A közös étkezés,
egy üveg bor,
egy édes desszert
és te!
– Gyűjtött versek, IV. Beatrice
14. fejezet
Parisa a zuhany alatt állt, élvezte a vállát és nyakát verdeső forró,
forró, forró vízsugarakat, majd elrejtőzött a vendégszobában, így egy kicsit
egyedül lehetett.
Szomorú fény csillant Antony szemén, de nem vitatkozott. Egyszerűen
homlokon puszilta, azt mondta, ő is vesz egy zuhanyt, aztán fényes lakomát
készít. Ja, tényleg azt mondta, hogy fényes
lakoma. A harcosok gyakran használtak olyan beszédstílusokat, amik az előző
évszázadokhoz és nyelvekhez tartoztak.
Így most a vendégszobában zuhanyozott. Kicsavart törölközőnek érezte
magát.
Szegény Jean-Pierre.
Szegény Fiona, akinek még bedrogozott állapotban is tudnia kellett, hogy
közel volt a megmeneküléshez.
Ehelyett Rith csaliként használta. A többi vérszolgát már áthelyezte egy
másik területre, kivéve azt az egyet, aki meghalt. Az egyetlen vigasz, hogy
legalább az a huszonnégy halál vámpír mostanra abszolúte halott volt.
A zuhanykabin falának támasztotta kezeit, a csempe hűvös volt ujjai
alatt. Megfeszítette a nyakát, amitől kicsit jobb lett.
Látta az előcsarnokban, a magnólia asztaldísz melletti kis órát. Nem
volt még egészen dél.
Egy dolog okozott megelégedettséget ‒ megvágta Rith-t. Vicces,
hogy mindeddig nem erőszakos emberként
gondolt magára, de most, csak annyit akart, hogy fájdalmat okozzon annak a
szörnyű férfinak.
A kimerültség hirtelen lehúzta a testét.
Bár csak dél volt és aludt is egy kiadósat, minden túl sok volt – a
friss kiszabadulás Burmából, belépett egy extrém módon intim kapcsolatba egy
olyan férfival, akit alig ismert, átlépett a Másik Földre. Az agyarak jelenléte
a szájában, Antony emlékeinek közvetlen áttöltésével tanult harcolni,
dematerializálódott, a Vér Harcosok
oldalán küzdött, és az isten szerelmére, végignézte, ahogy a breh-hedden egy
másik harcost is maga alá gyűrt. Nem is beszélve a fejfájásról, ami mostanában
a kukkolásait kíséri.
De mindezek mellett ott volt a
félelem, hogy egy nap talán Antony többet akar tőle, mint amit megadhat neki. A
szíve már egyszer összetört, pár hónapja az esküvője előtt. Azóta elvesztette
az érdeklődését mindenféle kapcsolat létrehozására. Különleges útja Antony felé
egy nagyon erőteljes szükség volt, de
emellett, inkább gondolt saját életének feltételeire, mint az övékre,
többesszámban.
Érezte, elkapja a kavargó örvény és igen, az átlépést választotta és
igen, Fiona és a többi H és F szolga kiszabadításán dolgozott.
Ó, mit számít!
Elzárta a vizet és elvett egy törölközött a közeli fogasról. A karja alá
kapta a törölközőt, oldalra döntötte a fejét és kipréselte a vizet a hajából.
Csak egy kicsit volt dühös azért, hogy mennyire kemény épp az élete, szinte
büntetésképpen szárította meg a bőrét, majd ugyanezt tette a hajával.
Tiltakozásként ingerült kis sikolyt hallatott, de mihez? A sorshoz? Istenhez?
Vagy a durván dolgozó törölközőhöz?
Miért volt az élet mindig átkozottul nehéz? Még gyerekként sem voltak
egyszerűek a dolgok. A szülei annyiszor költöztették, hogy sosem volt egy
rendes barátja sem. Korán megtanulta, hogy az élet kegyetlen tud lenni. Azt
gondola ezzel már megbékélt, de most ismét csak bolond volt.
Toporzékolt kicsit a fürdőszobában, a levegőt csapkodta … amíg átúszott
a vénáin valami pirított illat – hagyma, gomba, egyértelműen olasz kolbász.
Megkordult a gyomra.
És minden félelme eltűnt. Ha Antony is spagettit főzött, akkor meghalt
és a mennyországba került.
