A kovács: V. fejezet

5. fejezet

Deacon

Másnap…

Abban a pillanatban megéreztem, amikor Maddie besétált a boltomba. Olyan, mintha a testem össze lenne vele hangolva, kivirult, nagyobb lett, felkészült. Tudtam, közelben van a nőm. Pokolba, lehet úgy még nem követeltem a magaménak, amitől kibaszott piszkosul zihálnánk és verejtékeznénk, de nemsokára itt az ideje. Úgy terveztem felhívom, amint bezárom a boltot, esetleg megjelenek nála. Kétségbeesetten látni akartam, hallani akartam a hangját. Volt valami benne, amitől a bőröm alá került, amitől megéheztem, szomjaztam rá… ő volt a gyógyszer.

Felkaptam egy rongyot és letöröltem az izzadságot az arcomról. Néhány srác hangja ért el hozzám, akik nekem dolgoztak a fémek megmunkálásában, de nem tűntek el a szívdobogásom zajában. A rohadék úgy csinált, mint egy harci dob, a bordáimnak csapódott, egy mantra, hogy menjek oda hozzá.

Mozgást vettem észre az oldalamnál. Figyeltem, ahogy Brendan elkezdett Maddie felé közeledni. Nem tudom, miért volt itt, de az nem számított. A vigyor Brendan arcán arról árulkodott, hogy a rohadék be fog próbálkozni és csapja majd neki a szelet, de ebbe nem megyek bele. A birtokló oldalam felüvöltött, több mint készen álltam kiengedni a szörnyeteget, tudomásul adni, hogy ő többé nem elérhető senki számára, csak nekem.

Letettem a szerszámokat és feléjük léptem, de megálltam, mikor rámosolygott a férfira. Ártalmatlan volt. Egyfajta kedvesség, de a vérem mégis jeges lett.

Brendan felvette azt a kicseszett hülye vigyort, szemében a „meg akarom dugni” kifejezés. Dühös lettem. Félretoltam az érzéseimet és feléjük sétáltam.

–Boldogan segítek bármiben, amire csak szükséged van, – hallottam, ahogy Maddie-nek mondja. Rám nézett, kikerekedett a szeme, amikor megálltam Brendan mögött. Jócskán több mint húsz centivel tornyosodtam az egyhetven centiméteres alakja fölé, amíg ő szálkásan izmos, addig én tömören izmos. Velem összehasonlítva kicsinek tűnt, és én kibaszottul azt akartam, hogy ő is tudjon róla.

Brendan talán az egyik legkeményebben dolgozó alkalmazottam, bár évek óta ismerem, de kibaszottul el kell húznia Madditól, mielőtt elvesztem az eszem. Amikor róla van szó nem csak a hetyegésről van szó, főleg nem, ha más srácok a körül szimatolnak, ami az enyém. Továbbra is hozzá beszélt, hangja sima, hangosan és érthetően átjött, hogy kívánja, engem pedig még jobban feldühített. Maddie engem figyelt, annak ellenére, hogy Brendan próbált hízelegni, még ha fogalma sem volt róla, mi a francot keresett ott a nő.

–Tulajdonképpen Deacont akartam látni, – szólalt meg rám összpontosítva. De Brendan nem vette figyelembe a nyilvánvalót.

– Én is akármiben tudok segíteni. – Egy lépéssel közelebb lépett. – A főnök valószínűleg elfoglalt. Amikor egy másik lépést tett kinyúltam és megragadtam az ingje hátulját. Megfordulva egészen addig bosszús kifejezés ült az arcán, míg meglátott

– Menj vissza dolgozni, – mondtam, elengedtem az ingjét, hangom egyenletes, az arckifejezésem közömbösséget sugárzott, habár belül féltékeny és birtokló vagyok, Brendan tudtára akarom hozni, hogy átlépett egy kibaszott nagy vonalat. – Ő pedig tabu. – Nem rejtettem el az élt a hangomban, átjutott a komolyságom. Figyeltem ahogy nyelt egyet, felismerte, hogy nem viccelek. – Térj vissza a francos munkához. – Előre böktem az állammal, ahol a srácok voltak. Amikor elment, Maddie felé fordítottam a figyelmem. Láttam a megdöbbenését.

– Ez… – Lenézett, de a következő pillanatban felnézett rám. – ez barbár volt.

Nem mozdultam, de még választ sem adtam. Rájöttem, ha Maddie-ről van szó, akkor egy kibaszott barbár vagyok, a legrosszabb esetben ősember. És nem fogok bocsánatot kérni.

Maddie

Fogalmam sincs, mi a franc történt épp vagy mi folyik itt, de a kis jelenet Deacon és a Brendan nevű srác között, – akinek a neve az ingjére volt varrva – nagyon furcsa dolgokat csinált velem. Igazság szerint azért jöttem ide, mert én akartam lenni az, aki terveket készít magunknak, hogy ismét lássuk egymást. Én akartam irányítani az életem. Meg szerettem volna mutatni annak a férfinak, aki ilyen rövid idő alatt elcsábított, hogy én is vágyok rá. Kicsit még zavarban voltam a múlt este miatt, az ittas csábításon, de meglehetősen hihetetlen is. Deacon megmutatta, hogy nem az a fajta, aki kihasznál, még ha valójában nem is az lett volna, mivel több, mint készen álltam rá. Fenébe, már jóval a tegnapi este óta kívántam.

– Én… – Bizonytalan vagyok, mit mondjak, hogyan reagáljak a birtokló oldalára, amit épp bemutatott. Talán óvatosan kellene kezelnem azt a tényt, ahogy kimutatta a követelését a szegény alkalmazottal szemben. Persze Brendan túlzásba vitte, és volt valami az arckifejezésében már jóval azelőtt, hogy szóba elegyedett velem, de nem ez volt a lényeg. Ártalmatlan volt, Deacon pedig annyira területféltő.

És ott van az a részem, ami elolvadt ettől, a részem, ami felizgult, látni akartam, meddig menne el, hogy tudassa, én az ő tulajdona vagyok.

–  Nem tudom mit szóljak ehhez, – mondtam és Brendanre néztem.

–Nem tisztelettel kezelt. – Deacon összefonta a mellkasán a karját. – Csak megpróbált a lábad közé bejutni.

Ettől dühbe gurultam. Deacon jobban ismeri az alkalmazottait, talán Brendan tényleg ezzel próbálkozott, de úgy viselkedni, mint egy ősember? Nem, nem szuper, logikusan nézve.

–Mégis tudom magam is kezelni. Nincs szükségem házőrzőre. – Mégis az említett házőrző szuper szexi, amitől összeszorult a belső részem.

És Deacon válasza? Önelégülten vigyorgott rám. Bosszankodhatnék, de az a mosoly annyira jól állt neki, annyira jól.

– Nem számított rád itt, – mondta, elkezdte egy ronggyal tisztogatni a kezét, ami már eleve pokoli piszkosnak nézett ki.

– Talán csak fent akarom tartani a figyelmed.

A rajta megjelenő kifejezés arról árulkodott, hogy a befolyásom alatt áll, talán oly módon is, amire nem egészen készült fel. Jó.

–Azt már tízszeresen megtetted. – Aztán vigyorogni kezdett, ami totálisan megváltoztatta. Most nem tűnt olyan seggfejnek, nem olyan látványt keltett, mint aki puszta kézzel ki tudna nyírni egy embert. Szinte emberinek tűnt. Tetszett a látvány, de a másik oldalát is kedveltem, a durva és goromba oldalát, amitől nőiesnek éreztem magam.

– De Brendannek tudnia kell, hol a helye. – Félretolta a rongyot. – Muszáj, hogy tudja nem vagy az övé.

Bámultam ezt a fenevadat, minden nyers ereje, a viselkedése mindenkinek arról árulkodott, hogy tudja mit akar és mikor akarja. Kötényt viselt, ami nagy teherbírású, foltos és kopott. Ingjét felgyűrte, alkarja erős, vastag. – Nem vagyok az övé? – kérdeztem, fel sem fogtam, hogy hangosan is kimondtam a szavakat, míg már késő volt.

Deacon tett felém egy lépést, az államnál fogva megemelte a fejem és megszólalt. – Nem, te az enyém vagy.

Ez a testközelség megrázott, élesen ziháltam. Hátrább húzódott, talán megérezte, hogy némi levegőre volt szükségem, talán rájött a rám gyakorolt hatására.

Pislogva próbáltam kitisztítani a fejem.

–  Nem mintha nem tetszene, hogy itt vagy, mert kibaszottul örülök… – Elhallgatott, én pedig kiszakadtam a transzból.

– Azért jöttem, hogy megkérdezzem, szeretnél-e átjönni ma este egy vacsorára. – Végig húztam a combomon a tenyerem. Ideges voltam, annak ellenére is, hogy tudtam, nem kellene. – A szobatársam a pasijánál marad éjszakára, úgyhogy nyugodtan megvacsorázhatnánk. – Persze sokkal piszkosabb dolgok jártak a fejemben, mint az evés, de reméltem ezt nem mutattam ki. Deacon másrészről úgy nézett ki, mintha túl szoros lenne a bőr a testén.

–Vacsorát akarsz nekem főzni? – Ahogy kimondta, majdnem úgy tűnt, mintha sokkos lenne. Nem tudom, azért-e mert túl fiatalnak gondolt a főzéshez, vagy mert még sose tette meg ez érte senki.

–Igen. Úgy gondoltam megismerhetnénk egymást. – Lenyeltem a gombócot a torkomban. – Nagyon szeretnélek jobban megismerni. – Valóban tudni akarom ki vagy, mit érzel irántam, birtokolj engem.

Tudni akarom, milyen érzés a tiédnek lenni.

Lexy