2019. augusztus 17., szombat

Caris Roane: Wings of Fire - VI. fejezet


„Amikor a falak lehulltak,
Engedd ki a hangod, had hallják a kiáltásaidat.
A menny válaszolni fog a szenvedélynek.”
     Közmondások gyűjteménye, IV. Beatrice

6. fejezet

Parisa felült az ágyban. Valami rossz volt, annyira nagyon rossz.
Segíts!
Fiona. Hallotta a nőt. A nő bajban volt valahol ebben a szörnyű házban.
Parisa nem hagyhatta el a szobáját, vagy máskülönben a nők felébrednének. Elmondanák Rith-nek, aki bántaná őt. Ritkán utazott kukkolósan át a szobán, kutatva, de most megtette. Meg kellett találnia Fionát.
Kinyitotta kukkoló ablakát és a hallba utazott. A nők egy sorban feküdtek a földön, mind aludt, mindegyikük feje a nő szoba ajtaja felé állt. Jobban hallanák őt, ha felébredt.
Elvezette mellettük az ablakot, amíg elért Rith irodájához. Lecövekelt kint az ajtó előtt és hallgatózott. Halk, reszelős hangot hallott. Egy helybe állította az ablakot és meglátta Rith-t a sarokban, háta az ajtón irányában. Jobb könyöke ritmikusan mozgott, fejét lehajtotta, teste megfeszült. A nő először a szexre gondolt, de aztán a férfi valamit a levegőbe emelet, ami megcsillant a szoba lámpafényében.

Egy penge. Egy pengét élezett. A hüvelykujján tesztelte le a kifent élét és mosolygott.
Kivitte a szobából az ablakot és észrevette, hogy nehezen lélegzett, szíve a mellkasához csapódott. Érte fog menni? Nem volt módjában ezt megtudni, kivéve, hogy az ösztönei sikoltoztak.
De, különben is. Most muszáj megtalálnia Fionát.
Elment a hall végi bejárati ajtó mellett. Nem volt még a túloldalán ennek az ajtófélfának, és néhány okból nem tudott túljutni az ilyen ajtókon. Nem tudta feltárni a helyet, sosem.
Így ehelyett Fionára koncentrált. Látta a nőt, vele volt a kertben, ez jó lehetőség arra, hogy képes legyen rálelni Fionára a speciális ablakon keresztül.
Lehunyta a szemét és koncentrált. Lenyugtatta elméjét, a gyönyörű, gesztenye hajú és ezüstös kék szemű nőre koncentrált.
Az ablak ismét megnyílt, de egy teljesen ismeretlen helyen. Úgy tűnt egy hosszú kőből épült folyosó végén állt, amit felülről három hatalmas kerek gömb világított meg. Parisa lassan ment végig a folyosón, jobbra-balra mozgott. Mindenféle nemzetiségű nőt tartottak cellákban, mindegyik magzati pózba kuporodott, mind aludt. Összesen hatan voltak, de a hetedik ágy üresen állt.
A helyiség kiterjesztése tartalmazott egy nagy, zárt üveges területet talán tizennégy x tizennégy láb ahhoz elég tágas, hogy elférjen benne számos kerekes asztalon kívül még egy, amelyre egy nőt kötöztek le. Mellette egy nő és egy férfi állt orvosi felszereléssel.
A nő szíve dübörgött, ahogy egyre közelebb és közelebb vitte az ablakot a szobához. Elkezdett a nőre fókuszálni az asztalon, akinek haja kedves gesztenyeszínű volt. Fiona… aki felbámult a plafonra, a szemei üvegesek, bőre szörnyen fehér. A nő… halottnak tűnt.
Nem, nem, nem!
Az ágy mellett tasakok voltak…. a vérnek. Fiona vérének.
Gyenge riasztás robbant. A technikus az ágy jobb oldalán állt, egy férfi, az ismerős defibrillátor lapátokat tartotta. Egy másik hajlás a szobában és Parisa meglátta, hogy egy zacskó vér folyik most Fiona karjába, látszólag visszatöltötték, amit elvettek tőle. A technikus az ágy bal oldalán lezárta a lecsapolt vért. Csendben voltak, míg dolgoztak.
Még két technikus érkezett köpenyben a szomszédos folyosóról. Betöltötték Fiona vérét két elkülönített hatalmas Igloo tartályba. Egy perc múlva elmentek.
Beszéljünk a hatékony folyamatról.
Visszafordult Fionához. A megmaradt két szakember a férfi és a nő az alapvető újraélesztő technikákat végezték és alkalmanként Fiona meztelen, fehér mellkasára tapasztották a defibrillátort. Egyfajta unott légkör vette körbe a nőt. A férfi verejtékezett. Ő nem annyira közömbös.
A nő elvett egy töltött fecskendőt és a tűt a karján lévő csőbe nyomta. Várt, a lapáttal a férfi felé pillantott. Egyszer bólintott. Fiona újabb ütést kapott, keményen, a teste felemelkedett az asztalon.
Halottnak kellett lennie. Az ajka kék volt.
Aztán a mellkasa felemelkedett és lesüllyedt. Parisa hallott egy nyögést. Fiona szeme befordult a fejébe.
A nő még mindig unottnak nézett ki. A férfi visszatette a gépre a lapátokat.
A nő néhányszor megütögette Fiona arcát és ráordított.
Fiona szemei kinyíltak, néhányszor megrebbent. A nő egy csészét tartott a szájához, amelynek a tartalma vörös volt. Fiona próbált küzdeni és a folyadék, amely nagyon sűrű volt, lefolyt az állán és a pucér mellein.
 Ne – Fiona súgta. – Kérem, ne! 
A nő néhányszor megcsapkodta. A férfi lefogta a karját és leszorította. Kényszerítették a szája kinyitására és sikerült ledönteniük a folyadékot… vérnek kellett lennie… le a torkán. Fiona köhögött és köpködött. Elengedték.
De a vér mágikus volt. A szín gyors hullámmal tért vissza Fiona testébe és másodperceken belül az egészség mintaképe volt. Néhány másodperc múlva az ágyon vonaglott és nyöszörgött. A nő nevetett rajta, de kibogozta a köteleket.
Fiona mélyen a combjai közé nyomta a karját és oldalra fordult, ahogy a keze előre-hátra dolgozott. Még néhány másodperc és felsikoltott. Mit adtak a nőnek?
Ó! Istenem!
Ha Parisa jól értette mi történt, Fionának épp orgazmusa volt, kemény. Miféle vér volt az?
Pár perccel később a személyzet összeszedett minden felszerelést, lekapcsolták a villanyt, és ott hagyták az asztalon a nőt. Parisa közelebb húzódott hozzá és belenézett az arcába. A folyosólámpák gyenge fénye felfedte tompa és könnytelen szemeit.
Parisa Fionával várakozott. Kegyetlenségnek tűnt magára hagyni. Képtelen volt beszélgetni vele, elérni őt vagy megvigasztalni, de felfogta a nő kétségbeesését, ezért maradt.
 Érzek itt valakit – suttogta Fiona. – Nem tudom hogyan, de mégis érzem.
Parisa megugrott, az ablak pedig meglibbent. Gyorsan visszaállította a koncentrációt.
 Megriaszthattalak. Nem vagyok benne biztos ki vagy, miért figyelsz engem, talán te vagy az a nő a kertből? A neved Parisa, igaz? Megéreztem az erődet, amikor összekapcsoltuk a kezünk. Ha te vagy az, kérlek, segíts rajtam! A nevem Fiona Gaines és Bostonból vittek el. Egy vagyok az elsők közül, akiken Rith kísérletezett. Egy H és V szolga vagyok: halál és visszatérés. Bár, Rith általában vérdonoroknak hív minket. Annyira okos. Kérlek, keress meg és vigyél ki innen. Könyörgök neked! Kérlek! – Lehunyta szemeit. – Nem tudom, hogy képes leszek-e még egyszer végigcsinálni. Kérlek! – Elengedett egy gondterhelt sóhajt. Nem sokkal később álomba szenderült.
Parisa várt még néhány percet, aztán egy kissé jobban felmérte a helyet.   Szemben a hatalmas zárt üveges szobával lépcsők voltak, amik valószínűleg felvezettek Rith otthonához. Ebben megbizonyosodhatott, amikor a lépcső tetején lévő ajtó kitárult és Rith jelent meg. Lenézett a szobába. Várt egy pillanatot, aztán valószínűleg elégedett volt azzal, amit látott és becsukta az ajtót.
Parisa elfordult a természetfeletti ablaktól. Végül visszatért a szobájába, a falat bámulta az ágya mellett. Az ismerős Buddha-szobor köszöntötte. Kezdte megszeretni a kedves, békés kifejezést a férfi arcán. Rith azt mondta neki, a szobor Mandalay-ból származott és nagyon öreg volt, több mint száz éves, sárgarézből készült. Ez a Buddha sovány volt, pillantása békés, intelligens. Mindig nyugodtabbnak érezte magát, amikor ránézett.
