Charity Tahmaseb: A szellemeket szeretni kell (Coffee and Ghosts 1)

A szellemeket szeretni kell

(3. részlet az ötödik epizódból)

A zöld-fehér viktoriánus ház ajtaja szélesre nyitva áll. Egy technikus mászkált fel s alá a veranda lépcsőin, mindenfajta elektronikus felszerelést hurcolva. Két ember egy generátort bírkóz a ház oldala felé. Elől egy kártyaasztalon szódát és szendvicseket tartanak. Statikusság cikázik a levegőben, az apró szőrszálak a nyakam hátulján felállnak, de nem a félelemtől vagy az érzéstől, hogy valaki figyel minket.

Nem, hanem egy lélek hűvös csókjától, mielőtt áthussan a nyitott bejárati ajtón.

– Látod? – súgja Malcolm. – Egy másik szellemet hoztál nekik. Téged is be kellene tenniük a bérszámfejtésükbe.

–  Aligha. Ez? – Az események felé intek. – Ez olyan mint tortát tenni a kisgyerekek elé és megkérni őket, hogy ne nyúljanak hozzá. Biztos vagyok benne, hogy a szellemek el vannak ragadtatva. Mindez a figyelem? Halloweenkor? A legtöbb, amit általában kapnak, az a kacagó gyerekek.

Együtt megteszünk néhány lépcsőfokot. Amikor senki nem állít meg minket, megteszünk még néhányat. Legalább átérünk a küszöbön, anélkül, hogy valaki észrevenne bennünket. Bent elektronikus kábeleken és zsinórokon kelünk át. A statikus zümmögés itt még erősebb. Valaki egy nyitott ablakon át táplálta a kábeleket a generátorral, és a szellő, besettenkedve a helyet még elhagyatottabbá teszi, még a tömeg ellenére is.

–  Üdvözöllek! – csendült fel valaki. – Üdvözöllek, barátok!

Egy férfi a kezeit kitárva közelít. Az arca, a kerek lencsés szemüveg mögött, ragyogott. Hatvan évesen, egy vidám bevásárlóközponti Mikulásnak fog tűnni. Most, harminc körül, szikár és szakállas, és elég valószínű, hogy ő a forrása mindennek a zúgó statikusságnak.

Megrázza Malcolm kezét, aztán az enyémet. – Jó veletek találkozni! Jó veletek találkozni! Gregory G. Gone vagyok, ez pedig a műsorom.

–  Katy Lindstrom vagyok…

– A szellem elfogó. Hát persze! – Malcolm felé fordul. – És neked kell lenned Malcolm Armandnak. Annyira jó, hogy kéznél van a helyi tehetség.

Helyi tehetség?

– Igazán hiteles környezetet biztosít a műsornak. A nézőim imádják. Hallottad? Épp áttörtem az egymilliót.

Malcomra nézek. Mert igazából? Ötletem sincs, hogy reagáljak egy ilyen nyilatkozatra.

– Még szerencséje van a szponzorokkal?

Gregory felvillanyozódik. Igen, hagyd Malcolmra, ő tudja, mit mondjon.

– Nem még, de kapcsolatom van egy párral. De azért, tudod, hogy működik.

Gregory egy lépéssel odébb vonja Malcolmot, de olyan észrevétlenül, hogy alig veszem észre.

Ami részemről rendben. Az asztal alatti, falakon átívelő kábeleket kutatom fel. Nem tudnám megmondani, hogy ez semmivel sem több egy bonyolult színpadi fogástól, vagy hogy Gregory G. Gone igazán hisz mindebben.

Az oldalamon a ma reggel készített kávé a vászon táskában lévő termoszban lötyög, amit tárolóként használunk. Kitárok egy lengő ajtót és a konyhába érkezek. A helyiség üres. Nincsenek székek. Nincs asztal. Lepakoltam a pultra, egy csupasz és hűvös márványlapra, a tartója olyan volt, mint a fekete csontváz. Csupán egy kicsit volt hátborzongató, mintha a fém karok kinyúlnának és megragadnának.