És ott volt, látta a létezés igazságát, igen, az élet bonyolult volt, de
mindig vannak örömök, sok öröm kiegyensúlyozza a nehézségeket.
Kibogozta haja gubancait, végig húzta benne néhányszor az ujját.
Szájfényt tett fel, majd megnézte magát a tükörben. Mindennel együtt, amin az
eltelt negyvennyolc órában keresztülment, biztos volt benne, hogy beesett szemei vörösek, az orra pedig
duzzadt a sírástól. De nem így volt!
Beszívta a levegőt.
Átlépett bőre és egészsége volt. Jól nézett ki. Francba, kiválóan.
Kopogást hallott a hálószobaajtón. Teste köré szorította a törölközőt,
aztán saját magán nevetett. Antony látta már meztelenül… nem csak egyszer.
Mégis zavarban volt. – Igen?
– A spagetti majdnem kész – mondta a férfi. – Tegyem be a melegen tartóba?
– Két perc múlva ott leszek. Ígérem!
– Jó. Oké. Két perc múlva találkozunk.
Sietve belebújt egy fekete csipke tangába és melltartóba, farmerbe, és
egy bő, lila pólóba. Hát, mindenhol bő volt, kivéve a mellkasán.
Hátrahagyta azt a furcsa biztonságérzetet, amit a vendégszobában töltve
érzett, és a konyhába sietett. Az illat beindította az ízlelőbimbóit. De mikor
cikkcakkban megtette az utat a nappaliból a konyhaajtóig, nem a pulton lévő
gyertyafény állította meg vagy a szikrázó üvegű sötét vörösbor, vagy az óriási
edényre halmozott gőzölgő spagetti látványa. Minden csodálatos volt, de ami
teljesen leállította az a félmeztelenül álldogáló Antony volt, gyönyörű
mellkasa közszemlére téve, farmere alacsonyan lógott a csípőjén, nedves haja
majdnem a köldökéig lógott.
Ó. Atya. Isten.
Szinte teljesen megfeledkezett üres, korgó gyomráról az egzotikus
férfiszépség látványától.
A férfi felnézett a nőre a serpenyőből és az utolsó falat spagettit a
tányérra tette. Mosolygott, azzal a
fajta mosollyal, ami bizalmat áraszt és teljes fogsorát megmutatja. Szeme
csillogott a gyertyafényben.
– Látsz valami kedvedre valót?
Igen. Atyám. Igen.
***
Medichi majdnem eldobta az edényt a mandarinfelhőtől, ami hirtelen
leterítette. Egy lépést hátrálva csillapította magát. Igen, a nőjének tetszett,
amit látott.
Felkapott két tányér spagettit, és a pultot megkerülve annak hatalmas
felületére tette. A nő is elindult és helyet foglalt.
Nem kapta el a férfi tekintetét, de a tányérjához hajolt. Hátrahúzta
nedves haját, lehunyta szemét és mély levegőt vett. – Mennyei – suttogta.
A nőt nézte, az ínycsiklandó ujjait a hajában, a profilját, ami
elefántcsontból faragottnak tűnt, és nagyon értékessé vált számára az elmúlt
hónapok alatt. A szíve megduzzadt, pedig nem kellett volna.
A nő itt volt.
Biztonságban.
Jól volt. Maga volt a mennyország.
Levágott egy darabka kolbászt, a fogai közé csúsztatta, majd felnyögött.
Oké, ez egy másfajta húsra
emlékeztette a férfit. Félrenézett, felkapta saját villáját és kanalát,
elkezdett szeletelni és csavarni. Ezzel egyidőben az éhség feltámadt a
férfiban.
Kerülte a beszélgetést, mert tudta hová lyukadna ki. Elveszne a nő
hangjában, vagy a szeme színében, az illatában, és még elkezdené a nő nyakát
szagolgatni. Emellett, ahogy eltüntette a spagettit, arról árulkodott, hogy már
nagyon kiéhezett volt.
– Sajnálom – mondta a nő. – Udvariatlan vagyok. Csak simán elpusztítottam
az ételt, de egy szót sem szóltam hozzád.
A férfi ránézett, mosolyogva a nő tányérja felé intett a villájával. –
Egyél. Mindkettőnkre ráfér.
Bólintott, mosolyogva megfordult és újra nekilátott. Már a tányér
tartalmának felét elpusztította, amikor megszólalt: – Tudod, azon gondolkodtam,
hogy találhatnánk meg a nőket.