Mit csinálna Buddha?
A gondolat megnevettette. Mégis, ebben az abszurd kérdésben volt valami, amit tudnia kellett.
Igen, mit tenne Buddha?
Ha Buddha lett volna a tanúja annak, amit Parisa látott a kukkoló ablakán keresztül, mit tenne a férfi?
A következő kérdés tökéletesen érthető volt: Mit tenne Parisa?
Továbbra is a szobrot bámulta és Fionára gondolt. Csak egy következtetést vonhatott le abból, aminek épp a tanúja volt, és az elméjén áthullámzó gondolatoktól hányingere támadt. Egyik kezét a szájára tette, majd vett néhány mély lélegzetet.
Rith valahogy tökéletesítette ezeknek a nőknek a megölését – a haldokló vér összegyűjtése érdekében – hogy aztán az életbe visszahozva őket újra és újra megtegye, megint. Kiszámolta. Százhuszonöt év. Fiona 125 éve ad haldokló vért. Börtönben tartják ebben a házban, Rith már egy évszázad óta fogva tartja.
Parisa próbált belegondolni az ilyen hosszú bebörtönzésbe. Ő még csak három hónapja volt fogoly, de már látta fogságának jeleit: étvágytalanságát, gyűlöletet a tehetetlenség miatt, akaratának folyamatos apadását.
Hogy Fiona 125 év után, megkísérelte a menekülést, az jelentett valamit.
Parisa szívritmusa felszökkent. Új gondolatok kezdtek átáramlani a fején – a royle szárnyai, a természetfeletti kukkolás, a felszínre kerülő hatalma. Igen, Rith erős volt, de ő is az! Szóval lehetséges, hogy ebben a helyzetben a tehetetlenség érzése csak egy illúzió volt. Senki sem tart kést a torkához, csak egy fenyegetés.
Mégis, ha elindult ezen az úton, itt és most egy dolgot be kellett ismernie magának: meghalhat. Érezte Rith felé áradó megmagyarázhatatlan dühét. Érezte a vágyát, hogy árthasson neki, valamint a férfi hitét, miszerint a rabszolgaság tökéletesen passzolt a nők elméjéhez és lelkéhez nem volt oka azt hinni, hogy a férfi nem ölné meg őt. Hacsak nem szegül neki ellen.
A világ kezdett másmilyennek látszódni a nő előtt. Még a mahagóni padló is fényesebben csillogott, a hold pedig keresztülsütve a redőnyön briliáns csíkokkal vonta be a falat.
Mellei közé szorította kezét. Érezte, hogy a szíve erőteljes energiával dübörgött, keményebben mint korábban, még eltökéltebben, reményteljesen, céltudatosan.
Történt vele valami, amíg Fiona szörnyűséges megpróbáltatását figyelte, valami belső változás, amit nem tervezett – vagy, ahogy köszöntötte az érzelmeit. Mindezek felett, ha tudna segíteni Fionán, aztán megtenne mindent, amit meg kell tennie… ma este.
Félretolta a felső paplant, majd lecsúsztatta lábát az ágyról, amíg megérezte a hűvös, csiszolt fapadlót csupasz talpai alatt. Lenézve begörbítette lábujjait. Aztán megfeszítette hátizmait. Ideje repülni.
Valahol a nap eseményei között Parisa megváltozott. Ettől a pillanattól kezdve az élete más lesz, akár átlépett vámpírként fog élni, akár szárnyas halandóként.
De többé nem tűnt fontosnak, hol élt.
Másrészről, nem úgy tűnt, mint minden azelőtt.
Hallgatta a szolgák neszezését. A nők csendesek voltak fekhelyeiken, remélhetőleg aludtak. Az egyikük horkolt, jó jel.
Felállt, lecsúsztatta vállairól hálóingét, és hagyta a padlóra hullani. Ahhoz, amit tenni akart, a hátának tehermentesnek kellett lennie. És igen, mert amit ő akart csinálni, ahhoz tökéletesen meztelennek kell lennie, hiszen nem kockáztathatta meg a mozgolódást a szobában, vagy a szekrényajtó kinyitását lenge ruházat után kutakodva. Azok a neszezések felébresztenék a szolgákat, ami katasztrofális lenne. Egészen jól megértette hűségüket. Ha csak felfedeznék, hogy kiszállt az ágyból, akkor bajban lenne.
