatolva. Úgy akartam érezni, mintha ketté szakítana.
– Tudod, hogy mennyire akarlak.
Dex nem mondott semmit, csak belenyalt a fülkagylómba, amitől szétnyílt az ajkam és a szemem becsukódott.
Anélkül, hogy elszakadt volna tőlem, lenyúlt közénk, megfogta a farkát és a hegyét a puncim bejáratához helyezte.
Belül mindenem nyugodt és feszült volt egyszerre. Az arcunk kicsit eltávolodott, amikor hátrahúzta a fejét. Hosszú percekig nem tett semmit, de a szemembe nézett, a farka pont jó helyen volt. Ha csak egy kicsit megmozdultam volna, akkor felnyársalhattam volna vele magam.
– Nem tudom lassan, és nincs visszaút, Eva.
Csak bólintani tudtam. Nem akartam lassan, és nem akartam, hogy meghátráljon. Csak azt akartam, hogy már előre lépjünk.
Egyetlen mély, kemény lökéssel belém ásta magát a teljes hosszával. A hátam felívelt, a melleim az övéhez préselődtek. Felnyögött felettem, behunyta a szemét, és láttam, éreztem, mennyire megfeszültek az izmai. A golyói egészen a testemhez nyomódtak, ahogy belém temette magát. Teljesen szét voltam feszítve, a fájdalom keveredett a gyönyörrel, ami még éhesebbé tett.
Amikor elkezdett be és ki mozogni, minden egyes perccel egyre gyorsabban és keményebben, nem tudtam visszafogni magam, hogy bele ne kapaszkodjak a bicepszébe. Az izzadság mindkettőnket vastag cseppekben borított. A masszív mellkasa emelkedett és süllyedt, lihegett, ahogy bennem mozgott.
– Bassza meg – mondta. Benyomult, majd újra ki, ezt ismételve újra és újra, felnyögve minden lökésnél és visszahúzódásnál.
Akartam látni, hogy mit csinál, szóval a könyökömre támaszkodtam és lenéztem a testemre. Láttam, ahogy a farka be és ki mozog bennem, fényesen a nedvemtől.
Felemeltem a pillantásom a hasára, és láthattam a hat kockáját, ami minden egyes lökésnél megfeszült, majd elernyedt, ahogy bennem mozgott. – Szereted nézni, ahogy megduglak? – kérdezte, akadozó lélegzettel.
Amikor már nem tudtam magam tartani, mert annyira jó érzés volt érezni őt, visszadőltem. Amikor rádőltem a matracra, mintha valami megváltozott volna Dexben. Valami primitív vágy vette át a hatalmat. A medencéje az enyémnek csapódott, a csatakos szex hangja annyira kibaszottul izgató volt.
Kihúzódott, és én meglepetten és csalódottan nyögtem fel, de Dex átfordított a hasamra, a kezeivel végigsimított a testemen, és ettől a vágy még erősebb lett bennem.
Nem hagyta, hogy sokáig kelljen várnom, mert újra belém temette magát a huszonhárom centijével. Dex nagy tenyerével megragadta a fenekem, és szinte fájdalmasan belemarkolt.
Istenem, de jó érzés volt.
– Olyan kibaszottul tökéletes. – Megfogta a derekamat erősen és felhúzott, így most már négykézláb voltam. Ebben a helyzetben olyan meztelennek éreztem magam, de ez egy jó féle sebezhetőség volt. Dex a térdével még szélesebbre húzta a lábaim, most a puncimra teljes rálátása volt, az ajkaim szétváltak miatta. Először finoman megsimogatta a bal farpofámat, de én se voltam bolond. Dex minden tekintetben nyers volt. Keményen a fenekemre csapott, és megrándultam, felnyögtem a gyönyörtől.
– Nem hagyom abba, amíg terhes nem leszel a gyerekemmel, Eva. – Megsimogatta a hátam, végig a gerincem mentén. – És amikor a magom benned lesz, tudni fogod, mit jelent, hogy az enyém vagy.
Soha nem fog zavarni, ha azt mondja, hogy mennyire belém akarja tenni a gyerekét.
Soha.
Beletúrt a hajamba, hátrahúzta a fejem, és felnyögtem. Az egyik keze a hajamba, így a másikat használta, hogy közénk nyúljon, és visszahelyezte magát a puncimba. Simán becsusszant a nedves járatomba.
– Jézusom, Eva.
– Ó, Istenem, Dex.
Lassan mozgott be és ki, de minden egyes perccel gyorsította a tempót. Hamarosan a teste az enyémhez csapódott. Elengedte a hajam és megragadta a csípőmet, kicsit elhúzódva, majd újra a farkára húzott. Felmordult, és a gyönyör egyre csak nőtt bennem. Dex olyan szorosan és keményen tartotta a csípőm, hogy fájdalom hasított végig bennem. De a gyönyör minden mást felülírt.
– Bassza meg, igen. – Egyszer, kétszer belém lökte magát, és harmadjára jó mélyen belém temetkezett. – Istenem, jövök, bébi. – A körmei a bőrömbe vágtak, és elélveztem, a puncim keményen szorította a farkát. Megtöltött a magjával, és esküdni mernék rá, hogy éreztem, ahogy belém élvezett.
– Az enyém vagy. Örökké, Eva. – Remegett felettem, még mindig élvezett.
Aztán, pár másodperc múlva, ráfeküdt a mellkasával a hátamra és lihegett, fürödtem ebben a nyirkos, izgató érzésben. Dex kihúzódott belőlem, és nem tudtam megtartani magam, hogy ne omoljak a matracra. Nehezen vettem a levegőt a lepedőn, próbáltam lecsillapítani a még mindig száguldó szívemet. Dex mellém feküdt, közelebb húzott és a kezét a combjaim közé helyezte.
– Azt akarom, hogy a spermám benned maradjon, Eva. Jó mélyen benned.
Megcsókolta a vállam hajlatát.
A bőröm nedves volt az izzadságtól, de azért nem zavart, mert pontosan tudtam, miért vagyok izzadt. Dex benyomta az ujját a puncimba, és én megremegtem és felnyögtem.
– Azt akarom, hogy benned legyen – morogta, miközben a magját visszatolta a testembe, amikor elkezdett kifolyni belőlem.
– Istenem, Eva – mondta fátyolos hangon.
Meleg érzés töltött el, amikor lehajolt és megcsókolta a fejemet.
Nem tudtam, mit tartogat a jövő, nem számít mit mondtunk, de tudtam egy dolgot… ez az érzés átkozottul jó volt.
Talán ennek az egésznek zavarosnak és őrültnek kéne lenni.
De hogy őszinte legyek úgy éreztem, mintha ez lenne a legtökéletesebb dolog a világon.
És nem akartam, ezt elengedni.

●●●
Eva
Dex mellett fekve hallgattam, ahogy mélyen egyenletesen lélegzik. Megpróbáltam aludni, de túlságosan kavarogtak bennem a gondolatok, hogy bármilyen pihenésre is gondoljak.
Elfordultam, de mélyen felnyögött, felém fordult és a kezét a derekamra tette. Közelebb húzott a kemény testéhez, és újra elolvadtam tőle, most is szeretget, amikor alszik, azt akarja, hogy közel legyek.
Minden érzés olyan idegen volt, de jó érzés is, olyan mintha pont ott lennék, ahol lennem kell. Felemeltem a kezem és megsimogattam a bicepszét. Az izmai megremegtek az érintésemtől, és mély hang tört fel a torkából, mintha teljesen elégedett és boldog lenne ettől.
Pontosan így éreztem magam én is.
Újra elmozdultam, így most a mellkasom hozzányomódott. Lassan kinyitotta a szemét, és ha lehetséges, még szexibbnek tűnt szex után, álmos külsővel az arcán.
– Szia – suttogta, a hangja mély és vággyal teli volt.
– Szia, neked is. – Felemeltem a kezem, és megsimogattam a borostás arcát, szétterítve rajta az ujjaim.
– Ez a valóság – mondta, minden kérdés nélkül.
A szemeibe néztem.
– Ez a valóság – mondta újra, és a kezét a hasamra helyezte.
– Minden, amit mondtam igaz volt, Eva – odahajolt és megcsókolt, amitől úgy éreztem, hogy a szívem szárnyalni kezd. – Nem hagylak el. Az enyém vagy.
Fejest ugrottam az egészbe, és habár nem tudtam, mit tartogat a jövő, de alig vártam… mert tudtam, hogy Dex ott lesz.


Dee

2 megjegyzés:

PopAds.net - The Best Popunder Adnetwork