2019. március 16., szombat

Piszkos: VIII. fejezet


8. fejezet 
Josephine

Egy hét telt el, mióta Gabe magáévá tett a piszkos műhelyében, a motorolajos kezével és mogorva viselkedésével. Hét nap telt el, hogy egy igazi férfi érintését éreztem, vagy elvesztem az érzésben, ahogy teljesen kisajátított.
Egy egész hosszú hétig annyira vágytam rá, hogy csaknem meg tudtam ízlelni, tulajdonképpen éreztem, ahogy megérint, simogat… elélveztet.
 Remélem, készen állsz a ma estére, – mondta, a hangja mély, karcos, úgy jött át a telefonon, mint egy fenékpaskolás.
Az ajkamba haraptam és a székemen fészkelődtem. Lilly már befejezte a munkát és hazament, Carl pedig, a másik tervező, épp végez az ügyféllel.
 Miért, mi lesz ma este? – Újra a széken mocorogtam, a fejemen áthaladó gondolatok meglehetősen piszkosak voltak.
  Először megetetlek, aztán adok neked egy teljes testmasszázst, és aztán én…

 Az ügyfél elment éjszakára. Én is indulok, – mondta Carl, s azon kapom magam, hogy kissé megugrottam.
 Igen, oké, – mondtam egy kicsit túl csendesen. – Szia! – Megköszörültem a torkom, éreztem a tűzbe boruló arcom. Szerencsére Carl nem maradt, hogy meglássa, mi a problémám. Gabe könnyed nevetésének hangja árasztotta el a fejem. Szerettem, hogy jól éreztük magunkat együtt, még miután csak ilyen rövid ideje ismerjük egymást. Szép volt, kényelmes és persze úgy feltüzelt, mint a pokol.  Úgy éreztem magam körülötte, mint valami hormontúltengéses kamasz.
De furcsa módon, nem akartam változtatni. Nem akartam, hogy befejeződjön. Mert attól, hogy Gabe-bel vagyok, azt érzem, hogy annyira el voltam veszve, mintha nem tapasztaltam volna meg, milyen volt élni.
Őrült.
Esetleg nevetséges.
De olyan jó, és annyira, de annyira valóságos.

Gabe

Később még aznap este…

Képtelen voltam távol tartani tőle a szemem, a kezeimről nem is beszélve. de megmentettem egy kis mennyiségű kontrollt, amit most be is mutatok.
 Árulj el még többet magadról! – mondtam. Minden egyes részletét ismerni akartam, amiből ő áll. Pokolba, igazság szerint, csak a hangját akartam hallgatni és a szavakat formáló ajkait nézni.
   Tulajdonképpen, nincs több mondanivaló!
A száját bámultam, s a farkam feléledt.
  Egyetemre mentem, négy évvel később lediplomáztam, elvégeztem a gyakorlatom és utána rögtön alkalmaztak is. Szerencsém volt.
 Kétlem, hogy ennek bármi köze lett volna a szerencséhez. Biztos vagyok benne, hogy látták a tehetségedet. – Az arca kipirult, örömöt éreztem, hogy az én szavaim tették ezt vele.
  Köszönöm, – mondta halkan,
Hosszú szünet töltötte be a helyiséget, de a csend kellemes volt. Láttam, hogy jár valami a fejében, így megadtam neki azt az időt, amire szüksége volt, hogy megkérdezze, bármi is volt a fejében.
 Hogy értetted, amikor azt mondtad, a tiéd vagyok? – A hangja csendes volt, és tudtam, hogy fejben valószínűleg ezen a kérdésen rágódott újra és újra. De jó. Elégedett vagyok, hogy megkérdezte, mert el akartam neki árulni, milyen birtokló, kisajátító módon vágytam rá.
Letettem a sörösüvegem a kávézó asztalra, eltoltam az utamból egy kóbor dobozt és közelebb hajoltam hozzá. Elvettem tőle a borospoharát, az üveg mellé helyeztem és a lépés eltévesztése nélkül, lágyan átfogtam a torkát. Végigsimítottam az hüvelykujjammal füle alatt a pulzusán. Gyorsan lüktetett, vadul. Ideges volt. Láthattam a szemeiben, abban, ahogy az ajkába harapott. Éreztem a hüvelykujjam alatt.
 Miért mondom, hogy az enyém vagy? – kérdeztem, a szájára fókuszáltam, a farkam kemény, a pulzusom pont olyan gyorsan száguldott, mint az övé. Egy oldalról megőrültem érte, de másoldalról nyugodt, összeszedett voltam. Nem kellett látnia az önuralmam elvesztését, nem, amikor úgy tűnt, hogy a szakadék szélén állt.
 Igen, – mondta, a hangja nem több a suttogásnál, a leheletének olyan illata van, mint a fehérbornak, amit fogyasztott.
 Azért mert bejelentettem az igényemet.– Lenyúltam, a combjai közzé tettem a kezem, pontosan a puncijára. – Még mielőtt a farkam benned volt, megjelöltelek, az első pillanatban, amikor megláttalak, tudtam, hogy az enyém voltál. – Még előrébb mozdultam, egy kis nyomást adva a puncijának. Levegő után kapkodott, és enyhén feljebb tornázta magát a kanapén. – Mielőtt még kinyaltam volta ezt az édes kis puncit és végig futtattam a nyelvem a fenekeden, már a magaménak tekintettelek. – Rajta voltam, a mellkasom az övén, a szám csak centiméterekre volt az övétől. Megmarkoltam a csípőjét és lehúztam a kanapéról, így kitárult és átkozottul kényelmesebben voltunk.
 Egy részed gondolhatja, hogy ez őrültség, – mondta a nő, de a hangja nem adott valódi aggodalomra okot. A szemei szélesre tágultak, az ajka szétvált, a lélegzete gyors és rövid.
 Hát persze, hogy őrültség, de nem érződik nagyon elképesztőnek? – Bólintott. – Nem ébresztett rá, hogy életben vagy? – Ismét bólintott. Beékeltem magam a most már széttárt combjai közé, a kemény farkam a farmerbe bújtatott puncijához illesztettem, majd elkezdtem dörgölőzni. – Amikor rólad van szó, területvédő és birtokló vagyok, szart se adok rá, mit gondolnak mások. – Még erősebben dörgöltem magam. Semmivel sem törődök, de az biztos, hogy te pontosan ott fogsz maradni, ahol neked lenned kell… az én oldalamon. – És aztán előredőlve megcsókoltam, a szájába toltam a nyelvem és úgy dugtam meg, ahogy a combjai közt is tenném.
Ha ez nem képviselte a véleményemet, ha nem értette meg, hogy mit jelent az enyémnek lenni, akkor újra és újra meg kell neki mutatnom. Csak meg kellett vele értetnem, hogy számomra mindez nem múló dolog.
Kibaszottul örökké tartott. 

Lexy

3 megjegyzés:

  1. Csak azt tudom írni amit mindig, hogy eszméletlen jó volt. Bár egy kissé rövid, de sebaj várom a folytatást. Köszi a fordítást. 😘

    VálaszTörlés
  2. Tudom, hogy ami nekünk rövid, az kemény munka terméke, de ez a pasi annyira pasi, hogy ......falnám, a sorokat! Köszönöm.

    VálaszTörlés

PopAds.net - The Best Popunder Adnetwork