Caris Roane: Wings of Fire - VII. fejezet

„Az első szerelem

Óh, az izgalom,

De a megízlelés, ami talán nem utolsó,

Igen, az aroma.”

–       Közmondások Gyűjteménye, IV. Beatrice

7. fejezet

Parisa pontosan ott volt, ahol lenni akart, sokkal inkább ott, mint máshol az egész világon… a két világban.

Mosolygott és hagyta a meleg víznek felmelegíteni összefagyott bőrét. Mély lélegzetet vett és ott volt, az egyetlen dolog, amit nem érezhetett, amikor Medichit kukkolta: a férfi zsályaillatát. Az erős férfias illat betört az agyába, az egész teste beleborzongott. A térdei megbicsaklottak és elzuhant volna, ám a férfi rögtön ott volt és elkapta. Még mindig a fekete bőr kiltjét és harcos szandálját viselte a zuhanyzóban, de kezei a férfi csupasz mellkasán kötöttek ki.

– Teljesen rendben vagy?

A nő bólintott. Mondhatni. A férfi hozzá préselődött.

Érezte a férfit, a teljes férfit. Az erekciója kemény vonal volt fent a köldökénél. Magassága és hosszú lábai hátrányos helyzetbe hozták a nőt, kivéve, ha magas tűsarkút viselt volna, talán.

Mindig is nyurgának érezte magát a több mint százhetven centiméterével, de a férfi magassága mellett kicsinek érezte magát. – A térdem majdnem felmondta a szolgálatot. –  Nem tudta elmondani miért, mert az arca hirtelen lángba borult.

A férfi a fantáziája része volt jó egy éven át, attól kezdve, amikor először megleste. Úgy gondolt rá, mint aki őhozzá tartozik, még az olyan alkalmakkor is, amikor figyelte, ahogy vörös bársony fülkékbe nőket vitt, abban a piszkos klubban, a Vér és Harapásban. Megértette egy férfi szükségleteit és most is érezte szükségét.

Az egyetlen kérdés az volt, mit fog most tenni a nő?

Három hónappal ezelőtt úgy döntött, hogy maga mögött hagyja a férfit – az átlépettek világa túlságosan brutális volt neki. Szándékában állt visszautasítani az átlépést és visszatérni az ő csendes, magányos könyvtáros életébe.

De három fogságban töltött hónap, hozzáadva a felfedezését, mit viselt el Fiona Gaines egészen az 1800-as évek derekától, ettől valami megváltozott benne.

Nem tudott visszamenni a Halandók Földjére, most nem, és máskor sem. Nem arról volt szó, hogy azt hitte a Másik Földre tartozott, hanem mert volt egy munkája, amit el kellett végezni, és arra csak akkor képes, ha ezt a világot választja. Talán az átlépés választása egy örökkévalóságot jelentene Antony-val, de talán nem. Ám most nem Antony-t választotta, hanem a kötelességet és a célt.

De hogy illeszkedik bele ez a fantasztikus férfi a szíve változásába? Egyszerűen nem tudta. Megrémisztette a gondolat, hogy valóságosan is a férfival legyen, ne csak a fantáziájában, – és nem azért mert, a férfi erőteljes volt. Az a sebezhetőség rémisztette meg, amit akkor érzett, amikor vele volt, az igazi ereje, ami a nő fölött volt, hogy a kezében tarthatná a nő szívét és összezúzhatná, amit senkinek sem engedett meg, mióta a vőlegénye faképnél hagyta. A szívét közel és biztonságban tartotta, csakúgy, mint ahogy a barátaival is megtartotta a tisztes távolságot. 

Fiatalon megtanulta, hogy független életet éljen.

De most itt volt, Antony zuhanyzójában, aki karjait köré fonva tartotta. Az első pillanattól, hogy meglátta, meg akarta csókolni a férfit. A gyönyörű szájára akarta szorítani ajkait, figyelni, milyen lenne ezen a nagyon egyszerű módon összekapcsolódni ezzel a hatalmas harcossal.

A férfi most lenézett rá, karjai megfeszültek a háta mögött, orrlyukai megremegtek, de úgy tűnt, megdermedt. Talán megérezte a tartózkodását, vagy talán csak tapintatos volt mindazok után, amiken a nő átment.

Így a nő mozdult. Felcsúsztatta és a nyaka köré fonta karjait, a vastag, izmos harcos nyak köré. Haját a cadroen összefogta. Lábujjhegyre emelkedett. Nagyon közel hajolt az arcához. A férfi az ő tekintetét kutatta.

–  Annyira gyönyörű, – gyengéd suttogásként érkezett, egy puha vízesés az ajkairól.

A nő hozzányomta ajkait, csak így, nem keményen, nem gyengéden.Egy első találkozás, egy meghívás, egy döntés.

A férfi megremegett. Az egész testén érezte, minden helyen, ahol a nővel érintkezett.

Felhördült, teste kígyószerűen mozgott, folyékony mozdulatokkal. Karjai még tovább utaztak a nő testén, még közelebb ösztökélte. Szája ide-oda kalandozott és a férfi szája szétvált. Addig folytatta, míg a férfi lélegzetét magába fogadta és a zsálya a tüdejéig jutott.

Az illata tovább és tovább emelkedett, majd behatolt az elméjébe. Lábra ereszkedett.

Az egyik karját elvéve a hátáról elzárta a vizet.

–  Az ágyamba jössz?

A döntés már megszületett. Nem tudta megtagadni azt a férfit, aki megmentette az életét, aki megmentette a józan eszét bebörtönzésének ideje alatt, aki egyesítette az ég és föld illatát.

Bólintott.

Kihátrált a zuhanyzóból és még mindig szorosan tartotta őt.

Attól fél, hogy eltűnik a karjai közül? De akkor miért? Mert akkor is ezt tette, amikor Rith elvitte a villájából. A férfi elárulta neki a félelmeit. Elárulta neki azok alatt az őrült önkielégítő pillanatok alatt, amikor tudta, hogy a nő a közelében volt, de mégsem hallhatta őt.

Antony, küldte neki most.

Megragadott egy törülközőt és a nő köré tekerte, soha nem szakítva meg a szemkontaktust vagy a testi kapcsolatot. Hallak téged.

Most is hallod minden szavamat? Minden átküldött gondolatot hallasz? Mondd el nekem, hogy megértsem!

Elmosolyodott, a gyengédség a szemeiben, a felkunkorodó ajkaiban, felélesztett valamit mellkasában, ami elkezdett perzselni az élettől. – Minden gondolatot hallok, amit átküldesz, Parisa.

A nő küldte, Minden átkozott kicseszett szörnyű gondolatot? Kényszerítette, hogy hallja őt, hogy megismételje a szavait.

A görbület mosoly lett, vigyor, a jövő ígérete. – Igen. Minden átkozott kibaszott gondolatot. De Parisa, mi történt? Hogyhogy hirtelen meglelted a telepatikus hangod? Csodának tűnt. De mégis hogyan?

A nyaka köré vetette karjait és közel húzta. – Nem akarok róla beszélni, még nem. Ó, Antony, eljöttél értem. Értem jöttél.

–  Még szép, hogy érted mentem. – A törölköző földre hullott, ahogy erőteljes karjait köré burkolta és magához húzta.

Szinte lélegezni sem tudott, ám nem törődött vele. Lélegzett és egyedül volt az eltelt három hónapban.

Hagyta a férfinak, hogy megfojtsa a közelségével, az ölelésével, nehézkes zsályaillatával.

Szembefordult vele. Lábujjhegyre emelkedve megnyalta a bőrt a füle alatt. Olyan íze volt, mint amit meg kellene ennie.  Megharapta és majszolta, a férfi pedig szorosabban fogta. Felemelte és lábai a levegőben lógtak. Majd megforgatta.

– Van valami, amit tudnom kell! – mondta. Letette és a szemébe nézett. Minden hirtelen öröm eltűnt az arcáról.

– Nem, – mondta a nő, megértve a kérdést, még mielőtt kimondta volna. – Nem nyúlt hozzám. Senki sem ért hozzám. Sértetlen vagyok ebből a szempontból. – Mert látta szemeiben a kétkedést, még hozzáfűzte, – Rith nem erőszakolt meg, sőt, egyikük sem az emberei közül.

–  Sosem bántottak, – állapította meg a férfi.

A szemébe nézett. Tudta, hogy semmit sem tudna visszatartani a férfi elől ami a nő véleménye szerint megbocsáthatatlan kegyetlenség lett volna.

–  Mondd el, amiről a szemeid is beszélnek! – mondta. – Mondd ki a szavakat!

–Rith engedelmességre fegyelmezett. Megszállta az elmémet, amikor elégedetlenkedtem. Ez bántott. Nagyon. Elég hamar megtanultam, hogy tegyem, amit mondott és kövessem a menetrendet. Rith nagyon szigorú volt a menetrendben.

A férfi állkapcsa addig dolgozott, míg az remegéssé nem vált. Elkezdett remegni, míg végül el kellett engednie a nőt. Kezei ökölbe szorultak, felemelte a fejét és eleresztett egy kiáltást a plafon felé. Újra és újra felkiáltott. A kiáltás üvöltésbe fordult, míg a tükör összetört és egyenesen a fekete márvány mosdóra hullott.

Csak aztán, hogy az üveg lehullott, tűnt úgy, hogy a kín elhagyta a testét.

A férfi felé mozdult. A szeme üveges volt, beesett, az arca kísérteties. Időre volt szüksége, hogy annyira meggyógyuljon, mint a nő.

A mellkasára fektette kezét. A bőrét simogatta és hagyta az ujjainak, hogy a mellizmain található finom szőr felé sodródjanak. Ez egy olyan dolog volt, amit már hosszú idő óta meg akart tenni. Lehajtva a fejét elkezdte csókolgatni a kerek, vad erejű izmokat. Nyalogatta, csókolgatta, cirógatta. Lehajtotta arcát és a mellkasához dörgölte.

A férfi kezei könnyedén pihentek a vállain.

Teste merev lett és hajthatatlan. – Cserbenhagytalak, – mondta a férfi. Hangja halálos volt. Visszavonult valami nagyon sötét helyre.

Még lejjebb merült és végignyalta a mellbimbóját.

Aztán megharapta. Keményen.

Hátrarándult és felkiáltott. Súlyosan mogorva tekintet ereszkedett az arcár. – Ezt miért kellett?

– Láthatóan, azt hiszed, meg kell bűnhődnöd, mert nem vagy mindenható. Hát, én megbüntettelek.

Félig nevetés tört fel a torkából, de megrázta a fejét. – Nem tudod, milyen volt.

– És te sem tudod, nekem milyen volt. Túléltem anélkül, hogy megőrültem volna, mert éjszaka vagy nappal, de hozzád fordulhattam, és kukkoltalak. És minden éjszaka, amikor lefeküdtem, annak ellenére szeretkeztünk, hogy nem tudtuk megérinteni egymást. Életben vagyok, az elmém működik, és mindezt miattad.

– Ha nem lettem volna laza aznap… Engedtem, hogy elég messze távolodj el mellőlem. Háttal neked voltam, miközben Thorne-nal beszéltem. Ostoba voltam. Ha bárki más lett volna Rith-en kívül, megerőszakolhattak volna téged, vagy rosszabb.

A szeme megint zárkózott volt. Ösztönösen tudta, hogy a férfi nem csak róla beszélt és a kudarcáról, hogy biztonságban tartsa a birtokán. De bárhová is ment, nem rázza le a nőt.

Nem állt szándékában hagyni a férfi emlékeinek, hogy befolyásolják ezt a pillanatot, vagy a háláját, vagy a vágyát.

Ellépett tőle. Mindkét kezét használva megmarkolta a melleit és körkörös mozdulatokkal lassan dörzsölte mellbimbóit.

A férfi pislantott és lefagyott. – Mit csinálsz?

–  Tudod te, hogy mit csinálok. De eddig nem nézhettél engem. Én voltam a kukkoló. Láttam a hosszú ujjaidat a farkadon munkálkodni, de te nem láthattál engem. Azt szeretném, ha ez alkalommal te néznél. Azt akarom, nézd, mit csináltam magammal. Ez így igazságos.

Hosszú mély lélegzetet vett. Pillantása a nő melleire és hüvelykujjára esett. Súlyos zsályaillat kígyózott felé, hátra kellett lépni, hogy megtartsa az egyensúlyát. Mosolygott.

– Mandarin, – motyogta.

– Ismerem az illatodat, milyen, amikor melletted vagyok, Antony. Beszívtad a mandarint, mert ilyen ízem lenne az ajkaidon, ezért süllyesztetted a nyelved a belsejébe, miközben elmentél. Mondd, hogy igazam van!

– Igen. – Többször hunyorgott. – Ne csináld ezt! Beszélnünk kellene, kitalálni minden mást. Ez… ez nem lehet bölcs dolog.

Egyik keze lassan megindult lefelé a hasán és egy ujját használva körözött a köldökén. – Itt szeretném a nyelved.

A férfi felnyögött. Jó.

Lejjebb vitte kezét.Most ujjai átsiklottak a sötét háromszögön. Lábait széttárta és újabb nyögés érkezett a férfitől.

Nyomon követte a mozgását, keményen lélegzett. A zsályaillat olyan sűrű volt a levegőben, hogy meg tudta ízlelni a nyelvén.

Kissé előredőlve mélyebbre siklott az ujja és belemártotta teste magjába.

– Ezt csináltam, Antony. Úgy tettem, mintha te lettél volna az.Néha a farkad, néha az ujjaid, máskor pedig a szád. – Lehunyta szemét és felnyögött.

Amikor morgást hallott, felnyitotta szemeit, de a férfi nem mozdult. Kicsit még széjjelebb tárta a lábait és elkezdte ki-be húzogatni az ujját. Élvezte az érzést – de ami még inkább beindította, az a pillantás volt,- ami lassan átrendezte a férfi arcát. Szemei elsötétültek. Orrlyukai kitágultak, ahogy keményen beszívta a levegőt. Megjelentek az szemfogai.

Ó, Istenem, a szemfogai.  Közvetlen válaszként lüktetettek az izmok a nyakában. Megnyalta az ajkait.

A gyönyör átfolyt rajta és felfokozódott. Annyira nedves volt. – Antony – suttogta.

Tekintete végigkorcsolyázott a férfi széles vállain, kifaragott mellizmain, a hasán, az ágyékához vezető vonalon, combjai súlyos erején. Csak attól keményebben lélegzett, hogy a férfit figyelte. De amikor morgás töltötte meg a kettejük közti teret, az orgazmus olyan erővel söpört át rajta, hogy megtántorodott, miközben felsikoltott.

A férfi ködbe burkolta, elkapta és magához húzta a nőt. Keményen megcsókolta, nyelvét mélyen a szájába nyomta. Csípőjét hátrahúzta, a nő figyelte a kilt és alsónemű eltűnését, valahol összehajtogatva. A férfi hirtelen meztelen volt. Pont, ahogy a nő szerette volna.

Nem tudott másfelé nézni, csak a farka méretét, a vastag ereket, amik pont azt tették, amiben a legjobbak. Még mindig képtelen volt levegőt venni. Felkapta a nőt. A keze intésére az összes üvegszilánk messze siklott a mosdó szélétől, úgy hangzott, mint az eső. Levett egy törülközőt a zuhanyállványról és ráterítette. A törölközőre helyezte a nő hátsóját, majd széthúzta a combját és már közöttük is volt a csípője.

A vállaira tette a kezét. Agya kezdett kásásodni. – Csináld, Antony, – suttogta. – Szükségem van rád.

Pokolba, érezte, hogy minden ok nélkül készen állt sírni, de már olyan régóta vágyott erre.

A férfi a farkát kezében tartva keményen lélegzett, mellkasa minden levegővétellel megemelkedett. A csípője ringatózott. Lenyúlt kettejük közé és megérintette a férfit. Felhördült és megrándult.

– Picsába, - motyogta.

Visszafogta magát. Azt gondolta, érti miért teszi, de ez a nőt nem érdekelte. Most pedig a férfi hozzá tartozott.

A mosdó szélére mocorgott, a férfi vállát használva tartotta meg egyensúlyát. Lábait a csípője köré fonta, medencéjével előre riszált, kezébe vette a farkát és a bejáratához vezette. Kis morgásokat adott ki a lihegések között és felkiáltott. – Csináld! – kiáltotta.

A férfi megborzongott és elkezdett belé nyomulni. Minden egyes centiméternél morgott, miközben megtette a maga útját a nő testébe. Olyan átkozottul nagy volt és már hosszú ideje nem csinálta, de csodálatos volt.

–  Annyira jó érzés, – kiáltotta.

– Nem akarlak bántani…. auhw, pokolba. – Egyik kezével megmarkolta a nő fenekét és belé döfött… keményen.

Sikoltott. Talán fájt egy picikét, de el nem árulná.

– Istenem, annyira nedves vagy.

– Mi más lehetnék?

Az ajkai a nyakán vándoroltak, elkezdte szopogatni a bőrét. A nő manőverezni kezdett a csípőjével. Tudta, mit akart, hol akarta az ajkát. Oldalra döntötte a fejét, és amikor a férfi ajkai a vénájához ért, felsikított.