Úgy döntök, a felszerelésemre van szükségem, ezért kinyitom az egyik termoszt, töltök egy kicsit a csészébe, majd feltartom, mint egy felajánlást.

– Igen, tudom, hogy a termoszból van, – mondom a levegőnek, – de csak ma reggel főztem és ez a kedvencem.

A fém csésze melegíti az ujjaimat. Az aroma a konyhában terjeng, mintha helyiség az étel illata után vágyakozna. Figyelem a gőz felszállását a kávé felületéről. Egy percen belül feltűnik valami csillogás. Ami nem tartott sokáig.

– Szomjasak vagytok? – kérdezem.

A gőz kavarog, a lélek sütkérezik a párában és az aromában.

– Azt hiszem, nem ismerlek.

Néhány szellem ismerősnek tűnik. A szomszédom, Sadie lelkei olyanok, mint a bolondos gyerekek vagy a kölyökkutyák. Mr. Carlotta szelleme nehézkes és szomorú, és az összes szellem közül, amiket Springside-ban felszámoltam, ennek kell a legöregebbnek lennie. A nagyanyám, akit, most ébredek rá, hogy az elmúlt két napban nem érzékeltem, vibráló, belevaló, és nagyon olyan, mint életében volt.

Ez az egy, itt a gőzben? Azt hiszem új. Vagy talán eddig egyszerűen nem kereszteztük egymás útját.

Épp csak teletöltöttem a csészét, amikor a lengőajtó megpördült.

Gregory B. Gone elárasztja a helyet dübörgő szavaival.

–  Szóval ide rejtőztél!

– Nem bujkálok! – A szemével egy vonalba emelem a csészét, így a gőzt is a szellemmel együtt.

A férfi szeme a kávén volt.

–  Egy kis felderítést végzel? Azt hiszem többe fog kerülni, hogy előcsalogasd azokat az entitásokat a rejtekhelyükről, és nem vagyok biztos benne, hogy fel kellene hívnod a figyelmét magadra. Ördögi hírnevük van. De egyébként, itt élve, neked ezt igazán tudnod kellene.

Ellenkezésre nyitom a szám, de az egyik ujját az ajkaira préselve Malcolm áll a küszöbön. Szóval lenyelem a szavaimat.

–  Kérsz egy kis kávét? – mondom helyette. – Te és a stábod? Tökéletes a fogyasztási hőmérséklete, szóval nem fogom tudni felhasználni, hogy elkapjak valamit. Utálnám látni, ha pocsékba menne.

Biztos vagyok benne, hogy az ajánlatom nem fog átjutni a konyhaajtón túlra, de ez olyan, mintha az egész helyiségnek közvetíteném. A konyha megtelik emberekkel. Valaki szendvicseket hoz. Másvalaki eldobható poharakat ad körbe. Az utolsó cseppet is kitöltöm, ami a termoszban van. Az emberek csészét ragadnak, tósztot mondanak és isznak.

A lélek megsértődik, tarkón csapja Malcolmot.

–  Mintha az én hibám lenne! – súgja, amikor mellém ér.

– Engedd meg, hogy bemutassak neked néhány kollégát! – mondja Gregory. – Nick, a mi technikusunk. Rajeev az elektromosságért felel. És természetesen, nem tudnánk semmivel sem kapcsolatba lépni a médiumunk, Terese nélkül.

A két férfi bólint, jobban érdeklődnek a kávé, mint a szellemek iránt. Terese, éteri a fehér hajával és sötét bőrével, először Malcolmot, majd engem puszil meg kétoldalról.

– És mivel nem fogod sokat látni az arcát, van nekünk még Tim, aki a kamerákat irányítja, – mondja Gregory.

Megfordulok és a videókamera lencséjébe ütközök, ami rám koncentrált.

– Te ezt most felveszed? – kérdezem.

Gregory nevetésben tör ki. – Természetesen. És élőben fogjuk közvetíteni ma este Halloweenkor, amikor végül megszabadítjuk ezt a helyet a szellemektől. Örülnénk a segítségeteknek!

– Halloween nekünk nagyon elfoglalt éjszaka szokott lenni! – mondom.

– Bízz bennem, minden akció itt lesz. Szóval, mit mondasz? – Gregory közelebb ösztökél engem és Malcolmot, mindkettőnk vállára helyezi az egyik kezét. – Számíthatok a K&M SzellemÍrtó Specialistákra?

Lebénulok az arcomra irányuló kamerától, de Malcolm hangja biztos és sima.

–  Hát persze.  Ma este itt leszünk.

Gregory csinál valamit – képtelen vagyok pontosan megmondani mit – de Tim keze elernyed és a kamera megereszkedik a markában.

–Tökéletes, – mondja Gregory. – Összedobunk egy promót. Győződjük meg róla, hogy tartalmazza majd, amint Katy azt mondja „Te ezt most felveszed?”. Imádnivaló. És Malcolmból is bőven legyen a női lakosságnak. Tény, feltüzelünk néhányat a bábjainkból, és majd elkezdenek a kísérteties srácról beszélni. Az majd megdobja a nézettségünk.

Megveregeti a vállunk mielőtt elenged és összecsapja a tenyerét. – Ma van az az este, emberek. Ma van az az este, amikor a Ghost B Gone valódi nevet szerez magának. Nincs több morzsa. Nincs több könyörgés. Mostantól fogva, mindenki hozzánk fog jönni.

Elhessegeti őket a konyhából, olyan gyorsan, ahogy érkeztek, foltokat hagyva a márvány konyhapulton tünnek el, szétszórva a műanyag poharakat, állott kávé és verejték illatát hagyva.

– Feltesz engem az internetre? – kérdezem, habár meglehetősen biztos vagyok benne, hogy ismerem a választ.

Malcolm a szemöldökét ráncolja. – Szerintem már megtette.

–  Nem tetszik ez nekem! – mondom. – Nem tetszik, hogy nem tudok rájönni, mindez csak trükk vagy tényleg hisz abban, amit csinál.

–   Vagy esetleg egy kicsi mindkettőből.

–  És ti ketten miről beszéltetek, amihez nem voltam elég kiváltságos?

Malcolm felhorkant. – Ő beszélt. Tim nyomon követett minket a kamerájával. Kezdem azt hinni, hogy én csak egy látványelem vagyok.

–  A kísértetes srác?

Az ajka úgy görbül, mintha egy csésze hideg kávéval kínálnám. Olyan felháborodottnak tűnt, ahogy én éreztem magam.

– Hát, csinosan öltözz, – mondom. Általában úgy szokott, ropogós ing, kifogástalan nadrág, egy Minneapolisi befektetési vállalatnál brókerként töltött napjaiból maradt meg ez a szokása. – Jóképű vagy. Ezért valószínűleg fotogén is.

–   Minek hívtál?

Pír kúszik fel az arcomon. Vagy pontosabban, a jobb oldalon. A folt a bal oldalon makacs, hideg és viaszos. Valami fütyül a fejemben, de nem tudtam felfogni, mi lehet az, mert Malcolm engem bámul, egyik szemöldökét kissé felemelte.

–  Fotogénnek, – mondom.

–  Nem. A másik.

–  Jóképű. – A hangom talán jobban elfúlt, mint kellett volna.

–  Ezt gondolod?

–   Esetleg, – mondom vállat vonva. – Vagy talán ez csak egy szimpla tény.

Az ajka nem fintorog ezen, még. Egy hosszú pillanatig egyszerűen engem vizsgálgat. Aztán kacagni kezd.

– Akkor, partner, – mondja Malcolm, a hangjában még ott a humor. Mit gondolsz, mit kellene ma este csinálnunk?

Megvizsgálom a konyhát. Igaz, az elektromosság kint van, és kétlem, hogy Gregory B. Gone tartalékolja a generátorát. Még mindig rengeteg szoba van a kempingfőzőnek. Az ablakon át észreveszem, hogy felhők torlódnak fel. A sötét, fenyegető égbolt talán lefújja a Halloweent.

– Itt kell berendezkednünk, – mondom. – A Halloween az egyik olyan éjszaka, amikor Sadie szellemei nem zargatják őt. Talán itt fogunk rájuk lelni.

–  Szóval nem hiszed, hogy van itt bármi más a lelkeken kívül?

–   Csak azt az egyet láttam. Te?

Malcolm a fejét csóválja. – Ez a hely nem tűnik kísértetiesnek, egyszerűen csak üres.

– Mintha egy családnak kellene benne lennie, valami életnek, – teszem hozzá.

Beszédre nyitja a száját, de a szavak nem jönnek. Lassan megfordul a konyhában. – Neked nem érződik ez a hely túl üresnek?

– Túl üres, mint mi?

–  A mauzóleum?

Mielőtt mély levegőt vehetnék, a levegőt felmérve, olyannak érződik, mint a mauzóleum az állott, élettelen nyugalommal, a menydörgés olyan erővel morajlik végig a házon, hogy az ablakok beleremegnek. A tető a fejünk felett nyikorog és rezeg. Jókora vakolatdarab hullik le a plafonról a márványlapra. Malcolm megragadja a kezem és félrehúz.

–  Miért nem kezdünk el készülődni az estére? – mondja.

–   Biztos vagy benne? – mondom. – Ez a hely mindenki füle hallatára hullhat szét.

–   Ha itt vagyunk a felszereléssel, megállíthatjuk a dolgokat. Ha a lelkek kicsúsznak a kezünkből, akkor csak begyújtunk a kempingfőző alá.

Bólintok. Aminek több értelme volt. Amikor a kísérteties szó kiárad, hogy valami történik itt, az felhívja a lelkeket. Sok belőlük egy helyen még problémát okozhat. Ők nem azok a szörnyű, ördögi dolgok a filmekből és a könyvekből, de ha sokan vannak együtt, az káoszhoz vezethet.

–  Rendben, – mondom. – Menjünk előkészülni!

Az esőn át rohanunk a furgonomhoz. Amikor az utastérbe érek, a hajam csöpög. A cseppek lesiklanak a gerincemen. Malcolm ingje is annyira nedves, hogy világos kékből sötétté válik.

– Lehet, hogy szeretnél átöltözni még az éjszaka előtt, – mondom.

Kipréseli a vizet az ingujjából. – Azt hiszem, igazad lehet!

Kiteszem a lakásánál, és megegyezünk, hogy fél órával korábban találkozunk a viktoriánus ház mögött, mielőtt Ghost B Gone elkezdené sugározni a műsorukat. De ahogy megfordulok a furgonnal és megteszem az utat visszafelé – az utat, ami a ház mellett visz el – kíváncsi vagyok, kimaradtam e valamiből az estével kapcsolatban.

Hagyom járni a motort, a furgon eltorlaszolta az utat, de ez lakóövezeti utca, ami soha nem lát sok forgalmat. Pislogok, hogy megbizonyosodjak amit látok – vagy talán Gregory színpadi trükkjének része. A felhők alacsonyan lógnak a hely felett, az eső erősebben zuhog, a levegő valahogy sötét.

Terese kilép a házból, a haja a szélben kavarog, a tincsek élőnek tűnnek, mint a kígyók vagy a csápok. Azt hiszem az is, Gregory trükkjének kell lennie. A tekintetem megállapodik rajtam, mielőtt elmosolyodik.

Ismét pislogok. Abban a pillanatban szem elől tévesztem. Nincs többé a tornácon, a maga módján élő hajával. Nincs az udvaron. Nem láttam elsétálni. Nincs itt.

Sehol sincs.

Lexy