Kezét a nő karjára téve szólalt meg: – Mindezt nem kell most megtenned.
Épp csak visszajöttünk egy kemény szituációból. Egy kis szünet, levegő kell. Ez
is fontos.
Kifújta a levegőt és lassan a villájára tekerte a tésztát. – Csak néhány
pontban, aztán ejtem a dolgot, oké?
– Oké, de csak néhányban.
– Jó. Oké. – A nő biccentett. – Először is, kapcsolatba léptél már
Carlával?
– Igen, mielőtt nekifogtam a főzésnek. Megnyitotta a térképet
Franciaországban, habár Rith akárhová elvihette a szolgákat. De valahol el
kellett kezdenie.
– Jó. Ez az első pont. A keresőrács már a helyén van és kutat. Emiatt
aggódtam. – Kicsit mocorgott, elkapta a férfi tekintetét. – Tudod, hogy a föld a tengelye körül forog?
A férfi kacagott. – Ja, napi huszonnégy órában.
– Igen. Ha Fionát kukkolom és tudok lelni a közelében egy ablakot,
hajszálpontosan megtudhatjuk a tartózkodási helyét a napkeltéből vagy a
napnyugtából. Igaz?
A nőre bámult. – Rájöttél Parisa, hogy bárhol megkurtíthatod a vadászati
időt egy órától tizenkettőig.
Parisa mosolygott. – Ezen gondolkodtam. Szerintem ezzel dolgozhatunk.
– Mi van a fejfájással?
– Gondolom, megszívtam, de azon is töprengtem, ha csak bemegyek,
körbenézek és kijövök, akkor talán nem lesz annyira rossz a fejfájás. Habár,
most rögtön kipróbálnám.
– Miért nem vársz legalább addig, míg végzel az evéssel?
De addigra már letette a villáját. S már meg is nyitotta az ablakot.
Pislogott. – Hát, ez könnyű volt. És
semmi fejfájás.
– Jó. Mit láttál?
– Egy hosszú szobában aludt egy tábori ágyon. Volt egy ablak, teljesen
világos van kint.
– Nincs lefedve az ablak?
– Nincs. Csak rengeteg kék ég. – Mosolygott. – Megnyithatom félóránként az
ablakot és leellenőrizhetem az eget. Jó kezdet lenne, nem igaz?
Medichi előkapta telefonját a farmere zsebéből és tárcsázott.
– Itt Carla, miben segíthetek?
– Volt egy ötletrohamunk. – Elmagyarázta az új tervüket.
– Wow. Gondolnom kellett volna erre. Mond meg Parisának, hogy jócskán lecsökkentettük a keresési
területet.
Medichi nevetett. – Átadom.
Letette és közvetítette Carla üzenetét a beszélgetésből. Ismét intett a
villával Parisa tányérja felé. – Most egyél. És nincs ellenvetés.
Egy darabka kolbász felett grimaszt vágott. Amikor belekortyolt a borba,
megszólalt: – Csodálatos szakács vagy, egyszerűen mennyei volt. A bazsalikom
friss?
Bólintott. – A gyógynövénykertben termesztem. – Az északi fal felé
intett. – Van egy kertem hátul.
A száránál fogva tartotta a borospoharat és megkavarta. – Reneszánsz
férfi vagy.
Vállat vont. – Szeretek főzni. Évekkel ezelőtt jó ételeink voltak a
farmunkon Itáliában. Volt szőlőkertünk és olajfaligetünk, mint amit itt is
csináltam. Arra gondoltam építek egy fatüzelésű kemencét.
A nő szétnézett a helyiségben. – Hová?
A kezével balra intett. – Szeretném kivenni ezt az egész konyhaszekrényt
és pultot, aztán elölről kezdeni. Ki akarom ütni ezt a falat, francia-ajtót
betenni, ami a kertre nyílik. Hibát követtem el, amikor ide terveztem a kertet,
ahol az egyetlen hozzáférési lehetőség, hogy az előcsarnok ajtaján keresztül
juthatunk el a hátsó teraszig. Nem túl nagy távolság, de nem is kényelmes.
Emellett, szeretnék rálátni a White Tanksre ebből a szobából.
A nő biccentett és felsóhajtott. – Jó tervnek hangzik. – Úgy tűnt kissé
megereszkedett a válla. Nos, a jó étel, vörös bor és a trauma csinál ilyet a
testtel.
Elkapta pillantását a nőről. Szüksége volt egy kis pihenésre, látta
rajta. Kényelmetlenül érezte magát, mert középen majd kettészakadt. A
breh-hedden nem csak szexuális jelenség volt, hozzátartozott, hogy teljes
tisztelettel gondolt a nőjére, hogy megadja neki a szükséges pihenést. De a
másik része egy szükség volt, hogy burkolja be, ó, francba, az első pillanattól
kezdve, amikor elhagyta az ágyát.
Picsába!
Eltolta az üres tányérját és az asztalra könyökölt. – Valószínűleg
tudnál értékelni egy kis kikapcsolódást – javasolta a férfi, és még mindig nem
nézett a nőre. Megköszörülte a torkát. – Igazán megértem, ha a vendégszobában
szeretnél aludni.
Várt, de a nő nem szólalt meg.
***
Parisa próbált megbirkózni a javaslattal, de az agya éberségből
átváltott egy hatalmas sárcsúszdányi letargiává. Az étel csodálatos volt,
megnyugtatóan hatott rá.
Kieresztett egy súlyos sóhajt, visszahelyezte a borospoharát. – El sem
tudom hinni, mennyire fáradt vagyok.
A nőre nézett, tekintete nyílt, spekulatív, óvatos.
A nő kissé összeráncolta a homlokát. – Te dühös vagy rám?
A férfi szemöldöke felsiklott. – Nem. Soha!
Ezen mosolygott. – Soha? Soha nem leszel rám mérges?
– Hát, most nem! – A férfi is mosolygott.
– Azt szeretnéd, hogy a vendégszobában aludjak?
– Őszintén?
– Ja. Őszintén.
– Pokolba is, nem.
Erre felkacagott. – Akkor miért vetetted fel?
A férfi szinte úgy nézett félre, mint aki zavarban van. De mitől?
A férfi alkarjára helyezte a kezét, és abban a pillanatban, amikor
megérintette, lágy vibráló érzés, ínycsiklandó borzongás futott végig rajta. A
saját kezére és a férfi bőrére bámult, a fekete szőrre. Az ujjai a karján
cikáztak, ízlelgette az izmait, a szőre érintését.
Annyira férfias volt minden porcikája, minden vonása, s a
harcedzett izmok kezdték feléleszteni,
de ez alkalommal egy teljesen más módon.
A férfira emelte pillantását, elkapta az illatát, zsálya és a gyönyörű
férfiasság. Anélkül csúszott le a székről, hogy felfogta volna, hogy
megmozdult, míg már csípője a férfi oldalát érte. Kezét a derekára téve
felsiklott, végig a hosszú haj alatt, egyszerre érezve a lágy mélyedéseket és a
domború hegszöveteket, valamint a nagyobb, keményebb izmokat.
A férfi megrándult, ám ő a sebekre tapasztotta az ujjait. – Ez is a
részed – suttogta. Félretolta a hátáról
a hosszú haját. Megfeszült, talán bizonytalan, talán megszégyenült. A háta fölé
hajolva elkezdte csókolgatni és nyalogatni a csíkokat, amiket viselt.
Remegett és előre dőlt.
A nő keze lesiklott az alkarjáról, majd felállva mögé helyezkedett. A
haját két oldalt elválasztotta, s előre tolta a vállain át. A lágy
gyertyafényben vette szemügyre a hátát. A szárny-nyílási éppúgy láthatóak
voltak, mint a hegek. Közel húzódott, majd mély levegőt vett.
A bőrödnek zsályaillata van és még valami nagyon férfias, küldte
a nő. Amitől… éhezem.
Felhördült, hangosan, majd azt mondta: – Mandarin.
Hátra dőlt. – Van nálad?
– Micsoda?
– Mandarin.
Akkor a nő, úgy fordult felé, hogy ránézhessen. Az ajka duzzadt volt a
vágytól, a szeme sötét. Bólintott. Elkezdett felállni, de a nő visszanyomta őt.
– Mondd el, hol van. Idehozom.
– A legutóbbi adagot a hűtőbe tettem, alsó fiók.
A nő megkerülte a pultot, kinyitotta a frigó ajtaját és megtalálta.
Hűvös levegő áradt a bőrére, megkeményítette mellbimbóit. Ahogy kivette az
egyik mandarint elpirult a bűnös ötlettől, ami felötlött benne.
Bezárva az ajtót Antonyhoz fordult. Az pislogás nélkül, leengedett állal
bámult rá. Tenyere most a konyhapulton pihent. Úgy nézett ki, mint aki kész
ráugrani a nőre, leteríteni és a földre vinni.
A konyhapultra tette a mandarint. Levette az ingét, de a melltartót
magán hagyta. Késsel félbe vágta az egyik
mandarint, majd az éles pengével újabb és újabb darabokra hasította; a
gerezdek közé ékelte a pengét, szétszedte az összes darabkát, míg a fél
mandarin egy nedves, pépes massza lett.
A pultra tette a mandarint, a kést a mosogatóba, majd leöblítette és
megszárította az ujjait. Nagyon lassan, miközben Antony elsötétedő arcát
figyelte, kiemelte mellét a melltartó kosarából. Nem akart belegondolni,
pontosan, hogy néz ki mindez – de ismerte Antonyt. A férfi imádta.
Felvette a mandarint, a melléhez emelte és a lé lassan átfolyt
mellbimbója csúcsán és lecsöpögött a hasára.
Figyelte a férfit, a tekintete hőtől és valami fájdalomhoz hasonlótól
perzselt. A karja szélesnek tűnt. Mellkasa emelkedett és süllyedt. Pokolba, a
férfi mindjárt hiperventillálni fog, ha
nem tesz valamit.
– Maradj ott – mondta a nő.
A férfi bólintott, mély biccentés. Megkerülte a pultot, a mandarin még
mindig csöpögött, a férfi pedig a látványát fixírozta. Amikor levegőt vett, a
vonat motorjához hasonló hangot adott ki.
Amikor megkerülte a második sarkot a férfi felállt a székről. – Fel kell
állnom. Értsd meg!
A nő a farmerére nézett. A férfi rossz szögben volt. Bólintott.
A csípője megrándult.
– Le a farmerrel – parancsolta.
A férfi tekintete a mellkasán cikázott egyik feltárt mellétől a másikig.
Eltüntette a nadrágját.
Igen, akcióra készen.
A gyönyör merev rúdként várta, mi fog történni. A csúcs nedves volt.
Lélegzete még mindig durva volt, szaggatott.
Miközben még közelebb húzódott felemelte a mandarint a melléről, s a
férfi ajkához érintette. Hangosan és hosszan felhördült, a nő felé dőlt, de
keményen szopta a gyümölcsöt. A
látványtól furcsa könnyroham lepte el a szemét. Mélyre nyúlt és megfogta
a farkát, nagyon gyengéden cirógatta a sima kerek csúcsát.
Antony, küldte gyengéden a férfi
elméjébe, elárultam már neked mennyit jelentett
nézni téged, minden egyes este, figyelni, ahogy kielégíted magad? Ahogy az
ajkadhoz emelted a mandarint? Segített a tudat, hogy valóságos , és itt vagy,
hogy nem voltam egyedül. Megőrizted az ép eszemet.
A férfi elvette a mandarint a szájától. Lélegzete akadozott. Megrándult
a csípője, még jobban a nő fogásába tolta férfiasságát. – Ez jobb.
– Igen! Ó, igen!
Felfogta az egyik legördülő könnycseppet a nő arcán, majd lenyalta az
ujjáról. Közelebb ment, farka a nő hasához illeszkedett. A nő köré fonva karjait
lent csapdába ejtette annak kezét, megcsókolta, mandarinízű csók csapott le
érzékeire.
A nő ajkai közé dugta nyelvét, minden egyes döféssel megemelte a
pulzusát. Karja a dereka köré kulcsolódott. A férfi bőrére tapadt, simogatta és
gyúrta, még a bordázott sebhelyeket is.
Elszakadt a szájától, a nő nyakát csókolgatta. Amikor megnyalta a
vénáját gyönyörlöket suhant végig a testén, felkészülve az agyarak kemény
csípésére. De nem maradt ott. Elindult lefelé, előrehajolva lesüllyesztette
fejét, így elért oda, amit felkínált.
Megnyalta a mellkasát, majd a mellbimbókhoz ért. Ismét felnyögött, ahogy
az ajkai közzé vette és elkezdte szopogatni.
Teste nagyon mélyen megfeszült, minden egyes szívással összeszűkült.
Lélegzete átalakult halk nyöszörgéssé, egyik a másik után, mígnem már szédült.
Kezét a férfi lágy hajára helyezte.