A csípője előre hullámzott, majd vissza. A teste verejtékezett. A férfi leereszkedett, cirógatott, lökött és húzta. Mennyei. Nyelve a vénáján siklott, hosszú sima siklásokkal. – Ez az, amit akarsz?

– Igen. Igen. – Lihegte, nyöszörögte, csípőjét az övéhez dörgölte, miközben belé nyomult.

– Vedd a vénám. – A szavak durva parancsként hatottak száraz ajkai közül. – Ó, Istenkém! Kérlek, kérlek!

–   Parisa, – siklott le az ajkairól. – Meg akarok állni, de képtelen vagyok rá. Érzem, hogy időt kellene neked adnom, de nem megy. Isten segítsen meg!

A nő nyaka nedves volt, ahogy átlyukasztotta. A villanásnyi fájdalom egyenesen a középpontjáig hatolt és összeszorult, ahogy követte a gyönyör és épülni kezdett.

A sikolyai megtöltötték a párás fürdőszobát. A csípőjét hozzányomta, ahogy a vérét a szájába szívta. Torka mélyéről felhördült, dörgő hangon, ami akár morgás is lehetett, egy vadállat hangja, ami a férfi volt.

A férfi illata megemelkedett és összegyűlt az orrában.

Az orgazmus keményen csapott le a nőre, kiáltozott és sikoltott. A férfi folytatta a pumpálást, most már gyorsan, morogva. Teste lassan hullámzott, ahogy elengedte a vénáját, vállait hátrahúzta, míg csípőjével előre mozdult. Felkiáltott, amikor a nőbe temetkezett, a farka erős és szilárd.

  Ismét elkapta egy orgazmus, a középpontja a férfi köré szorult. Ettől remegés járta át a testét és a férfi megint felnyögött, ahogy előrehajolva a karjaival foglyul ejtette a nőt. Felhúzta magához, újra és újra lökött, mígnem kielégült.

A férfi vállára döntötte a fejét, simogatta a hátát, a hegek puha hullámok voltak ujjbegye alatt. A nő megérintette a nyakát, ahol a férfi szemfogai behatoltak.

–  Csak egy kis vér van itt, – súgta.

– Amikor az agyarak visszahúzódnak, hátrahagynak egy kémiai anyagot, ami lezárja a sebet. Bántottalak?

Hátrahúzódott és találkozott a pillantásuk. Egyik ujját végighúzta a férfi ajkán, azt amelyik előtte a nőben volt. A férfi a szájába szívta az ujját és kavargó érzékiséggel megnyalta.

Még az ízed is mandarin, küldte a férfi.

Ó, Antony! Ez… csodálatos volt. Te… csodálatos vagy.

Egy hirtelen cuppanással elengedte a nő ujját, majd mosolygott.

Elhúzta a nő nedves haját az arcából. – Mihez kezdjek veled?

A nő visszamosolygott, de a szíve fájt. – Nem tudom.

Hirtelen elárasztotta a tudás, hogy különböző dolgok választják el őket egymástól. Bár beléhatolt és kielégítette, bár a nőbe élvezett, az élet szörnyű dolgokat szabadított el az évek, évszázadok során. Hogy hidalnák át a szakadékot?

A férfival még mindig összekapcsolódtak, egy hatalmas súlyos jelenlét testének középpontjában. Annyira jó volt. A nő lábai bokáinál összefonva még mindig birtoklóan kulcsolódtak a derekára. Nem akarta elengedni a férfit. Félt, hagyni elmenni. Amikor a kapcsolat megszakadt, még mindig igazi lesz?

Tudta, a múlt kísérti a férfit és aláásta magabiztosságát, hogy Rith képessége elrabolta őt pont Antony ingatlanáról, amikor a férfi alig néhány jardnyira volt tőle. Még akkor a nő tudta, tudta, hogy ez nem a teljes sztori volt.

És a nő története? Ó, Istenem! Nem akart így érezni.

Előre hajolt és még egyszer a férfi vállán pihentette a fejét. Égett a szeme. Megsimogatta a cadroen-t, a harcos csatot, ami megtartotta a haját, aztán hagyta ujjait vándorolni heges hátán. Mi történt, ami tönkretette bőre tökéletességét? Megérdemelte a korbácsolást és vágást? Természetesen nem. A férfi karaktere kőbevésett volt. Becsületes férfi. Semmit nem tehetett, amivel kiérdemelte volna azokat a korbácsütéseket.

De hová tarthat mindez?

Arra gondolt, Antonynak éreznie kellett bizonytalanságát, de mégsem akarta hangosan kimondani. Ehelyett leengedte a bokáit, hátradőlt, és kissé meglökte a vállát. A nőre nézett és ledermedt. Kivonta rúdját a nő bölcsőjéből, aki alig tartott vissza egy sóhajt. Hirtelen hideget érzett. És ürességet. Egyedüllétet.

De nem így volt vele ez mindig is?

A férfi mosolygott, habár ferdén, és leemelte a pultról. Visszacipelte a zuhanyzóba, megfricskázta a fogantyúkat és egyszerre megindult mind a nyolc fej. – Engedd, hogy megtisztítsalak.

A nő felnézett rá. Francba, magas volt. És izmos. És elképesztő. Az arckifejezése annyira lágy, így érthetően megint égni kezdett a szeme.

– Ne aggódj, – mondta. – Ez még nem jelenti, hogy össze kell házasodnunk vagy ilyesmi.

Nagyszerű. Egyszerűen csodálatos. Továbbra is kedves srác marad. Nagyszerű.

***

Medichi annyira elszúrta. Száz százalékosan… elbaszta.

Ahogy sampont nyomott a tenyerébe és elkezdte felhabosítani, Parisa hátra fordult, ő pedig a hajába tette a kezét, a szíve Rhode Island méretűre duzzadt. Jézusom, miért érzett olyan sok mindent a nő iránt?

Az az átkozott breh-hedden volt, úgy dolgozott a testében, mint egy őrült tudós, aki ismert minden gombot, amit meg kellett nyomni a libidója feltüzeléséhez. A samponnak általában éles szaga volt, de tulajdonképpen most nem tudná megmondani, mert az orra, az orrüregei és agya teljesen eltelt az ínycsiklandó mandarinillattal. A nő egy gyümölcsös tál volt, amit fel akart falni.

Az ujjai a fejbőrén dolgoztak, a nő nyögött, a teste ismét folyékony lett. A férfi próbálta megtartani a távolságot, mert a farka válaszolt az illatára, megint teljesen kemény volt. Picsába, ha a nő látná most, miután épp csak kicsordulásig megtöltötte, az ökle valószínűleg a férfi száján landolna.

– Antony, mire gondolsz? Már nem a sampont érzem, hanem csak a zsályát, amit úgy árasztasz, mint egy fűszergyár.

A férfi kacagott. – Nos, jobb, ha hozzászoksz. Hagy öblítselek le. Hunyd le a szemed! – A legközelebbi áramlat alá vezette és azon dolgozott, hogy teljesen eltüntesse a buborékokat.

Szembefordult a férfival, tekintete az erekciójára esett. Egy része sürgetést érzett, hogy eltakarja magát a nő kedvéért, de a másik része büszke volt arra, ami. Csípője a nő irányába rándult. – Bocsánatot kellene kérnem, de…

Felnézett az arcára és ajkai szétváltak. Szemei elkerekedtek. Bármi volt az, mindkét irányba működött. Arra számított Parisa szégyenkezni fog vele: általában a viselkedése visszafogott volt. Láthatóan tévedett.

Nyöszörgött és zihált, ahogy a férfihoz ívelt. Mielőtt a férfi tiltakozhatott vagy gondolkodhatott volna, vagy egyéb mást tehetett volna, a nőn volt a zuhanyfalnál, belemerült a nőbe, aki vonaglott és körmeivel végig gereblyézett a hátán.

Nem tartott sokáig, de úgy tűnt a nőt nem zavarta különösebben, miközben a plafonig sikoltott, ahogy a férfi elélvezett.

Aztán az ágyba vitte. Egymást átölelve elaludtak, karjai a nő körül. A férfi még nem akart aludni. A fő hálószoba hatalmas volt, egyik oldalán dolgozószoba volt, a többi a hátsó pázsitra nézett. A redőnyök kissé nyitva voltak, így láthatta, hogy az ágyásokban lila lantana (sétányrózsa) és borszínű levendula virágzott. Sárga verbéna tűnt ki az ágyásokból. Néhol hibiszkusz virított.

A tájt karbantartó cég néhány személyzeti taggal együtt holnap egész nap a birtokán lesznek. Hónapokkal ezelőtt Rith a takarító személyzet által jutott be, ami lehetőé tette számára, hogy az orra elől rabolja el Parisát. Talán máshová kellene vinni Parisát, amig a kertészek elmennek. Bár a birtoka hatalmas volt, hozzá tartozott egy olajfaliget, néhány hold szőlő, és egy formális olasz kert sok rejtett zuggal. Hogy lehetne teljesen biztos, hogy a személyzet minden tagja távozott? Jobb biztonságra volt szüksége.Valakinek meg kellett figyelnie a szolgáltató munkások érkezését és távozását.Annyira elfoglalta, hogy visszakapja Parisát, hogy nem gondolta át, mit kellene tennie, amivel nagyobb biztonságban tarthatná a nőt, amikor visszatér.

Picsába!

Semmiben és senkiben nem bízhatott, és átkozottul biztos, hogy Rith minden lehetőséget megragad Parisa visszaszerzésére. Amikor a nő felé mozdult és elégedetlen hangok hagyták el az ajkait, rápillantott. Szemei még csukva voltak, a férfi pedig kíváncsi volt, hogy álmában is reagált-e az ő hirtelen előtörő vágyára. Mély lélegzetet vett és nyugalomra kényszerítette magát. A nőn nyugtatta tekintetét és a szíve megrándult, összeszorult. Mi a csuda történhetett, ami lehetővé tette az áttörést? Hogy vált hirtelen képessé a nő kommunikációra vele, főleg akkora távolságból, telepatikusan? Hogy maradhatott életben mégis?

Kiengedett egy gondterhes sóhajt, amely a három hónapnyi keresés tortúrájától volt terhes.  A nő itt volt. Biztonságban. Otthon volt. Könnyek érintették a szemét.

Ellenállt az impulzusnak, hogy közelebb vonja, szorosabban tartsa, hogy lássa, hogy szorosan magához préseli. Akkor soha többé nem válik el a nőtől.  Annyira helyesnek tűnt a nő jelenléte maga mellett… de hogy érzett a nő az ittlétével kapcsolatban?

Korábban elhúzódott a férfitól, érezte a nő távolságtartását, hogy mélyen visszahúzódott tőle. A nő egy szót sem szólt és ő sem kérdezte, de kérdés nélkül is megértette: túl hamar jött ez a közelség, ez az intimitás.

Több módon is bajban volt, és úgy sejtette, a nő is.

Harcos telefonja rezgett. Lehúzta az éjjeliszekrény márvány pultjáról, ahol általában tartani szokta, végigsimított az elején és beleszólt: – Medichi.

– Thorne akar jelenteni.

– Köszi, Carla. – Olyan csendben beszélt, ahogy csak tudott, de Parisa mocorgott mellette. Az egyik könyökére emelkedett, a férfi pedig végig futtatta kezét a nő nyírkos haján. – Ne haragudj, – mormogta. – Thorne.

Bólintott.

–  Ott vagy, Medichi? –  vakkantotta Thorne.

–  Mond!

– Visszamentünk. Gondolom sejtetted, az egész helyet kipucolták. De a francba, az egész felszerelés világított, mintha épp lecsapoltak volna valakit.

–  Ezt mondta Parisa is.

– A pletykák igazak voltak. Az a hely egy halál és visszatérő intézmény volt. Vértasakok, tubusok, defibrillátorok. Egy modern kínzókamrát leltünk.

Medichi lehunyta a szemét. Valami a mellkasában leomlott. – Volt bármiféle dátum? Számítógép? Akármi? – A hangja szinte olyan érces volt, mint Thorne-é volt.

– Semmi átkozott dolog. Még egy nyom sem. Pár jármű parkolt hátul. Egy- két kisteherautó. Ahogy vártuk, Rith felszívódott a szolgálókkal, a többi mindent pedig átszállította egy másik biztonságos helyre. Mondd, hogy nem lepett meg, az üres helyiség.

– Nem. Rith okos szemétláda.

– Sajnálom, Medichi.

– Köszönöm,hogy visszamentetek.

Hallott valami halk morgást, ami talán egy szívesen volt, de nem volt biztos. Megszakadt a vonal. Thorne nem volt épp egy társalgós férfi.

A mellkasához nyomta a kártyaszerű mobilt.

– Mi történt? – kérdezte Parisa.

Lenézett a nőre, majd megölelte. – A harcosok visszamentek Mandalay-ba, de mindenki eltűnt. Sajnálom.

Érezte a sóhaját, de hosszú ideig nem mondott semmit. A férfi végül megkérdezte: – Jól vagy?

– Látni akarom Endellét.

– Rendben, – mondta, ám kényelmetlenül érezte magár.— Holnap. Talán adhatnál magadnak egy kis időt, hogy leülepedjen. – Talán mindazok a dolgok, amiket Parisa most akart, ilyen hamar Burma után, nem arra a kérésre számított tőle, hogy látni akarja a Másik Föld Legfőbb adminisztrátorát.

– Nem, – mondta, miközben a nő ujjai a mellkas szőrzetével játszadoztak. – Nem, valóban úgy gondoltam, hogy találkozni akarok vele, azonnal. Van néhány dolog, amit el kell rendeznem.

Nem szerette, ahogy ez hangzott. – Oké. Ha ez az, amit szeretnél.

–  Ezt akarom.

A férfi bólintott párszor, de úgy érezte, megdermedt. Vitatkozni akart a nővel, ám hogy tehette volna?

Kiengedett egy sóhajt. – Elintézem.

A Központot hívta és Carla kapcsolta Legfőbb őnagyságát. Beleegyezett, hogy találkozik Parisával egy óra múlva, de még odavakkantotta: Győződjön meg róla, hogy ez alkalommal legyen rajta valami ruha. – A nő nevetése még a fülében csengett, amikor kinyomta a telefont. Endelle osztozott Parisa természetfeletti kukkolós tehetségében, akár szemtanúja volt Parisa megmentésének, akár Thorne jelentett, amikor bejelentkezett. Akárhogy is, Endellenek volt a legrosszabb humorérzéke, az időzítésről nem is beszélve.

Parisa felállt. – Na?

– Igen. Egy óra. – A nő félig ülő pozícióban maradt, amitől sajnos a nagyon is csodálatos mellei szemmagasságba kerültek. Teste egy hatalmas rándulással válaszolt.

Szemei elkerekedtek. – Az a zsálya…. – morogta a nő.

A férfi megnyalta ajkait. A nő után nyúlt, de az kipattant az ágyból és a talpán landolt. Magához rántotta a fekete lepedőt, jó szorosan maga köré tekerte, majd rámutatott az ujjával. – Akarom. Nagyon is. De nincs rá időnk. El kell kezdenem öltözködni.

Tűzgyorsaságú mozdulattal bólintott. – Hát persze. – De a lepedő, amit a nő elvett, teljesen fedetlenül hagyta őt, s most ott állt teljesen ágaskodva. – Bocsi. Nem igazán tudok ezen segíteni.

Eltakarta a szemét és elkezdett múmia stílusban az ajtó felé sétálni. – Még mindig a másik szobában vannak a ruháim? Minden piperecikkem? – Az utolsó héten, amikor a házban volt, Havily elvitte vásárolni. Tulajdonképpen egy teljes gardrób várt rá a vendégszobában.

Azt kívánta bárcsak előrelátóan átvitte volna a nő összes dolgát a szobájába, de minden gondolatával arra összpontosított, hogy hazavigye őt. – Igen, minden úgy van, ahogy hagytad. – Felállt és az ölébe húzta takarót. – Most már illedelmes vagyok – mondta, de mosolygott. Az illedelmes volt a megfelelő szó épp most, amikor csak azon járt az esze, hogy fogja ezt végrehajtani ebben a dühöngően merev állapotban?

A nő leeresztette a kezét és visszanézett rá. Elakadt a lélegzete.

– Mi az?

–Te… te olyan gyönyörű vagy így a hajaddal a vállad körül. Antony, annyira csodálatos vagy. – Pillantása végigvándorolt a mellkasán, ő pedig befeszítette az izmait. Ezután a nő halkan felnyögött.

Amikor mélyen a torka mélyéről hördült fel és elkezdte félretolni a takarót, a nő kis nyikkanást hallatott, aztán kiiszkolt a hálószobából. A férfi hátra vetette magát az ágyon. Szóval, mostantól ez így fog működni. A nőnek csak annyit kell tennie, hogy bókol, egyszer vagy kétszer ránéz, ő pedig máris kész megragadni és a hátára dobni.

Jézus Mária!

Ui.: Gondolom észrevettétek, hogy mostanában ritkábban teszünk fel fordítást. 😅 De kissé elfoglaltak vagyunk és lassan haladunk a fordítással. Szóval, ez a ritka rendszer sztem marad egy darabig. Ám addig is remélem nem feledkeztek meg rólunk,  gyakran benéztek az oldalra és a régebbi fordításokat is olvasgathatjátok. Puszi 😽

Lexy