Csöndesen meglapult, ahogy kitisztította elméjét és elkezdett fókuszálni. Kinyitotta kukkoló ablakát, egy erőteljes gondolatot küldött Antony felé, akire a Barlangban talált rá a többiekkel együtt, Marcus kivételével, aki valószínűleg kivette az éjszakát. Jean-Pierre Antony mellett ült a fal melletti hatalmas barna bőrkanapén.
Antony a padlót bámulta, nagyon kikészültnek tűnt.
Jean-Pierre mondta: – Akkor most arra várunk, hogy halljunk valamit Jeannie-tól Burmáról.
Jeannie neve lágyan és gyönyörűen hangzott Jean-Pierre francia nyelvén.
 Ja. – Antony megpöckölte mellkasát a kés markolatával. A férfi harcolt, látta rajta, de a nő meglepetésére kiltet és fegyvertartó hámot viselt, ami azt jelentette, hogy feltárta harcos testvérei előtt sebhelyekkel szegélyezett hátát. Wow! Mi a csuda történt még az elmúlt néhány órában, ami ekkora hatalmas változást eredményezett a harcosban?
De az volt a kérdés, hogy képes lesz-e kommunikálni telepatikusan vele? Hónapok óta tartó próbálkozás és kudarc után, most képes lesz megcsinálni?
A nő mosolygott. Igen, a dolgok megváltoztak benne.
Antony, küldte a nő, keményen és erőteljesen.
Figyelte és látta felegyenesedni a férfit. Parisa? – érkezett vissza. Szemeit összehúzva nézett körbe.
Itt vagyok. Mandalay külső részén. Keresztül fogok repülni Rith dupla kupolájú ködén és jobb lenne, ha itt lennél. Megismétlem, amit épp mondtam. Mondd el Jean-Pierre-nek is, aki melletted ül.
A férfi Jean-Pierre-hez fordult. – Épp most hallom Parisát.
Felkapta a fejét. – Átrepül a köd dupla kupoláján, Mandalay mellet van és jobb volna, ha odavinném a seggem.
Jean-Pierre szeme kitágult.
Antony telepatikusan küldte: Mikor csinálod?
Két percen belül, nagyjából.
Francba. Megyek.
 Harcoljunk! – mondta ki hangosan, miközben talpra ugrott.

***

Medichi harcos testvéreit nézte. Egész éjjel csatáztak, mindenki fáradt volt. Havily ment és szerzett kávét és pékárut, így feltankoltak, de mégis. Felkészültek erre?
 Parisa szökése… most lesz. Épp most mondta nekem, a fejemben.
Minden mozgás megszűnt. Testek lassan emelkedtek fel a székekből, bőr nyikorgott.
 Hol? – kiáltotta Zach. – Hol van?
 Mandalay, Burma. A Másik Földön. Fenébe. Mit tegyek? – De ahogy a szavak elhagyták a száját, kikapta kártyaszerű harcos telefonját a zsebéből és tárcsázta a Központot.
 Központ! – Jeannie hangja érkezett a vonalon. – Miben segíthetek?
 Jeannie, épp most hallottam Parisa felől. Mandalay-ban van.
 Édes isten! – Csapkodást hallott. – Elindítom a keresőrácsot, miközben beszélünk. Odamegyünk. Odamegyünk. Adj nekem egy percet, de lehet kevesebbet.
 Siess, Jeannie! Bajban vagyunk.
Parisára összpontosított és elküldte, Le kell szűkítened a helyet, ha tudod! A város melyik oldalán?
Épp a külváros déli vége mellett.
 Déli vég – mondta a telefonba. Parisának küldte, A Másik Földön vagy? A férfi biztosra akart menni.
Igen. De Antony, van valami, amiről muszáj tudnod. Rith más nőket is tart itt, vérrabszolgákként. Láttam, hogy csinálta. A halálukat okozza, közben összegyűjti a vérüket, aztán visszahozza őket az életbe. Az egyik nőt, Fionát, Bostonból rabolták el. 1886 óta van itt. Ki tudod őt is vinni? Mindannyiukat?
Ó, Istenem. Vérrabszolgák. Tényleg léteznek. Most minden kezdett értelmet nyerni, hogy volt képes Greaves annyi sok Felső Adminisztrátort és COPASS tagot átállítani. Arra használja azokat a nőket, hogy biztosítsa a haldokló vért. Évek óta keringtek pletykák. Most bebizonyosodott.