Csípője vonaglott az ujjak alatt, az ajkak húzásától a mellén, az
érzékeny rándulásoktól a combjai között.
– Antony – sikította. Most már frusztrált volt. Még többre volt szüksége a
férfitől.
Elhúzódott a nőtől. Ajka vörös és duzzadt volt a nyalakodástól, szeme
vad.
– Segíts, Antony! – A nyaka köré fonta karját és megcsókolta.
A nőt karjai közé kapva a mellkasához szorította. Aki a nyakába temette
az arcát. Érezte, amint előtörnek a szemfogai, elkezdte nyalogatni a férfi
nyakát. A hall felé vitte a nőt, ami a medence és a vendégház irányába
vezetett, nem volt túl messze. Arra gondolt, esetleg a medence jöhet szóba.
A férfi ahelyett, hogy a széles csigalépcső felé fordult volna, óvatos
szögben tartotta, semmi sem árthatott a nőnek. Már önmagában majdnem túl nagy
volt, de mindent kézben tartott.
– A toronyszobában tökéletes magasságban van az ágy ahhoz, amit veled
akarok csinálni.
A nő felszisszent és beleborzongott. Mély kuncogás formálódott a
torkában. – Parisa, újra és újra fogjuk csinálni pont ebben az ágyban. És te
sikítozni fogsz.
A csípője megrándult a férfin. Le kell venni a nadrágját. Magában kell
éreznie a férfit.
A toronyban a férfi kezét a nadrágjára téve eltüntette. Hűvös levegő
nyaldosta a nő bőrét.
Ujját végig csúsztatta a tangán, hallotta a csipke hasadását miközben
széttépte. De, ó, jó ég, az érzés, hogy ezeket a dolgokat csinálja vele, mélyen
a bensőjében megfeszült.
Lépésről lépésre haladt hátrálva a nővel, mígnem lába az ágyhoz ütődött.
A hátára lökte, majd követte. Lába épp csak érintette a padlót. Szélesre tárta,
majd a lábai közé ereszkedett.
Megint felszisszent és a csípőjével körözött.
– Annyira vágysz rám – suttogta a nő nyakába. A nyakát nyaldosta, a vénája
lüktetett.
– Igen, igen, igen, – suttogta. Azt akarta, hogy a férfi tegye meg.
Ám ő inkább kissé megemelkedett és elkezdett benyomulni. Lehunyt szemmel
zihált, minden centiméterét ízlelgette, miközben behatolt, kihúzódott, egy
kicsivel beljebb tolta, óvatosan bevezette magát a nőbe.
– Ezt akartad?
– Igen… de gyorsabban.
A férfi megint kuncogott, mélyen. Megcsókolta a szemhéját. –
Megkérnélek, hogy nyisd ki a szemed és nézz rám, de valami mást forgatok a
fejemben.
Természetesen erre muszáj volt kinyitni a szemét. A férfira nézett. –
Mit?
– Nyisd meg a kukkolós ablakot.
– Miért?
Csak mosolygott. Egy bizonyos gondolat ötlött fel a nőben, amire pír
lepte el az arcát. Igen, zavarba jött.
Előre dőlt. – Meg akarod tenni – búgta a nő fülébe. Borzongás csapott le
a nyakára és végig a karjain. – Tudom, hogy megteszed.
– Megteszem, de ez annyira… mocskos.
– Azt akarom, annyira közel kerülj, amennyire csak tudsz, és figyeld,
ahogy beléd hatolok. Azt akarom, hogy nézd. Higgy nekem, ha lehetne, én
megtenném. Imádnám, ha megfigyelhetném.
Parisa el se tudta hinni, hogy megteszi. Igen, kukkolta Antonyt, miközben
kielégítette magát, ám mindez mégis valahogy más volt.
És mégis…
Kinyitotta az ablakot. A fájdalom keményen elérte, de most mindezt
félretolta, mígnem úgy érezte, eltűnt a fejéből. Majd leengedte a pajzsait.
Mélyen beszívta a levegőt, de a fájdalom nem tért vissza.
– Jól vagy? – kérdezte a férfi. – Elfelejtkeztem a fájdalomról.
Mosolygott. – Szerintem csak pajzsprobléma volt. Most jól vagyok.
Bólintott. – Jó. – Aztán egy hosszú selymes siklással a nőbe hatolt.
Szoros volt, de nagyon nedves és zihált, mielőtt megszólalt: – Biztos ezt
akarod, hogy csináljam?
