2019. február 14., csütörtök

Piszkos: IV. fejezet


4. fejezet
Josephine

Beszívtam a levegőt, majd lassan kifújtam, miközben a tükörképemet vizslattam. Az előttem lévő tükör sarka repedezett volt, és a lánynak, aki visszanézett belőle, kipirult az arca, a pupillája kitágult. Arra gondoltam, hogy a viselkedésem az asztalnál Oscart érdemelne. Nem hittem, hogy Gabe észrevette, hogy folyamatosan mocorogtam a helyemen, hogy a pirulásomnak egyáltalán semmi köze nem volt az idegességhez.
Felizgultam.
Nedves voltam.
Vágytam rá.
A reakcióm a férfi irányába erős volt, őrült. Valójában nem is ismertem, a testem mégis annyira felfokozott volt a közelében. Csak arra tudtam gondolni, mit akartam vele tenni… mire vágytam, hogy megtegye velem.
Felpillantottam és a repedésre meredtem a tükrön. Kinyúlt, mint egy pókháló, mintha élő volna.
Érezni akartam az életet, és pontosan ez mocorgott bennem, amikor Gabe jelenlétében voltam. Teljes őrület volt, nem is értettem, tudom.
De nem érdekelt.
Nagyon jó érzés volt Gabe közelében lenni. Egész idő alatt nyugodt volt, de nem siklottam el a mód mellett, ahogy az ajkam figyelte, miután megnyaltam, vagy ahogy a széken fészkelődött, mintha az erekcióját próbálná megigazítani?

Legalábbis ezt kívántam.
Nem tudtam, miért nyűgözött le. Kétlem, hogy a szex miatt, amiben csak néhányszor részesültem életemben, és azok a srácok feleannyira sem tűntek férfinak, mint Gabe. Gabe annyira férfias volt, annyira nőiesnek érzem magam vele.
Milyen lenne az ágyban? Domináns szerető lenne, olyan, aki szereti megragadni az irányítást, olyan, aki szeret lent tartani, miközben használt engem?
Istenem, annyire kétségbeestem miatta, hogy az sem érdekelt volna, ha csak használ?
Eltávolodok a pulttól, hálásan, hogy csak én voltam a mosdóban, és eldöntöttem, hogy félretolom ezt az őrült vágyat.
Nem olyan fajta lány vagyok, akinek megfelelne az egyéjszakás felállás, és még ha segítőkész és rendes is velem Gabe, nem olyan típusú férfinak tűnt, aki valami állandóra vágyna. Amellett, épp csak megérkeztem a városba, és az utolsó dolog, amire szükségem volt, az egy pasi komplikációnak, ha a dolgok megtörténtek volna.  Mert ha nem lett volna velem, miután a lepedő közt hemperegtünk, tudom, hogy mindenütt őt látnám, az meg mennyire lenne kényelmetlen?
Elhagyom a mosdót, a földre fordítom a figyelmem, a gondolataim az őrült dologra koncentrálnak, amit éreztem. Ekkor beleütköztem valakibe, és abból, ahogy megfogta a karom, valamint a mély, férfias nyögésétől azt hittem, hogy Gabe az. De amikor felnéztem, valami ismeretlen pasi volt az. Fiatal volt, talán frissen érettségizett középiskolás. Középiskolai illata volt, mint a nyolcadik osztályos Cool Water illata, ami nem volt rossz, de felidézte a kínos kamaszkori emlékeket.
   Sajnálom, – mondta ő vigyorogva. – Új vagy itt? Vagy átutazóban vagy?
Nem akartam durva lenni, de nem is akartam holmi idegen srácokkal az időjárásról csevegni, vagy arról, hogy új voltam a városban. Talán valami csajozós duma volt, vagy valóban kedves próbált lenni. Akármelyik is, egyikhez sem voltam megfelelő idegállapotban.
A keze még mindig a karomon volt, de még mielőtt elhúzhattam volna, vagy válaszolhattam volna a kérdésére, észrevettem, hogy Gabe megáll mögötte. Gabe egy teljes fejjel magasabb volt a sráctól.
   Neked máshol kéne lenned, – mondta Gabe, a kijelentés nem kérdésnek tűnt.
A fickó megfordult, az arckifejezése bosszúságról árulkodott. – Elnézé… – de az utolsó szótag már a levegőben lógott kettejük között, amikor meglátta Gabet.
 Biztos vagyok benne, hogy valami más dolgod van, mint Josephinével beszélgetni, – mondja Gabe. Összefűzte a hatalmas karjait, az a könnyed, ám mégis komoly ábrázat vette körül.  
  Helló, Gabe, – mondta a srác.
Oké, egyértelmű, hogy ismerik egymást.
 Nem tudtam, hogy a tiéd, – szólalt meg a srác a kezét feltartva. Nem volt köztük furcsaság. De az a dominancia áradt Gabe-ből.
A srác végül eltűnt, én pedig kíváncsian álltam ott, hogy tulajdonképpen mi a pokol történt.
 Kész vagy? – kérdezte Gabe, mintha ez a kis eszmecsere, nem lett volna átkozott furcsa. Indulni akart, de én úgy éreztem, földbe gyökerezett a lábam.
 Mi volt ez?
Megállt és hátra nézett a válla felett. – Micsoda? – Teljesen felém fordult.
 Ahogy… ahogy… – Éppen kifogytam a szavakból. Ő megjelölte a területét. Minden bizonnyal annak tűnt. De az mégsem lehetett. Alig ismertem. És birtokolhat egy férfi egy nőt, amikor még épp csak hogy találkoztak? Még csak nem is hajtott rám, és néhány pillantáson kívül, amit rám vetetett, úgy tűnt, hogy közömbös az irányomban.
Felhúzta az egyik sötét szemöldökét. – Ami mi volt?
Nem tudtam, így ahelyett, hogy bármi mondtam volna, csak kinyitottam, majd becsuktam a szám.
  Gyerünk, – mondta, a hangja mély.
Azon kaptam magam, hogy követem ki az étkezdéből, át a parkolón, és amikor az ajtó fogantyúján volt a kezem, végül a hangom is megleltem.
 Kibaszottul nevetséges volt. – Még magamat is megleptem a számon kicsúszott szavakkal. Gabe már kinyitotta az ajtóm, de már a vezető oldalán volt, várt. Amikor beszéltem bezárta az ajtaját, és körbesétált a furgonon oda, ahol én álltam.
  Úgy gondolod?
Bólintottam, összefontam a karom a mellkasom előtt.
 Ja, úgy. Nem is ismersz. – Egy pillanat múlva becsapta az utasoldali ajtót, majd a kezeit elhelyezte mindkét oldalamon. Közelebb került, a nagy teste szinte az enyémnek préselődött. A kezem az oldalamon lógott, a torkom összeszűkült, a lélegzetem elakadt. – Mit művelsz? – kérdeztem, a hangom csaknem suttogó.
 Minek látszik, mit csinálok? – Lenézett a számra.
Lenyeltem a csomót a torkomban. – Úgy tűnik, hogy betörsz a személyes terembe. – És ott volt, valóban behatolt, de erre vágytam a legjobban. Forróságot éreztem, pír öntött el, amitől gyorsabban vert a szívem, a tenyerem pedig izzadt. Olyan jó illata volt. Gabe úgy illatozott, mint egy igazi férfi. Teljesen férfi.
  Nem akarod, hogy ennyire közel legyek? – kérdezte, a hangja rekedtes, a kérdésben lévő utalás kettőnk közt lógott. – Vagy talán nagyon is szeretnéd. – A testét az enyémnek nyomja, keményet a lágyhoz. Minden vonala, férfias hajlata, ereje, precíz izma.
  Nem is ismerlek. – Sikerült újra kimondanom, de még előttem is világos volt, hogy az egy dolog, hogy nem ismerem bensőségesen. Nem érdekelt, hogy valószínűleg az emberek minket bámultak, hogy úgy néztünk ki, mint egy pár, akik épp arra készültek.
Istenem, szeretnék arra készülni.
  Mit akarsz tudni rólam? – kérdezte, a szememre összpontosítva. – Bármit elmondok neked, amit akarsz.
Elhittem, hogy megtenné.
  Kezdetnek, nem tudom a vezetékneved.
  Dressin, – szemrebbenés nélkül mondta.
  Vagy a korodat…
 Harmincöt. – vágott vissza, a pillantása megint az ajkaimon volt. Nem tudtam segíteni rajta, de megnyaltam a szám. Torokhangú morgás áradt ki belőle, éreztem, hogy nedvesebb voltam, a bugyim elázott ettől a férfitól.
Amikor lassan az enyémhez közelített a szemével, a szempillája elnehezült, egyértelmű volt a vágya. Olyan volt, mintha a vágyuk kettőnk között ide-oda pattogna. Elnyeltem az övét, ő pedig az enyémet, és ez együtt annyira intenzív, hogy elteltünk tőle.
  Mit csinálsz? – kérdeztem megint, de ez alkalommal már szinte csak suttogás volt. Egy pillanatig meg sem szólalt, de a pillantás, amit felém küldött, egy szót üvöltött.
Enyém!

Lexy

6 megjegyzés:

PopAds.net - The Best Popunder Adnetwork