De bármennyire szerette volna, nem tudta megadni ezeknek az ismeretlen nőknek az elsőbbséget. Semmit sem tudott Rith biztonsági beállításairól, vagy az épület elhelyezkedéséről, semmit. És jelenleg Parisa volt az elsődleges szempont.
Megbeszélem Thorne-nal. De egyszerre csak ezt a lépést tegyük meg. Hadd hozzunk ki téged először onnan.
Igaz. Igaz.
Istenem, tényleg megtörténik? És, hogy volt képes beszélni a fejében Parisa? Mi változott? Mi változott, hogy megvalósította a lehetetlent? De egyébként kit érdekelt? Úton vagyok.
Jeannie-nek mondta. – Figyelj, Parisa elmondása alapján, két ködkupola alatt van. Tudom, hogy a jele nem tűnik fel a nemzetközi hálózaton, de talán Rith-é igen. Erőteljes a kibaszott. Talán akkor feltűnik valami szokatlan a térképen. Előtted van Mandalay?
 Igen. Most ellenőrzöm a déli szektort. Gyerünk! Gyerünk már!
A testvéreinek mondta: És melyikőtök jön?
Egyként, félkörben sorakoztak köré, Jean-Pierre állt mellette. A szavak nem voltak szükségesek. Mellkasa összeszorult, mintha egy súlyos öklös érte volna, közös támogatásuktól és hűségüktől. Francba, égett a szeme. Thorne-ra pillantott. Senki sem mehetett sehová az ő engedélye nélkül.
Mindegyik harcos felé fordult. Thorne szája vékony zord vonal volt, de bólintott és azt mondta – Mindannyian megyünk.
Medichi felemelte az állát. – A közelben fogunk materializálódni és nem tudom megmondani neked, mire számíthatunk. Nem tudom, szembekerülünk-e halál-vámpírokkal vagy mi lesz.
 Baszd meg, igen! – ordította Luken. – Szedjük le őket!
 Jeannie – könyörgött a telefonba.
 Azt hiszem, megtaláltam. Ez hatalmas – olyan, mint amikor Kerrick ahhoz az orvosi komplexumhoz ment, és a park jelentős részét valami zavaros álcázás fedte. Csak azt gondoltam, Greavesé volt ez a fajta nagy hatalom. Nem csoda, hogy Rith el tudta őt rejteni. És te egy dupla kupolájú ködöt emlegettél? Szent szar!
Medichi figyelmen kívül hagyta ezt a kis beszédet, ami az egyik leghosszabb volt, amit Jeannie-tól hallott. De csak a legfontosabb részt fogadta be. – Hetünket kell elküldened!
A férfi ránézett mindegyikükre, túlterhelte a támogatás, amit a testvériség adott neki. Jean-Pierre bólintott. Luken öklét a mellkasához tette. Zacharius és Santiago szinte egyként kihúzták tőreiket a fegyvertartóból és a magasba emelték. Kerrick mosolygott, az a sokatmondó pillantás, csak egy harcos tud így nézni, akit elkapott a breh-hedden, a nézés tele szimpátiával és reménnyel. Thorne-nak az állkapcsa mozdult. – Gyerünk, szerezzük meg a nődet!
Jeannie felkiáltott. – Megvannak a koordináták. De van ott egy erőteljes jel. Rith lehet az. Készen vagytok, fiúk?
 Fenébe, igen, Jeannie!
Úton vagyunk érted, Parisa!
Már itt sem vagyok, küldte a nő.
Medichi mély levegőt vett. – Küldj el minket most, Jeannie!
Elkezdődött a vibrálás.

***

Parisa elsiklott a három szolga mellett a szobája előtt, lábujjhegyen mozgott, míg a kert hátsó gyepéhez ért. Gyenge eső hullt az égből, ami azt jelentette, hogy a kupolán túl igazi vihar rázhatta meg a földet. Ó, a francba! De mégis, nem igazán törődött ezzel. Az idő elérkezett. Rith miatta volt itt, és Fionának szüksége volt valakire, aki kiszabadítja vérrabszolga börtönéből.
A szíve úgy dübörgött, mint egy légkalapács, erős vibrálás rázta meg a mellkasát. Megrándult, szinte nem tudott levegő után kapni. Ami vele történt, ha nem nyugszik le, képtelen lesz kiengedni a szárnyait – és csak felfelé vezetett az egyetlen kiút ebből a börtönből.
Már hetekkel ezelőtt leellenőrizte a ködkupola belsejét, lüktetett a keze, ahogy repült. Semmi nem volt rajta, ami áthatolhatatlannak érződött. Csak remélte, hogy a második kupola engedékeny lesz.
Bár, amit eddig megtapasztalt a ködből, a célja annyira nem fizikai volt, hanem inkább elme előli elrejtés.
Emellett, akár a teljes repülési sebességgel utazva téglafalba is ütközhet, de egyszerűen nem törődött ezzel. Meghozta a döntését. Most megszabadul a fogságból.
Lehunyva a szemét fókuszált a hátán a nyílásokra. Minden mást kizárt. Érezte, hogy elkezdett nedvesedni, megjelent a folyadék, ami lehetővé teszi a tollak és a felépítés megjelenését. Mosolygott.
Medichit kukkolva meglódult a szíve. A férfi egy rizsmező szélén állt, a Vér Harcosai mindét oldalról támogatólag mellette álltak. Vihar dühöngött, villám villant, bevilágította az éjszakai eget, a férfi hirtelen olyannak tűnt, mint egy isten, annyira magas, izmos, az arckifejezése vad.
Antony?küldte a nő azon az új, erőszakos módon.
Parisa, felkészültél? Itt vagyunk, minden testvér. Rád várunk. Látom a ködkupolát. Biztonságban vagy?
Igen. Egyenesen át fogok repülni a tetején, de jó lenne, ha elkapnál. Semmi sincs rajtam.
Bezárta az ablakot és lecsukta az elméjét.
 Mit csinálsz, Parisa? – Rith hangja nyugodtan beszélt az ajtónyílásból.
 Felkészülök a repülésre.
 Pucéran? Ez visszataszító viselkedés. Emellett, esik. Vegyél fel előtte valami ruhát. – Az angolja igazán tökéletes volt.
 Rendben – mondta a nő. Élvezte, hogy hazudik. Lehunyta a szemét és egyetlen gondolattal kényszerítette szárnyait rá, hogy előjöjjenek.
Közvetlenül a hátából pattantak ki, egy könnyű mozdulattal, amit korábban nem ismert, teljesen szárnyat bontott. Pokolba is, igen! Megváltozott.
Kilőtt és egyenesen a csúcsig repült. Maga mögött morgást hallott és egy gyors pillantással megállapította, hogy Rith letépte az ingét és ott rögtön szárnyat bontott.
Ó, istenem!
A nő áttörte a belső kupolát. Eső verte az arcát és húzta a szárnyát, de kétségbeesetten csapkodott velük. Ahogy elindult a második kupola felé, megérezte, hogy egy kéz megmarkolja a lábát.
Átszáguldott a második akadályon és a vihar teljesen arcon ütötte. Eső és szél tépkedte szárnyait, spirális forgásba húzva. Igyekezett felidézni, amit Havily tanított neki. Egyik szárnyát kinyújtotta, a másikat bevette és kiegyenlítődött, de a szél megint elkapta és egy második spirálba küldte. De ugyanakkor az eső is verte.
Amikor egyenesbe hozta magát, látta, hogy Rith egyenesen felé tartott.
Elkezdett újra visszafelé esni a köd kupolája felé. De mielőtt messze jutott volna, észrevette, hogy egyáltalán nem Rith volt az, hanem Medichi, aki felé repült, a férfi szárnyai hatalmasak, az eső őt is verte, az arca sokkal határozottabb, mint ahogy valaha látta. Koncentrált és röviden behúzta az egyik szárnyát, aztán megrázta őket. A bukdácsolás abbamaradt, és egyenesbe hozta magát annak ellenére is, hogy a szél előre-hátra lökdöste. Remegett.
A következő pillanatban Medichi mellette volt és megtartotta a kezét. A férfi félelmetes horgony lett. Még ha vadul is hánykolódott, tudta, hogy a férfi akkor is szilárdan tartaná.
A férfi nem mondott semmit. Csak nagyon gyengéden elkezdte kihúzni a szélből, majd lassan a föld felé.
 Húzd szorosan a testedhez a szárnyaidat, ha meg tudod csinálni – ordította a férfi a vihar zaján keresztül. – Ez az! Igen, csináld tovább! – A nő küzdött, hogy behúzza a szárnyait és ne döntse meg, vagy ne kezdjen egyik oldalról és másikra csapkodni. Tetőtől talpig elázott, tollaktól a tollakig.
A tekintetét a férfira koncentrálva tartotta, semmi másra. Annyira erős volt, évszázadok tapasztalatával irányította szárnyait, mintha minden hirtelen szélmozgás, minden ostromló esőcsepp, csak lökés lenne. Az eligazítások fürgék voltak, kicsik és a szorongás legkisebb jele nélkül lebegett a levegőben.
Másrészt a nő úgy érezte, mintha egy mosógépben volna, a keverési ciklusban.
Villámlás cikázott át az égen felettük. Zihált, majdnem megint elvesztette egyensúlyát – bár ezúttal más okból. Antony krémszínű szárnyait vörös és narancssárga szín nyaldosta, kék és zöld, mintha tűz világítaná meg. A színek mozogtak, tollról-tollra repültek folyamatosan változó lángok formájában. Hajtincsei kiszabadultak a rituális cadroenből és az arca körül röpködtek. Úgy nézett ki, mintha Zeusz félig állna és félig repülne a levegőben, a kezeit a nő felé nyújtotta.
Minél jobban a testéhez húzta szárnyait, annál jobban kezdett veszíteni a magasságából. – Az út további részén én foglak tartani.
Ehhez a nőnek meg kellett bíznia a férfiban, de felkiáltott, ahogy behúzta szárnyait és zuhanni kezdett. Majd a férfi elkapta, nagyon gyengéden átfogta a nő szárnyainak teljes körméretével együtt, bölcsőbe zárta a nőt a karjai közt. A férfi koncentrációja erős volt, miközben a passzátszéllel küzdött. A föld felé tartott, közelebb és közelebb irányította a földhöz, a Vér Testvériség felé, akik mindannyian fekete bőrkiltben és fegyvertartóban voltak.
Közelebb. Közelebb. Amikor a férfi lába megérintette a földet, a nő lehunyta a szemét és felsóhajtott. Könny csurgott eső áztatta arcán.
Figyelte Medichit, amint visszahúzza szárnyait a hátába, ügyetlenkedve az időjárás miatt.
A nő meztelenségét a szárnyai fedték, miközben a férfi letette a földre. – Be kell húznod a szárnyaidat, mielőtt eltűnünk innen.
A harcosokra pillantott. – Én… én semmit sem viselek. – Aztán felnevetett. Kit érdekelt? Kiszabadult a börtönből, amit három hónapig elviselt, és még mindig életben volt. Antony a karjában tartotta. Mi más számított még?
 Rendben leszel – mondta a férfi.
Mosolygott és bólintott. Eső futott le az arcán. Megérintette az arcát, hogy meggyőződjön, tényleg valóságos-e. A férfi a kezébe fordult és megcsókolta az ujjhegyeit. Érezte a sóhaját.
Amikor lábra állította a nőt és amikor kezdte kibontani szárnyait, a férfi térdre ereszkedett, szembe került a nővel és a karjait köré tette, így védte meg a mellkasát és persze a széltől és az esőtől is. Mindegyik villámlás fényében láthatóvá váltak hátán a hegek, rengeteg ezüstös vonal és kidudorodás.
Kezeit a hátára helyezte, szétterpesztette ujjait. Lehunyva szemeit, a szárnyait körbe csapkodó széllel kezdetét vette a fájdalmasan lassú folyamat, a szárnyak visszahúzódása a hátába.
A harcosok nem figyeltek rá. Védelmező körbe formálódtak körülötte, kifelé fordultak, kardjaik kihúzva, ha támadna az ellenség.
Végre-valahára visszahúzódtak a szárnyai. De az erőteljes hullámzástól, ami a semmiből keletkezett, az izmai megremegtek, és Rith feltűnt a kupola tetején, szárnyait alig mozgatva. Visszavonult a ködbe, amikor észrevette Antonyt és a többi harcost.
 Elkaphatom a rohadékot? – kiáltotta Santiago.
Thorne morgott. – Nem. Azért vagyunk itt, hogy biztonságosan hazavigyük Parisát. Ez minden, ami most számít.
Ahogy Medichi felemelkedett és a karjait köré fonta, egy villámlás sugárzóvá tette az arcát. Erőteljes mennydörgés rázta meg a födet.
Felnézett a férfira, miközben az megsimogatta az arcát.
Jean-Pierre a telefonjába ordított. – Velünk van, Jeannie! Vigyél minket haza! Medichi villája előtt a gyepre.
Parisa becsukta a szemét.
A villa. Hetek óta álmodozott Antony otthonáról.
A vibrálás megkezdődött, amit hosszú, gyors villanás követett az alsó téren át.

***

Abban a pillanatban, amikor Medichi megérezte súlyos harci szandálja alatt a villa kis belső udvarát, nem várt a beszélgetésre a többi megjelenő harcossal. A nője teljesen meztelen volt, átázott és reszketett.
 Itt nappal van – motyogta a nő összekoccanó fogain keresztül.
 Igen – mondta a férfi.
 Természetesen.
A bejárathoz ment, félretolta a masszív ajtót és egyszerre be is csapta az előcsarnokba érve. Hosszú, fürge léptekkel ment, ahogy átvitte a nőt a hallon keresztül a hálószobájába.
Egyenesen a zuhanyzóba vitte, mert félt, hogy megfázik. Bekapcsolta és halványra állította a széles tükör feletti sorvilágítást. Még mindig a karjaiban szorongatva, egyik kezével igyekezett talpra állítani a nőt, akinek padlóra lógtak a lábai. Nem tiltakozott.
Megnyitotta a vizet és beállította, hogy mind a nyolc fejből folyjon. Csak ezután merte lábra állítani, elhúzta arcát a mellkasától és lenézett a nőre.
A nő hátradöntötte a fejét. – Antony – súgta. A nő megázott és remegett. – Vissza kell mennünk értük.
A férfi mosolygott, mert nem várta a nőtől, hogy ezt mondja. Arra számított, talán a fogságát fogja szidni, vagy megköszöni a férfinak, hogy felbukkant. De ehelyett a nők sorsa miatt aggodalmaskodott.
Bólintott. – Thorne és én megtárgyaltuk, amíg kint vártunk rád. Jeannie csinált egy műholdas csatornát, hogy megfigyelje, ha Rith halál-vámpírjait vinne be. Ha nem teszi, akkor a harcosok visszatérnek.
 Ó, jó. Jó. – Fogai összekoccantak.
Fel kellett melegednie. Talán sokkot kapott, vagy egyszerűen csak fázott. Talán mindkettő. Nem számított.
Még mindig a harcos repülő bőr felszerelésében volt. Arra gondolt,  eltünteti, de nem akarta megrémiszteni, hogy hirtelen egy meztelen férfi jelenik meg mellette a zuhanyzóban.
 Milyen a hőmérséklet? – kérdezte, mert a nő a víz alá tartotta a kezét.
 Jó.
Csak ezután fordította meg a nőt, így a hátát érte a permet. A nő bólintott és tenyérrel felfelé maga mögé tette kezét. Megmozgatta az ujjait. – Ó, annyira jó érzés. – Belépett a vízpermet alá.
A férfi mosolygott és ellépett… kb öt centire. Tudta, hogy a nőnek helyre van szüksége, valószínűleg teret akart, de úgy tűnt, képtelen odébb menni. Csak állt ott, a hátát és kiltjét kezdte a víz csapkodni.
A nő csak nézte a férfit, ametiszt szeme sötét volt a helyiség alacsony megvilágításában. Még néhány centit hátrált és hátra döntötte a fejét, így a víz lefolyt a haján. Behunyta a szemét. Ő… ábrándosnak tűnt.
Hatalmas hibát követett el, de láthatólag, nem tudott magán segíteni. Hosszú utat tett meg le a nő nyakán, le a mellkasán, és leérkezve teljesen megállt a melleinél. Már elfelejtette, nos, hogy milyen halmok voltak. És a szemei kidülledtek.
A mellei szoros kis csúcsokba húzódtak. Csókolni való csúcsok. Szopogatni való csúcsok.
Ó, a szarba! Késztetésében, hogy biztonságba helyezze, kihozza a pokolba Burmából, megfeledkezett erről a részről, az agyzsibbasztó szükségről, hogy uralma alá hajtsa a nő testét.
A tekintete lejjebb siklott és megbizsergett az ajka, miközben a körben lefolyó vízpatakokat figyelte, melyek lerohantak, majd lesiklottak a világon leggyönyörűbb köldökre. Sekély tavacska formálódott a köldökénél, a nyelvét ott akarta tudni, a szájába akarta szívni a vizet.
A tekintete egy kicsivel tovább kíváncsiskodott, lejjebb és lejjebb, a szeméremszőrzete fészkénél landolt és ott is maradt.
Csak ezután fogta fel, hogy a gőzös szobát megtöltötte az ínycsiklandó mandarin illat. Csak ezután ébredt rá, mit tett jelenléte a nővel. Csak azután, hogy szinte kétszeresére növekedett az agónia, ahogy a hirtelen erekció harcolt a kiltjével és a kényelmes alsónadrággal, amit alatta viselt.
Jézus Krisztus!


Lexy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

PopAds.net - The Best Popunder Adnetwork