– Csak ha leírod nekem!
Akkor közel vitte Antonyhoz az ablakot. Micsoda mennyei látvány, jobb,
mint egy tükör. Megkétszerezte az érzést, ahogy figyeli a feneke mozgást,
miközben egyszerre érzi magában, mi mindent csinál a férfi.
Megrándult.
– Igen, ezt akarom – suttogta az arcába. – Mit látsz?
– Téged. A hátad hullámzik felettem, ahogy behatolsz.
Felnyögött. – Hozd közelebb. Nagyon közel. – Szinte a bejáratáig
visszavonult, majd döfött.
A fenekénél oldalra vitte – és ott volt. A farka, hosszú, vastag és
kemény. – Látom a férfiasságod. Antony, olyan gyönyörű. – Kiszáradt a szája. Ó,
igen, zihált. Elkezdett benyomulni, amitől felkiáltott.
– Gyorsabban – suttogta. – Annyira közel vagyok, nézlek téged, de ó
Istenem… olyan nagy, olyan elképesztő.
A férfi felhördült, keményebben és gyorsabban mozgott. A csípőjénél
tartotta az ablakot, a férfi csak annyi távolságot tartott fent, hogy láthassa,
amint a farka ki és be jár, újra és újra.
– Olyan vagy, mint egy dugattyú, Antony! – Alig kapott levegőt. Nagy volt,
a csiklóját csapkodta, hirtelen tele volt gyönyörrel és sikoltott. Az ablak
bezárult, és egy extázisroham szaladt át a nőn, amitől összerándult és
elernyedt.
A férfi hátra feszült és felkiáltott, majd megint.
Kilőtte a magját, de nem lassított. Az újabb orgazmus keményen csapott
le, nagyon keményen. A gyönyör fellángolt benne, majd leülepedett,
szétválasztotta a szeméremajkait és a csiklóját. A férfihoz feszült, aki még
tovább pumpált.
A nő hátradőlt és felnézett rá. A szemei befelé fordultak. – Még – súgta
a férfi. – Ó, még többet. – Felkiáltott, miközben ismét ejakulált, a nő a
sztratoszféráig szállt, a kéj fényként
cikázott át az egész testén, miközben megfeszült és rátapadt a mozgó férfiasságára.
Végül a teste lecsendesedett, Antony pedig le tudta lassítani a
mozdulatait. Leereszkedett a nőre, kiengedett egy sóhajt és pihent. Körbe
ölelte a férfi vállát.
– Hosszú, hosszú ideje nem éreztem ezt – mondta a férfi.
– Mennyire hosszú?
A férfi teste megdermedt, de kényszerítette magát, hogy ellazuljon. – A
feleségem óta. Nem engedtem ilyen közelséget a feleségem óta.
Erősebben tartotta. – Én sem az eljegyzésem óta. Összetörte a szívem. Az
esküvőnket terveztük, épp megvettem a meghívókat, mikor bejelentette, hogy
képtelen elvenni. Azt gondolta, megközelíthetetlen vagyok.
– Felajánlanám, hogy kitöröm a nyakát, de túl elégedetté tesz, hogy nem
vagy vele többé.
A nő kacagott. Vicces, most gondolt először fájdalom nélkül Jasonre.
Felsóhajtott és még erősebben a férfi köré tekerte karjait. Csak az ujjhegyei
értek össze. Erőteljes harcos izmai kitöltötték. Jaj, túl rossz.
Kuncogott.
A férfi felsóhajtott.
– Tudod, mi a rossz? – kérdezte.
A nőre emelte pillantását. – Mi?
– Hogy a hálószobád olyan messze van. Annyira szeretnék melletted
összegömbölyödni és lustálkodni.
Egy lassú mosoly terült el a férfi arcán. Elkezdődött a vibrálás.
A következő pillanatban ugyanabban a pozícióban feküdt, a férfi még
mindig benne, de az ő ágyán nyújtózkodott. Totálisan elfelejtette, hogy a férfi
megteheti ezt.
– Hé – kiáltotta. – Mondtam már, hogy a lányokat figyelmeztetni kell.
De csak nevetett és megcsiklandozta a nyakát. – Nem tudtam megállni.
Kacarászott. – Micsoda egy világ – mondta. – Ebben a pillanatban örülök,
hogy itt vagyok.
– Én is.
Lexy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése