2019. január 20., vasárnap

A szobatárs: X. Fejezet



Brendan

Majdnem elmentem, és még nem voltam benne Meghanban. Szerettem volna jól megbaszni, többször is megszerettem volna őt szerezni mielőtt elmegyek, de kibaszott nehéz volt az irányítást újra a kezembe venni.
Megtörtem a csókot és hosszú percekig csak bámultam. Annyira kibaszottul gyönyörű, édes és valódi volt és az egész az enyém volt. A tény is, hogy nem térdelt bele a golyóimba miután elmondtam neki, hogy az iskolában is néztem, és megijedtem az őt körülrajongó kis köcsögöktől, nagyon jól esett nekem, mintha tetszett volna neki, ahogy törődök vele. Bevallottam, hogy tévedtem, de túlságosan is birtokolni és védeni akartam őt, ahhoz, hogy visszavonuljak.

Nagyobb voltam nála, és nem akartam összetörni a testét. A farkam pedig ezt a pillanatot választotta arra, hogy megránduljon, és az a halk hang, amit ő kiadott erre, azt hittem, hogy teljesen megszűnök tőle.
- Készen állsz? – kérdeztem és a hüvelykujjammal az alsó ajkát simogattam.
- Már készen állok.
A homlokomat az övén pihentettem majd becsuktam a szemeimet. Az egész testem kibaszottul kész volt, az izmaim a bőröm alatt megfeszültek. Tudja ez a nő, hogy mit tesz velem, hogy térdre esnék, és imádnám, ha azt akarná? Tudta-e, hogy mennyire szerettem volna az életemben látni, hogy bármit megtennék érte, ha tudnám, hogy boldog?
Valószínűleg nem, de életem hátralévő részét arra fogom használni, hogy bebizonyítsam neki, hogy méltó vagyok rá, hogy az enyémnek tekintsem.
A farkam annyira kemény volt, hogy már az előnedv is előbukkant a farkam csúcsán. Soha nem voltam még ennyire tettre kész, még akkor se mikor Meghanra gondoltam és felállt a farkam. Nem, mindennél több volt, mint amit bármikor is elképzeltem.
Istenem, az egész kibaszott éjszaka alatt is képes lennék csak Meghant nézni. A pupillái kitágultak és az ajkai vörösek voltak a csókjaimtól.
- Soha nem fogok betelni veled Meghan.
Szerettem volna ősember módjára viselkedni, mint egy barbár, mert azt akartam, hogy tudja, hogy mindenki tudja, hogy ő az enyém.
Mindenféle őrült érzést éreztem ez iránt a szeretett nő iránt, a kezeimmel elértem és a puncijához helyeztem a kezem, de végig a szemeibe néztem.
- Kinek a tulajdona vagy Meghan? – Nehezebben kezdett el lélegezni, és még nagyobb nyomást gyakoroltam a hasítékára. – Mondd meg nekem, hogy kié ez a punci.
Megnyalta az ajkait, miközben az ujjaimat fel és le csúsztattam a középpontján.
- Te Brendan.
Halkan morogtam, mint valami kibaszott állat.
- Igen, kibaszottul Meghan. – megdörzsöltem csiklóját oda és vissza köröztem rajta, és figyeltem, ahogy az arca a vágytól megváltozik. – Senki se fogja ezt neked csinálni csak én. Senkit se fogsz ilyen mélyen magadban érezni, csak engem – gyorsabban dörzsöltem a csiklóját és felsóhajtott. – és biztosan tudni fogod, hogy miért is vagy az enyém.
A puncija forró volt és teljesen elázott, miután tovább dörzsöltem a csiklóját és a hüvelykujjamat pedig a nyílása föle helyeztem. Nem raktam be, csak éppen megdörzsöltem a nyílás fölött, hogy tudja, hogy ott vagyok.
- Istenem ez annyira jó érzés Brendan.
Mellkasom megremegett, a farkam megrándult, amikor meghallotta ezeket a halk hangokat.
A kezét a mellkasom közepére tette, lejjebb csúsztatta egészen a merev farkam fölé.
Szükségem volt rá, hogy megérintse a farkamat, de ugyanakkor, ha megérinti, azonnal a hasára élvezek.
És mikor ez a pillanat eljön, azt akarom, hogy mélyen benne temetkezhessek el.
- Bébi, mindennél jobban szeretném a kezedet a faszomon, de ha megérintesz, elmegyek, és ezt nem szeretném egészen addig, amíg nem leszek a testedben.
Megint lehajoltam, és keményen mélyen megcsókoltam őt. Meghan kinyitotta a száját és belekóstoltam a nyelvemmel az édes ízébe mely függőséget okozott. Hosszan csókoltam őt.
Kivettem a kezemet a combja közül, és megnyaltam azokat az ujjaimat melyekkel őt érinttettem, és felnyögtem az ízére.
Azonnal szükségem volt rá, hogy a farkam a puncijában legyen. Szükségem volt rá, hogy elvegyem a szüzességét, szükségem volt rá, hogy végre az enyém legyen.
- Tárd ki magad nekem bébi. – nyögtem a szájába és éreztem, hogy ezt teszi, amit kérek tőle, és akkor köztünk, megragadtam a farkamat. – Nyers leszek miattad Meghan. Éreznem kell minden egyes csupasz részedet.
- Istenem. Igen, Brendan.
Lehet, hogy aggódnom kellene a baba miatt, de az igazság az volt, hogy nagyon örültem volna neki, ha a hasában az én gyermekemet várja. De ez nem jelenti azt, hogy készen állna erre az egészre. 
- De viselhetek gumit, ha szeretnéd.
- Jól vagyok. Most lett vége a periódusomnak, úgyhogy rendben vagyunk. – halkan kuncogott. – Kicsit hangulatgyilkos vagy nem?
Közelebb nyomtam hozzá a csípőmet és megmutattam neki, hogy nem vagyok feltétlenül hangulat gyilkos.
Elvesztettem az eszemet, de basszus, ez egy nagyon jó dolog volt.
Az erekcióm csúcsa a bejáratánál volt és én csak a szemeire összpontosítottam, és tudtam, hogy meg kell tennem. Utáltam magam, hogy fájdalmat kell, hogy okozzak neki, de ez fog történni mikor elveszem tőle, egy pillanatig hezitáltam. De a gondolat, hogy elszakítom az ártatlanságát, hogy az enyémmé tegyem, és tudni azt, hogy a szűz vére beborítja a farkamat, ettől az egész testem megremegett.
- Csak tedd meg, Brendan. Ne aggódj semmi miatt.
És én pontosan így tettem.
Teljesen beléhatoltam és gyűlöltem, hogy fájdalmat okozok neki akár egy pillanatra is. Nem tudtam utat állni a nyögésnek, ami ekkor kiszabadult belőlem, mikor megéreztem a punciját. Olyan forró volt, olyan nedves volt számomra, hogy újra beléhatoltam. Amikor újra teljesen benne voltam, a golyóim a fenekéhez préselődtek, megálltam.
A körmeit a vállaim húsába mélyesztette a szemei tágra nyíltak, amikor felnézett rám.
- Sajnálom bébi – mondtam, és lehajoltam egy gyengéd csókra.
- Jól vagyok Brendan.
Lassan gyengéden újra belemerültem, majd kihúzódtam. De minden egyes másodpercben, egyre nagyobb lett a vágyam, és ugyanezt láttam Meghan arcán is, hogy ő is ugyanúgy érez irántam.
A kezeimet a feje köré tettem, a vállaim meggörnyedtek, ahogy benne mozogtam.
A golyóim megfeszültek, és a farkam annyira kemény volt, hogy attól féltem, hogy el fog törni. Kétségbeesettül szükségem volt rá, szükségem volt rá, hogy a magommal teljesen kitöltsem őt, mely olyan illatú, mint én..és ezzel megjelölném őt. 
Bassza meg. Szükségem volt rá, hogy minél hamarabb megjelöljem. És ekkor hátradőltem és néztem, ahogy a farkam a puncijában jár, és ahogy a nedve foltot hagy az ágyon.
- Ó, basszus – morogtam és éreztem, ahogy összeszorítja a farkamat és a fejembe lévő képek is veszélyesen közel sodortak a peremhez.
Ránéztem a melleire, a halmok remegtek, ahogy döngettem. A mellbimbói rózsaszínűek voltak, a csúcsuk kemény és enyhén megnyúltak. 
Felemeltem a fejem és a nyelvemet az egyik merev csúcshoz szorítottam.
- Istenem – kiáltotta.
Egy kemény csúcsot húztam a számba, bekaptam és kiszívtam neki, éreztem, ahogy fészkelődik alattam. Nehezen lélegzett, és az apró nyögések melyek elhagyták őt, azt mutatták nekem, hogy tetszik, neki amint csinálok.
- Addig foglak baszni, ameddig mindketten bírjuk, és feltöltelek a magommal Meghan. – Nem tudtam ezekkel a szavakkal megnyugtatni, de nem is akartam ezeket megállítani.
Így szeretett volna engemet, és tudtam, hogy élvezi minden egyes kibaszott percét.

Gina

5 megjegyzés:

  1. Köszönöm. Tetszett. ♥️👏😘

    VálaszTörlés
  2. Szuper hogy ennyi rész volt! Köszi szépen Gina!🤗😘

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépen köszönöm! Szuper volt!😊😘

    VálaszTörlés
  4. Szeretném megkérdezni, hogy mikor jön a befejező rész? Köszi a sok munkádat!!!!

    VálaszTörlés

PopAds.net - The Best Popunder Adnetwork