A szobatárs: Epilógus

EPILÓGUS

Meghan

Négy évvel később

A telefonomra néztem, és újra ellenőriztem a szöveget Brendantól, aztán ránéztem az előttem álló étteremre. Zártnak tűnt, de a cím helyes volt. Azon voltam, hogy felhívom Brendant, amikor az ajtó kinyílt és egy idős ember mosolyogva intett.

- Meghan? – kérdezte, bólintottam előrébb haladva – Kérem, fáradjon be.

Összevontam a szemöldökeimet, nem tudtam, hogy mi a pokol folyik itt, de beléptem az épületbe.

Amikor korábban megkaptam ezt az üzenetet Brendantól, hogy találkozzunk egy étteremben, ami körülbelül, 45 percnyi távolságra volt, onnan ahol éltünk teljesen összezavarodtam. Nem csak azt mondta, hogy találkozik velem, de azt is, hogy sokáig dolgozik, de egyedül kell jönnöm.

De az igazság az volt, hogy nem is volt igazán kedvem egy vacsorához, főleg azért, hogy egy órát vezettem azért, hogy ezt megtegyem. Brendannal beszélnem kellett, de pokolian félek.

Volt valami, amit reggel kiderítettem, és tudtam, hogy nem fogok vele várni, hogy elmondjam neki, hogy terhes vagyok.

Sóhajtottam egy nagyot a gondolatától. Én. Egy anya. A pokolba is féltem, és bár Brendan és én megteremtettük magunknak az ételünket, ez egy nem tervezett terhesség volt, és ez hihetetlen volt. Hogyan fog rá reagálni Brendan? Tudtam, hogy egyszer szeretne gyereket, és bár négy éve éltünk együtt, nem terveztünk ilyen dolgot, mely ekkora felfordulást okozna maga körül.

Tudtam, hogy ez nekem ilyen.

Az ember, aki beengedett az étterembe, becsukta mögöttem az étterem ajtaját. Csak álltam ott, és az üres teret bámultam: az asztalokat és a székeket tökéletesen rendezték el a rendelkezésre álló területen, az oldalsó pulton, a szeszes italok lámpái világítottak, megmutatva a hatalmas kijelzőt a pult mögött.

- Nem értem..

- Erre kövessen – mondta, félbeszakítva engem. Utána mentem az üres étteremben, egy rövid folyóson, végül pedig megálltunk egy zárt ajtó előtt. – Itt vagyunk. – mondta és az ajtó felé intett, majd megfordult és elment.

Mi a fene?

Kinyitottam az ajtót, és úgy éreztem mintha a testem egyszerűen lefagyna. Brendan volt a szoba közepén. Olyan sok gyertya volt körülötte, hogy nem is volt szükség világításra. Kicsi meghitt asztalkát állítottak fel, két fedett tányér volt rajta, és halk zene szólt a helyiségben.

- Brendan? – kérdeztem, miközben körülnéztem, és még mindig nem tudtam, hogy mi a kénköves pokol folyik itt. Amikor újra összeszedtem magam, végül észrevettem, hogy hogyan öltözött.  Egy öltöny és egy nyakkendő fedte hatalmas izmos alakját, és úgy éreztem, hogy ismerős érzés kezd eltölteni

Még ezek után az évek után, is csak rá kellett néznem, és boldognak éreztem magam.

Aztán rájöttem, hogy mit tart a kezében.

Egy kis fekete dobozt.

Egy csomót éreztem a torkomban, és úgy éreztem, hogy a szívem mintha ki akarna ugrani a helyéről, és bár még mindig le voltam fagyva, nagyon boldog voltam.

Az elmúlt négy évben sokat beszéltünk a házasságról, és tudtam, hogy egy napon végül ez a pillanat is el fog jönni. De úgy döntöttem, megvárom, míg befejezem az iskolát és megkapom a Mesteri fokozatomat.

És most fejeztem be tegnap az utolsó kurzusomat.

Eltakartam a számat, és könnyek kezdtek el pattogzani a szememből. Nem tudta, hogy terhes vagyok, és ott állt várva a válaszomat. De hogy mondjam el neki, hogy változtassa meg az eseményeket, amelyekről tudtam, hogy ma este meg fognak megtörténni?

Tudtam, hogy el kell neki mondanom, mielőtt bármi más történne.

- Brendan, beszélnem kell veled. – Tudtam, hogy elég rosszul nézek ki: ideges és aggodalmas voltam.

Az aggodalom azonnal az arcán volt, és néhány másodperc múlva már ott állt előttem.

- Mi a baj? Kinek a seggét kell szétrúgnom azért, mert megijesztett téged? – egyetlen másodperc telt el, mire újra beszélni kezdett. – Oh, a francba, talán miattam.

Megráztam a fejem, nem akartam, hogy bármi ilyesmire gondoljon.

- Mindezt láttad és én megijesztettelek, ugye?

- Megráztam újra a fejem. Ez kezd egyre rosszabb lenni. És csak kimondtam.

Terhes vagyok. – Egy teljes pillanatig nem mondott semmit. De aztán láttam, ahogy az aggodalmas arckifejezése lassan döbbenté változik. Gyorsan újra beszélni kezdtem, nem tudtam biztosan, hogy mit tegyek a hirtelen feszültségtől terhes szobában. – El akartam neked mondani, de nem akartam átmenni ezen. – csuktam be a számat, és most nagyon idegesnek éreztem magamat.

Nem akarod ezt megtenni? – mondta hosszú percekkel később, a sokk érezhető volt a hangján – Egy baba. – mondta és közelebb lépett. – Ez volt az, amit az óta akartam, mióta azt mondtad, hogy az enyém vagy. -  Térdre esett előtte, és a kezével megérintette a hasamat – És most már benned van a gyermekem.

A könnyeim azonnal eleredtek, de nem törődtem vele. Ott maradt hosszú percekig és csak a hasamon tartotta a kezét. Bármilyen gondolat, hogy Brendannal kapcsolatban, hogy nem lesz vele minden rendben, kirúgtam azon az átkozott ablakon.

Kinyitotta a gyűrűsdobozt és rám nézett.

- Meghan biztosan tudod, hogy mi folyik itt – mondta és elmosolyodott, ezen már nem tudtam mit tenni, de egy könnyes mosollyal viszonoztam őt – De te vagy az egyetlen nő, akit valaha akartam. Te vagy az egyetlen nő, aki bármit jelent nekem. Te nélküled nem létezek. Te nélküled az életemben nem vagyok más, mint egy férfi üres héjban.

Istenem, még több könnyem volt.

- Temiattad jobb ember vagyok, és az akarok lenni mindaddig, amíg meg nem halok. Vártam, míg végeztél, mielőtt megtettem volna, mert tudtam, hogy te ezt szeretted volna. De tudd, hogy azóta akarom, hogy a feleségem légy amióta, azt mondtad, hogy szeretsz.

Letöröltem a könnyeimet, és úgy éreztem mintha lebegnék, több szempontból is.

- Nem tudom senki mással elképzelni, megosztani más nővel az életemet. – Még mindig egyik kezét a hasamon tartotta, és úgy éreztem, hogy az ujjai enyhén behajlítja, a pamuton. – és most adsz nekem egy kisbabát, Meghan.  – Még mindig tartotta a gyűrűt, egy ékköves gyűrűt, mely minden tekintetben tökéletes volt. – A legboldogabb emberré tetté a világ és az igen túl szép lenne ezek után.

Lágyan csuklottam egyet és bólintottam.

- Igen.

Felállt és magához ölelt. Hosszú másodpercekig ölelve tartott engem, és ez volt a legjobb érzés a világon. Aztán eltolt magától, és kivette a gyűrűt a dobozból és az ujjamra húzta.

- Mindig az enyém voltál, csak most már így hivatalos is lett.

Halkan felnevettem, a beszéde után. Mindig Brendané voltam és mindig az övé is leszek.

EPILÓGUS

Brendan

Kilenc hónappal később

Apa lettem.

Olyan sok öröm, olyan nagy boldogság, töltött el engem, egészen addig a pontig, hogy nem is próbáltam meg tettetni azt, hogy nem sírok.

Hátraléptem, amikor a nővér átadta a lányomat Meghannak. Istenem, most már teljes erővel bőgtem, úgy nézhettem ki, mint az, aki nem tudja kezelni ezt az egészet, de a pokolba is nem érdekelt. Nem érdekelt, hogy mit mondanak mások.

Basszus apa lettem, és azon a napon, amikor Meghan kimondta, hogy „igen”, ezek voltak életemnek két legboldogabb pillanata.

Odamentem ahhoz a nőhöz, akit szeretek, a feleségemhez a gyermekem anyjához. Leültem az ágy szélére, de óvatos voltam, tudtam, hogy még fáj neki. Istenem, olyan jól csinálta, olyan erős volt. Meghannak ez egy 23 órányi munka volt, mire a kislányunk megszületett. Féltem, el akartam venni a fájdalmát, elvinni egy másik helyre, de a pokolba is büszke voltam rá.

- Bébi, olyan, vagy mint egy kibaszott rock sztár. – mondtam neki halkan és egy csókot leheltem az ajkaira. A lányunk egy apró hangot adott ki, és nem állhattam meg mosolygás nélkül. -  Az anyukád gépe az elkövetkező pár órában fog földet érni, és az apám is idetart.

Meghan bólintott és elmosolyodott és csak pihent az ágyon.

- De ha nem akarsz senkit se fogadni, akkor mondani fogom nekik, hogy még várjanak.

Megrázta a fejét.

- Nem. Jó lesz az, ha itt vannak.

Miután úgy döntöttünk Meghannal, hogy együtt vagyunk, amit akartunk - és szükségünk volt rá – nem hezitáltunk, hogy ezt mindenkivel közöljük. Kezdetben egy kis habozás volt a részükről, talán el is ítéltek, de az idő múlásával nem volt más választásuk, mint hogy elfogadják.

Nem engedtem, hogy Meghan elhagyjon engem.

De az elfogadásuk sokáig tartott, de megadták nekünk a támogatásukat, amelyet kértünk, és ott voltak az esküvőn, amely mindig is egy pozitív hatással lesz az életünkre és a döntéseinkre.

- Fogd meg. – mondta gyengéden Meghan, és nem hazudhattam magamnak azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy nagyon féltem.

- Ne add ide bébi- mondtam pánikolva – Nem akarom rosszul tartani őt.

Meghan felnevetett.

- Nem fogod. Jó leszel. – A lányomat kissé felemelte, és mielőtt bármit tehettem volna, már a kezemben tartottam. A baba megpróbálta kinyit a szemét, de volt benne valamilyen krém, ami miatt nehéz volt, hogy megtegye ezt a cselekedetet.

- Le tudod ezt a vackot szedni a szeméről? – mondtam, mielőtt rájöttem, hogy kényelmesebben is tarthatnám.

Meghan kuncogott mellettem.

A nővér elmosolyodott.

- Annak ott kell maradnia drágám.

Bólintottam és lenéztem a lányomra.

- Még mindig tetszik az a név, amit kiválasztottunk?

Meghan az alkaromra tette a kezét és én a feleségemre néztem.

- Ha neked is.

Bólintottam.

- Hát, kislány, úgy néz ki, hogy Elisabeth Briannanak fognak hívni. – Egy kis hangot adott ki magából, és én csak kuncogtam. – Azt hiszem, elfogadja – lehajoltam és egy csókot leheltem a homlokára, és éreztem a kicsi fejének fekete haján a fény játékát.

Ahogy a feleségem mellett ültem és tartottam a kislányunkat, melyet mi hoztunk létre, kétségtelenül tudtam, hogy ebben a világban nincs semmi, ami ennél boldogabbá tehetne. És ezen a világon nincs semmi, ami ezt az érzést átadná, csak az én kicsi családom, amit most kaptam meg.

A szerelem egy különleges, erőteljes dolog volt, és én egy szerencsés alak voltam ahhoz, hogy ezt megtapasztalhassam.

Vége

 Gina