7.
fejezet
Harley
– Ha
ez az, amit igazán szeretnél, akkor megállok.
Úgy nézett ki, mint akinek fájdalmat okozott ezeket
kimondani. Habár, tudom, hogy mondhatná, hogy nekem is milyen nehéz volt, de ő
pontosan tudja, hogy milyen nehéz, ugye?
– De
azt akarom, hogy azt mondd, mindez nem helyes, hogy nem akarod ezt.
A szívem keményen és gyorsan dobogott, a kezem
reszketett, izzadság gyöngyök húzódtak a mellem közötti területen és a
hátgerincem mentén.
– Ha
azt mondod, hogy nem akarod, tudni fogom, hogy hazudsz, de tiszteletben fogom
tartani az akaratodat.
Hazug lennék, de nem is akarom átlépni ezt a vonalat
és egy rovátka lenni az ágytámláján. Sohasem hallottam róla más nőkkel, nem
olvastam róluk a lapokban, a férfi sikeres volt és gyönyörű. Egy ilyen férfinak
szexelnie kellett, hogy kiengedje a szexuális energiát.
– Nem
akarok csak egy lány lenni, aki szétteszi a lábát, mert te ezt várod el, mert
ez az, amit tenni szoktál. – A sokk az arcán nyilvánvaló volt, és én is
meglepődtem a merészségtől, hogy ezt hangosan is kimondtam. De nem csak ez
volt.
Őszintén, nem az a fajta nő voltam, aki gúnyolódó
megjegyzéseket tesz. Eddig csak kétszer szexeltem életemben, és mindkét alkalom
kevesebb, mint emlékezetes volt.
Egyik férfi sem akart tőlem többet miután mindent
elmondtak és megtettek, így befejeztem, hogy könnyen beadjam a derekam, csak
mert az volt az elvárt.
De az erő és arrogancia, amit Noah-nál láttam, a tény,
hogy mindenkivel a környezetében olyan tartózkodó volt, elgondolkodtatott, hogy
csak egy árucikk leszek neki.
Nem vágytam erre, és bármennyire szeretném
megtisztítani az érzéseimet, az igazság az volt, hogy sohasem éreztem még ilyen
erősen egy férfi iránt sem.
Különösen az egyik, aki megőrjített az ingerléssel és
a megfélemlítéssel, mert ő kezelte az irányítást és hatalmat.
– Olyan
helyesnek tűnik.
A szavai keresztül forognak a fejemben, újra és újra,
belefúródtak az elmém sötét zugaiba.
– Nem
olyan nőként tekintek rád, akit használok, majd eldobok. – A szemöldökét
összeráncolta, miközben beszélt. Még mindig nagyon közel volt és az illata
elgyengítette a térdem.
– Akkor
mit akarsz tőlem?
Már akkor megbántam a kérdést, amint kimondtam.
Valóban tudni akarom?
Noah
Tehát tudni akarta mire vágytam? Megmondom neki, hogy
ne kételkedjen az érzéseiben, hogy pontosan mit akarok. Meg fogom mutatni neki,
amíg nem lesz visszautasítás, sem botlás.
Közelebb húzódtam, és anélkül, hogy bármit mondanék, a
tincseibe fúrtam az ujjaim, rátekertem, és felnyögtem, amikor azt a kis hangot
adta ki.
A szemeibe néztem, olyan sok dolog volt, amit ki
akartam mondani, amit el akartam neki mondani. Kibaszott őrültség volt és ez a
helyzet új volt nekem. Szükségem volt rá, hogy Harley tudja, ez nem egy mulandó
dolog a részemről, és kétség nélkül tudtam, hogy az enyém.
– Olyan
egyszerű, Harley. – Súgtam és elkezdtem sétálni, a testemet használva toltam
hátrafelé, mígnem a fal megállította. – Te vagy az, amit akarok. Egyedül te. –
A száját figyeltem, meg akartam csókolni, de tudom, hogy mindent el kell neki
mondanom. – Tudom, hogy ez gyors és kurvára nincs értelme, de még sohasem
éreztem a vágyat ilyen valóságosnak, mint azt, hogy szükségem van rád. –
Elkezdtem masszírozni a fejbőrét, meg akartam nyugtatni, hogy igazán megértse,
amit mondok. – Két hónapja vágyok rád. Attól a pillanattól fogva, hogy
besétáltál az irodámba, csak te voltál.
– Ez
őrültség. – Mondta végül, a hangja alig hallatszott.
– Igen,
de ez jó féle őrültség. Ez az, amitől élőnek érzed magad, ami arra késztet,
hogy a határon akarj élni és ne tekints vissza.
Zihált a szavaimtól. Nyersek voltak, tudom, de igazak
is.
– Ez
a legvalóságosabb dolog, amit valaha megtapasztaltam. Ez a legintenzívebb
érzelem, amit valaha éreztem. – A másik kezembe zártam az arcát, kis nyomást
gyakorolva kénytelen volt hátra hajlítani a fejét és egy kicsit lehajoltam. –
Azt akartam, hogy add nekem, nem egyfajta erő csereként, nem azért, mert azt
hiszed, ez az, amit akarsz. – Megsimogattam a hüvelykujjammal közel a szájához,
nem érintve az ajkát, de megértetve vele, hogy megtehetném. – Nem azért
akarlak, hogy csak legyen egy test, aki melegíti az ágyam. Nem csak azért
akarlak, hogy a farkam a puncidban legyen. – Nyers voltam, a tudomására akartam
hozni, milyen férfi is voltam.
– A
magaménak akarlak, mert ez az, ahogy téged látlak. – Még közelebb hajoltam, amíg
a szám közvetlenül az övénél volt. – És te az enyém vagy, annak ellenére, hogy
még nem fejeztem ki az igényemet rád. – Az ajkam végigsimított az övén, ahogy
beszéltem. – Ugye, Harley? – Kissé hátra hajoltam, tisztán láthattam az arcát.
Lehunyta a szemét, az ajkai szétváltak, és súlyosabban
szedte a levegőt.
– Nézz
rám! – Rendelkeztem gyengéden.
Lassan kinyitotta a szemeit, a pupillái kitágultak.
– Az
enyém vagy, ugye? – Megdörzsöltem az arcát, az ajka jobb oldalán. – Mert tudom,
hogy így érzel. Tudom, hogy ezt akarod. – És ekkor megérintettem az ajkát. A
hüvelykemmel végig simítottam a duzzadt alsó ajkán és gyengéden lehúztam.
Elengedtem a húst, és azt a hangot hallatta a torka mélyéről. Azokra a dolgokra
gondoltam, amikről azt akartam, hogy a szája megtegye velem.
– Én…
– Nem fejezte be, amit elkezdett mondani.
A szájába csúsztattam a hüvelykujjam, kényszerítve,
hogy befogadja, hogy vágyjon rá.
– Te
mi, bébi? – Éreztem, hogy a nyelve a bőrömön mozog és a már kemény farkam
megrándult. Közelebb hajolt, a férfiasságom a hasának nyomtam, imádtam a teste
lágyságát az én keménységemen. – Érzed ezt, bébi? – Bólintott és folytatta az
ujjam nyalogatását. – Érzed, milyen kemény vagyok? Mindez miattad van. Csak
miattad. – A száját figyeltem, úgy megbabonázott a látvány, ahogy beszívta az
ujjam, hogy akkor és ott el tudtam volna sülni, ha megengedem magamnak.
Kihúztam az ujjam a szájából, még ha szerettem is ott
bent, mert szerettem volna tudni, mit mondana.
– Sokkal
többet akarok, mint szórakozást. – mondta végül és felnyögtem az övére hajtva a
homlokom.
– Igen,
ez az, amit kurvára akarok, Harley.
– Nem
tudom megmagyarázni a vonzalmat irántad és nem is akarom. Meg akarom ragadni.
Azt akarom, hogy felemésszen.
Olyan elégedettséggel dőltem hátra a mondanivalójától,
hogy meg akartam csókolni.
– Én
felemésztem. – Mondtam. – Te vagy minden, amiről azt hittem, hogy akarom. –
Mindkét oldalról megragadtam az arcát, az átkozott őszinteség talán a szart is
kiijeszti belőle. – Mielőtt besétáltál az irodámba, már egy átkozott éve
önmegtartóztatásban éltem, mert valami többet akartam, olyan valakire vágytam,
akitől élőnek érzem magam.
Te pedig ezt érezteted velem.
– Ekkor
besétáltál az irodámba és a világ megdőlt. Két kibaszott hónapja te vagy
minden, amire gondolok. Megszállott vagyok, Harley, így kurvára semmi értelme,
ha nem lehetsz az enyém.
– Istenem,
ez akkora őrültség, de nem akarom abbahagyni.
Kurvára. Igen.
– Rád
gondolva maszturbáltam, elképzelve az összes mocskos dolgot, amit meg akarok
veled tenni. – Ismét egy kis hangocska szökött ki belőle, és mindenestől be
akartam fogadni. – Elképzeltelek elterülve az ágyamon, az íróasztalom fölé
hajolva. Picsába, mindenhol elképzeltelek megtöltve a faszommal, mélyen benned
a spermámmal. – Felé dőltem. – Elképzeltem, hogy megjelöllek vele, a bőrödet
beteríti a gecim krémes fehérsége. – Végig futtattam a nyelvem a bezárt ajkain.
– A bőrödbe akarom dörzsölni, amíg úgy nem illatozol, mint én, megjelölve
téged, mint valamiféle birtokló állat.
– Óh.
Istenem.
A hasának dörgölődztem, felnyögtem mint egy kicseszett
tinédzser, aki nem tudja visszafogni magát.
– Csókolj
meg! – Suttogta és nem akartam megtagadni a nőmtől. De már túl voltam a
próbálkozáson, hogy minden lehetséges módon távolt tartsam magam tőle.
A szám az övén csattant, felfaltam. Elvettem, amit
hajlandó volt adni, de többet akartam. Sokkal többre vágytam.
A száját dugtam, a magamévá tettem, ösztönöztem, hogy
fogadja be a nyelvem, és amikor levegő után kapkodott kényszerítettem magam,
hogy elhúzódjak. Az ajka vörös volt, duzzadt és fényes a csókunktól… a
csókomtól, a birtoklásomtól.
– Nedves
vagy nekem?
Tétovázás nélkül bólintott és beleegyezőleg
felnyögtem.
Újra lehajoltam, elengedve az arcát megtámasztom a
derekát és keményebben húzom felém. A szemébe bámultam, neki dörgöltem magam,
mint egy piszkos rohadék, éreztetve vele a merev faszom.
– Azt
akarom, hogy benned legyen. – Előre döftem. – Azt akarom, hogy a puncid
összekapcsolódjon a rudammal, megfejve engem, mert kétségbeesetten vágysz a
spermámra.
Nem vártam meg, hogy bármit is mondjon. Csak lejjebb
vittem a kezem, amíg megfogtam a szoknyája szélét. Erősen fölfelé rántottam,
felemeltem a szövetet és feltoltam a csípőjén. Felhördült, de nem álltam le.
Belenéztem a szemébe, figyeltem, ahogy a pupillája még szélesebbre tágul a
kéjvágytól, és vigyorogtam.
– A
dolgok, amiket meg akarok veled csinálni. – Megragadtam a harisnyája elejét,
egy erőteljes mozdulattal téptem le róla a vékony ruhadarabot. – Most pedig
áruld el, hogy kurvára nedves vagy-e nekem?
– Átázott
– mondta, a szemei elnyíltak, miközben engem figyelt.
– Jézus
Krisztus!
A combjai közé csúsztattam a kezem, éreztem az
átitatott selyem bugyit és megint átkozódtam.
– Valóban
azt várod tőlem, hogy megérintsem a pinádat? Azt akarod, hogy olyan érzéseket
keltsek benned, amitől a szemed visszafordul a fejedbe?
– Istenem,
igen, Noah.
Felnyögtem a nevem hangzásától az ajkairól legördülve.
– Akkor
kérj meg rá! Könyörögj, hogy érintsem meg a puncid! – Istenem, akartam, hogy
könyörögjön érte. Amikor nem válaszolt azonnal, elhúztam a kezem az alsóneműje
szélétől. – Mond meg, hogy érintselek meg, hitesd el velem, hogy te is akarsz
engem, Harley. – Végig futtattam az ujjam a bugyija szélén, a szemébe bámultam,
várva, hogy engedelmeskedjen nekem.
– Kérlek,
Noah. –Suttogta.
– Mire
kérsz? – Felhúztam az egyik szemöldököm és erősebben dörzsöltem.
– Kérlek,
nyúlj hozzám. Érintsd meg a puncim.
– Ez
az, kicsim. Tudom, hogy tetszik, szereted kimondani azokat a dolgokat nekem,
megadva, amire annyira vágyok.
Bólintott.
Félretoltam a bugyija anyagját és a golyóim rögtön
szorosan a testemhez húzódtak, amikor megéreztem a punci ajkainak simaságát.
– Kurva
élet, bébi. Leborotváltad, mindened érzékeny és csupasz?
Beszívta az ajkait.
És amikor felnyögött és felém mozdította a punciját, a
kezemmel a feje mellett a falnak támaszkodva őriztem meg az egyensúlyom és a
stabil helyzetet. Elkezdtem dörzsölni a punci ajkait, a középpontja felé
csúsztattam az ujjaim, fel és le vezetve az ujjbegyem a csiklóján. A nyakába
fúrtam a fejem, mélyen lélegeztem, a tüdőmbe fogadva az eszenciáját. Az
ujjaimmal a punci ajkain dolgoztam, a húsa selymes simasága olyan kibaszott
tüzes, hogy tudtam, a nadrágom eleje nedves volt az előváladékomtól.
Aztán elkezdtem még ruhába öltözve imitálni a szexet,
a faszom a hasának lököm, a súrlódás olyan kicseszett fantasztikus volt… túl
jó, ez tény, mert szeretném kilövellni a magom, még mielőtt benne lehetnék.
És az első alkalommal, amikor elmegyek mélyen a
testében akarok lenni, rávéve, hogy befogadja az összes spermám.
– Mennyire
akarod, bébi?
– Nagyon.
– A szavak feltörtek, miközben beszélt, egy kinyilatkoztatás volt, hogy
valójában milyen messzire ment már el.
Jó. Ezt akartam.
Amikor a csiklójához mozdítottam a hüvelykujjam és
előre hátra dolgoztam a dombocskán, hátra dobta a fejét, a koponyája a falnak
ütődik. A feje mögé csúsztatom a kezem, hogy kipárnázzam, de közben ritmikusan
dörzsölöm a csiklóját.
– Benned
akarok lenni, Harley. Mélyen benned akarok lenni, olyan keményen és alaposan
meg akarlak dugni, hogy egyikünk se tudjon világosan gondolkodni, nem is
beszélve a sétálásról másnap. –
Elkezdtem szívni és csípni a nyakát. – A farkam a pinádban akarom, érezni
akarom, ahogy a puncid megfej, ahogy fojtogatja a faszom. – Gyorsabban
simogattam a csiklóját, keményebben, erősebben szívtam be a bőrét, tudva, hogy
jel lesz a helyén.
Elkezdte mozgatni a csípőjét, a puncijával a kezemen
őrölt, egyértelműen el akar menni.
Picsába, olyan kemény voltam, mint az acél. Elhúzva a
kezem, felemelem, így láthatja, milyen fényesek az ujjaim.
– Nyisd
ki a szád!
Gondolkodás nélkül megtette.
– Szívd
be őket a szádba, tisztísd meg őket. – Követeltem. Az ajkai közé toltam az
ujjaim, figyelve a révületet, ahogy megtette, amire kértem. A nyelvét végig
futtatta az ujjaimon, halkan nyögdécselt.
– Jó
ízű, bébi? – Elveszem az ujjaim a szájától.
Bólintott és megnyalta az ajkát.
Az ujjam a számhoz emeltem és felnyögve beszívtam.
– Óh,
igen, hihetetlenül jó ízű.
Akkor megragadtam a tarkóját és a szám az övére
nyomtam.
Végeztem az előjátékkal. A farkamnak mélyen a testében
kellett lennie. A magamévá kellett tennem.
Lexy
😊💥😊 Woow! Köszi szépen!
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm!
VálaszTörlésHűha! Köszönöm!
VálaszTörlés