„Felfedni, mi rejtve volt,
Felajánlani a fényt, mit sokáig
sötétség tartott vissza,
Ez az igazi hősies tett.”
Közmondások Gyűjteménye, IV. Beatrice
4. fejezet
– Meg kell mutatnod nekünk a szárnyaidat? – ismételte Thorne.
Mogyoróbarna szeme üresnek tűnt. – Miről beszélsz? Most? Ma este?
A harcosok szinte egységesen ledermedtek és Medichire meredtek.
– Igen!
Most rögtön! A Cave-ben. – Azt akart, hogy Thorne igent mondjon, hogy a
szalonba parancsolja a harcosokat.
– Picsába
– jött, mint egy halk sípszó, Thorne fogai közül. – Cseszd meg! A Cave-be,
hölgyek!
Medichi nem várt. Felemelte a kezét és eltűnt. A vágott csempét érintette
a padlón, majd a biliárdasztal mellett állt meg, keze a csípőjén. Mély levegőt
vett. Tényleg megteszi?
Igen! Eljött az idő. A pillanat, amikor majd a Központ rálel valamire
Burmában, felhajtja a helyet és bármit megtesz, hogy megszerezze Parisát. Azt
is beleértve, hogy szárnyat bont Isten és minden teremtmény előtt. Szóval,
igen, meg kell nekik adnia.
Érezte, hogy a levegő többször is megrezdült, ahogy a hét nagy test
megtöltötte a Cave-t. Bent sötét volt, egy igazi lyuk Metro Phoenix
belvárosában.
A vacak barna kanapék, sokkal inkább bárkák, a fal két oldalán húzódtak.
Egy Tv mozgásérzékelőkkel ment, amikor egy harcos belépett a helyiségbe. A
CNN-re volt kapcsolva, Marcus kérésére. Szeretett a topon lenni a Halandók
Földjének történései kapcsán.
A biliárdasztalt mostanában cserélték le, de az egyik sarokban még mindig
volt egy hatalmas vájat. A zsebek már eltűntek és ragasztószalaggal
odaerősített fekete szemeteszsákra cserélték le.
Medichi belevágott. – Először megmutatom nektek, aztán sok mindent meg
fogtok érteni! – Medichi levetette a fekete pulóverét. Pokolba is, komolyan
megteszi? Parisa érkezése mindent megváltoztatott. Minden átkozott dolgot.
Tekintete találkozott Marcus tekintetével. Marcus lesüllyesztette az
állát, a tekintete ünnepélyes, mégis kemény.
Marcus ugyanazon a napon vette észre a hegeket a hátán, amikor Medichi
rálelt Parisára.
Medichi lassan megfordult addig, míg a háta volt a férfiak felé. Hallotta
a halk, feszült szisszenéseket. A jobb kezével a vállain át előre söpörte
hosszú fekete haját, szóval, amit eddig titokban tartott, az többé már nem volt
titok.
Zsigeri rosszullétet érzett. Épp feltárta nekik, hogyan hagyta cserben a
feleségét azon az éjszakán, amikor a nő meghalt. A sebei nem azt képviselték,
amit elszenvedett. A szenvedése semmiség volt. Nem, a rettenetes ezüstös csíkok
Maria halálát ábrázolják.
Az első néhány másodpercben káromkodások különböző variációi özönlöttek,
még Jean-Pierre Merde-éje is. Egy jó
hosszú percet adott nekik a szemrevételezésre.
Kerrick volt az első, aki megszólalt. – Mindig kíváncsiak voltunk. Mi a
fasz történt? Ki tette ezt veled?
A férfi szembefordult velük, ám a tekintete a földet pásztázta és
képtelen volt máshová nézni. A bűntudat szorosan tartotta. Elmondta nekik a
történetet olyan kevés szóval, amennyire csak lehetséges volt. Az északi törzs
leérkezését vidékre. A nemi erőszakot. A gyilkosokat. Beszélt az ostorról, a
nevetésről, a részegségről, és végül a feleségéről és meg nem született
gyermekéről. Elmondta a hirtelen megjelenő hatalmat, ami megmentette az életét,
ám mégis túl későn érkezett a felesége megmentéséhez.
Amikor abbahagyta, a testvérei átvágtak a szobán, mintha egy patak forrását
keresnék. Mindenki, Thorne kivételével. Ő leült a padlóra és a kezébe fogta a
fejét.
Néhány pillanatig senki sem szólat meg. Egyikük sem nézett rá.
Mindegyikük kifejezése elveszett, kísértett volt. Ki volt közöttük, aki nem
szenvedett el néhány tragédiát vagy szörnyű veszteséget vagy fizikai fájdalmat
az élet vagy a háború miatt?
Végül Santiago közelített. Szavakkal nem lehetett kifejezni, amilyen
gyönyörű volt ez a testvér a vastag, hullámos fekete hajával, sötét szemével és
napbarnított bőrével. Medichi vállára tette a kezét. Egyenes pillantásával
találkozott. – Átérzem a fájdalmad, mi hermano[1],
de nekem van egy sebem, ami rosszabb, mint amit felfedtél ma előttünk.
Francba!
Hát, ha ez nem tette volna rosszabbá.
A testvér felemelte az állát. – Emlékszel egy évvel ezelőtt, a nőre a
ragyogó napnyugta színű hajával és a háborgó tenger árnyalatú szemével?
Medichi a homlokát ráncolta. Mondhatni. Volt egy hirtelen félelme, hogy
az a nő tartósan megkárosította Santiagót a koronaékszerekig. – Igen.
Santiago az öklével a mellkasára csapott. A tekintete vadnak,
tébolyultnak tűnt.
– Felvágta a szívem és kivéreztetett, amíg már meg kellett
volna halnom. Én mondom neked, a heg mély, hermano,
mély. Meg kellett volna halnom akkor este.
Zacharius közelebb ment. – Mi a pokolról beszéltek? Én nem emlékszem
semmilyen nőre, aki pengével támadt.
– Ki beszélt itt bármilyen fegyverről?
– kiáltja Santiago. – Könyörögtem neki, könyörögtem neki, hogy jöjjön be velem
az egyik fülkébe a Vér és Harapásban. De visszautasított. Még mindig viselem a
sebhelyét. Mik Medichi sebei, amikor egy nő elutasított egy ilyen meghívást? –
Kezével drámaian ágyéka felé mutat. – Kérdezem tőletek!
Mindenki felnyögött, de Medichi nevetett. Könnyek gyülekeztek a szemében,
de nevetett. – Te tiszta hülye vagy!
– Micsoda?
– kiáltotta, kezét maga előtt lengette. Aztán
kezét Medichi vállára tette és megölelte. Még arcon is puszilta. – Sajnálom a
feleségedet és a fiadat, – suttogta.
– Gracias, amigo!
Medichi ismét felnevetett. Sok időbe telt mire a testvériség úgy
funkcionált, amint kellett volna és Santiago abszurditása megtette azt, amit
más nem tudott volna. A szobában lévő feszültség elhalványult, ahogy a nevetés
végigömlött a helyiségen. Luken satuba fogta Santiago fejét és néhányszor
megcsapkodta a feje búbját.
Thorne közelebb húzódott, ajkait szorosan egymáshoz préselve kérdezte: –
A sebhelyeid a szárnyaidat is érintették? Tudom, hogy tudsz repülni. Valahogy
megsérültek? Nem tartozol nekünk semmivel, Medichi! Amit ma megosztottál
velünk, az megtiszteltetés!
Medichi elkapta a tekintetét. Az aggodalom Thorne szemeiben majdnem
megint tönkretette. Megrázta a fejét. – Semmi ilyesmi. A szárnyaim rendben
vannak. De itt az ideje elkezdeni repülni a csatában. Túl régóta félretettem
már. Amikor Jeannie telefonál majd egy szót is Parisáról, a levegőben leszek,
ahogy annak lennie kell. Nem rejtegetem tovább. Habár van itt valami, amiről
szeretném, ha tudnál, és jobban meg fogod érteni, ha egyszerűen csak
megmutatom.
– Rendben van – mondta Thorne. – Mutasd
meg!
Még egyszer a hátát fordította a testvérei felé és fókuszált. Hátán a
nyílások nedvesek lettek, szárnyai kezdtek előtűnni. Az érzés maga volt a
csupasz mennyország, de mint korábban, néhány zihálás és káromkodás áradat
árasztotta el a levegőt.
– Mi a fasz, – kiáltotta Zach. – Royle
szárnyaid vannak, mint Parisának! Mi az istennyila ez?
***
Reggel tizenegy órakor Parisa a kertben ülve várta Greaves Tábornok
látogatását. Korábban sosem tett ilyet. A tikkfa padon ült a tamarin fa alatt. Az
idegei pattanásig feszültek, szíve pedig tompa puffanással vert. Rith egy órája
küldte ide ki, hogy várjon, ami nem segített a növekvő szorongásán. Mit akart tőle a férfi és miért várt ennyit,
hogy lássa őt?
Rith sötét viselkedése nem változott. Még mindig egyfajta őrült fénnyel a
szemében figyelte, mintha azt várná tőle, hogy hibát véssen, amivel meglenne a
mentsége a bántalmazásra.
Végig csúsztatta a kezét a puha selyemruhán, amit viselt. Greaves
látogatására Rith biztosra ment. Fontos volt, hogy jólápolt legyen, amibe
beletartozott a legkiválóbb ruha is. A sminkje hibátlan: a burmai nők szerették
a macskaszemüket hangsúlyozni fekete szemceruzával előhozva az ametiszt színt.
A nő sötétbarna haját számos lokniba rendezték a fején. Beszéljünk az
aranyketrecről!
De bármi is volt Rith, Greave sokkal rosszabb volt. A nő véleménye
szerint ő maga volt a képmutatás. Úgy öltözött
és beszélt, mint egy arisztokrata, de ha csak a fele igaz a róla szóló
történeteknek, akkor halál vámpírt csinál mindazokból, akik neki szolgáltak.
Lehet, hogy úriemberként viselkedik, de a lelke Luciferé és nem okozott mást
csak fájdalmat és szenvedést a két világnak, amit meg akart hódítani.
Hangos csattanás hallatszott a ház felől, mintha porcelán törne össze a
fapadlón. Parisa a hatalmas brit gyarmati veranda felé fordult. Mozgást látott
a nyitott bejárati ajtó mögött, de nem tudta kivenni, mi történt. Az alakok
előre-hátra viaskodtak az árnyékban. Felhördülés következett, majd Rith felkiáltott.
Felemelkedett a tikkfa padról, amikor egy ismeretlen nő tűnt fel a
bejárati ajtóban. Laza világoskék pizsamaalsót viselt és sötétkék ujjatlan
felsőt. Hullámos gesztenyebarna haja gyönyörű arca körül lógott. Hatalmas
világoskék szemei voltak, szinte már ezüstnek hatott, de vadnak tűnt. Kaukázusi
volt, olyan, amit Parisa már három hónapja nem látott.
Parisa nem lélegzett. A nő észrevette őt és az ő irányába mozdult. Parisa
hátrált, amíg lábai a tikkfa padhoz nem ütődtek.
A nő felé rohant és a padra lökte őt. Ráesett és megragadta a vállait. – Segíts
nekem! – könyörgött angolul. – Segítened kell! Vigyél el innen! Kérlek, kérlek!
Amikor Parisa felfogta, hogy a nő nem támadta meg, megtartotta a nő
vállát.
– Az akaratod ellenére tartanak itt? –
Nem lenne igazán meglepő, hogy más nők is csapdába estek ugyanabban a házban,
de Parisa senki mást nem látott vagy hallott azon a helyen korábban. Honnan
jött?
Az árnyék megváltozása a pad mellett megragadta Parisa figyelmét. Rith jelent meg az ajtóban. Még nem látta őt
ennyire dühösnek.Az álla lent volt, az ajkait legörbítette. Egy kendőt
szorított a homlokához, majd megnézte. Félredobta az anyagot és gyorsan feléjük
mozdult.Csípője alacsonyan, térdei behajlítva, ujjai szétálltak, mint a karmok.
– Én…
én nem tudok neked segíteni – mondta Parisa. – Én is fogoly vagyok.
– Mi?
– a nő Parisa hajára nézett, a lágy selyemöltözetére. – De olyan bájosan nézel
ki. Azt gondoltam, ez az otthonod.
– Ó,
Istenem, nem! – Parisa lenézett az összefonódott karjaikra. Remegés ment át
rajta.Egy lágy vibrálás, tudás. Tudta, anélkül, hogy értené miért, de a jövője
összekapcsolódott ezzel a nővel. Az ezüstös-kék szemekbe bámult. – Úgy érzem,
mintha ismernélek.
– Mit
csinálsz velem? – a nő is az összefonódott karjaikra nézett. – Mi ez a vibrálás?
Rith majdnem ott volt. – Mi a neved? – kérdezte Parisa.
– Fiona.
Fiona Gaines. Bostonból.Hosszú ideje vagyok itt. Ki vagy te?
– Parisa.
Fiona szemei megteltek könnyekkel. – Ma volna a lányom születésnapja. Én…
én már nem bírok tovább itt lenni. Segíts, Parisa! Kérlek…
Rith erős, sápadt keze elkapta Fionát és elhúzta egy kemény, erős
rántással. Mivel Parisa nem volt hajlandó elengedni a nőt, megragadta a derekát.Előrelépett
Fiona elé, ezzel azt okozva, hogy mindhárman a gyepre estek.
– Engedd el! – üvöltötte Rith.
Parisa visszautasította. Segíteni akart ezen a nőn, a fogolytársán. Rith
megrántotta és a ház felé fordította, ahol a pázsit lejtett. Fiona a férfival
fordult, ami azt jelentette, hogy Parisa karja gyorsan kicsavarodott a
rángatástól. Esélye sem volt. Eleresztette Fionát. A nő felkiáltott a
fájdalomtól.Nemcsak, mert a bőre megfeszült és lehorzsolódott, hanem mert
elválasztották ettől az ismeretlen nőtől.
Felült és a küzdelmet figyelte. Harcra készen állt lábra, de Rith elkapta
a mozdulatát és felé emelte az egyik kezét. A gesztus túl ismerős volt. Parisa
korábban már használta a saját tenyerét a fogsága alatt és elhárította. Most
semmit sem tehetett, gondolta. A következő pillanatban a kézibomba mellkason
találta. Ismét hátraesett a padra és beütötte a fejét. Keményen.
A földre csúszott. Csillagok táncoltak a szeme előtt. Pislogott. Még több
csillag.
A furcsa szögből még mindig a küzdelmet figyelte, ahogy Rith többször
felpofozza Fionát, míg a nő a karjaiba omlott. A vámpíroknak nagy fizikai
erejük van. Még az átlagos kinézetűeknek is, mint Rith.
A vállára emelte a nőt és visszavitte a házba. Amikor eltűntek, Parisának
az a furcsa érzése volt, hogy az élete épp örökre megváltozott.
Lassan felülve a tikkfa padnak dőlt. Lüktetett a feje. Ki volt az a
nő? Miért tartotta Rith fogva – és más
nők is voltak elrejtve valahol a ház belsejében?
Rezgést érzett a levegőben és talpra kecmergett. A hirtelen mozdulat a
feje kóválygását eredményezte.
Greaves öltött testet előtte. A férfi szemöldöke felemelkedett, ahogy
végignézett rajta. Ránc tűnt fel vastag ívű fekete szemöldökei között.
Felnyúlt és megigazította a haját. Néhány finom tincs meglazult és most rendezetlen
tömegként lógott a hátán. Végignézett a saját ruháján.Látta a fűfoltokat, amit
a fű okozott, mikor a térdein csúszott. A szövet véres volt, de fogalma sem
volt, hogy Rithtől vagy Fionától származott-e.
Rith futva jött a házból. – A legnagyobb alázatos bocsánatkérésem,
gazdám! Épp egy pillanattal ezelőtt történt egy sajnálatos baleset. Előkészítem
a nőt neked!
Greaves lassan felé fordult és megdöntötte a fejét. – Igen, kérlek, tedd
meg!
Rith Parisa mellé viharzott, a karjába fűzte a kezét, és rohamléptekkel
elhúzta a kertből.
– Hogy mered belemártani magad ebbe? –
sziszegte újra és újra.
Néhány perccel később hajviseletét két remegő szolga igazította meg, s
visszatért a kertbe, ahogy parancsolták. Új ruhát viselt. Világoszöld
selyemruhát, deréknál szűk, lábszárközépig érőt. Nagyon konzervatív volt.
Visszalépve a kertbe hátulról vette észre Greavest. Egy hatalmas tikkfa széken ült, könyökét
annak széles karjaira helyezte. Mivel a teáscsésze hiányzott a csészealjról,
feltételezte, hogy a teáját fogyasztotta.
Kopasz fején visszatükröződtek az árnyékban táncoló csipkézett szélű
tikkfa levelek. Megkerülte az asztalt, amire felszolgálták a teát és elfoglalta
helyét a tikkfa padon.
A férfi faszén-szürke öltöny viselt, ami halvány és „ó-de-elegáns” csíkos
volt. Nyakkendője levendula, fekete ónix gyűrű díszítette kisujját. Jóképű
volt, bár teljesen kopasz. A legártatlanabb kifejezés volt a hatalmas, kerek,
barna szemeiben. A pillantása hasonlított a gyerekek rácsodálkozására.
Akárhogy is, egy szörnyeteg volt, de a megjelenése jólszabott, ropogós,
tiszta. Igen, egy nagyon takaros szörnyeteg. Az egyetlen tökéletlensége bal
keze volt, amit befelé hajlítva tartott, mintha kissé nyomorék volna.
Az elegáns szörny fehér fogait megmutatva mosolygott.
Parisa kezeit lazán összefűzve a kiváló zöld selyemre tette. Ujjai
remegtek, de miért is ne tennék, amikor ismét felvillan előtte Fiona képe. Hol
tartotta Rith a nőt?
Az arckifejezését nyugodtnak mutatta, bár mérsékelte a pislogást. Egyedül
megemelkedett szívritmusa árulná el az érzelmi állapotát. Valahogy tudta,
Greaves képes érzékelni minden egyes dobbanást, az ütések tempójának
emelkedését és biztos még mosolygott is a félelmén.
Korábban sosem tisztelte meg a látogatásával, így nem tudta elképzelni az
okot, amiért ma eljött. Nem lehet jó.
A sűrített tejjel felfokozott helyi tradicionális teát szürcsölgette.
Parisa nem törődött a teával vagy a többi étellel. Az étvágya elmaradt még a
fogságának luxuskörülményei ellenére is. Most már tudta, az állatkerti állatok
miért tűntek gyakran annyira letargikusnak: a szabadsága nélkül lelke
összezsugorodott.
– Nem
kell félned tőlem, Parisa. – A szörnyeteg hangja enyhén megnyugtató, egy
kedvesen hömpölygő patak, élvezet.
–Feltételezem,
hogy nem. Három hónapja vagyok itt és kiváló gondoskodást kaptam.
– Efelől
nincs kétségem. Rith az egyik legkedvesebb szolgám. Mindig szóról szóra követi
az utasításaimat – és mivel rólad van szó, rendkívül fontos a gondoskodásod.
– De
miért hozott engem ide, Burmába, Greaves Tábornok? Remélem, azért jött, hogy
elárulja a szándékait. Még jobb volna, ha elengedne! – Honnan jött ez a
bátorság?
Mosolygott. – Meg kell mondanom, az illata mennyei.
Visszafojtott egy sóhajt. Ez volt az egyetlen válasz, amit ad neki? Az illata mennyei? – Naponta illatos
olajban fürdök. – Tudta, hogy számoljon be.
Rith máskülönben bántaná. A korábbi szabályszegése miatt azt gondolta,
hogy valószínűleg büntetés vár rá. Nagyszerű!
Greaves bólintott.
Felemelkedve a székéből, letette a fehér teáscsészét a csészealjra.
Szívritmusa felfokozódott, gyors dobogások, ami súlyos ütemű puffanásokra
váltottak. A lába alatti pázsitba mélyesztette tekintetét. A szálakat kezdte
számolgatni.
A férfi leült mellé. A tarkójára tette a kezét. Nagyon irányító gesztus
volt. Rithnek muszáj volt feltűzetnie a haját, hogy hozzáférést biztosítson.
Egy pillanatra kíváncsi volt, a vérét veszi-e.
– Olyan gyönyörű – súgta Greaves. Bal
kezét a nő bal karjához súrolta.
Próbált nem az orrán át lélegezni, mert Greaves összes cicomája mellett,
furcsa illata volt. Citromos bútorápoló – vagyis ez állt a legközelebb ahhoz,
ami megközelítette az illatát. Nem volt teljesen kellemetlen, csak furcsa.
Felületesen kapkodta a levegőt, próbált koncentrálni. Sajnos, az elméje
közelében érezte a férfiét. Képes volt érezni a vágyát, hogy behatoljon a
fejébe, amit úgy hallott jellemezni, mint a mély elmei kapcsolatot. Ám minden
légvétellel, minden pajzsát a helyére csapva egy mentális vasfal csúszott le,
keményen azon dolgozva, hogy kint tartsa őt.
A férfi felnyögött. A pajzsai káprázatosak.
A nő lehunyta a szemét.
Engedjen be, súgta az agyán keresztül. Kérem, Parisa kedves! Engedjen be, vagy
bántanom kell!
De kitartott.
A fájdalom elkezdődött, amikor megérezte, a férfi a pajzsait ütögeti. A
hang olyan volt, mintha kalapáccsal csapkodnának egy hatalmas réz harangot. A
fogai összecsikordultak.
Nem akarta ezt.
Még több fájdalom. Még több dörömbölés. Ó, Istenem, darabjaimra szed.
Csorogtak a könnyei. Ha akarná, se tudta volna visszatartani. Az elméje
távoli zugaiban tudta, hogy sikoltozik.
Szabaduljon meg a pajzsaitól!
Nem. Talán el kell viselnie a fogságot, amit nem értett, talán azt kell
tennie, amit mondtak neki és követni Rith napirendjét, talán félnie kellett,
hogy bármelyik pillanatban megölhették. De Istenre, megtartja az elméjét
szentnek és sérthetetlennek.
Muszáj a fejedben lennem!
Enyhített az erőfeszítésein, de ez csak haladék volt.
Parisa zokogott a hirtelen megszűnő fájdalomtól. Élvezte a szenvedését?
Megfordulva a férfira nézett, a keze még mindig súly volt a nyakán. Hirtelen
felé dőlt. A férfi ajkai az övén voltak. Lágy, hűvös, száraz érintés.
Gondolatai egyenesen Antony felé csúsztak… és megtörtént. A legapróbb
gondolat a férfiról is elég volt. Pajzsai lehulltak, mint a gyorsan suhanó
falevelek. Még úgy is lábra emelkedett, hogy nem egészen látott. Előre futott,
de nekiütközött valami keménynek. Elesett… majd… semmi.
***
Darian
Greaves abszolút elégedett volt, ahogy a nő a lábai előtt feküdt. Halandó volt,
szárnyakkal. Hihetetlen. Már olvasott a nő erejéről és most megértette, hogy
kukkoló képessége volt, ami szintén meghökkentő. Tudomása szerint csupán
Endellének volt meg a képessége, hogy kihasználja a természetfeletti kukkolást.
De leginkább
az érdekelte, hogy a nő egyértelműen Medichi Harcos breh-je volt. Úgy tűnt, a misztikus breh-hedden fénysebességgel jött létre a Vér Harcosai között. Ami a
Felső Dimenzió bevonásától bűzlött. Igen, hiszen az, hogy belefutnak annyi
természetfelettien hatalmas nőbe, néhány rövid hónap alatt és a legerősebb
férfiakhoz tartoznak a Másik Földön, mind a Harmadik Föld beavatkozásától
bűzlik, esetleg még felsőbb szinteken.
Ha Endellére
gyanakodna, azt mondaná, hogy ő a nő ördögi cselekedeteinek áldozata volt, de a
Nő, Aki Élt nem rendelkezett bonyolult elmével. Mosolygott. Nem, Endelle
asszonynak harcos agya volt. Sokkal jobban teljesítene egy hadsereg fejeként,
mint a Másik Föld Legfőbb Adminisztrátoraként. Hiányosságai és tévedései
áldásosak voltak a folyamatban lévő törekvéseire a világ uralmáért: mint
elvenni egy gyerektől a nyalókát. És az igazat megvallva, Alison hét hónappal
ezelőtti átlépéséig – édes terhes Alison – meglehetősen unatkozott.
– Rith! – hívta.
– Igen, gazdám. –
Rith hangja finom volt, derűs.
– Szeretnék még egy
kis teát, kérlek! – Valahol Parisa botladozása során az asztal felborult, a
csészealj pedig eltört.
Kár. Már
elég régi volt.
– Vigyem el a nőt?
Parisa a
széke és a pad között feküdt. Fényes eső kezdett esni, de pajzsot vont a feje
és a nő teste köré.
– Nem, nincs rá szükség. Még nem igazán végeztem
vele. – Megfordítva az elterült testét visszaültette, széles támaszként tárta
ki karjait. Parisa háta a férfin volt. A zöld selyemruha a vonalaihoz tapadt.
Nagyon keskeny dereka volt.A mélyedés a bordák alatt úgy tűnt, mintha
beleillene a férfi egyik lába.
Megértette,
hogy Parisa igazi veszély volt ránézve, annak ellenére, hogy feledhető volt és
alig volt ott. Az igazi veszély a háta mögött álló csendes harcos volt. Ha nem
Medichié lenne, nyíltan megölné. De ezt most megtenni, csak kockázatot hozna a
terveire.
Igen,
Greaves egy főnök kezét érezte a breh-hedden
hirtelen kitörésében a Vér Harcosai között. Nem a Másik Föld főnöke, de egy
Felső Dimenzióbeli, bár bizonyítani nem tudta. Mint mindenki a Másikon, ő is
azt gondolta, hogy a társ-kötelék csupán egy átlépési mítosz, valami, amit a mesékben
írtak, ami elbűvölte a női szíveket, a férfiakat pedig erősnek és vágyakozónak
mutatták a nőikkel.
Ám itt volt,
a lábainál, igazi és veszélyes. Érezte a veszélyt, mint egy vadul forgó szelet
maga körül. Még mindig nem tudta hogyan harcoljon ezzel, de ma haladást ért el.
Egy kukkoló ablakot kovácsolt Parisához. Akármikor nyitja meg a kapcsolatot,
képes lesz mindent hallani és látni, amit a nő hallott és látott.
Megérezte
Rith illatát, még mielőtt meglátta volna.
Az ázsiainak szokatlan testszaga volt. Mint a rozsda, ami valahogy élt a
levegőben, és a nyelveden érezhetted az ízét. Rith egy csomó kínai
gyógynövénnyel foglalkozott. Talán azok szivárogtak a pórusaiból.
Két nő volt
vele. Greaves nem kedvelte ezeket a nőket, de nem tudta volna megmondani miért.
Rith teljesen az irányítása alatt tartotta őket, de volt bennük valami
hitványság, ami taszította. Olyan fajta nők voltak,akik, ha elfognak egy
egeret, levágták volna a lábait, mielőtt megölik. Az ilyen jellemvonások
taszították egy nőben. Általában az
engedelmességüket kedvelte, de ezekben nem volt semmi kedvesség. Biztosan
érezte, hogy mindegyik kiváló orgyilkos lehetne.
A leghúzottabb
tekintetű nő felállította az asztalt, majd a tetejére friss fehér vásznat
terített. A másik nő letett egy tálcát, egy nagyon kecses tálcát, amin egy
Wedgwood-készletet volt. Tisztelgés a több száz évvel ezelőtti angol uralomnak
Burmában, a Másik Földön.
Mosolygott,
miközben Rith felszolgálta az édes burmai teát. Néhány tradíciót fenn kellene
tartani csak hogy mindenkit emlékeztessen a természet és a fölény
szükségességére.
Elbocsátotta
Rith-t és a szolgáit. Kézbe vette a csészét és a csészealjat, belekortyolt az
aromával ízesített teába. Hagyta, hogy a krémes állag és a keserű íz körbefonja
a nyelvét.
Mosolygott. Igen, a fölény volt a kedvence.
Ízlelgette,
hogy a fölény más volt.
Oké, szóval
csupán egy vámpír volt és nem tudott ellenállni a kísértésnek, de az öntudatlan
Parisával, ki szerezne róla tudomást?
Kioldotta a
jobb cipőjét, és a széke mellé téve pihentette. Mély levegőt vett, aztán a
Brescianiba burkolt lábát arra a kedves mélyedésre helyezte Parisa derekán.
Béke érzése árasztotta el mellkasát. Lábát abban a pozícióban hagyta, amíg
végzett a teával.
Volt egy
megoldásra szoruló találós kérdése.
A gyanúja
kapcsán, Felső Dimenzió bevonásáról Endelle asszony javára, vajon most kellene
lecsapva megkísérelni átvenni a Másik Földet? Vagy várnia kellene?
A teájába
kortyolt.
Problémák,
problémák.
***
A következő
dolog, amit Parisa tudott, hogy a füvön volt. Arca lehűlt a gondosan vágott
szálakon. A paddal és a fával szemben volt. Lassan a másik oldalára gördült,
próbálta felmérni, hol volt és mi történt vele. Nagyon fázott.
A látványt
akadályozták a kis asztalka lábai. E mögött meglátta Rith házát. A cölöpök az
építmény alatt olyannak láttatták a házat, mintha folyón lebegne – kivéve, hogy
sehol sem volt víz, csak a furán kinéző lapos fejű macska, ami Rith
tűzmacskának hívott. Az állat őt bámulta. Vad volt és éber. Bundája gyönyörű arany
és rozsda színű volt olyan, mint a tűz. Kissé úszóhártyás lábai voltak és
jobban szerette megenni a békákat és a madarakat.
Miért feküdt
az oldalán a fűben?
Ó, igen.
Felsóhajtott. Kissé sikerült elmosolyodnia.
Antony megcsókolta. De hogy lehetséges az? Megint elaludt a kertben?
Álmodott?
A hátára
fordult. Felbámult a tamarinfa leveleire. Haza akart menni. Miért nem tudott
hazamenni?
Felült. Bizonyosan
érezte, hogy emlékeznie kellene valamire, de képtelen volt rá. Talpra állt és
megfordulva a tikkfa padra nézett. Ott kellett ülnie. Ebben biztos volt. De
hogy került néhány lépésnyivel távolabb? A Greaves Parancsnoknak kitett szék a
helyén volt, ahogy az asztalon is ott volt a felszolgált tea. Kíváncsi volt,
mikor érkezett meg Greaves. Megborzongott. A férfi szörnyeteg volt. A modora
egy hercegé, de szörnyeteg volt.
Vagy még
mindig itt volt?
Ismét
megborzongott. Egy homályos emlék tört fel – felvillant a férfi, ahogy
belekortyolt a teájába, aztán leült mellé. Szóval, igen, megjött és el is ment.
Minden ok
nélkül a feje elkezdett hasogatni.
***
A rácsos
redőnyökön át Rith a házból figyelte a nőt, aki most felemelkedett a gyepen
elterült helyzetéből. Remélte, hogy meghalt, de nem volt olyan
jó a szerencséje.
A nő élt.
És Greaves
végrehajtotta, amit neki kellett volna megtennie – elmekapcsolatot hozott létre
a nővel. Azt is elmondta Rith-nek, hogy lehetővé teszi a nő szökését.
Rith
nehéznek találta a pislogást. Még több jövendölést kapott a nő
kiszabadulásáról, de ahogy mindig, azt hitte, a Látók létezése segíti őt a jövő
alakításában, nem pedig egyszerűen megjósolják azt.
Még nem
ismerte a módot, de tudta, hogy az a nő még az előtt meg fog halni, mielőtt
esélye lehetne elhagyni a házát.
Lexy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése